Die hatalmasat, és álmosat szusszantva fordult másik oldalára, de érezte, hogy valami nincs renden, azért rögtön visszafordult. Gabriel a másik oldalán feküdt, arcát teljesen a párnába temette, és amin meglepődött, hogy rajta is takaró volt, és a feje alatt párna. A kanapét kihúzta, így egy franciaágyat kitevő fekvőhely jött létre, a dohányzóasztalt teljesen a TV elé tolta. És persze minden bizonnyal minden ágyneműt Gabe hozott oda.
- Umf… - a mellette fekvő fiú álmosan nyögött – jó reggelt! – fejét elfordította a párna takarásából, és félszeged Diera nézett, aki közben felült, de azon nyomban megbánta amit tett.
Tarkójától hatalmas szóró fájdalmat érzett, ami először csak a fejére, majd az egész testére kiterjedt.
Gabriel összeszűkített szemekkel ült fel, megfogta Die vállát, és visszadöntötte a párnájára. A fiú mellé feküdt, és kezével alátámasztotta fejét, de Die kilökte a tartó bal kezét, és a mellkasára húzta Garbielt.
- Megöltem? – kérdezte suttogva, és reménykedve, de Gabe jobbról-balra mozgatta a fejét, jelezve ezzel, hogy még időben odaért.
- Hülye vagy. – a fiú hirtelen szegte fel a fejét, és nézett mélyen Die szemébe, akinek egyszerre bogárfekete és tengerzöld szemében harag csillant, és egy mozdulattal – mit sem törődve a tarkójától kiinduló fájdalommal – hátára fordította Gabrielt, és lába közé térdelt.
Ezzel is jelezte: a „demokrácia” tetején ő áll még attól, hogy meg akarta – és akarja – ölni saját apját.
- Te meg áruló vagy. És…és olyan warumoro [jelentése: rossz ember] – Die leengedet testét, és mint egy kisfiú kuporodott Gabriel mellkasára, aki csak beletűrt a hajába. Szerette az ilyen apróbb „kimaradásokat” mert ilyenkor legalább nyugi van. Mély levegőt vett.
- Pattanj fiam! – fogta meg végül Diet a hóna alatt és egyszerűen kiemelte, majd talpra állította. Jean pont akkor sétált le a lépcsőn.
Arcvonalai rendezetlenek voltak, szemei alatt kékes-lilás bőrelszíneződés volt, ami arra utalt, hogy nem soka aludhatott az éjszaka. Még mindig a tegnapi rövid ujjú ingében volt, nadrágja egy egyszerű melegítő térdnadrág volt, haja pedig szokatlanul kócos volt, és így még jobban Diera hasonlított.
A fiú, mivel Gabriel pont akkor állított lábra szemben találta magát apjával. Tekintete azon nyomban elsötétült, mintha a nyárból egy csapásra tél lett volna. Körülötte szinte minden érezhetően elhidegült, minden fagyos lett…mindent olyan… olyan… fémes hideg övezett.
Jean megtorpant a lépcső aljában, és már emelte lábát, hogy visszalép egy fokot. Die szeme még jobban összeszűkült, mikor meglátta, hogy apja miért viselkedik így. Gabriel hátrafordult, még azelőtt, hogy ő ránézett volna Jeanre. És igen… Jean pont Gabe miatt lett szokatlanul távolságtartó és merev.
Gabriel albínó volt, amióta megszületett. Végül is őt ezért dobták el maguktól a szülei…
Mit is jelent az hogy albínó? Az albínók teste semmilyen színező enzimet nem termel – azt meg persze mindenki tudja, hogy a természetes szőkék, azért természetes szőkét mert a testükben hiányos a színező enzim termelés - . Na most egy albínó teste, ismétlem semmilyen színezéket nem termel, ezért hajuk természetesen platina szőke, a bőrük holt fehér, a szemük pedig túlnyomó többségben vörös. Gabriel esetében szeme körvonala szimpla fekete volt, de szembogarának és íriszének egyáltalán nem volt színe. Egy egyszerű fekete körív volt szemgolyójában, és ez affajta vízválasztó volt talán a szeme két része között. Az ő esetében viszont, a napfény nem bántja a szemét.
Gabriel gyerekkorában folyamatos jele volt annak hogy ő bizony albínó, de ahogy nő kezdi kinőni. Mostanra már csak akkor jönnek elő a jelek a testén, amikor a levegő lehűl, vagyis esőre áll az idő, vagy amikor beesteledik, vagyis a nap eltűnik.

