Die tompán nyögdécselve húzta volna összébb magát, ha nem vette volna őket körbe kb. 10.000 ember. Szinte hallotta Gabriel fülsértő nevetését, ahogy majd belehal a sikerélménybe. Ellenben a képzeletbeli Gabrieljével, Alexiel sajnálkozóan, és bocsánatkérően nézett rá, majd ügyelve lába tartására, felállt meghajolni.
Die előr véve magán, és minden erejét hasizmába fektetve állt fel, és megmarkolta Alexiel kezét. A porond végébe kezdte ráncigálni, még a fények fokozatosan sötétültek.
Nem foglalkozott a színfalak mögött a sok furcsa tekintetű artistával, a porondmester elhaló szavaival, és a nézőtérről érkező ováció elmosódott hangjaival. Nem foglalkozott azzal, hogy érezte, hogy Alexiel lába néha-néha megbotlik, hogy szabadon maradt kezével megragadja csuklóját.
 - Áll meg, nem bírom! – a lány erősen megszorította Die csuklóját, és nagyot rántott rajta. A fiú idegesen megfordult.
 - Mi van?
 - MIT MIVAN? MÉG MŰSRSZÁMOM VAN!
 - Szem kinyit, pofa befog. Megtérdeltél! – mondta hangjában elvegyült gyűlölettel és megvetéssel. Lábát felemelve nyomta le a velük szemben lévő ajtó kilincsét, melyen feliratozva volt: Alexiel, öltöző.
A kis helység két részre tagolódott, a bal oldalon a fal mentén egy kanapé volt, előtte egy üveglapos dohányzóasztallal. Az asztalon tankönyvek, füzetek és lerágott végű ceruzák voltak, néhol egy-egy félkész alkotás. Az asztal bambuszból font lábánál ledobva egy iskolatáska. A kanapé mellett egy szekrény volt, egyik ajtaja kinyitva, és erre az ajtónak a belsejére egy tükör volt felszerelve. A szekrény belsejében fellépő ruhák voltak, még a kanapén szétszórva Alexiel civil ruházata.
A jobb oldalon egy sminkes-asztal foglalt helyet, egy tükörrel a közepén, a tükör szélén apró villanykörték sorakoztak, jobb megvilágítást adva az előtte szépítkező –feltehetőleg-, hölgynek. Az asztalon sminkes kellékek voltak, egy körkefe, és két női magazin. Az asztal előtt álló széken egy fekete kardigán volt. Maga az egész szoba barnás-fekete padlószőnyeggel volt borítva, kontrasztot képezve a falak vörös színével. A szabadon maradt falrészleteken sávokban elnyírt tükrök húzódtak, játékosan megadva a velük szemben álló ember formáját. Minden sávban csak annyi látszott, amennyi az emberből rávetült.
Die fél lábbal arrébb rúgta a dohányzóasztalt, róla legurultak a ceruzák, néhány könyv leesett. Aleixelt rálökte a kanapéra, és felé térdelt, két lába közé, tenyereit a lány feje mellett támasztotta le.  
 - MIÉRT KELL NEKED OLYAN HIRTELENEHARAGÚNAK LENNED, HOGY SORA BESZÓLT EGY KICSIT ÉS TE… csapot-papot otthagysz, bebaszod magad után az ajtót, és várod hogy a herceg utánad vágtázzon fekete Kawasaki motoron. Áh wazze..  – Die megmarkolta Aleixel csuklóit, a lány felszisszentett, mikor érezte, hogy kézfejében a vérkeringés lassul.  – Te annyira – A fiú lehunyta szemeit, és hangjában búgón vegyült a lemondás, a csodálkozás, a bánat, majd vádlón és dühösen nézett az alatta fekvő lányra – Legszívesebben én is megtérdelnélek, csak nincs midet! Annyira egy beképzelt hülyegyerek vagy, hogy az fáj!
 - Ch.. – Alexiel dacolósan oldalra fordította fejét. Nem mutatta ki, de nem állta Die tekintetét. Ahogy a fiú teljes testét az övére engedte, érezte, a farmeren is, hogy megfeszül. Önkénytelenül vegyítette sóhajtását egy egyszerű ciccentésbe, és imádkozott, hogy Die ne vegye észre hogy megremeg. Nem volt szerencséje.
 - Csak nem féltékeny vagy? – Die kajánul mosolyogva engedte rá a lányra még jobban testét, és saját vágyán túl, élvezni kezdte, hogy végre egyszer Aleixel zavarban van.
 - Kéne hogy az legyek? – nézett összeszűkített szemekkel Die szemébe. Erőt vett magán, és gyomrába szedve a levegőt megpróbálta elnyomni egész testét rázó remegését. A fellépő ruha szoknya része lecsúszott a lábán, a selyemharisnya pedig átadta Die testének melegét.
 - És ha igen? –  a fiú sokat tudó mosollyal nézett le rá, és igenis előnyben volt.
 - Lefeküdtél vele? –semmi pirulás nélkül kérdezte. Alexielnek kisebbségi komplexusa volt, amit még saját bátyjával szemben se tudott elviselni.
 - Semmi közöd hozzá! Semmi közöd a magánéletemhez! – vágta oda végre a lányeget a lánynak. Jobban nem is mondhatta volna. Minden csalódottsága, hozzáértése, és előre keresett szavai értelmüket vesztették. Mégis, úgy tudta elmondani a lánynak érzéseit, hogy annak a legmélyebben a lelkébe gázoljon.
