°         Je… Jessica. – szólalt meg döbbenten és dadogva.

Tisztában volt azzal, hogy találkozásuk elkerülhetetlen, de arra nem számított, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik.

°         Jó reggelt, Sora! – köszöntötte fáradtan és komoran. – Bemehetek? – kérdezte.

°         Ki az, Sora? – lépett elő Leon, majd ő is ledermedt, amikor meglátta a nőt. – Te mit keresel itt? – s próbált higgadtságot erőltetni hangjába, de ez nem nagyon ment, mert félt, hogy mindent tönkretesz most, hogy végre újra együtt van Soraval.

Jessica meg sem lepődött azon, amiért itt találta Leont. Számított rá, ezért is jött egyenesen ide, hogy ne kelljen kétszer elmondani azt, amit mondani készült.

°         Beszélni szeretnék veletek! – nézett Sorara ismét a nő.

°         Gyere be! – invitálta be Jessicat, míg Leon elment, hogy felvegyen valami ruhát.

°         Köszönöm. – néhány perccel később a férfi ismét csatlakozott hozzájuk egy fekete nadrágban és ingben, melyet nem gombolt be.

°         Foglalj helyet! – mondta Sora idegesen. Jessica bólintva fogadta el az invitálást és helyett foglalt az egyik fotelben, míg Sora és Leon vele szemben ültek le, a kanapéra.

Némán figyelték egymást. Kutakodva, rémülten, ijedten, hidegen, bűntudatosan, határozottan. Egyikük sem szólalt meg, csak csendesen szemlélődtek, így ráébredve a másik szándékára. Nem kerülte el Jessica tekintetét, Leon mozdulata, amint óvón, féltőn, szerelmesen öleli mind szorosabban magához Sorat, aki rettegve, bűnbánóan és zavartan figyelte őt. A férfi viselkedése mélyen megsebezte a fiatal nőt. Nem csak azért, mert vele szemben sosem tanúsított ilyesfajta viselkedést, hanem a Leon tekintetében pislákoló fény. A rideg közöny, mely figyelmeztetéssel párosult. Pontosan tudta, hogy mit szeretne jelezni ezzel a férfi. Fájt így látni őt. Leon mindig is közönyösen viselkedett vele szemben, de nem ennyire. Mindig ő volt az, aki ölelgette, csókolgatta. Minden egyes alkalommal ő kezdeményezett, de ez egy percig sem zavarta, amíg maga mellett tudhatja, mert szerette őt. Reménytelenül szerette őt, bízva abban, hogy egyszer elnyeri szívét. Most már tudta, hogy erre nincs esély. S a már így is törött szíve, még jobban összetört. Megbékélve a tudattal, szomorú, lelkiismeret furdalással, mégis ajkán apró mosollyal figyelte a párt.