Die idegesen dobbantott, utálta, ha legjobb barátját csak így lenézik, egy olyan vele született problémáért, amiről ő nem is tehet. Szeme mérhetetlen haragot tükrözött, és már fellépett a kihúzott kanapéra, és el is indult, hogy átlépje a támlát, de Gabriel megfogta Die lábát. Mikor a fiú értetlenül nézett rá, ő csak halványan elmosolyodott, és a fejét csóválta. Az ebédlő felől fény szűrődött ki, és ahol a napfény érte Gabriel haját, ott barnásan kezdett csillogni, sőt még arcbőre is egy kicsit emberibb színű lett.
- Kajás vagyok! – mondta végül Die hasára tapasztott kézzel, majd átugrott a támla felett, és a konyhába sétált, nem is foglalkozva a ledöbbent Jeannel.
Die jelenleg még mindig azt a farmert viselte, amit tegnap este, felsőrész nem volt rajta, és ezt már magában megköszönte Gabrielnek, aki már kezdte összeszedni az ágyneműket, és két-két külön stócba rendezte.
A takarókat négyrét hajtotta, és a párnák alá tette, a lepedőt pedig kisimította, majd a TV mögött található ablakhoz lépett. Felhúzta a redőnyt, és amint napfény érte arcát és haját, máris változni kezdett a színe, mígnem elérte természetes sötétbarna hajszínét.
Persze ő ezt már figyelembe se vette, miközben kinyitotta az ablakot, majd intett Jeannek, hogy jöjjön, csinál reggelit.
Die már türelmetlenkedve dobolt jobb kezének ujjaival az asztalon, bal kezével rákönyökölt a bútorra, és tenyerébe ejtette állát.
- Mit kérsz? – kérdezte Gabriel, amikor már félig a hűtőben állt, és szétnézett, hogy mégis mit csináljon.
- Tejbegríz. – mondta hatalmas mosollyal az arcán – jó sok kakaóval.
Gabe bólintott, majd kivette a tejet a hűtőből. Jean felé fordult, aki bólintott, hogy neki ugyan mindegy. Fáradt volt, és még valamilyen szinten mindig sokkos.
Marion épp akkor jött be a konyhába, majd illedelmesen köszönt, és Die mellé ült.
- Te Gabe! – kérdezte Die, miközben a fiú beindította a már tejjel teli lábas alatt a gázt. – Te tegnap leütöttél? – apró bólintás volt a válasz, majd Gabriel kinyitotta a pult felett található szekrényt, és kutatni kezdett vaníliás cukor, és gríz után. Miután megtalálta a gáztűzhely mellé tette, és kérdőn fordult Die felé.
- Adjak fájdalomcsillapítót? – a fiú félszegen bólintott. Habár nem mutatta óriási migrén kerítette hatalmába, és ahogy a szíve vert, olyan volt mintha abban az ütemben ötszörösen szurkálnák a fejét, egyszerre, minden irányból.
Jean felvont szemöldökkel nézte ahogy Gabriel tesz-vesz a konyhában, olyan otthoniasan, amire ő talán soha nem lenne képes. Rutinszerűen szedte tányérokba a gőzölgő fehér masszát, és tette eléjük, magának utoljára szedve.
Die jóízűen hozzálátott, ahogy Marion is, de Jeannek nem esett jól, ezért kanalával egyenes vonalakat húzott az ételbe, mint egy kisiskolás, játszadozva azzal, hogy a massza az ő általa húzott vonal mentén kettéválik, majd újra összemegy.
Die jóízűen evett, közben minden nyelés kínszenvedés volt számára. Migrénje még a fájdalomcsillapító bevétele után se tompult, éppen hogy erősebben fájt. Felállt a széktől megköszönte a reggelit, és a tányért egyszerűen Gabriel kezébe nyomta.

- Sora! Sora! – Marion meglengette a kezét a kába lány szeme előtt. Már a társalgó részben voltak, a szokásos barátnői társaság: Ana, Mia, Sora Rosetta és Marion.
- Még semmit nem mondtál Dieról! – fordult végül izgatottam Mia a kislány felé, levéve magáról olvasószemüvegét, laptopja tetejét egy kicsit lehajtva, majd a műszert az asztalra tette, ami köré voltak helyezve a karfával ellátott fotelek.
