Étteremben

"... Nick Montrammer a 45 éves bűnöző ma ki akarta rabolni a helyi bankot, túszokat ejtve. A túszok között ott volt a híres artista, Leon Oswald. Szerencsére mindenki sértetlenül megúszta, ugyanis a tervét meghiúsították. - hallatszódott az esti híradóban a műsorvezető hangja. - Shelly Norstong helyszíni tudósítását hallhatják...

- Jó napot... El tudná mondani, hogy mi is történt? - kérdezte Shelly.
- Hát... Én csak arra emlékszem, hogy be akartam menni a bankba... És egyszer csak lehúzódtak a redőnyök, és a rabló jött be... Aztán fegyvert szegezett ránk... És ezután egy lány mit sem törődve, fölállt, és elkezdett beszélgetni a rablóval... És utána mutatványozni... - mondta az egyik szemtanú.
- Tehát ez a lány valamilyen artista volt?
- Igen... És én mondom... Ilyen gyönyörű, és tehetséges lányt még nem látott a világ... Pedig aligha lehet 18 éves...
- Értem, és köszönöm. - majd a kamera felé fordult. - A szemtanúk szerint, mint már hallhatták, egy lány volt az, aki fölnyitotta a rabló szemét... Senki nem mondta meg a nevét, sem a hollétét. Vajon látjuk még-e ezt a titokzatos lányt? - mondta, majd tekintete megakadt valakin.... vagy inkább valakiken. - Egy pillanat! Ott van Leon Oswald... Mr. Oswald! Nyilatkozna, kérem... - a férfi megállt, karján May csüngött. - Mr. Oswald! Mit szól, ehhez a lányhoz? Tényleg gyönyörű volt? És nem tudja, hogy mi a neve, vagy hogy hol lehet?
- Tényleg gyönyörű volt... És nem tudom, hogy mi a neve, vagy hogy hol lehet... - felelte némi hazugsággal.
- És ön, Miss. Wong? - May hátradobta a haját, majd nyávogva megszólalt.
- Szerintem ez a kislány csak szerepelni akartr30; Én nem tudom... Csak keresi azt, ami nekünk már megvan...
- És mit tenne, hogyha fölvennék a Kaleido Színpadhoz?
- Először is, nem fogják fölvenni a Kaleido-hoz, mert én azt nem engedném... Másodszor meg, csak egy beképzelt liba... Engem annyira nem érdekel...
- Értem... És Ön, Mr. Oswald?
- Bocsánat, de mennünk kell! - majd erősen megragadta Maynek a kezét, és beszálltak az értük küldött limuzinba.
- Lehet, hogy egy új sztárpalánta van elrejtve, itt, Los Angeles-ben? Ezt csak a jövő tudhatja... Shelly Norstong riportját hallhatták."

Másnap reggel...

- Jaj, de jót aludtam... - mondtam húgomnak.
- Én is... - mosolygott.
- Hmm... Még van egy óránk, hogy az étterembe menjünk... Addig elmegyünk a városba?
- Persze! - felelte.


Gyorsan fölöltöztünk. Rajtam egy sima farmer, és egy fekete topp volt, míg húgomon is farmer, csak rajta sárga fölsővel. Belebújtunk a cipőnkbe, majd bezárva lakásunk ajtaját elhagytuk azt. Út közben szomszédunkkal találkoztunk, Enmával.

