Másnap is ugyanolyan borús időre ébredt Cape Mary lakossága. Az embereknek semmi kedve nem volt kikelni a meleg takarók alól. Egy ember mégis már hajnalban fent, volt és az ablakából nézte a háborgó tenger mögül előbújó napot. Minden reggel ezt tette, és mint mindig, most is egy gyönyörű angyalon gondolkozott, akit ő tönkretett. Még mindig Kalos szavai csengtek a fülében: Sora miatta tört meg. Bár soha senkinek, sem Sorának, sem pedig saját magának nem vallotta be soha, de szerette a lányt. Szerette, mint senki mást, és mégis ezt tette vele. Összeszorított öklével nagyot ütött az ablak melletti falra. Fájt neki, de azt érezte, megérdemli, sőt ennél sokkal többet is. A Nap már szinte teljesen feljött, mire feladta önmarcangoló tevékenységét. Felöltözött majd elindult a Színpadhoz.

Odabent a gyakorlóteremhez ment először. Lassan belépett a terembe, ahol Lily és Layla voltak. Nyilvánvalónak tűnt, hogy Layla edzette a kislányt, aki az ugróasztalon ugrált egyre feljebb és feljebb.
- Jó reggelt…-köszönt a férfi.
- Szia Leon!- ugrott le Lily az asztalról, majd a nőhöz fordult. - Layla, mikor mehetek már a trapézokra?- kérdezte izgatottan.
- Tudod, hogy ehhez, még kicsi vagy. Nem bírnád el magad.- mondta a szőke.
- Tudom… De egyszer én leszek a Kaleido Sztár, ez biztos!- mondta olyan eltökélten a kislány, hogy mosolyt csalt Layla arcára, de Leon rezzenéstelen maradt.
- Délután találkozunk.- mondta, majd magára hagyta a két lányt, és elment.
- Leon nem szeret engem Layla?- kérdezte Lily a távozó franciát bámulva. Layla nagyon megsajnálta, a majdnem a sírás határán lévő kislányt. Hiába, a gyerekek mindig észreveszik kik azok, akik szeretik őket, és kik nem. Márpedig Leon senkit sem szeret. Senkit. Gondolta, de csak ennyit mondott:
- Leon mindenkivel ilyen, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeret.
Eközben az említett a tengerparton sétált, és az előbbieken morgolódott magában.
- Senki sem veheti át Sora helyét, ő az egyetlen és igazi Kaleido Sztár.- azonban a szíve legmélyén ő is érezte, hogy ez a gyerek nem akárki. Még sokra viheti. Kíváncsi volt honnan jött. Aztán lassan elindult vissza a színpadhoz. Hátul ment be, ahol a belső kertben éppen Lily játszott a babáival. A férfi leült mellé, bár rá sem nézett a gyerekre.
- Leon ugye te nem is vagy ilyen? Layla azt mondta, hogy igen, de anyukám mindig azt mondta, te egy nagyon kedves ember vagy.- kérdezte Lily szomorúan, miközben még mindig a babákkal babrált. Leon nem nagyon tudta mire vélni a dolgot. Miért foglalkozik vele ez a kislány, és ki lehet az anyja, aki azt állítja róla, a Halálistenről, hogy valójában egy kedves ember. Egyedül Sora volt az, aki a lelkébe látott, és tudta, hogy ez a közöny, amit magára erőltet csak álca. Éppen ezért nem értett semmit. Majd engedve mardosó kíváncsiságának, megkérdezte:
- Mégis ki a te anyád?
Lily meleg, gesztenye tekintetét a babáról a férfira emelte.
- Sora Naegino.
Leon fel sem fogta mit hallott az imént. Csak egy név visszhangzott a fejében: Sora Naegino. Aztán mikor lassan eljutott a tudatáig, hogy ennek a csöpp lánynak Sora az anyja. Nem bírta elhinni. Az ő angyalának, akit még most sem tudott elfelejteni, akit annyira szeretett és tönkretett, van egy lánya. Még mindig a mellette ülő gyereket nézte. Ezért hasonlított rá annyira, hisz a lánya. Aztán újabb kérdés fogalmazódott meg benne: ki az apa? Talán Yuri? Azonban ez a lehetőség nem tűnt túl reálisnak, hisz Yuri és Layla egy pár, és már akkor is azok voltak, amikor ő elutazott innen. Akkor még maradt az a tenyérbe mászó Mark, aki az Angyalok tánca után csatlakozott a társulathoz, és aki annyira nyomult Sorára, és aki miatt ő azt tette Sorával. Nem, erre gondolni sem mert, ezt nem bírta volna elviselni, hogy Sorának és annak a patkánynak közös gyereke legyen. Viszont még ott volt a harmadik lehetőség is… Hirtelen még a szíve is kihagyott pár ütemet. Lehet, hogy…
- Ki az apád?- kérdezte szinte kiabálva Lilytől, aki összerezzent a hangos szavaktól. Szemében könny gyűlt, talán a kérdéstől, talán az ijedtségtől. Aztán hirtelen felállt, és sírva elszaladt. Leon szeretett volna utána kiabálni, vagy utána menni, azonban ezek után ezt nem tartotta jó ötletnek. Ok nélkül kiabált a kislánnyal, nagyon megijedhetett. Inkább felállt a kert lépcsőről és gyors léptekkel indult meg befelé, hogy a kérdésére választ kapjon. Alig ment pár lépést, Laylaba és Yuriba botlott.
- Meg kell mondanotok az igazat.- támadt a párra, akik hirtelen nem értettek semmi.
- Mégis miről Oswald?- kérdezte értetlenül a szőke férfi.