Marion elégedett és kedves mosollyal hátradőlt.
- Nem tudom. Reggel már ott volt vele egy másik fiú, akit ti is láttatok vele jött be ma. – utalt Gabrielre, akivel most Die minden valószínűséggel Kalos irodájában volt. – Ha minden igaz Diet le akarják szerződtetni. – Sora beleegyezően bólintott.
- Amilyen mutatványt végrehajtott, az elképesztő volt. – mondta sóhajtva, gondolataiban újra lejátszva a manővert.
Az elmúlt napokban többször próbálta végrehajtani az ugrást, de nem sikerült neki. Addig eljutott, hogy belendítve a trapézt lengjen, sőt valamelyest a felugrást is, de sose tudott elég magasra lendülni, sőt néha még ellökni se tudta magát.
Önmagához képest enyhén szólva bénának tartotta magát, mégis küzdőszelleme és konoksága nem hagyta nyugodni.
Lehajtott fejjel mélyez szívott a levegőből, majd elbúcsúzott barátnőitől, és a fotel mellé helyezett sporttáskáját feléve az edzőterem felé indult. Odaérve átöltözött, és felmászott a porond felett elhelyezett dobbantóra.
Kihúzta a körívet majd belendült.

- Itt a szerződés. – tolta végül Kalos Die felé a papírt aki felemelte egyik kezét, ezzel jelezve hogy őt nem nagyon érdekli a dolog.
Kalossal szemben ült a egy karfás székben, bal kezével könyökölt, és tenyerébe helyezte fél arcát, jobb bokáját pedig bal térdére illesztve ült. Ábrándozva tekintett a férfi mögött található ablakra, ahonnan a horizontot nézte.
Jean és Gabriel mögötte állt, apja mérgében, hogy a fia ilyen nem törődöm már vagy harmadszor szorította elég erősen ökölbe a kezét. Gabriel elmosolyodott.
- Ennyire rászorulnak Diere? – kérdezte felvont szemöldökkel. – Nincs itt Leon Oswald is?
- Képzeld el drága fiam! – mondta a fiú miközben mérgesen fordult Gabe felé – Én olyan nélkülözhetetlen vagyok egyetlen egy bemutatott szarság után, hogy már mindenki engem akar! – mondta kaján vigyorral majd ismét Kalos felé fordult, és kezébe vette az összetűzött lapokat, és olvasni kezdte. A vele szemben ülő férfi megköszörülte a torkát.
- Igen, épp Leonhoz gondoltalak volna. Ahogy elnéztem… - majd 90°-ot fordult székével. – egy kis edzéssel egy súlycsoportba kerülhetnétek, és…
- És ki mondta hogy én ezt akarom? Ha szerepelek, akkor legyen már mellettem egy csaj, aki jó benyomást tesz, vagy látványelemnek, vagy valami. Vagy még jobb! Legyen mellettem Gabriel! – fordult vigyorogva ismét a fiú felé aki viszonozta a beképzelt, öntelt kaján mosolyt.
- Mutassátok be mit tudtok, és meglátjuk. – fordult ismét a fiú felé Kalos, aki ezúttal meglepetten nézett fel a hivatalos iratból.
- Ezt most komolyan mondja? – bólintás – Véresen komolyan? – mélyebb bólintás, majd Kalos narancs napszemüvegén végigfutott egy fénysugár. Die felállt, és az asztalra tette a szerződést, majd kajánul vigyorogva hajolt közelebb leendő főnökéhez. – Megbánja még hogy ezt tette. – mondta végül, majd karon ragadva Gabrielt kisietett a teremből.
Persze a fiú se ellenkezett, 180°ot fordulva, felvéve Die tempóját futott a fiúval a nagyszínpad elé, ahol a fél társulat már össze volt gyűlve.
A megbeszélés 10 perc múlva kezdődött, és már csak Kalosra vártak. Mia ajkába harapva szorította meg az eddig csak egy példányos vázlatfüzetét, amiben már legépelve volt a forgatókönyv. Amikor az ajtó kivágódott, mindenki odakapta a fejét.
A fény tökéletesen világította meg Die sziluettjét, tökéletesen kiemelve… hogy fekete ruhát viselt. Szintén fekete haja belelógott szemébe, így a jelen lévők csak egy mosolyt láttak… egy öntelt beképzelt cápavigyort….