- Szia Enma! - köszöntünk.
- Szia Sora, Yume! Hogy vagytok?
- Köszönjük jól! - válaszoltam.
- Hallottátok?
- Mit? - kérdeztem mosolyogva.
- Az egész város erről beszél... Tegnap volt egy bankrablás... És egy lány mit sem törődve életével, szembeszállt a rablóval, és elkezdett mutatványozni... - azonnal lefagyott a mosoly arcomról.
- Sora? - súgta Yume.
- Tényleg? Nem, nem hallottuk... Tudod, én azt sem hiszem el, hogy szembeszállt... Max... elkezdett vele beszélgetni, vagy ilyesmi... Meg a médiában általában 10% ami igaz, a többi kitalált... Szóval...
- Lehet... De a szemtanúk szerint ez a lány gyönyörű, és fantasztikusan tehetséges volt... Nem látott még ilyet a világ...
- Köszön... Úgy értem... - vakartam meg a fejemet. - Köszönjük az információkat... de... Én nem hallottam semmiről... De most mennünk kellr30; szia! - azzal lerohantam a lépcsőn, Yuméval mögöttem.
- Mért nem mondtad meg, hogy Te voltál az?
- Persze... És egyből mindenki tudja meg, és akkor száz, hogy mindenki a nyakamon fog lógnir... Majd egyszer megtudják...
- Hmm... Ebben igazad van... De ha már itt tartunkr... a hallgatásomért cserébe... kérek egy gombóc fagyit...
- Óh, zsarolunk, zsarolunk? - nevettem, majd elkezdtem csikizni.
- Ne, ne... Csak ne csikizz!
- Jól van, majd elmehetünk fagyit is venni! Úgy is régen ettünk már! - mosolyogtam.
- Tényleg? Köszönöm, Sora! - majd a nyakamba ugrott, én meg átöleltem.
- De most siessünk... - azzal kiléptünk a nagyvilágba, s a város szívébe mentünk.

Mindenütt cikkek voltak... rA rejtélyes lányr1;... rAz új artista?r1; ...

- Még, hogy nem vagy ismert, nővérkém...
- De akkor se tudják, hogy én vagyok...
- És ha fölismernek?
- Öö...
- Jól van, gyere! - majd megfogta a kezemet, és húzni kezdett.
- Mért?
- Talán, mert 5 perc van nyitásig...
- Mi? Föl kell ébrednem...
- Ma se kellene bejönnöd... Remélem, tudod...
- Hát igen, de kell a pénz a...
- A?
- A... fagyira... - hazudtam.
- Ahha... Oké... - felelte. - Elmehetek körülnézni?
- Mármint a városban?
- Igen...
- Jó... De max. 1 óra! Oké?
- Rendben! Köszönöm Sora! - majd egy testvéri puszi, és én meg bementem az étterembe.
- Szia Sora! - köszöntek.
- Sziasztok! Mizujs?
- Áh, fáradtak vagyunk... És veled? - felelt barátnőm, Clara. Clara egy barna hajú, illetve szemű leány volt. Nagyon szép testalkattal áldotta meg az ég. Egy fekete szoknyát, és egy fölsőt viselt... Ez volt a pincérlányoknak a ruhája.
- Velem sem!
- Szevasz kislány! - köszönt oda Eric. Eric egy magas, szőkésbarna hajú, kék szemű fiú volt... Ha ő nem lenne itt, talán nem is lenne meg a hangulat... Imád viccelődni, mindig valami hülyeséget próbál kitalálni. Egyébként Eric és Clara egy pár! (^^) Rajta egy fekete nadrág, és egy póló volt. - Na mi az ábra?
- Semmi! Gyorsan átöltözöm...
- Óh, elkísérhetlek? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Na azt nézheted! - felelte Clara.
- Köszönöm, Eric, de tudom, merre van a NŐI öltöző! - mosolyogtam. - na 5 perc, és jövök!
- Ne, ne menj! Hiányozni fogsz! - mondta műkönnyekkel.
- Eric! - majd egy szép púp virított a fején, hála Clarának.
- Áu, ezt meg mért kaptam?

Magamban jót nevettem ezen a kis jeleneten. Gyorsan átvettem a ruhámat, majd betettem a szekrényembe a nem kellő dolgokat. Visszasiettem, majd a konyhába mentem.
Az emberek folyamatosan jöttek befele... Ami persze nekünk jó. Ekkor bejött öt személy... nem is akármilyen személyek...