°         Jessica, én… - törte meg Sora a zavaró csendet. – én… szeretnék…

°         Nem, Sora. – szakította félbe barátnőjét, mert még mindig annak tartotta, mindazok ellenére, ami történt. – Nem szükséges bocsánatot kérned. – folytatta és még jobban elmosolyodott, mikor látta, amint meglepetten és egyben megkönnyebbülten reagált mondanivalójára. – Igaz… - sóhajtott mélyet – hogy minden okom megvan arra, hogy haragudjak, azért, mert elárultad a barátságunkat és így is volt. Elárultnak, becsapottnak, csalódottnak és dühösnek éreztem magam, amikor egyszer rajta kaptalak titeket. Eleinte. De már nem haragszom és megbocsátottam. Aztán elkeseredtem, mert láttam, hogy milyen szenvedéllyel, vággyal, odaadással, szerelemmel csókoltátok egymást. – mire Sora elpirult zavarában és szégyenében. Leon apró mosollyal a száján figyelte kedvesét. Még közelebb vonta karjaiba, miközben kezével gyengéden végigsimított a lány oldalán. - Sosem tapasztaltam még ilyen fokú tűzet, mely engem is átjárt, amikor titeket figyeltelek az edzőteremben, az edzéseken és a premieren is. Elkeseredett és féltékeny voltam. Féltem, hogy örökre elveszítelek Leon. – nézett a férfira, aki hűvös nyugalommal hallgatta végig. – Bármit képes voltam megtenni azért, hogy magam mellett tudjalak. Ezért viseltem el a ridegségedet, közönyödet, távolságtartásodat. Minden pillanatban, helyzetben. Tudtam, hogy nem szeretsz. Tisztában voltam ezzel, mégsem foglalkoztam vele, mert szeretlek. Sőt… sokszor hitettem el magammal az ellenkezőjét… mert így még könnyebb volt elviselni… ennek érdekében még a gyermeket is felhasználtam volna, mert abban reménykedtem, hogy így végleg magamhoz ráncolhatlak – hangja mindez alatt nyugodt és határozott volt. Egyszer sem ingott meg. Már elfogadta a tényeket, s nem akart harcolni. Már nem. De a magabiztosság és a megbékélés mellett egyre nagyobb erővel uralkodott el a bűntudat a lelkére. S nemcsak emiatt. – Ez hatalmas hiba volt a részemről, hogy a gyermekemet használtam fel a cél érdekében. Nem foglalkozva azzal, hogy ezáltal négy ember életét teszem tönkre. A gyerekét – tette kezét hasára – a tietekét – nézett mindkettejükre – és a magamét. Rettenetesen sajnálom és szégyellem magam azért, mert olyasmire akartalak kényszeríteni, amelyről magam is tudtam, hogy lehetetlen. – nézett ismét a férfire, kinek arca továbbra is kifejezéstelen, de a szemében észrevehető volt a hála, melyre Jessica ismét elmosolyodott halványan. - Nincs miért szégyellned magad Sora – siklott tekintete a zavart, szégyenkező és megkönnyebbült lányra. – Tudom, hogy nem szánt szándékkal vetted el tőlem Leont – pillantott gyengéden rá. Sora arcán csendesen folytak a könnyek. – Biztos vagyok benne, hogy harcoltál az érzéseid ellen… de az ember nem állhat ellen a szívének, az érzéseinek, a vágyainak, az álmainak… mert nem tudod legyőzni őket, Sora. Ezek erősebbek az ember akaratánál. Én is csak tegnap este döbbentem rá, miután beszéltem Laylaval. Egész éjszaka fent voltam és gondolkoztam. Az éjszaka folyamán sok mindenre rádöbbentem. Mondhatnám úgyis, hogy végre felébredtem egy olyan világból, melyet magam teremtettem, hogy a valóságot ne lássam, de ennek vége. Ezért is döntöttem úgy, hogy sem a gyerek, sem pedig én nem állunk többé az utatokba. 

°         De Jessica, ti nem… - kezdett el hevesen tiltakozni Sora félbeszakítva őt.

°         Nem, Sora! – hallgattatta el. – Ezt kell tennem, mert ez a helyes. A gyerek – simogatta meg gyengéden hasát, mely már dudorodott. Látni nem lehetett, csak érezni és halványan elmosolyodott. – a gyerekem csak az én felelősségem – folytatta és a bűntudat újult erővel tört rá.

°         Ebben tévedsz, Jessica. – szólalt meg végre Leon hűvös nyugalommal, mely enyhe haraggal is párosult. – A gyerek az enyém is. Ugyanolyan részem van benne, mint neked. Valóban nem örültem és még most sem repesek a boldogságtól, mikor megtudtam, hogy terhes vagy tőlem, de ő az én vérem is. Vér a véremből. Épp ezért továbbra is érvényes az, amit korábban mondtam. Nem foglak magadra hagyni, egyedül a gyerekemmel. Mindent meg fog kapni, amire csak szüksége lehet. Anyagilag és érzelmileg is egyaránt.

°         Nem Leon. – állt fel idegesen és mászkálni kezdett, ajkát harapva. – Tévedtünk… - kezdett el akadozni hangja szégyenében, zavartan és bűntudatosan. – mindketten… azaz… vagyis… én tévedtem… - nem mert a férfi szemébe nézni, aki megrökönyödve figyelte őt.

°         Mire célzol ezzel? – emelkedett meg kényelmes pozíciójából, ölelése lazább lett Sora körül, aki szótlanul és döbbenten nézte az egyre gyorsabban járkáló barátnőjét.  A férfi gyanakodva figyelte Jessicat, aki minduntalan kerülte a tekintetét. – Jessica! – szólalt meg figyelmeztető hangon.

