Szóval ott tartottam, hogy majdnem leestem a nyeregből, mikor belépett az illető.

- Sora! – mondta July. – Oswald úr szeretne veled beszélni.

Ránéztem Joshra. Rosszat sejtettem. Josh utálta, ha valaki edzés közben zavart minket. Egyszer egy híres díjugrató barátom edzője lépett be a pályára, hogy valamit kérdezzen Joshtól. Aznap csakúgy taroltam lefele az akadályokat, így nem volt valami fényes kedvében. A másik edző éppen csak egy „jó napot!”-ot nyögött ki, mire Josh iszonyatosan elkezdett üvöltözni. Szegény edző rosszkor volt rossz helyen és ami még rosszabb volt…meg is szólalt. Sose láttam még olyan vörösnek a fejét, mint akkor. De szegény July ezt nem tudhatta. Kíváncsi voltam, mit fog tenni az alacsony kerítés mögött álló érkezőkkel.

- July! Nem szeretem, ha edzés közben zavarnak minket. – mondta feltűnően nyugodtan. Na persze! Nem zúgott bele! Dehogy! Ő?! Ugyan már… nem is akárhogy! – Huginak sok gyakorolni valója van. Egy hét múlva versenye lesz. Az úr tud várni edzés végéig. Nem sokára vége lesz. – mondta, majd folytatta az edzést és Surprise-t egy triple bar felé irányította és vágtából átugratta. Esperanzával csak ott álltam a pálya közepén. Ja, persze… tuti, hogy belezúgott… nagyon ritkán hívott huginak.

- Sora! – szólt rám erőteljesen. – Kezdd elölről a pályát. –adta ki az utasítást, majd a pálya szélére irányította Surpriset és a várakozóknak háttal állva engem nézett. Bólintottam. Esperanzát vágtába ugrattam és az első akadály felé irányítottam. Onnantól kezdve nem is figyeltem másra, csak az akadályokra és a lovamra. A pálya nem állt sok akadályból. Egyenletes vágtában, rugalmas ugrásokkal és könnyed segítségekkel ugrottuk át az oxerek, meredekek, kombinált ugrások és triple barok sorát. Mikor az összes akadályt hibátlanul végig vittük, még mentem egy kört vágtában, majd Esperanzát ügetésre fogtam. Még mindig nem néztem se Leonra, se Joshra, se Julyra. Csak az összhangra figyeltem. Megtettünk már jó pár kört, mikor Josh hangjára lettem figyelmes. Odanéztem.

- Mára ennyi. Léptesd le, ahogy szoktuk! A többit elintézem. – mondta miközben leszállt a nyeregből. Bólintottam és lépésre fogtam lovamat. Hosszú szárat adtam neki, megpaskoltam a nyakát, kivettem a kengyelből a lábam, majd elkezdtem nyújtani a lábaim, derekam, gerincem. Azt hiszem, ezt mindenki érti, hogy miért. Nem akartam Leon előtt, de kellett, hogy ellazuljanak az izmaim. Közben fél szemmel Leont figyeltem, a másik féllel pedig a gyakorlatokra koncentráltam. Esperanza tudta, hogy ez a torna és a nyugodt sétálás ideje, így rá nem volt gondom. A pályán ketten maradtunk Leonnal. Josh kivitte Surpriset a bokszába és July pedig követte.

 - Ezért még egyszer megölöm…- gondoltam. Mentünk lépésben 4 kört, addig pedig tornázgattam. A negyedik kör végén megállítottam Esperanzát a pálya bejáratánál. Ott, ahol a kis kerítésen kívül Leon állt. A pályán kínos csönd uralkodott. Leszálltam. Bejött Josh, kivette a kezemből Esperanza szárát és kivezette. Leon elé léptem.

 - Miben segíthetek? – kérdeztem közömbösen, miközben levettem a kesztyűmet.

 - Beszélni szeretnék veled. – mondta érzelemmentesen.

 - Sajnos van egy kis dolgom.

 - Majd én megetetek! – szólt ki Josh Esperanza bokszából.

 - Remek! Josh! Ma kétszer fogsz meghalni! – gondoltam mérgesen.

 - Úgy látom, mégis ráérsz. – mondta Leon türelmetlenül.

 - Ezek szerint… - morogtam és kiindultam az istállóból, miközben intettem Leonnak, hogy kövessen. Mikor kiértünk, a villa felé böktem és elindultunk a kikövezett úton.

 - Szóval, Leon. Mit akarsz?- kérdeztem hűvösen.

- Szeretnék bocsánatot kérni…- kezdte, de hangja hűvös volt. Innen tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Biztos Kalos küldte.

- Ugyan, miért? – kérdeztem játszva a tudatlant.

- Hogy elhagytalak a baleset után…

- Leon! Ez a te döntésed volt! Nem haragszom rád…- mondtam könnyed hangom.

- Nem? – döbbent meg.

- Nem! – mondtam kedvesen. Közben megálltunk és közeledtem felé. Egészen a füléhez hajoltam. – Megvetlek Leon Oswald! Szánalmas vagy! – súgtam gúnyosan a fülébe. Ellökött.

- Sora tőled mást vártam volna. Nem ilyennek ismertelek meg és nem ezért szerettelek. – mondta hűvösen.

- És sem olyanná változtattalak, amilyen most vagy. Sőt elég csak a balesetet megemlítenem. Kíváncsi vagyok, hogy miért gyűlölsz te engem? Mert legalább nekem van rá okom. De neked?! – szegeztem neki a kérdést.