- Egyre többen lesznek... - mondta Clara. - Szólok Sorának, hogy segítsen...
- Oksa, drága kiscicamicám...
- Eric! Ezt fejezd be!
- Értem, drága kiscicamicám.
- Nyugi Clara... nyugi Clara... - nyugtatta magát, majd bement a konyhába. - Sora! Szükség lenne a segítségedre... a 7-es asztalt kellene kiszolgálni.
- Rendben! - majd nyúltam a kis jegyzetfüzetért, meg egy tollért, és odasétáltam a 7-es asztalhoz. - Jó napot, választottak már? - ekkor föltekintettem.
- Jaj, May... Nem is mondtam még.. Ő itt az osztálytársunk, Sora Naegino. - a nevem hallatára egy magas, szürke hajú férfi azonnal fölkapta a tekintetét. - Egy szegény csóró...
- Neked is, szia, Shina... Tehát... Kérnek valamit?
- Én egy Coca-colát, light-osat... - azzal fölfirkantottam a papírra.
- Én egy Ice Teát. - mondta May.
- Almalevet, hidegen. - mondta Sharpey.
- Eperlé... - mondta Sharlot.
- És ön, Mr. Oswald? - néztem rá. Tekintetünk találkozott.
- Öm... Egy sima ásványvizet, jéggel, ha lehet. - mondta kissé hidegen.
- Rendben. Buborékosat, vagy menteset?
- Menteset, ha lehet.
- Rendben. Még valamit?
- Valami salátát... Mit tudsz ajánlani, pincérlányka? - kérdezte gúnyosan May.
- Francia salátát, esetleg görögsalátát... vagy...
- A görögsaláta tökéletes lesz. - vágott a szavamba.
- Nekem is! - jött egyszerre a válasz az S-ektől.
- Értem. Önnek?
- Nekem mit ajánlana? - húzta fel szépen ívelt szemöldökét.
- Attól függ, hogy mit szeretne... Ha salátát...
- Salátát biztos, hogy nem...
- Sajtburger, hamburger, sült krumpli, gyros... - mosolyogtam.
- Egy sajtburger, sült krumplival, és ketchup-pal! A burgerben bármi lehet. - egy újabb mosoly a számon. - csak méreg ne.
- Oh, lelőtte a tervemet. - itt mintha egy halvány, nagyon halvány mosoly bújt volna meg ajkai mögött. A többi lány furcsán figyelte az egészet.
- Bocsánat, nem volt szándékomban. - felelte.
- Még valamit?
- Menjél már, éhes vagyok! - nyavalygott Sharlot. Azzal én úgy is tettem. Leadtam a rendelés. Majd egy tálcát fogtam, melyen a kívánt italok pihentek. Odasétáltam az asztalukhoz, és letettem. Amikor ezzel végeztem, nyílt az ajtó, és bejött szeretett húgom.
- Szia Yume! - integettem neki.
- Szia Sora! Rég találkoztunk. - mosolygott.
- 1000 éve! - nevettem.
- Nocsak! Megjött a hercegnő?
- Hello Eric! Sora... Itt a hirdetéseknél, láttam egy kiírást... - kezdett bele Yume. - A Bohóc fesztiválról volt szó... ami holnap lesz...
- Khm... Tényleg? Holnap lesz? - tettettem a hülyét.
- Sora.... - nézett rám könyörgő tekintettel, miközben egy üres poharat tettem a tálcára.
- Ne nézz így Yume... - csak nem hagyta abba. - Jól van, megadom magamat... Igen, elmegyünk a Bohóc fesztiválra, mert holnap lesz a születésnapod.
- Áááááááá! De jóóóóóóóó! - ugrott a nyakamba, és majdnem elejtettem a poharakat.
- Á, hoppá-hoppá kishercegnő! A madarak, vagyis inkább csinos pincérlányok azt csiripelték, hogy holnap lesz a születésnapod?
- Igen! - bólintott.
- Rendben! Hé, Marton! Egy csokis fagyit, vanillia öntettel, a drága hercegnőnek.
- De Eric! - szóltam.
- Én állom! És most, hercegnő - fordult Yume felé. - Kérem, üljön le a királyi trónjára. Az alattvalói mindjárt hozzák a finom fagyit, önnek. - hajolt meg.
- Ennek annyi... - súgtam oda Clarának.
