|
Die ~ die to live no endorphin
2008.04.22. 18:52
Kételyeket félre!
- Gabe… - Die az egészfalas ablakhoz illesztette a homlokát. – Én rókázni fogok. – mondta nyúzottan, majd megfordult, és halálos komolysággal, és veséig hatoló nézéssel pillantott a vele szemben ülő fiúra. – Utána meg beszarok. – még mindig ugyanazzal a tekintettel mutatott az egészfalas ablakon túl eső repülőgépre.
- Ezt ebben a negyed órában, ha nem mondtad el tízszer… - Gabriel egy pillanatra felnézett abból a könyvből, amit az ölében tartott, majd ránézett Dira, és újonnan megingatta fejét. Az elmúlt tizenöt percben a fiú mindig megismételte a mondatot, majd újra az ablak felé fordulva nézte újra a gépmonstrumot.
A hangosbemondó jelzett, és a pulthoz léptek, ahol églegesítették a vízumot, és fogkrémreklám mosollyal ismételgették a „Kellemes utazást!” mondatot.
- Ülsz az ablak mellé? – Gabe feldobta a kézitáskáját az ülések felé helyezett tárolóba, és a mögötte ácsorgó Dira pillantott, aki nyelt egyet.
- Én rókázni fogok. – kezeit szájához emelte, majd csőkukorica-szerűen kezdte el rágni körmét. Jobbról-balra haladva, és a recsegő hangra Gabrielt kirázta a hideg.
Elkezdett az ablak felőli üléshez menni, majd Die vállát megragadva maga mellé rántotta.
- Ezt a mondatot már hallottam – suttogta lemondóan, és rájött hogy ő ezt az utat se fogja megúszni úgy, hogy Die véletlenül ne hányja le a nadrágját. – Nézd, ott van előtted egy hányózacskó! – mondta felderült arccal, a barna papírzacskóra mutatva, ami az előttük lévő szék támlája hátához volt illesztve.
- De itt van egy olyan is, hogy a gép hogyan zuhanhat le. – Die elővette azt a papírt amin tényleg a menekülési útvonalak voltak feltűntetve. Gabe sóhajtott.
- Figyelj, annak az esély hogy lezuhanunk
- Nagyon sok. Szarok… félek… szálljunk le, éééés
- És gondolj Alexielre. Részemről a téma lezárva. – mondta Gabriel, majd kivette a mellette ülő kezéből a papírt, és visszatette a helyére.
Fejük fölött kigyulladt a lámpa, ami jelezte, hogy kapcsolják be az öveket. A repülőgép először hátra tolatott, majd nagy sebességgel előre haladt. Egyre-egyre gyorsult majd hallani lehetett ahogy a gép egyet „koppan” és a magasba száll.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – Gabriel ijedtében akkorát ugrott – még úgy is, hogy a biztonsági öv lefogta derekát – hogy beütötte fejével a plafont. Die torkaszakadtából sikított, és megmarkolva Gabe alkarját körmeit mélyesztette a fiú húsába.
Egy légi utaskísérő kiejtette kezéből a kávéskannát, a gőzölgő, fekete folyadékot rögtön elkezdte beszívni a szőnyeg. Döbbent csend lett úrrá mindenkin, és minden ember Die felé fordult, aki még mindig Gabrielnek dőlve várta a segítséget. A fiú mélyet sóhajtva, szabad kezével végigsimított Die fején, ezzel próbálva nyugtatni, majd szabadkozó mosollyal fordult hátra.
- Látod mit csináltál? – sziszegte végül előre fordulva Dienak, azzal nem is törődve hogy alkarjából, ott ahol a fiú megkarmolta elkezdett szivárogni a vér.
- Félek.
- És így hogy állsz Alexiel elé, te agyalap? – kérdezte végül, elmosolyodva, kirántva kezét a fiú szorításából, és megszemlélte a sebeket.
Die csöndben maradt, és a beépített TVn nézte az éppen adott műsort. Kb. tizenöt perc múlva ugyanaz a légi utaskísérő állt meg mellettük, az ételes kocsit tolva, aki elejtette a kávét.
- Teát vagy kávét kérnek? – mondta tetetett mosollyal, miközben kirakta a fiúk elé a tálcás, csomagolt ételt. Félénken nézett Diera, és meglepődött.
Az eddig rendezetlen, félő arcvonások, most egy igazi férfié voltak. Higgadtsága lenyűgözte, és azt hitte, hogy még ilyen nyugodt embert nem látott. Gabriel félszegen bólintott, Diera nézve.
- Köszönjük, inkább a teát. – mondta mosolyogva, majd leemelte a műanyag fedőt az ételről.
Az út további része csendesen telt, Die elaludt, Gabriel pedig a felhőktől hófehér égboltot nézte. Nem gondolta volna, hogy életében valami emlékeztetni fogja a Mennyországra, de ez a kép híven tükrözte elképzeléseit.
A gép délután két óra felé szállt le, az utasok higgadtan várták ki csomagjaikat, majd mindenki indult a maga dolgára. A két fiú már észbe se kapott, mire a szállodánál voltak. Die eszmélt fel először.
