AJÁNLOM AZ OLDALT
Reggel frissen ébredtem. Gyorsan felöltöztem, majd a krémmel a kezemben bementem Lora szobájába. Lora még aludt.
- Lora, kelj fel- ébresztgettem-, lécci kend be a hátam!
- Mi bajod? Mennyi az idő?- kérdezte még félálomban.
- Hét óra van, és kend be lécci a hátam, hogy mehessek gyakorolni, aztán hagylak aludni- ígértem halkan. Lora kómásan felült, kivette a kezemből a krémet, majd belemasszírozta a hátamba.
- Köszönöm. - Kimentem a szobájából, halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Visszamentem a szobámba, összeraktam a cuccaimat, majd elindultam csendesen a gyakorlóterem felé. Senkivel nem találkoztam út közben. A terembe érve letettetem a táskám a fal mellé és elkezdtem bemelegíteni. Mielőtt elkezdtem volna tanulni az Angyalok Táncát egyszerű gyakorlatokat csináltam a trapézokon. Mivel nem fájdult meg a hátam, egyre nehezebbeket csináltam, és csodák csodájára nem történt semmi. Ezek után elkezdtem gyakorolni az Angyalok Táncát. Eleinte percenként vagy még annál is gyakrabban kötöttem ki a hálóban. Szerencsére ez a szám órák multával egyre csökkent. Nemsokára bejött Ken és Lora.
- Nem kell egy kis segítség?- kérdezte Ken.
- Tudod, hogy hogy kell csinálni?- kérdeztem vissza, miután bólintott folytattam-, akkor megnézed, hogy mire jutottam és megmondod hogy mennyire van köze hozzá?
- Persze, de előtte nem kérsz semmit enni, inni? Már dél van, Lora szerint már minimum öt órája itt vagy. - Ezen elcsodálkoztam, nem hittem volna, hogy így elrepült az idő. Adtak egy szendvicset, amit gyorsan megettem, majd felmentem a trapézra, majd elrugaszkodtam. Először csak egyszerűbb feladatokat csináltam, mert nem éreztem, hogy készen állnék. Pár perc után már tudtam, hogy nem halogathatom tovább, így elkezdtem. Egy lenti trapézt kinéztem magamnak és már szálltam is felé. Elkaptam a rudat, és fellöktem magam. Éreztem, hogy nem sikerül, nem tudtam magam elég magasra fellökni, hogy felvehessem az angyal pózt. Elkezdtem lefele esni és újra elkaptam a rudat, néhány ugrásra lent teremtem.
- Hát- kezdte el Ken a kérdő tekintem látva- szerintem egész jó volt ahhoz képest, hogy egy fél napja kezdtél neki, a technikád jó, ahogy elkapod a trapézt, csak túl gyenge a kezed ahhoz, hogy fellökd magad...
- Ügyes vagy hugica- büszke tekintettel nézett rám-, ha gondolod a következő néhány napban szívatlak néhány erősítő feladattal, hogy ez se okozzon akadály...
- ...milyen összetartóak vagytok- szólalt meg egy rideg hang az ajtóban- tudtommal évekkel ezelőtt még martátok egymást... és ne hidd azt Sora, hogy annak amit itt előadtál bármi köze is lenne az Angyalok Táncához- mondta nekem miközben a szemembe nézett. Nem kaptam el a tekintetemet, de ő sem. Ez Lorának is feltűnt, elkezdett beszélni, valószínűleg azért, hogy ne kapjak össze Leonnal, pedig még meg se szólaltam mióta lejöttem!
- Sok minden változott, nem is tudtam, hogy hallottál már rólunk- Lora nem tette fel a kérdést, de elég egyértelmű volt, hogy azt akarja kiszedni Leonból, hogy hol, mikor, mit hallott, látott rólunk, de Leonnak fel sem tűnt, hogy ez egy kérdés akart lenni vagy nem érdekelte. Leonnal még mindig egy más szemébe néztünk, közben besétált.
- Szóval, mit tudsz rólunk? - tettem fel a kérdést.
- Két éve nem voltatok ilyen jóban- kezdte mondókáját miközben még mindig egymás szemeit tanulmányoztuk-, sőt, martátok egymást ott ahol értétek....egy versenyen indultattok mindketten...egyértelmű volt, hogy ki az esélyes nyertes, de egy véletlen baleset- a véletlen balesetet megnyomta- és mindjárt más a felállás...
- Te meg miről beszélsz?- kérdeztem értetlenkedve, de csak gúnyosan elmosolyodott. Már nem rám nézett, hanem a hátam mögé. Megfordultam, és Lora hitetlenkedő szemeivel találtam magam szembe, valószínűleg ő értette velem ellentétben, hogy a francia miről hablatyol a versennyel kapcsolatban.
- Honnét veszed ezeket a dolgokat? Egyáltalán ott voltál?- kérdezte nővérkém egy kissé ingerülten. Újra Leonra néztem, aki most már Lorát frusztrálta nagyban.
