Érted! Érted?

Hogy milyen egy tökéletes nő? Die nem egy Playboy által kisminkelt nyuszi lányra gondolt, de a teste mindenképpen afféle volt. Nyaka lágy ívű volt, és vékony, arányosan illeszkedett vállához, mely lágy esésű volt, és törékeny. Ezt bizonyította, hogy nyaka alatt található kulcscsontjai enyhén követvetők voltak, a vékony és hókás bőrének köszönhetően. Mellei testéhez viszonyítva tökéletesek voltak, és nem a plasztikai sebész szikéjének köszönhetően. Dereka arányosan vékonyodott, bordái mégse látszottak bőre alatt, majd mikor csípőjéhez közeledett arányosan kezdett szélesedni, majd lágy esésűen adta meg combja kezdetét. Feneke feszes és kerek volt, pont az a típus amin tényleg minden jól áll. Combja nem volt se amerikai modellnek beillően vékony, se molett.
Ha az ember fia idáig eljut már a nyálát csorgatná, arcáról megfeledkezve a szépségnek, mivel átvolta képpen: ha egy test ennyire kifogástalan az arca minden bizonnyal kifogásolható lesz. Ám nem…. Ő pont nem. Homloka nem volt nagy és széles, mégis előre fésült, filces tincsekben szétszórt frufru lógott egészen a szemöldöke aljáig. Arcát mintha angyalok munkálták volna porcelánból, arca rejtett titokzatosságot tükrözött. A hókás bőr pedig mély színkontrasztban volt mélybarna, már-már fekete szemeivel.
Frufruja alatt csillogott a két barna szempár, melyek lágy ívűek voltak, egy kicsit mandula vágásúak, de mégse emlékeztetett egy távol-keleti emberére. Orra közepes vastagságú volt, végzeténél kicsit lekerekítve, és nem volt az arc formáját megnyújtóan hosszú. Ajkai kellemesen voltak teltek, felső ajakrésze természetesen vékonyabb vágású mint az alsó.
Haja tökéletes ívbe foglalta arcát, és egész testét a dereka aljáig. Válláig egyenes volt, onnan kezdődtek az először lágy esésű, majd egyre erőteljesebb, természet adta hullámok.
Igéző pillantását pedig bárkire rávetve a tökéletes képet keltette. Igen ő volt az…. Ő volt Alexiel.
Ahogy Die [szerki: és Kaori Yuki fogalmaz Rociellel kapcsolatban az Angel Sanctuary mangájában] Isten hulladéka, a legnemesebb szemét a világon.
 - Alexiel… - suttogta elhalóan a sötétségbe, még kezét lágyan Sora arcára tette, és szívében reménnyel kezdte el tapogatni a bőrt. Már a tapintásban különbség volt. Hátrált egy kicsit, miközben a lányt is magával húzta, és leült a belső párkányra. – Alexiel – hangja már küszködéssel, és elfojtott vággyal volt keverve. Nagyujjával lágyan végighúzott Sora szeme alatt, és érezte az erősen mandulavágású szemeket, de még ez se hatotta meg.
Előtte állt az nő akit mióta meglátott érinteni akart, közel húzni magához és el nem engedni soha. Sora alakját egy kicsivel magasabb nő sziluettje vette körbe, szinte hívogatóan csillogtatva szemét, annyit mondva: gyere!

”Nem akartam hogy ez történjen egyszerűen ránéztem az előttem álló kislányra és őt láttam! Érted? Őt! Nem akartam elhinni ahogy előttem áll, egy olyan fekete hálóingben, ami alig takarja el feneke alját. Ében barna haján üvegesen cikázott a hold fénye, miközben szemeit félszegen lehunyva nyúlt azokkal az enyhén nyirkos, jéghideg kezekkel az arcomhoz, és én… átkaroltam, és magamhoz rántottam. Keze, ahogy az én karom a derekára fonódott, ráhelyezte, és félig rádöntötte fejét. Ajkát a számhoz érintett, és egyszerűen, mintha csak pórbálgatná meddig bírom még, száját mozgatni kezdte. Sziszegve szorítottam össze fogam mikor éreztem, hogy nyelvével benedvesíti ajkait, és így engem is érint. Derekánál lévő kezemmel összeszorítottam a rajta lévő anyagot, és hallottam, ahogy szája mozgását hangok követik.
