A visszatérés

Kellemes szellő fújdogált, ami azért már magában hordozta a késő őszi hideget, és a tenger sós illatát. Bár még az idő kellemes volt, az égen már sorakoztak a sötét felhők, annak előjeleként, hogy hamarosan vihar lesz. A kihalt utcák csendjét egy fekete sportkocsi motorhangja törte meg, ami éppen akkor kanyarodott be Cape Mary leghíresebb épülete, a Kaleido Színpad elé. Egy férfi szállt ki belőle. Hosszú haját a szél előre fújta, de ő nem foglalkozott vele. Csak az előtte magasodó hatalmas épületet nézte. Rengeteg emlék jutott az eszébe, azokról az időkről, amikor még ő is idetartozott. Ennek már lassan 8 éve. Kezeit zsebre tette, majd elindult a bejárat felé, de pár lépés után megállt. Egyáltalán nem volt rá jellemző, hogy bármitől is féljen vagy megijedjen, de most mégis félt. Félt bemenni, nem tudta mi várja majd bent. Hisz a rengeteg jó emlék között, ami ide kötötte, volt egy olyan is, amiért ezerszer elátkozta magát, hogy megtette. Amikor eszébe jutott, márpedig nem múlt el nap, hogy ne jutott volna eszébe, iszonyatos gyűlölet fogta el saját maga iránt. Hiába a hosszú évek, amiket innen távol töltött, felejteni nem tudott, és a szíve még inkább megkeményedett.  Most pedig itt állt megint a Kaleido Színpad előtt. Erőt vett magán, majd besétált. Odabent szinte semmi sem változott. Emberek jöttek mentek, dolgoztak. Lassan sétált végig az ismerős folyosókon. Éppen a gyakorlóterem előtt haladt el, mikor odabentről hangokat hallott. Kíváncsisága győzött felette, így belépett, reménykedve, egyben rettegve attól, hogy egy bizonyos személyt talál odabent. Azonban a teremben csak egy kislány gyakorlatozott a gerendákon. Bár fiatal kora ellenére mozdulatai kecsesek és gyönyörűek voltak, a gyakorlatai pedig igen bonyolultak, a férfi mégsem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget. Már éppen indult volna kifelé, amikor a kislány észrevette.
- Szia! - köszönt rá a lány mosolyogva, és odasétált hozzá.
- Szia! –köszönt vissza a férfi is, bár maga sem értette miért, hisz nem szokott csak úgy idegeneket köszönésre méltatni. Azonban amikor a kislányt jobban megnézte az, amit látott teljesen elképesztette. A gyerek körülbelül 7-8 éves lehetett, világos rózsaszín haja aranyos copfba volt kötve, a vonásai és azok a gyönyörű gesztenyebarna szemek pedig… A férfi arca elkomorult. Megint emlékek jutottak eszébe. Egy név, egy mosolygós arc mindaz, amit ő tönkretett.
- Sora… -mondta ki magáról elfeledkezve hangosan.
- Lily vagyok. -zökkentette vissza a valóságba a kislány vidám hangja. A férfi nem tudta hová tenni a hasonlóságot a két személy között, ezért úgy gondolta ennek a végére jár.
- Az én nevem…-kezdte volna, de a gyerek közbevágott.
- Leon Oswald. A Halálistent mindenki ismeri.
Leonnak nem nagyon tetszett a kislány pimaszsága, de mint mindig arca semmilyen érzelmet nem árult el. Már épp mondani akart valamit, amikor egy hang megzavarta.
- Lily. -mindketten az ajtó irányába fordultak
- Yuri! –szaladt oda a kislány megölelve a férfit. Leon összeráncolta a szemöldökét. Nem tetszett neki, hogy a kislány ennyire szeretheti ezt a férfit, akit ő gyűlöl.
- Oswald, nem hittem volna, hogy valaha is itt fogunk újból találkozni. –mondta a szőke férfi.
- Reméltem, hogy nem fogunk Kilien. –fogott vele kezet.
- Lily kicsim, mára elég a gyakorlásból menj, játsszál egy kicsit. –fordult mosolyogva a szőke a kislányhoz.
- Rendben…- sóhajtotta a gyerek, majd szaladni kezdett kifelé. - Még találkozunk Leon Oswald. – kiabálta vissza, majd eltűnt a szemük elől.
- Hihetetlen ez a gyerek. Sosem tudja hol a határ, ha gyakorlásról van szó. -nevetett Yuri. - Kalos látni akar. Gyerünk. -ezzel elindult ő is, Leon pedig követte. Szeretett volna Lilyről kérdezni, de ezt mégsem tehette meg pont Yuritól, így csendben sétált a másik nyomában, amíg meg nem érkeztek a céljukhoz, a főnök irodájához. Yuri kopogott, majd mindketten beléptek. Leon körbenézett. Egy bizonyos személyt keresett a tekintetével, de nem találta. Viszont ott volt Layla, aki levágatta a haját, ott volt May, aki szinte nem is változott, ott volt Mia, aki mára már elhagyta a rá jellemző copfjait, Anna, Rozetta, aki már elég szép nővé cseperedett, Ken, Sarah, és Kalos akinek már volt pár őszhajszála, de még a régi volt.
- Leon fiam, örülünk, hogy itt vagy végre. -fogott vele kezet a főnök. - Nos foglalj helyet, elmondom, miért hívtalak ide.- fojtatta a főnök. – Egy új előadást tűztünk műsorra, aminek a címe Tűzmadarak a jég fogságában. Mia kérlek!
- Igenis főnök. Különösebb története nincs, ez egy alternatív sztori. Két főnixmadár szerelmi szála ez, akik elszakadnak egymástól, amikor az egyik a jég fogságába kerül. A párja nem bír tőle elszakadva élni, ezért sok szabadítási próbálkozás után - amit különféle ugrásokkal mutatunk be - meghal. A másik a pedig bánatában hal meg, amiért elvesztette a párját. –hüppögte el a végét Mia. Alig bírta ki, hogy el ne sírja magát.
- Remek! -mondta Kalos.
- Nem túl szomorú ez? Miért nem happy end? –tette fel a kérdést Anna.
- Sora külön kívánsága volt. –magyarázta Mia. Leon a név hallatán felkapta a fejét.
- Ő hol van? –kérdezte. Próbált érdektelennek tűnni, de a hangján mégis érezni lehetett az izgatottságot. Layla felvonta a szemöldökét.
- Nem hittem volna, hogy azok után, amit tettél ennyire érdekel, Leon. -gúnyolódott. Mia és Rozetta arca pipacsvörös színre váltott, míg May véleménye egy hangos caccogás volt. Leon összeráncolta a szemöldökét. Legszívesebben ordított volna a dühtől, de inkább legyűrte magában.

