|
...és egy piros masnival
2008.02.11. 17:41
Leon elégedetten ment ki. Gondolom, örült, hogy olyan feladat elé állított, aminek a teljesítésére az esélyem egyenlő a nullával vagy vészesen közeledik a nullához.
- Vállalod?- kérdezte Kalos, mire csak elgondolkodva bólintottam. Tudtam, hogy a hátammal kénytelen leszek elmenni egy orvoshoz, akármennyire is gyűlölöm őket. De akármit mondhatnak, akkor is megtanulom a mutatványt és megmutatom annak a beképzelt majomnak, hogy nem vagyok két ballábas, döntöttem el.
- Gyere- mondta Kalos majd az irodában egy kazettát adott nekem-, ezen rajta van a gyakorlat. Ha szeretnél, akkor ma vagy holnap megnézetheted a hátadat az orvosunkkal, Kate-tel - a változatosság kedvéért erre is csak bólintottam, majd elindultam kifelé.
- További szép napot, főnők- szóltam még vissza. Gondolataimba merülve mentem a szobámhoz, és valahogy sikerült nem eltévednem. Mielőtt elkezdtem volna megnézni az anyagot, gyorsan átöltöztem egy pólóba és egy rövidnadrágba. A nappaliban beraktam a kazettát a lejátszóba, majd levágtam magam az egyik fotelbe. Elkezdtem nézni, de nem sok jutott el az agyamig a látottakból, mert Leon viselkedésén töprengtem meg a hátamon. Mikor a képernyő kékre váltott, kaptam észbe, hogy most nem ezekre kéne koncentrálnom, hanem a felvételre. Előretekertem, de ekkor néhány lány jött be Lora vezetésével.
- Sziasztok!- köszöntem nekik csodálkozva.
- Szia, ő Sora- mutatott be nekik Lora-, ők meg a többiek.
- Akkor szólíthatlak titeket többieknek vagy megmondjátok a neveteket?- kérdeztem mosolyogva.
- Marion vagyok- kezdte a bemutatkozást egy szőke, alacsony, kék szemű lány.
- Én pedig Rosetta- folytatta a vörös hajú, szürkéskék szemű lány.
- Mia- mondta a világosabb vörös hajú, kék szemű lány.
- Anna- fejezte be a sötétlila hajú, barna szemű lány.
- Nem volt semmi az, ahogy beszéltél Leonnal- mondta vidáman Anna-, eddig senkit nem hallottam, aki így beszélt volna vele.
- Mindig ilyen bunkó vagy csak a mi tiszteletünkre viselkedik így?- kérdeztem érdeklődve.
- A beszólásai kedv függő, és attól is függ, hogy kivel beszél- mondta Rosetta-, de nem szokott ismeretleneket ilyen hamar megalázni, azt néhány nappal később szokta. - Erre összenéztünk Lorával, szóval Leonnak akkor a japánokkal van baja.
- Bocsássatok meg, de még Kate-tel kéne beszélnem, valamelyikkötők nem mutatná meg az utat?- kérdeztem. Mia szolgálatkészségesen felpattant, majd elindult kifelé a szobából és kint megvárt.
- Mi baja a hátadnak?- kérdezte kíváncsian.
- Bocs, de erről most nem szeretnék beszélni- mondtam egy kicsit idegesen-, majd utána lehet, hogy elmondom. Ugye nem baj?- kérdeztem aggódva.
- Semmi baj- válaszolta kedvesen.
- Te mit csinálsz itt?- kérdeztem pár másodpercnyi szünet után-, te is artista vagy?
- Igen- válaszolta- én is artista vagyok, de főállásban inkább író és rendező vagyok.
- Tényleg?- kérdeztem vissza csodálkozva, mire csak elpirulva bólintott- Ez nagyon király. És miről fog szólni a következő darab?
- Hát...azt még nem tudom- válaszolta -, már itt is vagyunk. Megvárjalak?
- Köszi, de nem kell, mert nem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani- válaszoltam egyre idegesebben, ezt valószínűleg láthatta rajtam.
- Ne aggódj, Kate nagyon rendes...Szia Kate- köszönt Mia a nőnek, aki most érkezett ide-, ő Sora és beszélni szeretne veled- majd bátorítólag rám mosolygott, majd elment.
- Szia- köszönt, mire csak biccenteni voltam képes, közben kinyitotta az ajtót és beinvitált a rendelőbe.
- Szóval, mi a bajod?- kérdezte miután hellyel kínált.
- A hátam edzés közben szokott fájni, a japán orvosok azt mondták, hogy ez ellen nem tehetnek semmit- Kate érdeklődve hallgatott.
- Mikor kezdődött?
- Már nem is tudom pontosan, két- három éve.
- Megnézhettem a hátad?- kérdezte.
- Persze- levettem a pólóm és megfordultam.
- Mikor és hogy szerezted ezt a heget?- kérdezte.