Nem értettem. Nem halottam, csak összemosódott hangokat, mint egy rossz operaáriát. Nem akartam hallgatni… érezni akartam. A szavak értelmüket vesztették, láttam a kacéran csillogó szemeket és… és bennük ragyogott a hold.
 - Alexiel! – nyögtem, kiáltottam suttogva, kábán, mikor ajkaihoz erőteljesen odanyomva az enyémet, utolsó szavam ez volt, miközben megemelve őt a derekánál fogva egyszerűen elvesztettem az eszem. Éreztem, ahogy egyre jobban kívánom, miközben csókoltam. Ő a hajamba túrt, a tarkómnál, és többet akart. Lejjebb csúsztattam kezem, végig a fenekén, le egészen a térdhajlatáig, és megemelve és magamhoz húzva ültettem magammal szemben az ölembe. Karjai párhuzamosan simultak a mellkasomhoz, még én visszaraktam kezeimet eredeti helyükre.
Világnak tűnő percek múlva hajolt el tőlem, és fejét az állam alá illesztette. Várt… várt…
 - Daisuki [szeretlek] – suttogta elhalóan, és megmarkolta a bőrömet, körmeit enyhén és lágyan belemélyesztve bőrömbe.
 - Daisuki Alexiel. – mondtam halkan, elhalóan, majd hajába túrtam és…. „

Sora meghökkenve ült fel az ágyon, és automatikusan maga mellé nézett. A nap beszűrődött a lehúzott redőny vájatai közt, és ezek az egyenletes fénysugarak játszottak Die arcán. Ő maga egy pizsama felsőben volt, és egy rövid sortban, Die még midig abban a melegítőgatyában amit éjszaka látott rajta. Mélyet sóhajtva, mintha egy világ menekült volna meg benne dőlt vissza a fiú mellé, és oldalra fordulva nézte annak arcát.
Die szemöldökét összeráncolva fordult oldalra, krisztustartásba kitartva karjait.
 - Uhm… - nyögte, mikor érezte, hogy valakire rácsapta karját, ezért gyorsan visszaemelte. Képsávok ugrottak be a hajnalról, és villámgyorsan fordult a mellette vélt Alexiel felé, ám csalódnia kellett. Meghökkenve ült fel, még kezeivel nagyot tolva magát arrébb csúszott az ágyon. Sora felült, lágyan felhúzott térdeit átkarolva nézett a fiúra
Die mélyet sóhajtott. Innen már nincs visszaút….akárhogy akarná. Feljebb erőltette magát megfogta Sora tarkóját és megcsókolta.
Átkozta magát, hogy már annyira vágyott a lányra, hogy bárkiben őt látta. És most nem csak magát fogja tökre tenni… hanem Sorat is.
Elengedte a lányt, és kikászálódott az ágyból.
 - Hozok reggelit. – mondta lágyan, de Sora mégis azt szűrte le: valamit nagyon bán. Hangjából a szánalmat és a sajnálást lehetett kivenni, és miközben lefelé baktatott a lépcsőn, saját gondolataitól szinte meg se hallotta Chenille köszönését.
Egyenesen a konyhába ment, hogy Gabrieltől követeljen egy reggeli kávét. A fiút meg is találta, ott ült a konyhaasztalnál, és egy újságot olvasott, mely az asztalon volt. Die elmosolyodott. Közel sem volt olyan rosszul mint legutóbb.
Gabe arcába a még hol barna, hol platinaszőke tincsek filces darabokban tapadtak, köszönhető volt ez Chennille túlzott törődését igazoló sok vizesborogatásnak. Mikor felnézett, Due látta hogy szeme alatt enyhén kék karikák húzódnak, jobb szeme alatt egy ragtapasz volt, alatta –bizonyára – jódozott géz. Jelenleg egy fehér tornapólót viselt, mely alatt egy fekete melegítőnadrág volt. Mikor meglátta a vele szemben ülő fiút felállt, és a kávégéphez lépett, majd elkezdte engedni a forró vizet, és kávébabért kutatott.
