|
...és egy piros masnival
2008.02.08. 21:58
Sora Naegino vagyok tizenhét éves, Japánban élek egy kisvárosban, Tomakomaiban, ami Hokkaidő sziget egyik kikötője. Nem szeretek itt lenni, mert sok rossz történt itt velem, sok rosszra itt döbbentem rá. De az egész történet, amire nem szívesen emlékszem, nagyon régen történtek. Ebből kifolyólag saját emlékeim csak kevés van ezekről, de ezek álmaimban gyakran kísértenek, a történetet csak egyszer hallottam az árvaházban, ahová kerültem, az igazgatótól, de azóta sem tudtam elfelejteni. Az az érzésem van, hogy valamit elhallgatott, de hogy mit, arra még azóta sem tudtam rájönni, de egyet tudtam, hogy az álomképeket és a történetet nem tudom összeegyeztetni. De hogy ezeket túlélhessem sokat segített az artista élet, bár betegségem miatt nem szerepelhetek sokat. De ma már nem akarok ezekre gondolni, inkább megpróbálok bejutni a gyakorlóterembe. Ugyanis most nincsenek itthon Monkezék. Monkez David a gyámapám, aki a sziget egyik legbefolyásosabb leggazdagabb embere. Ezek után felmerül a kérdés, hogy akkor engem miért fogadott örökbe. Mikor megkérdeztem, azt válaszolta, hogy mivel a feleségének nem lehet több gyereke, és lányuk, Lora szeretne egy lánytestvért, úgy döntöttek, hogy egy lányt örökbe fogadnak. Valóban, tíz évvel ezelőtt egyszer-kétszer eljöttek az árvaházba és akkor összebarátkoztam Lorával. Azóta ez a kapcsolatunk egyszer megromlott. Akkor ott azért voltam kíváncsi rá, mert ő akrobatikázott és én is szerettem volna tudni akrobatikázni, de erre ott nem volt lehetőségem. Miután örökbe fogadtak, Lorával együtt csináltunk mindet, mikor én is tehetségesnek mutatkoztam az akrobatikában, akkor romlott meg a barátságunk, de mikor kiderült a betegségem, barátságosabb lett velem.
Kiléptem a szobámból és elindultam a folyosón le az edzőterembe. Út közben szerencsére nem találkoztam egyik szobalánnyal sem és a terem előtt sem volt senki. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de az zárva volt. Felsóhajtottam, miért nincs nekem akkora szerencsém, hogy egyszer nyitva legyen ez az ajtó? Terveim elérésében ez sem akadályozott, hiszen nem csak innen lehet bejutni. A terem mellett van egy öltöző is, ennek van egy másik bejárata a takarító miatt, az az ajtó a szolgák szállására nyílik, onnét is bejuthatok, már egyszer sikerült. Kimentem a kertbe, mert csak onnét tudok bemenni a szállóra. Mai nap szabad nap volt a szolgáknak, mert a család Tokióba utazott, hogy ott töltse a hétvégét és megnézzék a Japán Nagycirkuszt és hátha betudják oda rakni egy szem lányukat. Én betegségre hivatkozva itthon maradtam. Nem szeretek velük elmenni cirkuszba, mert Lora sose hagy békén, minden második másodpercben kérdez valamit a darabbal kapcsolatban, nekem meg válaszolnom kell. A konyhán keresztül mentem, Suzen, a szakácsnő nélkül a konyha kísértetiesen nézett ki, gyorsan átvágtam rajta. Ezután már senkivel sem találkozhatok, mert ilyenkor maximum csak Suzen marad. Mikor beértem a terembe, leengedtem a trapézokat és a biztonság kedvéért a hálót is. Bemelegítettem, majd felmentem az egyik trapézra és gondolkodni kezdtem, hogy melyik gyakorlatot csináljam, de mivel nem tudtam eldönteni, elkezdtem ugrálna egyik trapézról a másikra és közben különböző pózokba álltam, elkezdett a fejemben egy gyakorlat körvonalazni, mikor kicsapódott az ajtó, Lora futott be, mire én ijedten engedtem el a trapézt és esni kezdtem a hálóba, közben a hátamba hasított a jól ismert fájdalom. Kikászálódtam a hálából, közben Lora nagyban fecsegett valamiről és csak a végéra kaptam fel a fejem.
-...és Los Angelesbe hívott vendégszereplésre a Kaleido Színpadhoz. Ugye emlékszel erre a színpadra?
- Kéne?- kérdeztem és közben törtem a fejem, hogy hol hallottam róla, de semmi nem ugrott be.
- Szóval múltkor se figyeltél?!- állapította meg Lora, majd folytatta- Szóval a Kaleido Színpad ez egyik leghíresebb színpad Amerikában és a sztárpárosa...; ezt már csak tudod, nem?
- Layla Hamilton és Yuri Killien véletlenül?- csak a színpadokkal nem voltam tisztában.
- Ja... és leszerződtették néhány hete Leon Oswaldot is, de mivel húga halála óta nincs állandó partnere, partnert keres. És most odarepülünk...
- Mi? Én is?
- Azt mondták, hogy te is gyere, bár mondtam, hogy betegséged miatt nem szerepelhetsz sokat...- erre megint fájni kezdett a hátam-... te meg mit kerestél itt???- kérdezte miután rájött, hol is vagyunk.
- Ki hívott meg?- kérdeztem figyelmen kívül hagyva kérdését.
- Jaj, erre se figyeltél, ki más,mit Kalos Eido.
- Ő meg ki?- kérdeztem értetlenkedve.
Erre úgy nézett rám, mint egy sík hülyére, abban biztos voltam, hogy ő nem artista, Lora egy mély levegőt vett és kiengedte, majd újra beszélt- Ő a Kaleido Színpad igazgatója.
- És mikor megyünk?
- Két nap múlva- válaszolta, mire én elsápadtam. Miért pont akkor??? Ezt nem akarom kihagyni, a másikat nem hagyhatom ki...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