°         Én… - dadogott – Sora! – szólította meg ismét a lányt. – Hallottad, amit David mondott, ugye? A meddőségemről. – nézett kérdőn rá, mire csak egy bólintás volt a válasz. – Én… - kezdett ismét bele – már voltam egyszer terhes. - Leonék értetlenkedve, némán és döbbenten hallgatták. – 17 éves voltam… úgy döntöttem, hogy megtartom, a szüleim tiltása ellenére, mert nem lettem volna képes megölni a gyermekemet. Szerencsére anya és apa is mellettem álltak, annak ellenére, hogy nem értettek egyet velem. Három hónapos voltam, mikor… - csöndes könnyek folytak végig arcán az emlékek hatására. – mikor elvetéltem. Az orvos, aki kezelt engem, azt mondta, hogy soha többé nem lehet gyerekem. Egy világ dőlt össze bennem. Hosszú hónapokig mély depresszióba estem mindenről lemondva. – sóhajtott mélyet és fojtatta – most nem mennék bele a részletekbe. Így igen csak meglepődtem, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Határtalan boldogság ugyanakkor félelem kerített hatalmába. Rettegek, hogy őt is elveszítem most, hogy megtörtént ez a csoda. Mert a gyermekem egy csoda, egy ajándék. Egy olyan ajándék, amiről nem is mertem álmodozni, melyről már rég lemondtam. De ez a gyermek… - akadozott el a hangja rémülten – de ez a gyermek… - s minden bátorságát összeszedve nézett Leonra, kezét még mindig hasán tartva, hogy megnyugtassa háborgó gyomrát. A szíve a torkában dobogott, míg a férfit nézte, aki dühtől szikrázó szemekkel nézett rá, hisz már sejtette, hogy mit szeretne mondani a fiatal nő. Sora hatalmasra tágult szemekkel, visszafojtott lélegzettel várta a végét. Neki sem volt nehéz kitalálni, hogy miről is van szó. – a gyermekem… nem a tiéd. – fejezte be végül.

A bejelentést követően a szobában vágni lehetett a feszült, kínos csöndet. Az utolsó szavak bántóan visszhangzottak a fülükben. Számítottak rá, mégis megdöbbentek a ténytől. Sora szemei még jobban kikerekedtek, szája nyitva és csak hápogni tudott. Leon sem volt különb. Most először fordult elő, hogy nem bírt megszólalni. Megdermedve, hitetlenül, meghökkenve figyelte a riadt Jessicat. Minden egyes szó csak lassanként jutottak el hozzá, felfogva értelmüket. A harag apró lángjai jelentek meg tekintetétben, mely egyre csak fokozódott. Mérges volt, amiért Jessica hazudott neki. Lefeküdt egy másik férfival. Felszarvazták, de ez csak egy apró szikrája volt a dühnek. Ezért gyorsan át is jutott rajta. Sokkal nagyobb erővel, jelentéssel bírt a tény, hogy Jessica képes lett volna elválasztani Soratól. Attól a nőtől, akit mindenkinél és mindennél jobban szeretett ezen a világon. Egy olyan gyermekkel, aki ráadásul nem is az övé.

°         Mégis hogy tehetted ezt Jessica? – pattant fel hirtelen a férfi olyan erővel, hogy még Sora is felugrott ijedtében. A nőnek reagálni sem volt ideje. Nem volt lehetősége, hogy elugorjon a dühöngő Leontól, aki vasmarokkal szorította karját. – Képes lettél volna a nyakamba sózni egy gyereket, aki nem az enyém – ordított magából kikelve – csakhogy magadhoz láncolj? – rázta a rémült nőt. Arca eltorzult a méregtől.

°         Leon! – szólt közben Sora, aki próbálta kiszabadítani barátnőjét a férfi kezei közül. – Engedd el! – ordított rá, aki nem hallgatott rá. Nem sok hiányzott hozzá, hogy életében először megüssön egy nőt. 

°         Válaszolj Jessica! Mióta tudod, hogy nem az enyém ez a gyerek? – tette fel kérdését összeszorított fogakon keresztül, vicsorogva. A szíve mélyén meg is könnyebbült, amiért nem kell felelősséget vállalni egy olyan gyermekért, aki ettől a nőtől van és nem Soratól.

°         Ma reggel óta! – sikította zokogva Jessica. Karja már fájdalmasan lüktetett.