 - Hányszor mondtam már, hogy vegyél fel zoknit mert megfázol? – Die egy maga felé fordított egy széket, és kifordítva ült rá, támlájára könyökölt.
 - Én meg hányszor mondtam, hogy ne gondolj annyit Alexielre mert tüneteid lesznek? – beledobálta a kávébabokat a gépbe, majd hagyta, hogy az zakatoljon és a fejét karjaira illesztette. Gabe kétszer is az ajtó felé nézett, hogy jön-e valaki és még így is halkan kezdett bele – láttam mit csináltál szegény kislánnyal. Ez így nem lesz jó. Rociel és Metharon ma érkezik. Nem beszélve Choneről. És…. – nyelt egyet és mélyen hangsúlyozva, végre Diera nézve mondta a nevet – Alexiel is…
A vele szemben ülő fiút villámcsapásként érte a nő neve, és erre fejét is felkapta. Pupillái kitágultak, majd lehunyta szemét és felállt. Befordította a helyére a széket, és betette a helyére.
 - Nem kérek kávét.
 - Megint elfutsz. – mondta megvetően Gabriel, mire Die megtorpant. Mikor ránézett, a fiú megbánta előbbi mondatát. Die szemeivel ölni tudott volna, a gyilkolási vágy, a szerelem, a vágy egyszerre csillant szemében.
 - Tegnap vertelek szét – vett végül mély levegőt, hogy kontrollálja magát. – ne akarj még többet. – mondta mikor kisétált a konyhából, és felsietett a szobájába. Sora, aki most jött le a lépcsőn majdnem fellökte.
Bement a szobájába, és az ajtónak dőlve csúszott a földre. Felpásztázta szemével a szobát, majd észrevette a sötétebb fából készült ajtót, ami a fürdőszobába visz. Kiválogatott egy sötétebb farmert és egy fehér pólót mellyen szinte elolvashatatlan szöveg tarkállott. Íróasztala mellett található forgós-székére dobta fekete kardigánját, és bement a főrdőbe.
Ruhástól állt a zuhany alá, és engedte magára a hideg vizet. Várt addig még elkezd felmelegedni, és csak utána kezdett el levetkőzni.

A vízpára kicsapódott, amikor Die kilépett a zuhany alól, az apróbb vízcseppek rögtön légneművé váltak. Megtörölközött, majd a csapba dobált fehérneműjét és farmerjét felvéve, kezében a felsőjét tartva kezdte el kinyitni a fürdőszoba ajtaját. Ám megtorpant.
Hallotta a hangját… és…érezte az illatát. Hallotta a füllhallgatóból szóló zenét melynek kellemes búgása betöltötte a szobát. Végignézett a padlószőnyegen, még el nem ért ágyáig. És igen… nem képzelődött.
Alexiel az ágyon ült, és kezében egy könyvet tartott. Frufruja takarta szemét, arca hókás bőre szinte világított alatta. Egymásra vett két toppot, az egyik fehér volt, a másik fekete, nadrágja egyszerű fekete selyemnadrág volt, oldalára egy fehér lyukacsos strandkendőt kötött. Barna haja lágyan követte teste vonalát.
Die beljebb lépett, és már tisztán értette a zene szövegét és dallamát, és azt, hogy Alexiel hangosan, magának olvas, habár suttogva, a zene dallamának megfelelően…
”- Daisuki Alexiel. – mondtam halkan, elhalóan, majd hajába” – a nő felemelte fejét, és összezárta a kicsi könyvet. Befejezte az olvasást. Arca tökéletes ragyogása ismét Die tekintetébe ütközött. Kezeit dereka mellett támasztotta le az ágyon. A fiú összeszűkítette szemét.
” -  Ay oh ay oh ay oh ay, and the voices rang like the angels sing” – énekelte a rekedtes hangú férfivel együtt a refrén szövegét. Alexiel elmosolyodott, Die elé lépett, és éneklésre nyitott száját egy ujjal összezárta. Szemeit félszegen lehunyva nézett Die szemébe és elmosolyodott. Boldog volt…úgy igazán boldog… Magáért…Őérte…. Die McCraw