- Arra volt dolgom akkoriban- Leon tekintetében ekkor egy másodpercre mintha fájdalom villant volna fel-, és megkértek, hogy vegyem szemügyre a versenyt. Számomra olyan ajtók is nyitva voltak, amik előttetek szigorúan zárva voltak. Valószínűleg Sora semmit sem tud az egészről, különben nem lennétek ennyire puszipajtások, de...- eszméletlenül zavart, hogy úgy beszélt rólam, mintha ott sem lettem volna, de nem tettem szóvá, érdekelt, hogy mit mond még-...ne nézz olyan hülyének, hogy elhiszem, hogy ártatlan vagy és egy szót sem tudsz az egészről. Monkezék nagyon büszkék voltak, hogy minden sikerült és hogy egy szem lányuk nyert- Megint Lorára néztem, aki nem tudott értelmes képet vágni, de legalább ő értette, hogy miről folyik a szó!
- Miért hinnék neked?
- Mert talán igazat mondok, de ha mégsem hiszel, akkor hívd fel a szüleidet, ők biztosan örömmel mondják el- mondta Leon gúnyosan. Erre Lora sírva futott ki a teremből, Ken meg utána. Énem egyik fele is Lora után akart menni, de a másik maradni, hogy beszélgessen egy kicsit Leon fejével. Még néhány másodpercig tétováztam, végül maradtam.
- Ez meg mi volt?- kérdeztem- Miért csináltad?
- Fiatal vagy még, sok mindenről jobb még ha nem tudsz- nézett rám komoly tekintettel.
- Mintha te sokkal többet láttál, tapasztaltál volna a világból, avval a kemény négy éveddel vagy mivel- vágtam vissza.
- Öt, de mindegy- mondta-, és ne akarj mindet tudni, mert ha már tudod és nem tetszik, akkor nem gondolhatod meg magad és nem felejtheted el- figyelmeztetett.
- Semmi olyat nem tudsz mondani Monkezékről, amit megbánnék, hogy megtudtam, de térjünk vissza Lorához. Miért mondtad neki ezeket? Egy csepp tisztelet nincs benned mások érzései iránt, ha már benned nincsenek is?- folytattam volna, de Leon a kezét a számra tette, de még ezer kérdést fel tudtam volna rakni.
- Szóval Loráról akarsz tudni- kérdezte hidegen-, nincs sok mondanivalóm róla, de az is megfogalmazható egy szóban. Monkez.- ellöktem a kezét, hogy vitába szállhassak .
- Attól, hogy a szülei nem túl jó emberek...
-...én nem ezt a szót, még hogy nem túl jó emberek...
-...attól ő még lehet az.
- Monkez csak Monkez marad.
- Akkor tudsz magyarázatot adni, hogy miért ajánlotta fel a segítségét?- erre gúnyosan elmosolyodott.
- Hát tudnék mondani egyet- kettőt. Például, mint a te testvéredként akar ő is felemelkedni...
-...szóval elismered, hogy van tehetségem?
- Egy szóval sem mondtam, ilyet. Ha úgy jobban tetszik, akkor úgy mondom, ha véletlenül mégis sikerülne neked valamit produkálni a két hét alatt, akkor. A másik ötletem az, hogy ez alatt az ún. erősítő edzésekkel akar tönkre tenni, hogy ne legyél útjában. - tágra nyílt szemmel meredtem rá, néhány másodpercig nem voltam képes megszólalni.
- Hogy merészeled...?
- Ha abból indulunk, hogy Monkez, akkor az ember sok mindent feltételezhet, és ha még azt is hozzávesszük, hogy japán.
- Mi bajod a japánokkal? És én is az vagyok...
- Ezért mondtam, hogy netalántán sikerülne, mert ti olyan egy nép vagytok, hogy mindenre képes...- vártam, hogy folytassa, mert nagyon elgondolkodó tekintettel nézett maga elé.
- Nem hinném, hogy csak ennyi lenne a bajod velünk?- kérdésemre felriadt.
- Nem tudhatja az ember, hogy az-e az ember, akinek mutatja magát.
- Mire gondolsz?- kérdeztem, mert nem értettem mire akar kilukadni.
- Sem Lora, sem te nem tartoztok semmilyen bandához?- válaszolt kérdéssel a kérdésemre. Komoly tekintetét látva nem vettem viccesre a figurát, pedig ez a kérdés nevetségesen hangzott.
- Én nem és tudtommal Lora sem, vagy legalábbis az utóbbi két évben semmilyen csoporthoz nincs köze, de miért?
- Ez egy hosszú történet, amit legkorábban két hét múlva mondok el, de csak akkor ha sikerül- mondta majd elindult kifelé a teremből, de még utána kiáltottam.
- Akkor már nem haragszol ránk? Nem utálsz minket?- Leon mosolyogva visszafordult és csak egy vállrándítással válaszolt, majd ment tovább. Leon nagyon jól nézett ki, mikor így mosolygott, szívből jövően és nem gúnyosan. Miután magamhoz tértem a döbbenettől visszamentem gyakorolni, Lora meglátogatását későbbre halasztottam.
 |
|
|||
|
|
|
|