°         Enged el! –kérlelte továbbra is a fiatal japán lány, de már nem volt szüksége, mert a francia férfi eleresztette a nőt.

°         Ki az apja? – kérdezte hideg nyugalommal most már. A düh, mely korábban hatalmába kerítette elpárolgott. Mintha nem is lett volna.

°         Alex. – felelte halkan, hosszú csendet követően.

°         Alex? – ismételte meg Leon elgondolkozva, majd hirtelen beugrott. – Az a kis ficsúr, aki mindig szerelmes volt beléd? – kérdezte megdöbbenten.

°         Igen. – feltelte karját masszírozva, ahol piros kéznyom éktelenkedett. Alex a legjobb barátja és egyben gyerekkori szerelme volt.

°         Mikor történt és honnan tudod biztosan, hogy ő a gyereked apja? – tette fel az őt foglalkoztató kérdést.

°         Pár nappal azelőtt történt, hogy elhagytuk volna Franciaországot. – kezdett bele a magyarázatba. – Egyik este vásárlásból érkeztem haza. Te épp telefonáltál. Még csak észre sem vetted, hogy hazatértem. Hallottam, hogy elmeséled az egyik ismerősödnek a Spanyolországi kalandodat. Azt már nem vártam meg, hogy megtudjam, hogy kiről is volt szó, mert csendben kiosontam a lakásból. Sírva mentem az egyik bárba, ahol leittam magam. Alex is épp arra járt. Mindent elmondtam neki és végül elvitt magához. Onnantól kezdve filmszakadás. A mai napig nem emlékszem semmire. Annyit tudok, hogy másnap reggel meztelenül ébredtem mellette. Alex mindent elmesélt. Megkértem, hogy ez maradjon kettőnk között és, hogy ne tegyen téged felelősségre. Tegnap estig nem tudtam, hogy ki volt az a nő, akivel együtt voltál. Viszont este eszembe jutott, hogy Sora egyszer említette, hogy ő is volt ott, pont ugyanakkor, mint te. Ekkor jöttem rá, hogy róla beszéltél a telefonban. Teljesen biztos voltam benne, hogy a gyermek a tiéd – nézett folyamatosan Leonra. – Annak ellenére is, hogy mindig nagyon óvatosak voltunk. Függetlenül attól, hogy tudtam, hogy nekem nem lehet gyerekem. A látszat kedvéért, de te még nálam is óvatosabb voltál. Sosem voltam még olyan férfival, aki annyira vigyázott volna, mint te. Három nappal ezelőtt eszembe jutott az Alexel töltött éjszaka, bár még mindig nem emlékszem rá. Ezért elvettem pár szál hajat a hajkefédből és elvittem Dr. Houshoz, aki elvégeztette a DNS vizsgálatot. A kérésemnek köszönhetően hamar megcsináltatta a tesztet. Ma reggel beszéltem vele telefonon és akkor tudtam meg, hogy a gyermek, akit várok nem a tiéd. – fejezte be a magyarázatot.  – Sajnálom, hogy nem mondtam el hamarabb az incidensemet Alexel – kezdett bocsánatot kérni – de te sem voltál őszinte velem, Leon. – mire ő csak bólintott, így igazat adva neki. - Sosem állt szándékomban elmondani, egészen ma reggelig. Nem akartam a nyakadba sózni egy gyermeket, aki nem a tiéd. Épp ezért – kapta fel táskáját a fotelból és elindult az ajtó felé – nem tarozol felelősséggel. Sem nekem, sem pedig a gyereknek. – s kinyitotta az ajtót – Szabad vagy Leon. - mondta ki a megváltó szavakat. - Később találkozunk Sora. – szólt a lánynak, aki csak bólintott beleegyezéseként. Végül elhagyta a házat.

