A lány csak nézte a férfit. Elmerült a szinte már kisfiús arcvonások feltárásában. Közben eltervezte magában a dolgokat. Mihelyst odaérnek a színpadhoz, szól Kalosnak. Rövidesen bemutatják a manővert Leonnal, és a színpadra végre tényleg béke költözik. De vajon mi jöhet még közbe? Talán semmi. Az ember mindig a legjobbat reméli, s könyörög, hogy kívánsága meghallgatásra találjon. Nem akarta, hogy szerelme észre vegye, hogy tud ottlétéről, így halkan visszaosont a szobába, és lefeküdt. Pont jókor. A férfi kinyitotta szemeit, azt a gyönyörű füstszürke szempárt, s az alvást tettető lányra emelte. Igencsak meglepte, hogy el tudott aludni, hiszen már lassan két napja nem aludt. De mégis… A lány közelében olyan nyugodtság töltötte el, hogy lelke szinte kitisztult. Mintha a Halálisten eltűnne, s helyébe Leon Oswald, a test valódi tulajdonosa költözne.

Leon kisietett a szobából, s csak remélte, hogy a lány nem vette észre. Sora még egy rövid ideig a szobában maradt, nehogy feltűnjön, milyen gyorsan felkelt ő is.  Közben azon gondolkodott, miként fogja Leonból előcsalni az angyalt, vagy egyáltalán hogyan fogja rávenni a férfit arra, hogy a próbákon kívül színpadra lépjen vele. „Mindegy! Ez ráér később is! Nemsokára hazautazok! Illetve… Tényleg. Most már a Kaleido az otthonom. Meg kellene látogatnom anyáékat is. Hiszen mióta nem láttam Yumét! Ez az! Ha már a színpadnál leszünk, és Leon még mindig ilyen lesz velem, egy kicsit ellátogatok Japánba! Oh, de rég is beszéltem már japánul!” – ezzel Sora kipattant az ágyból, és kiszaladt.

-Szia Leon, szia Yuri, szia Ken… Nos, milyen volt a kirándulás? – kérdezte még egy csöppet lustán a Kaleido Csillaga.
-Nagyon jó! Ken elég sok dolgot ismer errefelé, még a ti kiképzésetek idején derítette fel a terepet.
-Az jó. Ken, ezt nekem hogyhogy nem is mondtad eddig? Nos, asszem ti már úgy tudom, összepakoltatok, ugye?
-Hát igen, tudod, elég sokat mászkáltam, amikor te ki voltál merülve, és bebarangoltam a környéket. Tudod, nagyon szép ez a táj, meg minden, le a legjobb az benne, ho…
-Igen, készen vagyunk. De Sora, beszélhetnék veled egy kicsit? Nagyon fontos lenne. – kérdezte a szőke artista, meg sem várva, hogy Ken befejezze.
-Öhm… persze, de most nem érek rá. Még el kellene intéznem valamit. Majd később jó lenne neked? – sietett a válasszal Sora, miközben Leon megvető mordulással adott hangot egyet nem értésének. Sora azonban nem figyelt rá. „Vajon mit akarhat tőlem? Remélem, még egyszer nem akar leteperni, mert akkor nem is tudom, hogy mit csinálnék… Jaj nekem! Ugye nem műveltem semmi ostobaságot?” – gondolkodott Sora idegesen. „Killian! Ha csak egy ujjal is hozzá érsz Sorához, én kinyírlak! Esküszöm, ha még egyszer meglátom azt a ronda pofádat, amint neki teszed a szépet, kibelezlek!” – lövellte gyilkos pillantásait Leon a szinte már esdeklően néző Yuri felé. „Ajjaj! Hogy mi lesz még itt! A feszültséget szinte vágni lehet, remélem a két fiú nem kap hajba, mert akkor a színpadon is csak rivalizálás lesz. És ráadásul ez még Sorának sem tenne jót.” – tépelődött Ken is.