- Sose volt komplett...
- De legalább jól érzi magát... - nevettem. Pár perc múlva Eric hozta is a fagyit. Yume nagy vigyorral az arcán kezdte lapátolni a finom fagylaltot.
- Egy kanállal adj a nővérkédnek! - mosolyogtam.
- Rendben! - majd gyorsan ettem két kanállal belőle.
- Héé, azt mondtad, hogy egy kanállal. - nevetett ő is.
- Akkor baj van a matekkal. - vakartam meg a fejemet.
- Szívesen megtanítalak! - felelte húgom.
- Oh, oh, én is segítek! Figyelj! Tehát baj van a számolással... Akkor figyelj... egy kicsi csinos pincérlány, meg még egy kicsi csinos pincérlány... - majd elkezdte számolni az úján, egy perverz mosoly keretében.
- Várj, Eric! Van egy jobb ötletem... - mondtam. - egy kicsi szép púp, meg még egy kicsi szép púp...
- És hozzá adhatsz még egy kicsi szép piros foltot, meg még egy kicsi szép piros foltot! - szólt bele Clara is, és mindenki nevetett. A 7-es asztalnál egy fiú száján egy apró mosoly bujkált meg.
- Jó-jó, értem a célzást! - adta meg magát Eric.
- Sora! Kész a rendelés! - szólt Marton.
- Rendben, megyek! - majd a pulthoz sétáltam, és elvettem a rendelést. - 4 görögsaláta, és egy sajtburger, sült krumplival, ketchup-pal.
- Oké. Mehetsz! - mondta lenézően Sharpey.
- Fúj, ebben van olíva bogyó! - mondta undorodva Shina, majd May is elkezdett kotorászni benne.
- Bocs, én nem szeretem a görögsalátát. - majd megfogta a tálat, és a földre dobta, majd, mint aki jól végezte a dolgát fölállt, és kisétált az oldalán az S-ekkel. - Leon! A közeli butikban leszünk, megyünk shoppingolni! - szólt még vissza.
- Mégis hogy képzeli ezt ez a... a... - mérgelődött Clara.
- Hagyd, Clara! Nem éri meg! - majd letérdeltem, s elkezdtem fölszedni az üvegszilánkokat, és a salátamaradékokat. Ekkor egy kezet láttam, mely segített nekem szedegetni. - Kérem, Mr. Oswald, ez nem az ön dolga.
- Nem baj, én segíteni akarok...- erősködött.
- Makacs! - mosolyodtam el, majd mivel nem figyeltem, elvágtam a kezemet, melyből apró vérfolyam buggyant ki, utat törve magának. - Áucs! - megfogta a kezemet.
- Azt... hiszem... - az újamat megfogta, majd gyengéden elkezdte szívni, hogy elállítsa a vért. Amint a szájába vette, elpirultam.
- Nyugi, nem vagyok vámpír, ha erre gondolsz. - mosolygott.
- Öö... Nem... Nem vagyok... Mármint... Nem vagy... nem vámpír... - áá, nem voltam zavarban... nem...
- Na jó, tessék ez a tied!
- Mi? Ezt nem fogadhatom el! Sajnálom, de nem!
- De el fogod fogadni! Több ok: 1. az elpocsékolt étel miatt. 2. az eltört tányér miatt. 3. a sok idő miatt. 4. gondolom, ha megették volna, kellett volna a számla. 5. jót tesz az étteremnek. 6. a tegnapi miatt - de ezt már csak úgy mondta, hogy én hallhassam meg.
- De ez...
- Csak $ 450... Nem nagy ügy! Egyébként köszönöm, finom volt a kaja... Na nekem mennem kell edzeni! Köszönöm! Viszlát! - majd a kezembe nyomta a pénzt, s távozott.
- V... viszlát.
- Na cica, te aztán vonzod a szép fiúkat! - mosolygott Eric.
- De hogyhogy Sora? Leon Oswald a Halálisten! Ő nem áll le pincérlányokkal cseverészni... és nem ad csak úgy pénztr30; mellesleg ő mindenkivel hideg, amióta a húga meghalt... ezt nem értem! - mondta hangosan gondolkodva Clara.
- Magam sem értem... de most munka.. azért vagyunk itt. - feleltem.