|
Egy a végzetünk?
2008.01.05. 10:26
Két hát telt el az óta az este óta amióta összecsomagoltunk és elindultunk Franciaországba. Az út feledtette velem egy ideig a mérgem, de amikor a szálásra értünk ismét nem bírtam magammal és előtört belőlem a hisztérika és a méreg. Leon szavaival élve még nem látott így kiborulni egy nőt sem az élete során, mint engem. Hát igen Sora Naegino megmutatta neki a rejtett énjét is. Egy estét töltöttünk csak a szállodában mivel nem bírtuk elviselni egymást. Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy a sors tréfált megy ily módon bennünket vagy Kalos, de ez volt egy közös szobát kaptunk, mivel nem volt másik, és az is egyágyas volt. Remélem, hogy nem kell részleteznem milyen esténk volt. Másnap reggel kijelentkeztünk a szállodából és Leon lakásába, költöztünk át. Azóta itt lakunk. Leon ezeket a meglévő pihenőnapokat városnézésre szentelte. A Színpad közelébe sem, engedett még csak beszélni sem lehetett róla. De mit nem mondjak nem is hiányzott. Laylaékkal sem találkoztunk még. Ez a mai az utolsó szabad napunk után vár minket, a munka, amit eddig sikerült kerülnünk. Bevallom szégyen vagy nem, nem akartam dolgozni menni, nagyon jó tett ez a kis pihenés és főleg, hogy Leonnal együtt tölthettem az időt. Eddig minden este itthon vacsoráztunk. És minden alkalommal Leon főzött még a konyha közelébe sem engedett. De a mai nap azt mondta, hogy különleges és ezért étterembe megyünk vacsorázni. Amikor rákérdeztem, hogy mi az ő mindig csak mosolygott. Leon könyv gyűjteménye elbűvölő. Esténként megkértem hogy olvasson fel nekem. Mindig mellette ültem és meg átölelt így olvasott nekem. Ezeken az estéken mindig olyan nyugodt voltam és élveztem Leon közelségét. Ismeretlen érzések kezdtek kavarogni bennem és sosem gondoltam, hogy valaha is viszonzásra találnának. Egy ismeretlen világ kezdet kibontakozni előttem. Akármennyire is nem tudtuk néha elviselni egymást de ugyan akkor volt valami megmagyarázhatatlan is az egészben, mert néha meg egyetlen rossz szavunk sem volt csak élveztük a pihenést és a város adta szépségeket. A jónak mondható testvéri viszonyunk, ami eddig kialakult kezd romokban heverni. A legkisebb dolgokon is képesek vagyunk össze veszni. Rosszabb esetben már néha lehet háborús övezetnek nevezni az életünket. Nem gondoltam hogy ilyen lesz együtt élésünk néha napján. Hangulatunk, mint az időjárás hol derül és hol borul. De a viták ellenére is azt érzem, hogy boldog vagyok, hogy vele lehetek itt akár mennyire is nem, tudjuk néha egymást elviselni. Mind a kettőnkben benne van egy érzés, ami előbb vagy utóbb de felszínre fog kerülni és nem lehetelsz neki gátat, szabni. Ami el fogja dönteni a további életünket. Ami lehet egyben a megváltás a vitáinkra vagy éppenséggel maga a pokol.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