Nem válaszolt. Csak bámult maga elé.

- Tényleg szánalmas vagy…- mondtam, miközben elindultam a bejárati ajtón. – A kaput megtalálod! – szóltam oda neki, majd becsuktam az ajtót. July jött elém. Tudtam, hogy Leon nem fogja egykönnyen feladni, ha valamilyen feladatot kapott, azt teljesíti is. Én pedig nem fogadtam el a bocsánat kérését.

- Nem akarok beszélni vele! – mondtam Julynak, miközben már a lépcsőn mentem felfele. Szegény lány azt se tudta hirtelen, hol van. Az ajtó nyílására eszmélt föl és rögtön reagált.

- Sajnálom. A kisasszony nem akar önnel beszélni. – hallottam July hangját, majd becsuktam magam után a szobám ajtaját. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni. Hosszú napom volt és nagyon fáradt voltam, így szerencsére rögtön elaludtam.

 Másnap reggel korán felébredtem. A napsugarak besütöttek az erkélyajtón és az arcomra világítottak. Ránéztem az órára, ami az éjjeliszekrényen volt: 6:25.

- Remek! Még lesz időm lovagolni egyet, mielőtt a színpadra megyek – gondoltam. Felkeltem és felöltöztem. Ezúttal sötétszürke lovaglónadrágot, fekete lovaglócipőt, fekete lábszárvédőt és világoskék blúzt vettem föl, majd megfésülködtem és hátrafogtam a hajam. Lementem a konyhába, ahol már July serénykedett.

- Jó reggelt July! – köszöntem.

- Jó reggelt! – válaszolt.

- Miért vagy már ilyen korán ébren? Nem kellene. – kérdeztem.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Amúgy meg azért, mert nem tudok aludni. Te?

- Én se.

- Kész a reggelid. – mondta és elém rakta a rántottámat.

- Köszönöm. – mondtam. Gyorsan megettem, majd kimentem az istállóba. Josh már elintézte a reggeli teendőket.

- Jó reggelt! – köszönt.

- Jó reggelt! – mondtam én is. – Kivinném Surpriset egy kicsit. Mikor etettél? – kérdeztem.

- Már régen. Menj nyugodtan.

Bólintottam és bementem a nagy szerszámosba, vagy más néven nyergesbe. Josh előző nap már áthozta a lovak felszereléseit a furgonból. Oda álltam a Surprise tábla alá, a szögről levettem a kantárt, majd a kis polc-féleségről leemeltem a nyerget, az izzasztót és odavittem Surprise bokszához. Az ajtó mellett volt egy összetákolható nyeregtartó a falra szerelve. Egy mozdulattal összeraktam, rátettem a nyerget, arra az izzasztót, majd egy kampóra a kantárt. Visszamentem a szerszámosba keféért meg két ínvédőért és visszamentem a bokszba, lepucoltam és fölszerszámoztam Surpriset. Kivezettem az udvarra, meghúztam a hevedert, nyeregbe pattantam és elindultunk. Ugyanazt az utat tettem meg vele, mint tegnap Freedommal, csak nem vágtáztunk el olyan sokáig. Körülbelül egy órát voltunk el. Mikor hazaértünk, leszálltam, bevezettem, leszerszámoztam és a cuccokat visszavittem a nyergesbe, majd szaladtam a szobámba. Vettem egy gyors zuhanyt, kiengedtem a hajam, megfésülködtem és felöltöztem. Egy hosszú, bokáig érő, könnyed anyagból készült, virágos, nyári szoknyát vettem fel, egy fehér toppal és fehér szandállal. Mikor elkészültem, felkaptam a sporttáskámat, beültem a kocsimba és elhajtottam a színpadra. Ott egyenesen az öltözőmbe mentem, felvettem az edzőruhám, majd bementem az edzőterembe. Szerencsére senki nem volt ott. Elkezdtem edzeni: először nyújtottam, majd felugrottam az asztalra és onnan a trapézokra. Nem tudtam hirtelen, mit gyakoroljak…nekilendültem és csak úgy jöttek maguktól a mozdulatok…Angyalok tánca, Aranyfőnix… Miközben fent ugráltam bejött Layla is. Ő is nyújtott, majd felugrott mellém.

- Szervusz Sora! – köszönt.

- Szia Layla. Legendás? – kérdeztem mosolyogva.

- Mehet!

El is kezdtük. Elmentünk a két legmesszebb levő trapézokhoz és nekilendültünk… közben észre sem vettük, hogy a társulat többi tagja is bejött. Elengedtük a trapézokat és megfogtuk egymás kezét. Csak szálltunk egyre feljebb és feljebb. Pontosan úgy adtuk elő, mint régen Európában. Az összhang tökéletes volt közöttünk. Mikor egy kicsit elkezdtünk zuhanni, ellöktük egymást, visszafordultunk a trapézaink fele, megfogtuk őket, majd újra elengedtük és az állványon landoltunk. Mindezt pontosan egyszerre csináltuk. A társulat őrült tapsba kezdett és csak most vettük észre őket. Hirtelen Kalos lépett elő a tömegből. Mindenki elhallgatott.

- Gyönyörű volt! Most, hogy mindenki itt van, tartanánk egy megbeszélést a következő darabbal kapcsolatban. Mia?

- Igen főnök. Szóval a következő darab címe…

 Hogy mi lesz az és, hogy miről fog szólni? A következő fejezetben kiderül!

Folyt. Köv.