- Chenillenek van ízlése. – mondta miközben a kb. 20 emeletes épületre nézett. Vöröses-barnára mázolt fal, és a lift mentén sötétített üveggel volt fedve a fal, mely visszaverte a napsugarakat. A szobákban egy-egy 1,5X1,5 méteres sötétített ablak volt, mely szintén visszatükrözte a külvilágot.
A bejárati ajtó egy üveg forgóajtó volt, bentebb már látszódott az eliteknek kialakított luxus.
- Pedig mondtam, hogy nem akarok felhajtást. – mondta Die, majd Gabrielre nézve egyszerre sóhajtottak.
A recepciónál Gabe rendezte a papírmunkát.
”Vajon változott? Levágatta a haját? Le akarta… de biztos nem! Annyi önbecsülése csak van! Rociel vigyáz rá… csak-csak…”
- Die gyere! – Gabriel a lift felé ment, és intve Dinek a fiú követte, habár annyira elkalandozott, hogy meg se hallotta amit a fiú mond, csak ment.
”Kíváncsi vagyok rád, és látni akarlak! Nem akarok időt veszteni, egyszerűen meg akarom nézni mire vitted. Pont egy cirkuszban” – itt keserédesen felnevetett, és a lift falára szerelt korlátot ösztönösen markolta meg. – „Önfejű vagy. Olyan önfejű, hogy Sora egy nem jól meggondolt mondatáért már Európába jöttél, pont Franciaországba. Most jut eszembe! Azt se tudom hol születtél… Annyi mindent akarok tőled megkérdezni, annyi mindent akarok mondani, és annyi mindet akarok veled tenni, amiért biztos felképelnél. Megérdemelném, de előtte élveznéd.” – Kajánul elmosolyodott, majd mikor a liftajtó kinyílt automatikusan ment Gabe után, aki a mágneskártyán a rágravírozott számot vizslatva mutatott jobb irányba. – „Látni akarlak, és megkérdezni tőled, hogy egyáltalán gondoltál-e rám. Tényleg! Vajon én egyáltalán hiányzok-e neked, vagy feleslegesen töröm magam, mert te már boldog vagy?” – Die hallotta, ahogy az ajtó kinyílik. Belépve rögtön megcélozta a hálószobát, és a szófáról átbukfencezve terült el keresztbe rajta. – „Boldog vagy egy másikkal, és én innentől kezdelek el félteni. Féltelek, hogy megint elveszem tőled a boldogságot!” – Gabriel fizetett a szállodai alkalmazottnak, aki felhozta a táskáikat. Ledobva őket az előszobába a szekrények elé, bement a hálóba és ránézett Diera. Első gondolata az volt, hogy mennyire lefogyott, és hogy a repülőn is alig evett valamit. Farzsebében kutakodott egy papír után, amég a fiú felült az ágyon.
- Látni akarom! – suttogta maga elé, és reménykedve nézett Gabrielre.
- Fogod is. – egy kinyitható prospektust nyomott a fiú kezébe, és Die rögtön érdeklődve olvasni kezdte.
A fejlécen természetesen a cirkusz neve volt, majd kék alapon bontakozott ki a háttér. A kék szín világosabb árnyalatát idézte elő, majd ahogy egyre jobban a szereplők felé haladt mély kontrasztot hozott létre a kép a fekete és a kék szín keverékével. Középen Alexiel volt, sötétbarna tincseit szélgéppel, ezerfelé szétfújták, a tincsek végét nem lehetett látni, beleveszett a fekete háttérbe. Bemutató ruhája egy egyszerű fekete tornadresszen alapult, melynek nyaki része enyhén garbós volt, így fél nyakát körbevette. Ujjatlan dresszről volt szó, így vállai szabadon maradtak. Mindkét felkarjának felső negyedénél egy szalaggal volt rögzítve az egyre szélesedő vörös új, melyen fekete henna-minták futottak végig.
Csípőjére lenge szoknya volt kötve, mely féloldalt teljesen fel volt hasítva, és rálátást engedett a fekete harisnyatartónak, majd egy fekete csipkeharisnyát tartott. Maga a szoknya szintén vörös alapon fekete henna-mintás volt, Alexiel kezein csipkekesztyű volt, szintén fekete anyagból.
Arcát felfelé tartotta, miközben szemeivel lefelé nézett, le a nyakára, melynél egy fiú volt. Arcát féloldalasan fektette a lány nyakára, miközben tekintetével úgy nézett a prospektust a kezében tartó személyre, mintha meg akarná ölni, csak azért mert rajta kívül más is Alexielre néz. Kezével a lány derekát ölelte magához, Alexiel jobb keze az ő arcára csúszott, így láthatóvá téve a csipkekesztyűt.
A többi szereplő V alakban húzódott a hátuk mögött.
- Már féltékeny vagy, pedig ez csak egy beállítás – Gabriel keresztbe fonta kezeit mellkasa előtt, és ezzel is célzott Die ökölbe szorított kezeire.
- ELEGEM VAN! – állt fel végült, és kitépte Gabe farzsebéből a jegyet. – Odamegyek és lesmárolom. Nem hagyom, hogy egy jött-ment hülyegyerek csak úgy elvegye tőlem! – mondta egy kissé lenyugodva, majd kiszálguldott a szobából.
Gabriel nevetve dőlt el az ágyon, és már előre mosolygott. Ezt ő se hagyhatja ki!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