Látta Alexielen hogy pupillái kitágulnak, meglepetten csillognak, majd reményt vesztve halványul a játszi csillogás. A ragyogó táncosnőből egy törött lábú balerina lett, Die kezei szorítása alatt szinte olyan törékennyé vált, hogy a fiúnak muszáj volt enyhítenie kezei szorítását, mert lelki szemei előtt már összetört volna.
Szemei csillogása eltűnt, az eddig izgága remegés amely oly’ ördögivé tette eddig Die számára jeges, száraz bőrré szilárdult.
 - Bocsánat. – mondta végül a lány, és eddig megemelt térdét kinyújtotta, nehogy még egyszer oda rúgjon, ahova nem kéne. Fejet hajtva Dienak, adott egy esélyt a gyerekességnek. Hangjában olyan ártatlan hanglejtés volt, mint egy óvodásnak, aki szívéből kér bocsánatot legjobb barátnőjétől, mert összekeverte a játékait.
A fiú tekintete meglágyult. Szeméből eltűntek a düh lángjai, a lány hangjának hatása engedett az ágyékát szorító forróságnak is.
 - Ez nem így működik! – Die kivillantva felső fogsorát mosolyodott el, és újra feljebb tolta magát. – Ki kell engesztelned! – mondta olyan sértődött hangnemben, hogy bármelyik színházi előadó megirigyelhette volna.
 - És mivel kell kiengesztelnem a Madame-ot? – kérdezte szintén mosolyogva Alexiel, és mikor érezte hogy Die is felül, kezeit mélytartásba helyezve törzse mellett, feltolta magát.
 - Mondjuk egy romantikus vacsorával az Eiffel-torony tetején. Gyertyafénnyel és zongoraszóval… - Die kislányosan rebegtette szempilláit, miközben egy vékonyabb, lányosabb hangnemet használva beszélt. Jobb csuklóját felemelve mozgatta ujjait, miközben bal vállát felhúzva szintén egy primadonna képét festette le. Alexiel önhibáján kívül nevette el magát a fiú viselkedésén, de mikor a szavak értemet nyertek, hirtelen fagyott arcára a mosoly.
 - Lehetetlent kérsz. – mondta, majd mellkasa előtt összefonta kezeit, és tüntetően oldalra fordította fejét, még gőgösen fel is emelte állát.
 - Megelégszek azzal is, ha láthatom Rocielt egy romantikus… neonfénnyel és macskanyivákolással átszőtt, rendelt kínai kajás vacsora keretében. – Die újra megrebegtette szempilláit, de hangnemében már némi közöny is felfedezhető volt. Alexiel felvonta a szemöldökét, és ügyelve, hogy lassan húzza fel térdét, végül is kimászott a fiú alól és felállt.
Lenézett a Die által félrerúgott asztalra és a padlóra borult könyveire.
 - Mit tanulsz? – a fiú is lekecmergett a kanapéról és felvett egy könyvet a földről – Azért jöttél Európába, hogy matekot tanulj? – hátát a kanapé lábának vetette és lemondó sóhajtás kíséretében lapozgatni kezdte a könyvet, mely számára csak értelmetlen irka-firkát, és bonyolult algebrai kifejezéseket tartalmazott.
 - Táncból nem lehet megélni életem végéig. – sóhajtott Alexiel, és egy stócba kezdte rendezni a füzeteit. – Na meg aztán, király matek van, és ez az egy dolog, ami még érdekel.
 - Bezzeg olyan dolog nem érdekelne, ami kéne hogy érdekeljen. – a stóc tetejére dobta a füzetet. – És hogy is állunk azzal a vacsorával? – kérdezte mikor Alexiel a könyvek kupacát az asztalra tette.
 - Egyeztess Rociellel.
 - Örülni fog nekem! – mondta önbizalommal teli mosollyal. Rá nézett a lányra. Haját válla mögül hátrasöpörte, és a ceruzáit tolltartójába süllyesztette. A fellépő ruha szoknya része teljesen fel volt hasítva derékig, tökéletes rálátást engedett a lány combjára melyen csak egy harisnyatartóval rögzített, fekete selyemharisnya volt.
Die hallotta a lány csiripelő hangját, ahogy hozzá beszél, ahogy össze-vissza, szinte értelmetlen gyerekes ostobaságokat hord össze.

 - Alexiel! –mondta végül határozottan, és ül,ő helyzetből megfogta a lány kezét és magához rántotta. Alexiel kénytelen volt letérdelni, teljes testével Die ülő helyzetben nyugvó testére nehezedett. A fiú a lány fejét a vállára hajtotta, még állával erősen szorította oda Alexiel fejét. Egyik kezével a hátát ölelte, másik kezével megfogta a lány mindkét térdhajlatát, és saját bal lábát felemelve, feneke mellé tolta Alexiel térdeit. Végül jobb keze mellé zárta a balt, és mint egy kisgyereket kezdte el ringatni a lányt.
 - Hiányoztál. – mondta végül Die és lehunyta a szemét. Élvezte a csöndet…
Az ajtó hatalmas reccsenéssel dőlt be, és a padlószőnyegen hatalmasan dobbant.
 - Uh… látom rosszkor zavarok…. – mondta Gabriel felvont szemöldökkel, mikor már belekezdett volna monológjába…