Győzelem, könnyek és meglepetések

- Leon Oswald! Mit képzelsz magadról, hogy egy ellenséggel barátságosabb vagy, mint a saját partnereddel?!
- Áh, Inge, nem tudtam, mi hiányzik... de most már igen... A nagy szád... eddig olyan kellemes csend volt. -
sziszegte oda a nőnek az ezüsthajú, viharszürke tekintete semmi jót nem ígért - Különben meg soha nem mondtam,
hogy a partnerem vagy. Csak kénytelen voltam veled dolgozni. Ő itt Sora. Ő az örökös partnerem... senki más.
Eközben egyre erősebben szorított engem magához, mintegy jelezve, nem engedi azt sem, hogy én elrohanjak. Pedig
legszívesebben azt tettem volna... de ő túl jól ismert... kipillantott a színpadra. Ott még javában folyt
a verseny. Így derekamat ölelve húzott magával az öltözők felé, miközben otthagyta a döbbenettől elnémult
német lányt.
- Gyere! - szólt. Mély hangja lágyan zengett. Csodálkozva néztem fel arcára, mire elmosolyodott. Hát... az
utóbbi néhány napban alaposan meglepett a viselkedésével... Az öltözőinkhez értünk. Benyitott a miénkbe és
az elkerekedett szemű Dannynek ezt mondta:
- Most te vigyázz rá, haver, mégis csak a testvére vagy... ugyanis ennek az összetűzésnek még folytatása lesz.
Majd hozzám fordult:
- Sajnálom, Sora... nem akarom, hogy téged bántson. Ez a nő mindenre képes...
- Csak arra nem, hogy jó artistává váljon... - fűzte hozzá fivérem, mire Leonnal döbbenten néztünk rá.
- Gyere be te is, Oswald! Üdv nálunk... - vigyorodott el, aztán hirtelen elkomorodott - Hugi, ezt az egy dolgot
nem mondtam el neked... még a múltamból... Inge Hartmant még Ausztráliából ismerem. Egy cirkusznál dolgoztunk két
évadon keresztül. Nem tudom, máig sem, miért nem tette ki a szűrét a főnök néhány hónap után... valószínűleg
zsarolhatta valamivel. Az egész társulat utálta. Mindenki megkönnyebbült, amikor megvált tőlünk. Aztán egyszer
pár napra visszajött, vendégművészként. Akkor történt a tragédia...
- Melanievel?- kérdeztem. Így hívták bátyám partnernőjét, és egyben menyasszonyát.
- Igen. - bólintott elkeseredve.
Leon kérdően nézett ránk, mire néhány halk szóvak megmagyaráztam, hogy miről van szó. Hangosan felszisszent:
- Dan, ha jól értem, magadat okolod a haláláért?! Ne tedd... Van egy érzésem, hogy ez a "kisasszony" számlájára
írható... de nem bizonyítható.- halkult el, majd lehajtotta fejét, mire ezüst haja előrehullt. Egy darabig
csendben néztünk magunk elé, majd Leon hirtelen felállt:
- Most mennem kell. Vigyázz a húgodra, Daniel! Remélem, rövidesen találkozunk ismét!
A két fiú kezet fogott, aztán Leontól megint kaptam egy homlokpuszit. Majd ezüsthajú expartnerem távozott.

De csak az öltözőjükig jutott...
Hallottuk, hogy bement, majd egy újabb ajtócsapódást... azt hittük, tokostól dől ki a szomszéd ajtó...
megérkezett Inge...
- Finom és nőies... mint régen... - jegyezte meg Dan. Elnevettük magunkat, annak ellenére, hogy idegesek voltunk.
A verseny eredménye miatt izgultunk, és fivérem még féltett is engem...
