„Mindenki reménykedik abban, hogy a szörnyűség, amit egyszer már átélt, nem történik meg többé. Az emberek hisznek abban, hogy Isten nem bünteti őket többé, de vajon tényleg Isten akarata a szenvedés vagy a Sors tesz keresztbe nekünk?” (Saját)

  Másnap reggel szerelmem egy csókkal ébresztett. Nem akartam kinyitni a szemem. A napsugarak vakítóan világították be a szobát. Végül csak kikecmeregtem az ágy kellemes melegéből és mielőtt még Matt beelőzött volna, birtokba vettem a fürdőt. Egy farmer halásznadrágot, egy piros topot és egy fekete szandált vettem fel. Hosszú, göndör hajamat pedig kiengedve hagytam. Matt már fel volt öltözve, mikor kiléptem a szobába: hosszú farmert és szürke pólót viselt. Odamentem hozzá, nyomtam egy puszit a szájára, megfogtam a kezét és együtt mentünk le a konyhába. Kivételesen July nem volt ott, de hátrahagyott egy cetlit a reggelink mellett. Ez állt rajta:

„Vásárolni mentem Joshsal. Sziasztok! July ”

- Na ebből tuti, hogy lesz valami… - gondoltam mosolyogva.

Gyorsan befaltuk a pirítóst, majd egy kis ajtón keresztül a garázsba mentünk, ami az épületet kötötte össze a házzal.

- Én vezetek! – közöltem határozottan, miközben a csomagtartóba raktam a sporttáskám, majd beszálltam a volán mögé.

- Ki akar veled vitatkozni?! – adta meg magát Matt feltett kezekkel és ő is beült az anyósülésre. Beindítottam a motort és a távirányító segítségével kinyitottam a garázsajtót és a kaput. Elindultunk.

- Mi a mai program? – kérdezte Matt.

- Hát először is benézünk a dokihoz, aztán gyakorlás a darabra Leonnal… Már alig várom!- feleltem színpadiasan.

- Képzelem. – mondta Matt gúnyosan.

- Megérkeztünk! – közöltem szerelmemmel 5 perc elteltével.

- Ilyen hamar? – lepődött meg.

- Gyorsan vezetek. – mondtam, leállítottam a motort, majd Matt hozzám hajolt és adott egy csókot.

- Na nézzük meg azt az orvost. – mondta mosolyogva. Kiszálltunk. Odajött hozzám, átkaroltuk egymás derekát és mentünk megkeresni Katet. A folyosókon senkivel sem találkoztunk. A rendelő nem volt messze, így hamar odaértünk. Bekopogtam és beléptem Mattel a hátam mögött. A szoba elég kicsike volt, de azért kényelmesen befértünk.

- Sziasztok! Nem hittem volna, hogy ilyen hamar jössz Sora. – üdvözölt minket Kate.

- Én se. – feleltem. -  Hadd mutassam be neked, Matt Hughest, a vőlegényemet!

- Örvendek. – mondta párom és kezet fogott Katevel.

- Úgy szintén… gratulálok nektek. Na de kezdjünk is hozzá… - hadarta a doktornő és közben a leleteimet kezdte lapozgatni. – Sora… ugye szokott fájni mostanában a hátad?

- Igen, de nem olyan vészes. – válaszoltam. Elbizonytalanodtam. – Vagy igen?

- Egy kicsit túlerőltetted az utóbbi időben… jó lenne, ha pihentetnéd egy kicsit. Különben…- sóhajtott. Egyre izgatottabb lettem.

- Különben? – kérdeztem vissza félve.

- Különben újra lebénulhatsz… - mondta ki nagy nehezen. Kétségbeesetten kerestem egy tárgyat kapaszkodónak, mielőtt még elájultam volna. Szerencsére Matt ott volt velem. Hátulról átölelt a derekamnál. Szükségem volt a támogatására, hogy ezt feldolgozzam. Gyorsan összeszedtem magam és kérdeztem:

- De eddig is ugyanúgy edzettem, akkor miért pont most?

- Valószínűleg komolyabban beverhetted valahova az utóbbi időben… Emlékszel valamire?

- Hogyne emlékeznék… - motyogtam magam elé. – Még Japánban kipróbáltam egy lovat, de az teljesen kezelhetetlen volt…pont a hátamra estem…

- Ezt miért nem mondtad? – kérte számon Matt.

Hátrafordultam és ránéztem.

- Mert nem tartottam fontosnak… De most már mindegy. – mondtam és újra Kate felé fordultam. – Mit kell tennem, hogy ez ne forduljon elő?

- Először is: semmi ugrálás minimum három hétig… Másodszor: semmi cipelés…

- Lovaglás? Versenyem lesz a jövő héten… – kérdeztem reménykedve.

- Tekintve, hogy régebben segített, szerintem mehet. De ne nagyon erőltesd meg magad. Ha lehet inkább pihenj. Adok egy kenőcsöt, hátha attól majd hamarabb rendbe jön a hátad.

- Rendben… Köszönöm Kate. – köszöntem meg, miközben átvettem a kenőcsöt. - Azt hiszem, most beszélnem kell Kalossal…

- Minden jót! Sziasztok! – köszönt el tőlünk Kate.

- Szia! – mondtuk egyszerre, azzal kiléptünk a folyosóra és Kalos keresésére indultunk. Főnököm nem volt az irodában, így az edzőterembe mentünk. Egy kisebb csoport vette körül Kalost. Ott állt Anna, Mia, Ken, Rosetta, Layla, May, Marion és persze Leon is. Az ajtó csukódására mindenki felénk fordult.

- Végre Sora! Azt hittük már nem is jössz… - mondta főnököm és közben észrevette a kezemet fogó Mattet. Elcsodálkozott. Mattel összenéztünk, elmosolyodtunk és közelebb mentünk a kisebb csoporthoz.