A kis csapat sietve elkészült, és már mentek is a reptérre. Nem kellett sokat várniuk, gyorsan a gépre jutottak. Felszálláskor Sora Leon mellett ült, Ken pedig Yurit boldogította színpaddal szőtt tervei ecsetelésével. Az artista azonban nem figyelt Kenre, csak nézett maga elé, és egy gyönyörű lányra gondolt. A japán lánynak sikerült kiharcolnia, hogy ő ülhessen az ablak mellett. Igaz, hogy Leon jegye szólt oda, de vagy tíz perces veszekedés után, mikor már az összes légikísérő és utas őket bámulta, a férfi engedett. Így Sora duzzogva levágta magát ülőhelyére, és egy szót sem szólt. A francia közben magában mosolygott, hiszen sikerült úgy felbőszítenie a lányt, mint még soha. Volt már alkalom, hogy az Angyal idegességében hasra esett az előtte lévő székben, hogy mások fejét lehordta, hogy olyan dumarohama volt, hogy a viccesebbek azt találgatták, fordítva vette be a hashajtót, és szómenése van, de olyan még sosem történet, hogy a japán artista szavai elakadtak volna, hogy ne szólt volna egy szót sem öt perc alatt. A francia artista alig tudta visszafojtani mosolyát, de nem hagyhatta, hogy jégálarca megrepedjen, mert akkor pillanatokon belül leperegne róla. Most pedig már húsz perce egy hangot sem ejt ki. A hangosbemondóban most jelezték, hogy elég nagy vihar várható, így a gép valamennyivel többet pihen a következő megállónál. Mihelyst leszálltak, Yuri odament Sorához, és azt kérte, a pihenő alatt beszélgessenek. Leon csak megadó morranást hallatott, minthogyha ő rendelkezne a lány felett. Sora eléggé félt, hogy Yuri mit akarhat neki mondani, de végül is beleegyezett. A férfi előre ment, hogy közölje Kennel a helycserét, aki igencsak megörült, hogy végre, talán Leon figyelni fog a beszámolójára.

Yuri már a helyén várta a lányt. Sora kicsit félve, de leült a férfi mellé. Yuri nem tudott rögtön belekezdeni mondandójába, először csak különböző értelmetlen kérdéseket tett fel a lánynak.
-Ööö, Sora, mondd csak, min veszekedtetek Leonnal a felszállásnál? Az a szőke légikísérő majdnem artista magát, hogy döntsétek el a dolgot, és hadd szálljunk fel végre.
-Na igen. – pirult bele Sora. – egy kicsit elvetettem a sulykot. Csak az ablak mellé akartam ülni, de az a goromba fráter nem engedett… - Yuri itt már nem bírta, belekacagott a lány fecsegésébe, mire az Angyal sértődötten nézett rá. Már el is felejtette félelmét, újra olyan volt, mintha a bátyjával beszélgetett volna. De aztán Yuri arca elkomorult, s mintha valami rég elfeledett, rossz emlékek jutottak volna eszébe. Aztán belekezdett.
-Sora, kérlek, bocsáss meg nekem! Én… nem akartalak megijeszteni aznap, és nem is azért…
-Yuri…
-Ne, kérlek, ne szólj közbe! Én… Teljesen el voltam keseredve! Tudod, szeretek egy lányt, aki…
-Yuri… - szólt újra közbe Sora. – Nem kell magyarázkodnod. Én azt az esetet már el is felejtettem. Tényleg. Nem haragszom. Sőt. Mos olyan boldog vagyok! – szólt, s szemében gyémántkánt csillogtak a sós öröm-cseppek. Közben megérkezett a stewardess, és látta a hüppögő lányt. Inkább egy szót sem szólt, hogy nincsenek a helyükön, már megszokta az ilyen utasokat. Csak arra figyelmeztette őket, hogy a gép pár percen belül felszáll, és kapcsolják be az öveiket, majd fejcsóválva a következő „rosszalkodó” utashoz ment, aki egy kisfiú volt, azzal az óhajjal, hogy neki most és azonnal, halaszthatatlanul pisilnie kell, őt nem érdekli a felszállás. Miután azonban kapott egy szép nagy tábla csokit, azzal a felkiáltással, hogy a felállás után, rögtön mehet vécére, de addig is ott a csoki.
-Köszönöm, hugi! – Sora meglepődött egy kissé Yuri fellángolásától, de aztán megszokta, hiszen a repülőút további részében is maradt Yuri hugicája =) Pont olyan volt minden, mit régen. Vidáman beszélgettek, nevettek, hiszen már semmi sem volt köztük, ami zavaró tényező lett volna. Aztán Yuri megint elkomolyodott, s belekezdett hatalmas problémájába. – Tudod, az a helyzet, hogy nagyon tetszik egy lány. Eddig minden barátnőmmel jól elvoltam, de ő észre sem veszi, hogy szeretem, ráadásul szerintem nem érez irántam semmit.
-Ööööö… Rendben… de én miben tudok neked segíteni? Hisz… Ismerem a lányt?
-Igen. Egy nagyon rendes Kaleidos. Már tavaly is szerelmes voltam belé.
-Na ne már! Csak nem Layla kisasszony az?
-Nem, nem ő az – mosolygott Yuri. – Nagyon jól ismered.
-De hát akkor ki lehet?