Néma csendben figyelték az ajtót. Egyikük sem mondott semmit, majd Sora lassan szembe fordult a férfival, aki csak ekkor tekintett rá. Leon tekintete tele volt megkönnyebbüléssel, szabadsággal, szerelemmel, mely hűen tükrözte Sora érzelmeit. Nem volt szükség szavakra, hogy kifejezzék érzéseiket. A férfi szeme lejjebb siklott. S csak ekkor vette észre, hogy a Sora vállán lévő pánt lecsúszott. Elméjét és testét elhomályosította a mohó vágy. Szemébe az éhség és a kéj költözött. A fiatal japán lánynál sem volt más a helyzet, amint észrevette, hogy miként siklik végig rajta újra és újra tekintete. Egyszerre fázott és lett melege. A forróság egyre nagyobb erővel tört rá, amint ő is végig tekintet a francia artistán, mely a gyönyör központjában összpontosult. Érezte, hogy fokozatosan, megállíthatatlanul uralkodik el rajta a sóvárgás. Ez csak erősödött, amikor megpillantotta Leon égnek meredő férfiasságát, melyet a nadrág sátorszerűen ölelt körbe. Végül ismét egymás szemébe néztek, mikor végeztek a másik feltérképezésével. Leon egy hirtelen mozdulattal odaugrott a lányhoz, felkapva az ajtó mellett lévő falhoz szorította. Sora a lábait tekerte a férfi dereka köré, apró kezeivel gyorsan kioldva a nadrágot. Leon szinte felfalta a lányt a csókjaival, miközben a ruha szoknyarészét felhúzta a csípőjére és letépte róla a tangát, mely már átázott a gyönyör nedveitől. Sietve letolta magáról nadrágját, épp annyira, hogy kiszabadítsa fájdalmasan lüktető ágyékát és egyetlen határozott, durva mozdulattal beléhatolt. Sora felsikított a kéjes gyönyörtől, megszakítva a szerelemtől és szenvedélytől fűtött csókot, míg Leon felhördült. Sora belemarkolva a férfi hosszú selymes sörényébe hátrahúzta fejét. Vágytól elhomályosuló tekintettel nézett rá, aki viszonozta pillantását. Végül Leon ismét lecsapott az ajkaira, egy percig sem habozva, rögtön mozogni kezdett a szoros és forró hüvelyben. Gyorsan, erőteljesen, mélyen, aprókat lökve. Hamar elértek a csúcsra, a megváltó mennyországba, a paradicsomba, ahova mindig együtt szárnyaltak. Sora elszakítva ajkát a férfitől Leon vállába harapott, hogy elfojtsa feltörni készülő kiáltását, míg partnere a nyakára tapaszttotta száját. Még mindig egymásba kapaszkodva, egybeolvadva próbálták visszanyerni lélegzetüket, majd Leon lassan elindult a hálószoba felé forró, szenvedélyes csókjaival elnyelve Sorat. Ő még nem végzett, de a lány nem is bánta. Hisz most már szabadon szerethették egymást kötöttségek, felelősségek, bűntudat nélkül. Már senkinek sem tartoztak elszámolással. Egész nap, éjszaka nem jöttek ki a szobából.

Az elkövetkező napok, hetek észrevétlenül teltek Leon és Sora számára. Minden egyes nappal egyre közelebb kerültek egymáshoz. Szerelmük erősödött. A színpad hírneve is gyorsan nőtt. Sora és Jessica barátsága megmaradt. Gyakran beszélgettek vagy mentek el egy-egy sétára. Jessica aznap szerepelt utoljára a műsorban, s másnap már indul is haza, hogy mielőbb beszélhessen Alexel. Leon már nem beszélt vele, kivéve, ha elkerülhetetlen volt. Nem azért, mert haragudott volna rá, vagy mert dühös volt. Nem. Egyszerűen nem tartotta szükségesnek, hisz már semmi nem kötötte a nőhöz. Úgy viselkedtek egymással, mint két idegen. Mintha az együtt töltött évek nem is számítottak volna a férfi számára. Sora és Jessica legnagyobb csalódására.

Sora aznap délután George irodája felé tartott, aki beszélni szeretett volna vele. Ezért mielőbb oda akart érni, hogy minél hamarabb találkozhasson Leonnal, akivel megbeszélték, hogy a délutánt a tengerparton töltik és piknikeznek.

°         Szabad! – szólt ki a férfi, mikor meghallotta a kopogást.

°         Hívattál George? – kérdezte Sora, amint belépett az irodába.

°         Igen. – bólintott. – Kérlek, foglalj helyet! – intett az egyik szék felé.

°         Miről lenne szó? – kérdezte vidáman.

°         Azért hívattalak, hogy közöljem… - s a következő szavakat hallva még a vér is megfagyott a lány ereiben.

Folyt.