- Sajnálom, hogy késtem. Katenél voltunk. – kezdtem bele, közben a többiek Kalos mögé álltak. – Főnök, hadd mutassam be neked, Matt Hughest, – itt Kalos elmosolyodott… - a vőlegényemet. – Itt a mosoly már az arcára fagyott. Monoton módon kezet rázott jegyesemmel. Jól van… az ő reakcióját már tudtam… Ránéztem Leonra és milyen képet vágott? Naná, hogy közömböst… mégis a szemében láttam némi féltékenységet. De kit érdekel? Még mielőtt valaki letámadhatott volna a gratulációkkal a tárgyra tértem: - Kalos, beszélnünk kell. A darabbal kapcsolatban… - kezdtem, ám kedvenc főnököm nem hagyta, hogy befejezzem. Közbevágott.

- Sora, ezt már megbeszéltük… te játszod a főszereplő lányt és kész! Most pedig menj átöltözni és gyakorolj, mert 2 hét múlva premier! Ha valami nem tetszik, mehetsz is! – emelte fel a hangját. Meg se várta, hogy befejezzem a mondandómat! Kész. Én is felkaptam az agyvizet…

- Mivel nem hagytad, hogy befejezzem, rendben! Akkor vedd úgy, hogy kiléptem, ugyanis nincs kedvem újra lebénulni! – vágtam a fejéhez és elindultam kifele a teremből a még mindig kezemet szorongató Mattel. Éreztem a hátamba fúródó, csodálkozó tekinteteket. Épp a kilincset nyomtam le, mikor Kalos döbbent hangját hallottam:

- Újra? – kérdezte. Megálltam.

- Kérdezd Leont! – feleltem gúnyosan, hátrafordultam és ránéztem Leonra, aki értetlenül nézett vissza rám.

- Nem értem miről beszélsz… - mondta.

- Persze, hogy nem. Hiszen leléptél! Emlékezz csak vissza… - Erre végre leesett neki a tantusz.

- Sora! Én nem tudtam… - mondta megbánóan.

- Valaki elmondaná végre, hogy miről szól a vita? – kérdezte követelően ki más… naná, hogy May.

- Ehhez aztán semmi közöd nincsen. – feleltem neki és ha szemmel ölni lehetne, akkor a csaj már nem élne. – Menjünk. – kértem halkan Mattet. Ő csak bólintott, kinyitotta az ajtót és kimentünk. Csak Matt látta az arcomon legördülő könnycseppeket. Odabent mindenki határozott embernek ismert, de egyáltalán nem voltam az. Elfogott a kétségbeesés…

- Mi lesz ha tényleg újra lebénulok? Nem tudom még egyszer végigcsinálni…Nem vagyok rá képes… - gondoltam. Matt átölelt és erősen magához szorított. Amióta találkoztam vele, mindig mellettem volt és még sose hagyott cserben…

 Visszaöleltem. Hamar összeszedtem magam. Nem akartam, hogy valaki kijöjjön és meglásson. Kibontottam magam szerelmem öleléséből, megfogtam a kezét és ránéztem. Csak néztem könyörgőn rá. Megértette mit szeretnék.

- Add a kocsi kulcsot és menjünk haza. Lovagoljunk egy kicsit! – mondta bátorítóan mosolyogva, miközben letörölte könnyeimet. Kezébe nyomtam a kért kulcsot és elindultunk az autóhoz. Kiléptünk a Kaleido ajtaján, szememmel az autót kerestem. Mikor megláttam megtorpantam. Matt nem tudta, mi történt. Kérdőn nézett vissza rám, mire én biccentettem egyet az autó felé. Odanézett és neki is leesett az álla.

- Ezek meg hogy kerültek ide? – kérdezte. Az ezek alatt pedig Kalost és Leon értette, akik ott álltak a kocsimnál.

- Lehet, hogy van másik kijárat is az edzőteremből… - mondtam elgondolkodva. Bizonytalanságomat elrejtve, határozottan indultam el Mattel az autó felé. Megálltunk a fogadó bizottságunk előtt.

- Szeretnénk elmenni, úgyhogy legyetek szívesek arrébb állni! – kértem őket.

- Sora! – kezdte Kalos. – Azt hiszem tartozol nekünk egy magyarázattal…

- Na persze! Még én TARTOZOM NEKIK magyarázattal?! Na álljon meg a menet! – gondoltam dühösen, ám kimondani már nem volt időm, mert szószólóm Matt lett.

- Sora nem tartozik Önöknek semmivel! Főleg nem Mr. Oswaldnak nem! – mondta felháborodva és mérgesen Leonra nézett. Erre volt vőlegényem gúnyosan reagált: 

- Neked ehhez semmi közöd! Mit tudsz te Soráról?

A szavak, vádaskodások csak úgy repültek a fiúk között. Kalossal csak néztünk egymásra. Hallgattunk, de egyre idegesebbek lettünk. Végül én vetettem véget a kakaskodásnak:

- Elég legyen! – kezdtem. – Leon! Mattnek igenis sok köze van hozzám és sokkal többet tud rólam, mint te, úgyhogy ezt most azonnal fejezd be! Magyarázattal pedig, ahogy már vőlegényem említette, nem TARTOZOM! Mégis mivel úgy érzem, nem titok a múltam, elmondom. De nem most! Szeretnék hazamenni. – mondtam egy csöppet dühösen. Megkerültem a 2 két útonállót, majd beszálltam az anyósülésre. Matt beült a volán mögé és elindította a motort. Kalos és Leon elment a kocsinktól, mi pedig elszáguldottunk…

Folyt. Köv.