|
In the school
2008.02.10. 02:48
Az ajtó felé fordultam és teljes döbbenet ült ki az arcomra.
- Matt? - kérdeztem felébredve sokkos állapotomból. - Hogy kerülsz te ide?
- Sosem hagynálak magadra, Jen.
- Ki lehet ez a srác? - súgta Jason Leonnak.
- Az engem is érdekelne... - felelt az ezüst hajú srác.
Odamentem az ismeretlen fiúhoz és megöleltem.
- Örülök, hogy itt vagy - suttogtam a fülébe.
- Mr. Knight! - szólt az edző. - Szeretném bemutatni az új partnerét: Miss. Jennifer Morgan.
- Már... ismerjük egymást - válaszoltam.
- Na, jó, akkor lenne egy pár hirdetni valóm! - kiáltott Mr. Smith.
- Matt, várj meg kérlek, majd edzés után beszélünk - szóltam a barna, rövid hajú, zöld szemű srácnak, aki bólintott, majd leült.
- Tehát most, hogy mindenkinek van párja, végre elkezdhetünk készülni. Minden évben tartanak egy versenyt, ahol középiskolások mérik össze tudásukat. Minden iskolában 2 páros mehet. Ezt egy iskolán belüli versennyel fogjuk eldönteni. Holnap mindenki megkapja a saját ugrását és elkezdünk készülni - mondta az edző. - Most mehettek! Holnap találkozunk.
Felálltam és odamentem Smithhez.
- Elnézést! Maradhatok még egy kicsit gyakorolni?
- Természetesen, de vigyázzon magára!
- Köszönöm - futottam el Matthez.
- Na, mi történt? - érdeklődött a fiú.
- Gyere vele gyakorolni! Kérlek!
- Jól van, jól van!
- Ott van az öltöző balra! - szóltam neki, majd visszamentem a trapézokhoz.
A többiek már elhagyták a temet. Matt pár percen belül kész lett. Épp megöleltem, mikor Sophie, Leon és Jason bejöttek.
- Jen, nem jössz? - kérdezte a lány.
- Még maradok egy kicsit - válaszoltam.
- Mutassatok valamit együtt! - szólt a szőke fiú.
És kérdőn néztem a mellettem álló fiúra.
- Rendben... - mondta, majd felment az egyik rúdra. - Melyiket? - kérdezte Matt.
- Ezüst Liliom - feleltem.
- Jenny...
- Nyugi, menni fog! - mondtam nagyon elszántan.
Megfogtam a forgó trapézt és őrületes sebességgel kezdtem forogni, majd elengedtem a rudat. Matt is elugrott saját helyéről. A mutatvány az lett volna, hogy míg én őrült gyorsan forgok, ő elkap, fordul velem egyet a levegőben és továbblök a legfelső trapézra, majd pedig visszaugrik a saját helyére. Én a legfelső rúdról szaltózva leugrom, közben Matt is ugrik, egyszerre érünk éppen a középső trapéz fölé és együtt forogva ráérkezünk. De nem tudtuk megcsinálni, mikor visszalökött a legfölső trapézhoz nem tudom, mi történt... Én éppen hogy elértem a helyemet... Alig tudtam elkapni a rudat... De mikor megfordultam... csak azt láttam, hogy Matt nem fogja elérni. A többiek azt hiszem nem vették észre, nyugodtak voltak és ámultak a mutatványon. Csak egy pillanat műve volt. Őrületesen gyorsan le akartam ugrani, elkapni, pedig tudtam, nem érhetek oda. Nem érzékeltem a külvilágot, hallottam Sophie sikítását, de nem éreztem semmit. Matt már lefelé zuhant, mikor megfogtam a kezét. Ő is pontosan tudta, hogy együtt nem érhetjük el a trapézt, így visszalökött. Döntött, megment engem, akár az élete árán is. Akkor nem értettem, miért tette ezt, hiszen segíthettek volna. Ma már tudom, megmentett egy súlyos balesettől. Én elértem a rudat és pont abban a pillanatban Matt elterült a földön. Csak egyetlen pillanat. Ennyi volt, mégis mintha órák lettek volna. Leugrottam az élettelenül elterülő fiú mellé. Ekkor ért oda mellém Jason, Leon és Sophie. A lány sírt, ő sírt, pedig nem is ismerte! Én pedig? Én nem éreztem semmit, csal dühöt és megvetést önmagam iránt. Az ezüsthajú fiú elővette telefonját és tárcsázta a mentőket. Végig Matt kezét fogtam, Jason pulcsiját pedig a feje alá tettem. 10 percen belül szirénaszót hallottam beszűrődni az ablakon. Pár másodperccel később már a fehérbe öltözött orvosok futottak be a tornaterembe egy hordággyal. Mattet óvatosan ráfektették a tolható ágyra és kifelé kezdték el tolni. Én futottam utánuk, csakúgy, mint a másik három artistatanonc. Berakták a mentőautóba és én is beszálltam, majd elindultunk. Még láttam, ahogy Sophie bátyját átölelve sír, a fiúk pedig aggódva néznek a kocsi után. Végtelennek tűnő 5 perc száguldás után odaértünk a Központi Kórházba. Mattet egyből a balesetire vitték, betolták egy kórterembe és eltűntek a fehér ajtó mögött. Leültem a folyosóra és elsírtam magam. Csak ekkor jutott el a tudatomig, meg is halhat... Miattam! Megállíthatatlanul folytak végig könnyeim az arcomon, majd a földön landoltak egytől egyig. Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha baja esik. Legalábbis ekkor még ezt gondoltam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