- Még nagyon régen, nem is emlékszem...egy autóbalesetben, amikor egyéves voltam- mondtam szomorúan.
- Ühm- válaszolta értelmesen, majd odament az egyik szekrényhez és kivett belőle egy dobozt, addig visszavettem a pólóm-, most elsőre nem merném biztosan állítani, hogy az-e a bajod, amire gondolok, de arra ez a krém használ, de ha tévedek, akkor sem árt- kezembe nyomta a dobozt-, edzések előtt kend be, vagy kérj meg valakit, hogy kenje be a hátad.
- És ha gyakorlás alatt is fájni fog?- kérdeztem.
- Ha jó a krém, nem fog fájni, viszont ha nem használ, keress meg.
- Egyébként meg mi az, amire gondolsz, hogy a bajom?
- Ezt most bonyolult lenne elmagyaráznom, de ha ez, akkor elmondom- mosolygott rám-, ha használ akkor is gyere majd vissza két- három nap múlva, akkor elmondom.
- Oké- válaszoltam megkönnyebbülten-, hát, örülök, hogy megismerhettelek és remélem, hogy nem kell holnap is jönnöm- erre felnevettünk.
- Szia és jó gyakorlást.
- Köszi.
Visszaindultam a szobám felé. Miért lehet az, töprengtem, hogy Kate-nek egy perc után van ötlete, hogy mi bajom, de a japánoknak ötletük se volt? Nem tudtam rájönni, hogy ez hogy lehetséges. Ez a hátfájós dolog akkor kezdődött, amikor két éve Lorával együtt mindketten neveztünk az Országos Ifjúsági Artista Versenyre és mindketten bejutottunk a döntőbe. A döntőn nem tudtam indulni, mert verseny előtti edzésen megfájdult a hátam annyira, hogy a legegyszerűbb mutatványok elvégzésére sem voltam képes. A versenyt végül Lora nyerte meg, bár tanárom megsúgta, hogy biztos én vittem volna el a kupát, ha a hátam nem szól közbe. Lorán látszott, hogy bánja, hogy nem versenyezhetünk, de a szülei annál inkább örültek ennek. Ezek után egy kicsit haragudtam Lorára, de rájöttem, hogy neki semmi köze nincs az egészhez. Bár Davidék eltiltottak az edzéstől, de Lora néha bejutatott a terembe, így én is ugrálhattam egy kicsit.
Ekkor a folyóson egy alakor pillantottam meg. Leon volt az. Szó nélkül mentem el mellette. Ő se szólt hozzám csak megvetően nézett rám. Odaértem az ajtóhoz, bentről nevetés hangja szűrődött ki. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd bementem.
- Sziasztok- köszöntem-, szia Ken, csatlakoztál a lánybuliba?- kérdeztem nevetve.
- Hát...igazából- kezdte zavartan-, igazából meg akartam kérdezni, hogy nem kell-e valamiben segíteni.
- Kate-től jöttem, csak holnap fogok elkezdeni gyakorolni, mert hosszú volt a mai nap- mondtam.
- És mit mondott?- kérdezte izgatottan Lora-, mondott valami értelmeset?
- Hát...túl sok értelmeset nem- válaszoltam-, de adott egy krémet, mellyel ha bekennem a hátam, akkor elvileg nem fog fájni. Nem volt hajlandó elmondani, hogy mire tippel, hogy mi a bajom, de remélem, hogy igaza van.
- Akkor mi megyünk is- mondta ki határozottan Mia-, pihenjetek nyugodtan. Jóéjt!
- Jóccakát nektek is!- válaszoltam, majd bementem a szobámba. Lora bejött utánam.
- Nem kérsz valamit enni? Nem ettél mióta leszállt a gépünk- kérdezte egy kicsit aggódva.
- De, van itt valami kaja is?- reménykedve néztem rá, mert semmi kedvem nem lett volna mászkálni még egy sort a mai nap.
-Aha, míg te Kate-nél voltál, elhoztuk a te vacsorádat is, kint van a konyhában.
Erre felkaptam a fejem és célba vettem az adott helyiséget, bár még nem jártam ott, de ez nem jelenthet akadályt, ha törik, ha szakad, megtalálom a konyhát. Elindultam az egyik ismeretlen ajtó felé, Lora nevetve szólt utánam.
- Az nem a konyha, az a fürdő- és még nevetett egy sort a céltévesztésemen, majd kegyesen megmutatta a helyes útirányt. A konyhában már nem kellett útmutatás a hűtőhöz, hamar megettem a vacsim. Visszamentem a szobámba, összeszedtem a cuccaimat és ismét célba vettem, immár tudatosan, a fürdőt, és lezuhanyoztam. Visszabotorkáltam a szobámba és előkészítettem holnapra a ruháimat, nem szerettem reggel felforgatni a szobát valamiért, majd lefeküdtem aludni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
