-Hol a pénz?-Kérdezte idegesen, mert a válasszal haboztam.
-Ööö...-Dadogtam a félelemtől.
-Azt kérdeztem hol a pénz?!-Ordította, s egyre jobban megrettentem tőle, melynek hatására egy szót sem tudtam kinyögni. Jutalmamul két óriási pofont kaptam melynek ”kellemes” hatására a földre kerültem. A szívem egyre gyorsabban vert, s szinte kiugrott a helyéről félelmemben.
-Há...hát ma-ma nem jött senki....-Mondtam félve hiszen tudtam, hogy újból meg fog ütni.
-Mi csoda?!-Ordított, s a keze ismét felém lendült, de drága jó felesége Mrs Dübuár lefogta a kezét, s így nem tudod megütni. Felesége intett felém, én pedig vettem a célzást s egyből a szobám felé ro­hantam ahol három barátnőmre találtam.
-Szia Sora na végre!-Köszönt Kiara.
-Már aggódtunk miattad!-Jött elém Stefani.
-Lányok, ne most! A főnök irtó dühös...-Lihegtem ki, nagy gyorsan.
-Basszus...-Jött ki a fürdőszobából Tanja.
-Jaja....-Fejezte ki Kiara együtt érzését.
-Na most mit csináljak?-Kérdeztem ijedt hang.
-Szerintem most az lenne a legjobb, hogy ha kiszöknél, aztán később vissza jössz, s addigra talán a főnök is lenyugszik.-Tanácsolta Tanja.
-Rendben..sziasztok, és vigyázzatok magatokra, este jövök...-S ki is ugrottam a hátsó ablakon, majd az út szélén szaladtam ahhoz a helyhez ahol Leonnal eggyé váltunk. Leültem a fűbe, s akaratlanul is felidéztem magamban azokat a gyönyörű pillanatokat...Az érzéki simításokat, a gyengéd öleléseket és a férfias nyögéseket.
-Jajj Istenem, ugye nem szerettem belé? Ugye nem?!-Zokogtam, s fejemet a térdemre hajtottam majd könnyeim között mély álomba merültem. Eközben ”otthon” a lányok már halálra aggódták magukat miattam. Pár óra mély szunyókálás után, egy kiskutya ugatása ébresztett fel.
-De aranyos vagy!-Mosolyogtam az előttem hancúrozó spániel kutyusra. Első pillantásra tudtam, hogy még nagy jelentősége lesz az életemben, sőtt az sem véletlen, hogy hozzám került, mivel nincsenek véletlenek. Ölbe kaptam a kutyust és haza sétáltam vele. Egész úton őt csodáltam, olyan kis ártatlan, vajon ki lehetett ilyen kegyetlen, hogy kitegye szerencsétlent. Vagy egyáltalán van gazdája? Ha van akkor biztos egy nagyon kegyetlen ember lehet, aki ezt a csodálatos kutyust kirakta, lehet jobb is neki így. Na mindegy...Nem foglalkoztam tovább vele, inkább azon tűnődtem, hogy-hogy fogom bejuttatni újdonsült barátomat feltűnés nélkül a szobába..? Mindjárt ott vagyok a házunknál..valamit gyorsan ki kell találnom...Gyorsan az ablak alá szaladtam, s elkezdtem kővel dobálni, s közben figyeltem az ajtót, nehogy kijöjjön a főnök...Pár perc elteltével végre Stefani kinyitotta az ajtót, s meglepetten nézett..
-Sora te meg?
-Hát én meg itt állok az ablak alatt..
-Nagyon vicces..Miért nem jössz be?-Kérdezte nyugodtan.
-Hát mondjuk esetleg a főnök miatt...-Piszkálódtam tovább.
-Nyugi! Nincs itthon..-Mosolyodott el végül barátnőm. Nagyon boldog lettem, s rohantam is be a házba a kutyussal.
-Sziasztok!-Köszöntem mosolyogva. A többiek pedig a az emeletről rohantak lefelé..
-Hol a fenébe voltál?!-Fogta meg a karom Tanja..Ijedségemben meg sem bírtam szólalni...
-Nem hiszed el mennyire aggódtunk miattad!-Kiabált, majd lassan engedett a szorításon ahogy meglátta a szememből hulló könnyeket.
-Ne haragudj!-Mondta megbánóan, de még mindig mérgesen. Fejemet lehajtottam, s közben letöröltem a könnyeimet, majd a konyhába mentem, hogy valamit enni tudjak adni a kutyusnak. Tanja utánam jött a konyhába, és rákezdett szokásos mondókájára..