- Lilyről. Sora gyereke? Ki az apja?- kiabálta magából kikelve. – Hallod Kilien mondd meg!- ragadta meg a férfi ingnyakát.
- Leon állj le, mégis mit képzelsz magadról? Azt teszed Sorával, aztán eldobod, mint a szemetet. Most meg visszajössz, mintha semmi sem történt volna, és számon kéred a dolgokat?- kiabált mostmár Layla is. Eközben Yuri lerázta magáról a férfi szorítását.
- Oswald neked semmi jogod követelni itt az igazságot! Sora majdnem belehalt abba, amit tettél vele, hogy magára hagytad… Igen Lily valóban Sora kislánya. Ki az apja? Tudni akarod?- kérdezte ingerülten a szőke férfi.
- Yuri.- szólt rá Layla. - Ez nem a mi feladatunk. Ezt Sorával kell megbeszélned.- fordult Leonhoz. - Lilyt pedig ne merd bántani egy rossz szóval sem. Ő nem tudja ki az apja.- majd sarkon fordult és otthagyta Leont. Yuri követte. Leon teljesen megsemmisülten állt továbbra is egyhelyben. Borzasztóan érezte magát. Nem csak azért, mert még mindig nem kapott választ a kérdésére, hanem, mert Laylaéknak igazuk volt. Nincs joga számon kérni Sorát azok után, amit vele tett, de ha a sejtése beigazolódik… Ezt mindenképpen meg kell beszélniük. Úgy érezte, nem bír egyhelyben várni, míg Sora hazaér. Valamivel le kell foglalnia magát. Az edzőterembe ment, átöltözött, majd felugrott az egyik trapézra, és már csinálta is a nehezebbnél nehezebb feladatokat. Mindenféle manővert végrehajtott, csak hogy kitisztuljon a feje. Már vagy két órája ugrált megállás nélkül, mikor észrevette, hogy közönsége is van. Lily állt az ajtóban, tornadresszben, és őt nézte tátott szájjal. Amikor meglátta, hogy a férfi észrevette, el akart menni, de Leon utána szólt.
- Várj egy percet Lily.- majd mikor látta, hogy a gyerek megáll leugrott a trapézról. - Nagyon sajnálom, hogy kiabáltam veled. Csak ideges voltam.- ez tőle teljesen szokatlan dolog volt, hogy bárkitől is bocsánatot kérjen, de most úgy érezte, meg kell tennie.
- Tudtam én, hogy a mama igazat mondott, te tényleg kedves ember vagy!- ölelte meg Leont a kislány. A férfi először nem tudta mit is tegyen, de aztán ő is visszaölelt. Különös érzés keltette hatalmába talán, mert ez a csöppség annak a nőnek a gyereke, akit ő mindennél jobban szeret. Úgy érezte, vissza kell szereznie Sorát, és akárki is az apja a kislánynak, ő szeretni tudná, és fogja is.
- Leon te vagy a legügyesebb artista, persze csak a mama után.- lelkendezett Lily, mikor kiszabadult a férfi öleléséből. - Egyszer én leszek a legjobb, még nálad is jobb Leon.- a férfi ugyanazt az elszántságot vélte felfedezni a szemében, mint egykor Soráéban. Ez mosolyt csalt az arcára. Sok év után ez volt az első mosoly.
- Csak az a baj, hogy Layla és May nem engedik, hogy kipróbáljam a trapézokat. Szerintük még túl kicsi vagyok.- sóhajtott.
- Gyere.- ragadta kézen Leon a gyereket, majd elindult vele az állványok felé. Lily arcán hatalmas mosoly jelent meg. Nagyon boldog volt. Felmásztak a kötéllétrán, majd Leon Lily kezébe adta a legszélső trapézrudat, majd maga is megfogta, másik kezével pedig a kislányt tartotta.
- Kapaszkodj erősen, és ne félj, nem fogsz leesni, foglak.- mondta, majd lendült is. Először csak hintáztak, majd Leon szólt, hogy ha jelez Lily engedje el a rudat, mert ugranak. A kislány határtalanul boldog volt, hogy végre ő is ott szállhat a levegőben, ahol az anyukája. Úgy tűnt soha nem unja meg az ugrálást. Észre sem vették, amikor a terembe beléptek a többiek is. Mia és Anna majdnem elájultak, amikor meglátták, hogy a kis Lily odafent ugrál, ráadásul nem is akárkivel, hanem magával a Halálistennel. May csak oldalba bökte Rozzettát, majd elmosolyodtak, Yuri elismerően bólogatott, míg Layla egy gúnyos mosolyra húzta a száját. A darabot jöttek megbeszélni, de úgy döntöttek, inkább majd később folytatják. Kimentek, hogy ne zavarják a két ugrálót. Egy óra múlva jöttek le a trapézokról, mindketten ki voltak fáradva, hisz Lily egyáltalán nem volt még hozzászokva, hogy tartania kell magát, Leon pedig pont attól fáradt el, hogy a saját súlyán kívül, még a gyereket is tartania kellett.
- Köszönöm.- mondta Lily pihegve. A férfi csak bólintott egyet.
- Most mennem kell, késő van, de ugye holnap is ugrálunk?- kérdezte a gyerek csillogó szemekkel. Leon megint csak bólintott egyet, Lily pedig már szaladt is. A férfi csak nézte távolodó alakját, és megint azt a különös érzést érezte a szívében. Egyszerűen úgy érezte képtelen lenne hazamenni, és aludni. Miután rendbe szedte magát és felöltözött beült a kocsijába és elhajtott.