Eközben odaát állt a bál... Inge ordibált. Visító fejhangjába néha belevegyült Leon mély, gúnyosan lenéző, jeges
válasza... A "hölgy" attól borult éppen ki, hogy az artistaherceg kielemezte a versenyen nyújtott teljesítményét,
amivel ő eddig igen nagyra volt... Leon visszavette Halálisen-álarcát, és dermesztően ridegen beszélt Ingével,
akit ez nem igazán zavart. Valószínűleg megszokta. Kissé később kifáradhatott a kiabálásban, mert Leon nyugodt
maradt, és minden lepergett róla... Ezért engem kezdett szidni. Leon olyan gyilkosan hidegen válaszolt, hogy
kirázott a hideg tőle... Soha nem hallottam még ennyire kegyetlen hangon beszélni...
- Az Angyalt ne merd a szádra venni, te romlott szuka! Velem kerülsz szembe, ha egy ujjal is bántanád...
Inge erre ennyit mondott:
- Megemlegeted még ezt a napot, Leon Oswald, arról kezeskedem. Ott fogok rajtad nagyot ütni, ahol nem is várod...
Jobban fog fájni, mint a húgod halála... Legalább úgy, mint Daniel Legrandnak fáj... - majd gonoszan kacagva
kiviharzott az öltözőjükből.
Mi Dannyval nem szóltunk, csak néztük egymást. Később Dan megszólalt:
- Tehát igaz... Leonnak igaza volt... Melanie...- suttogta.
- Danny, drága bátyus! Mondtam, hogy ne okold magadat!
- Most még inkább azt teszem... Inge hasonlóképp fenyegetőzött akkor... meg akart kapni engem. Azt nem gondoltam,
hogy Melanievel tesz bármit is... Sora, veszélyben vagy!
- Az egész életünk merő életveszély... hiszen ezt választottuk. Majd ti vigyáztok rám. Mert kettőtökben tudok feltétel
nélkül megbízni. Benned és Leonban.
- Rendben. - mosolyodott el Dan. - ha megkísérel bántani, ő fogja megbánni, ígérem.
- Köszönöm.

Kopogtak. Egy kellékes volt, aki a színpadra kért minden versenyzőt... eljött az igazság pillanata... a zsűri döntött.
Tizenöt produkciót kellett értékelniük. Ebből csupán az első öt helyezettet méltatták. A többieknek csak az elért
helyezését sorolták fel. Az ötödik és negyedik helyezett emlékplakettet kapott. A harmadik helyezett lett Inge és Leon
ugrása. A nő vette át a díjat. Húzgálta a száját. Többre számított. Az értékelésükben a zsűrielnök Leon teljesítményét
emelte ki... teljesen jogosan. A második egy férfi trió lett. És a nevünket még mindig nem hallottuk... majd a bemondó
hölgy megdöbbenésünkre bejelentette, hogy az első díj a miénk... a másik meglepetés: a díjátadók. Layla Hamilton és Yuri
Killian sétált a porondra rendkívül elegánsan... Alig tudtam visszafogni magamat, hogy a nyakukba ne ugorjak... suttogva
váltottunk néhány szót, hogy a fogadáson majd találkozunk...
Egy kis méretű, de értékes, aranyból készült kisplasztika volt az 1. díj, a talpazatába a verseny megnevezése és dátuma
is bevésve... mellette az első három helyezettet felkérték egy másnapi televíziós felvételre.

Az öltözőnkbe visszatérve egy fehér rózsacsokor fogadott... ugyanolyan, mint amilyet pár hete kaptam a Kaleidonál.
Ebbe már beleraktak egy kártyát is:
" Az Angyal tiszta lény. Szeretete képes még a legridegebb lelket is megváltoztatni... Neked sikerült! Köszönöm,
Angyalkám! A Te Démonod"
- Leon... - öleltem magamhoz a bódító illatú, gyönyörű csokrot.
- Igen, tőlem kaptad... - szólalt meg váratlanul mögöttem a nyitott ajtóban olyan hangon, hogy azt hittem, elolvadok...
ehelyett a virágokat kezdtem öntözni könnyeimmel... a tükörben még láttam, hogy Danny - felkapva telefonját - kimegy...
