Lovakkal

„Vajon az ember meddig menekülhet a múlt elől? Meddig képes haragot tartani a másik iránt? Egyszer, mint mindennek, úgyis vége lesz. És ha vége… utána mi lesz? Újabb vita? Újabb harag? Ki tudja!? Talán ez egy ördögi kör…” (saját)

  Sokat nevettünk a délután alatt. Majd mikor az étteremben végeztünk, hazavittem a lányokat és én is hazamentem tudva, hogy otthon már várnak szeretett lovaim.

   Mikor hazaértem, kedveim tényleg ott álltak a parkolóban levő lószállító furgonban. Hogy mennyire hiányoztak nekem! Gyorsan beálltam a kocsival a garázsba és már rohantam is három kedvencemhez: Esperanzához, Freedomhoz és Surprisehoz. Nagyon megörültek nekem. Nemcsak én imádtam őket, de ők is engem… Kicsit bemutatom őket:

  Először is ott van Esperanza. Ő egy gyönyörű fekete hannoveri herélt. Homlokán volt egy fehér csillag, 4 lába bokáig érő fehér keselyben virít és sörénye, farka szintén fekete. Ő volt az első lovam és díjugratásban leginkább vele versenyeztem.

  Másodszor: Freedom egy sötétpej, angol telivér és szintén herélt. Homlokán fehér hóka és két hátsó lábán szintén fehér harisnya virít. Sörénye és farka fekete színben pompázik. Imádtam vele terepre menni. Sokat száguldottunk már együtt…A fajta jellegzetessége, hogy képesek elérni a 64 km/órás sebességet. Persze csak a mének esetében fordult már ez elő, de ez is bizonyítja, hogy nagy sebességre képes ez a faj.

   És végül ott van Surprise. Ő pedig egy fjord ló. Első látásra beleszerettem ebbe a fajtába. Gyönyörűek: fakó színűek és a jellegzetességük, hogy sörényük és farkuk két színben pompázik: szőke és fekete; ugyanakkor nagyon sokra képesek. Régi gazdája nem véletlenül nevezte el „Meglepetés”-nek. (Na persze angolul jobban hangzik…) Surprise kisebb, mint a másik kettő, mivel kisló, mégis hatalmas erő rejlik benne. Mikor először ültem rajta nekem is megmutatta. Mielőtt megvettem, elvittem egy próbaútra. Kimentünk az erdőbe. Minden simán ment, aztán az út kettéágazott. Én jobbra fordítottam, de ő balra akart menni. Egy ideig viaskodtam vele, majd engedtem, hadd menjen a saját feje után. Balra fordult és rögtön vágtába ugrott. Hagytam hadd csinálja, hisz nekem is tetszett a dolog. Igen ám, de akkor jöttek az egymásra dőlt fatörzsek. Hatalmas volt az akadály. Rögtön felmértem a helyzetet. Megállni nem volt már idő, átugratni vagy kikerülni képtelenség lett volna. Gyorsan elmondtam egy imát és becsuktam a szemem. Mikor újra kinyitottam, az akadály felett repültünk át… Hát így lett az enyém ez a kis csoda.

  Kinyitottam a furgont és leengedtem a rámpát. Ekkor valaki mögém jött és megbökött. A frászt kaptam. Hirtelen megfordultam és egy ismerős férfiarc vigyorgott a képembe. Josh volt az, a lovászom és edzőm egyben. Fekete, rövid haja volt és sötétzöld szeme. Nálam 6 évvel volt idősebb, vagyis 25 éves. Ő tanított meg mindenre és ő adta vissza a lábaimat is… azóta is hűségesen nekem dolgozott. Testvérként tekintettünk egymásra.

- Josh! Rég láttalak! – mondtam, majd a nyakába ugrottam és két puszit nyomtam az arcára.

- Sora! Örülök, hogy végre találkozhatunk! – felelte. Közben én megragadtam Freedom és Esperanza kötőfékét és levezettem őket. – A munkát látom nem akarod rám hagyni…

- Nem hát! Úgy örülök, hogy végre láthatom őket!! – mondtam letörölhetetlen vigyorral a képemen. – Hosszú volt az út… Nem volt semmi probléma?

- Nem volt, ne aggódj!

- Akkor megnyugodtam! Gyere! Vigyük őket át az istállóhoz. Hozod Surpriset?

- Persze. – mondta és már hozta is a kis fjordot.

Egy kikövezett úton vezettük a lovakat. A szomszéd telket vettem meg a lovak számára. Itt volt az istálló, legelők és a szabad, illetve fedett pályák. Nem értettem, miért a parkolóban állt meg Josh, hisz elmehetett volna autóval egészen az istállókig. De nem tettem szóvá. Freedom egész út alatt ficánkolt.

- Ráférne egy kis mozgás… - mondta Josh.

- Azt hiszem, igazad van. Ha elláttam őket, elviszem egy körre. – feleltem.

- Majd én elintézem a munkát. Menj csak nyugodtan.

- Ugyan, Josh! Hosszú volt az út… biztos elfáradtál…

- Dehogy! Egész úton aludtam, mint a bunda… Tényleg menj csak.

- Rendben köszönöm.