- Ha annyira érdekel Londonban van. -fejezte be Layla.

- Nem sokára visszajön, hisz már nagyon várja valaki. -mosolygott Kalos. Leon ezt nem nagyon értette, de sok minden mást sem. Annyi kérdése lett volna, de mégsem tehette fel őket. Meg kellett őriznie a Halálisten álarcát.
- Most menjetek, Leon fiam te pedig maradj, beszélnem kell veled.- rekesztette be a gyűlést a főnök. A többiek kimentek.
- Leon, én nem tudom, miért mentél el, de már nem is lényeg. Régen volt. Jobb, ha tudod, hogy Sora nem tudja, hogy te idejöttél. Azt tudja csak, hogy egy új artista érkezik. Amikor elmentél Sora összetört. Én csak abban reménykedem, hogy jól döntöttem, hogy idehívtalak. Nem is titkolom, ezt kettőtökért tettem, és még valakiért, akinek szüksége van rád. Ne okozz csalódást. -Leon nem értette ez a még valaki dolgot, de nem is érdekelte. Őt csak Sora érdekelte, és az, hogy egyszer megbocsásson neki. Felállt, majd szó nélkül elhagyta az irodát.

Véleményeiteket megírhatjátok nekem a stella5555@freemail.hu címre! Köszi!