Ismerős és mégis ismeretlenül új érintést éreztem a derekamon. Két karja óvón fonódott rám. Hátamhoz a mellkasa simult.
Hosszú, selymes ezüst haja beborította a vállamat, ahogy égő arcomhoz szorította a sajátját.
- Angyalkönnyek... elmossák a rosszat... oly sokat sírtál már miattam, drága kicsi lány... - suttogta - a forró cseppek
felolvasztották szívem jégpáncélját. Nem akarom, hogy a fájdalom könnyei legyenek...
- Két évig azok voltak...
- Mit tettem... - sóhajtott - megértem, hogy nem akartál partnerem maradni... még gondolatban sem.
- Az maradtam, Leon.
- És Dan?
- Ő a bátyám. Soha nem feledi Melaniet, de már valaki másért kezd a szíve dobogni... lassan rendbejön, és akkor őt
fogja választani... Annát.
- Én sem feledem Sophiet... de téged választalak.
- Téged szerződés köt Hamburgba. Én meg a Kaleido Színpadé vagyok. Nem tudunk partnerek lenni, csak gondolatban.
- Mindent megteszek, hogy visszatérjek hozzád... ígérem.
- Kalos?
- Ő visszavár. Ezt mondta, amikor eljöttem. És nem is akartam ezt tenni... de rettegtem... egy új érzéstől, amitől inkább
boldognak kellett volna lennem.
Észre sem vettük, de szaladt az idő. Fivérem kopogott és bejött. Már nem sírtam. Úgy álltunk ott, hogy én a rózsákat
öleltem, Leon meg engem... lángoló tekintetünk a tükörben egymásba kapaszkodott... majd démonom nagyot sóhajtva elengedte
derekamat:
- Öltöznöd kell a bankettre. Majd ott találkozunk.
- Nem jössz velünk? - szólalt meg Danny - bőven van hely a kocsinkban.
- Nem akarok zavarni. Meg a szenzációkra éhes firkászoknak témát adni.
- Nem zavarsz. És hogy tudd, már napok óta hármunkon csámcsognak... - döbbentette meg bátyám, egy friss magazint elénk
rakva. Ügyes vágással készült montázs díszlett a címoldalon. Leon az egyik oldalamon, Dan a másikon... hiába, még amikor
az újság készült, nem tudták, hogy Dan a testvérem...
- Rendben.- bólintott az ezüsthajú, miközben gonoszkodó mosolyra húzta száját.
- Leon! - szóltam rá szemrehányóan - mit forgatsz a fejedben?
- Hiába, Sora átlát mindkettőtökön...- jelent meg váratlanul Fantom, mire Leon meg sem lepődött.
- Helló, kerti törpe! - szólalt meg - hol jártál ilyen sokáig?!
- Leon! Te látod Fantomot?! Tényleg, Fool! Hol múlattad az időt?!- csatlakoztam.
- Biztosan valami női öltözőben bujkáltál...- jegyezte meg csípősen fivérem.
- Háááát... de a mutatványaitokat láttam! Ettől még többre vagytok képesek... azonban mindent a maga idejében... bocsi,
elfáradtam... - feküdt be Dan sporttáskájába, és már húzta is a lóbőrt.
- Hát ő aztán jól kifeküdt... Mondd csak, mióta látod?
- Amióta a versenyre beneveztek.
- Nem te jelentkeztél?!
- Ingével?! Eszem ágában sem volt... kényszerhelyzetben voltam. Vagy a verseny, vagy egy kislány élete... az unokahúgom
nemrég elárvult, és magamhoz vettem. Még csak 4 éves. Azt hiszik, a lányom... vele zsaroltak.
- Ő most hol van?
- Biztonságba helyeztem. Kalosnál. Odáig nem ér a kezük. - mosolygott, és megsimította az arcomat. Majd kiment átöltözni.
Amióta újra összetalálkoztunk, sorozatban érnek a meglepetések...