  Mikor elértünk a 10 bokszos istállóba, bevezettük a lovakat egy-egy bokszba, úgy, hogy egymás mellett legyenek. Bementem Freedom bokszába, leszedtem a védőkötéseket és megpucoltam, majd elszaladtam átöltözni. Egy vajszínű lovaglónadrágot, egy fekete bőrcsizmát, egy fekete lovaglókesztyűt és egy fehér pólót vettem fel. Majd elmentem a furgonhoz, kivettem belőle Freedom szerszámait és visszasiettem az istállóba. Bementem a Freedom bokszába, felkantároztam, felnyergeltem, rátettem két elülső lábára egy-egy ínvédőt, majd kivezettem az udvarra. Ott utoljára ellenőriztem a hevedert és nyeregbe szálltam. Jó érzés volt. Freedomot a kapu felé irányítottam és célba vettük a tengerpartot. Először csak lépésben haladtunk, majd mikor már majdnem a parton voltunk, ügetésre fogtam. Aztán jött a part. Megállítottam pontosan a víz mellett. Éreztem, hogy egyre izgatottabb lesz… Egy helyben kezdett táncolni. Idegesen várta a vágtára adó jelemet. Elmosolyodtam. Kicsit megböktem az oldalát és ő máris kilőtt. Kiemeltem a nyeregből és a nyakához hajoltam. Csodálatos érzés volt. Freedom minden izma megfeszült alattam… Csakúgy szeltük a sekély vizet és a levegőt… Sörénye az arcomba csapódott és hajam is szállt mögöttem… Jó 5 percig száguldottunk, majd visszaültem a nyeregbe és könnyű vágtára fogtam, ő pedig szépen rátámaszkodott a zablára és beadta a fejét. Előre néztem és megláttam, hogy nem messze tőlünk egy férfi áll a parton. Nem nagyon zavartattam magam, tovább vágtáztunk. Ahogy egyre közeledtünk, egyre jobban látható volt a férfi. Fekete hosszúnadrág és fekete ujjatlan fölső volt rajta, ezüst színű, hosszú haját pedig dobálta a tenger felől érkező szél. Volt egy tippem, hogy ki lehetett az, de nagyon reméltem, hogy nem helyes. Freedom újra fickándozni kezdett alattam. Újra engedtem neki a száguldást és újra rádőltem a nyakára. Mikor elszáguldottunk a férfi mellett felnézett rám és én visszanéztem rá. Leon volt. Nem álltam meg, hanem továbblovagoltam. Mikor úgy éreztem, elég távol vagyunk tőle, lépésre fogtam lovamat. Nem akartam, hogy nagyon megerőltesse magát és hogy nagyon leizzadjon. Már a tengervíztől így is elég vizes volt és pontosan tudtam, mennyi mozgásra van szüksége. Egy év alatt teljesen kiismertem az összes lovamat. Azt a hármat… nem is kellett több. Pont elég volt, bár több bokszot építettem. Ez azért volt, mert szoktak nálam versenyeket tartani és ilyenkor ide helyezzük a lovak nagy részét. Na de kanyarodjunk vissza hozzánk és a tengerparti vágtánkhoz. Szóval Freedomot lépésre fogtam. Úgy gondoltam, ideje hazamenni és mivel nem tudtam másik utat hazafele, így megfordultam. Szerencsére Leont már nem láttam a parton. Hogy lovam fokozatosan hűljön le, ügetésre fogtam. És csak ügettünk és ügettünk… elérkeztünk a helyre, ahol Leon állt. Körülnéztem, hogy nincs-e a közelben. Nem láttam. Huh! Szerencse! Nem lett volna kedvem vele beszélgetni. A Nap már ment lefele és a hazafele vezető úton (mialatt a tengerparton haladtunk) a tengert néztem. A tengert és ahogy a Nap narancssárga és rózsaszín sugarai játszanak a felszínén… Gyönyörű volt! Aztán el kellett kanyarodnom és végül hazaértem. Az istálló előtt leszálltam a nyeregből és Josh jött üdvözölni.

- Szia! Na? Milyen volt? – kérdezte.

- Nagyon jó! – mondtam neki. – Csak mindjárt éhen halok…

- Hagyd Freedomot! Majd én ellátom!

- Köszönöm Josh! Te ettél már valamit?

- Igen! July nagyon finomat főzőtt! – mondta titokzatos mosollyal.

Rögtön tudtam, mi van.

- Belezúgtál mi? – kérdeztem vigyorogva. Elpirult.

- Hát… - mondta.

Nekem ennyi válasz elég is volt. Tudtam, hogy igen. Fogtam magam és elmentem a konyhába. July már várt a vacsorámmal.

- Szia Sora!

- Szia July! Mi finomat csináltál nekem? – kérdeztem. És megláttam a mennyeien kinéző szendvicset. Már az utolsó falatoknál jártam, mikor Josh jött be.

- Sora! – kezdte.

- Igen? – kérdeztem.

- Meg kéne mozgatnod Esperanzát. A fedettben van világítás és az akadályokat is felállítottam neked. Én is megyek úgyhogy nemcsak Esperanzát szereltem föl, hanem Surpriset is. Hadd mozogjon ő is egy kicsit.

- Rendben. – mondtam. Még mindig lovaglócuccban voltam, így át se kellett öltöznöm. Gyorsan betömtem az utolsó falatot a számba, majd bólintottam, hogy indulhatunk. Mikor az istállóba értünk, kihoztuk a már felszerelt lovakat a bokszból és a folyosón át a fedett pályára mentünk, majd felpattantunk és elkezdtük az edzést. Josh mindig keményen hajtott engem, de nem is zavart… Nagyon szerettem az óráit. Mindig adott feladatot és megdolgoztatott. Esperanza nagyon együttműködő kedvében volt, mert nem mindig egy kezes bárány… de ha az lenne, akkor nem lenne munkám nem? Na szóval, csak úgy szeltük az akadályokat, mikor egyszer csak megjelent July és mellette egy olyan ember, akit legkevésbé sem akartam látni. Mikor észrevettem majdnem leestem a nyeregből. Hogy ki volt az? A következő részben kiderül!  

Folyt. Köv.