-Figyelj Drágám..mi csak nagyon aggódunk miattad, hiszen nem vagy egy hétköznapi 16 éves lány, nehezebb a dolgod mint a veled egykorú lányoknak, arról nem is beszélve, hogy veszélyesebb is. S ezt te is tudod. Kérlek ne haragudj rám, de nem akarlak elveszíteni, ahogy a többiek sem.-Mondta Tanja bár, hogy megmondjam kívülről fújtam az egészet, de most ebben a helyzetben jól esett ezt hallani tőle. Közelebb hajoltam hozzá, s átöleltem.
-Te ne haragudj!-A lányok pedig elmosolyodtak rajtunk az ajtó mögött. Egész délután a kutyussal játszottunk mindhárman. Mintha csak vissza csöppentünk volna az oviba vagy még a régi sulis évekbe..végül is nem is csoda hisz életünknek ez a szakasza majdnem, hogy teljesen kimaradt. Lassan elkezdett esteledni, már kezdtem örülni, hogy hamarosan vége ennek a napnak is, de ahogy eszembe jutott, hogy a főnök pár nap múlva haza jön, -mivel már ez is kiderült, hogy csak pár napra ment el- a kedvem egyre rosszabb lett. Már egy ideje csak egyedül játszottam a kutyussal akit időközben elneveztünk Jacknek, a lányok elfoglalták helyüket a kanapén s az esti híradót kezdték nézni, én pedig Jackkel épp akkor sétáltam el az előszobának nem nevezhető helységben. De egyszerűen nem tudtam tovább menni, egyszerűen leragadtam a tv előtt, majd én is helyet foglaltam a kanapén. S barátnőimmel együtt néztem a tv...
-Üdvözlünk mindenki, ez a 9 órási hírek Ken Robbinsal és Leon Oswalddal.-Hangzott el a mondat melynek hatására a szívem majd kiugrott a helyéről.
-Jó estét!-Köszöntek egyszerre a fiúk.
-Leon úgy látom, hogy a mai napon különösen megfigyelhetők rajtad a boldogság jelei.-Fordult felé Ken.
-Igen Ken, jól látod...-Mosolyodott el sejtelmesen.
-S esetleg megtudhatnánk mi tett ilyen boldoggá? Biztos vagyok bennem, hogy a nézők is érdeklődéssel hallgatnának végig!-Faggatózott tovább.
-Nos..a boldogságom oka egy lány.-Húzta még nagyobb mosolyra a száját, én pedig kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
-Jajj Leon..pedig már kezdtem azt hinni, hogy én hatottam rád ilyen vidítóan.-Majd mindenki nevetni kezdett...kivéve engem..
-Sajnálom, hogy csalódást kellett okoznom neked.-Fűzte hozzá Leon, majd ő is elnevette magát! Nekem pedig az agyamon újra, s újra ugyan az a mondat futott át..”a boldogságom oka egy lány!” Szélsebesen a szobámba rohantam, Jackkel a kezemben. A lányok pedig fejüket kapkodva néztek utánam. A szobámba felérve az ajtót becsaptam, s kulcsra zártam magam után és a földre rogytam. Csak a földet néztem..s gondolkoztam..Valóban szerelmes lennék? Sok év után most először? De miért pont belé? Istenem miért pont ő? S könnyeim zápora kezdett hullani. Nem létezik első látásra szerelem, egyszerűen nem létezhet, nem és nem! Ez kizárt! S felálltam a földről.
-Sora Naegino! Azonnal verd ki őt a fejedből!-Ez nekem nem megy..egyszerűen nem tudok másra gondolni. Nekem ő kell! Senki más, csak ő! De ha már ez van...akkor meg is szerzem! Jack pedig csak a lábam előtt nyüszített, mintha fájna neki, hogy így lát..Nem sokáig maradt egy helyben, az ágy mellett lévő újsághoz szaladt, megfogta a szájában, s idehozta hozzám.
-Ez meg minek?-Néztem rá érthetetlenül. Ő pedig egyre közelebb, s közelebb tolta a kezemhez az újságot.
-Mit szeretnél?Azt akarod hogy megnézzem...?-Válaszul csak egy ugatást kaptam, mintha tudná miről van szó, s elmosolyodtam. Elkezdtem lapozgatni az újságot, de nem találtam semmi érdekeset benne.
-Nem tudom mit szeretnél mutatni, de ebben nincs semmi érdekes..-Mondtam, s a földre dobtam az újságot, de ő megint visszahozta.
-Értem..szóval játszani szeretnél?!-Tettem fel a kérdést teljesen fölöslegesen hiszen nem tud válaszolni szerencsétlen...de ő csak egyre közelebb tolta az újságot.
-Hát jó megnézem még egyszer..hát ha találok valamit...-Végül is lehet, hogy találok valamit mert az előbb nem néztem végig...S ismét lapozgatni kezdtem, még mindig nem találtam semmit aztán már kezdtem kicsit unni, de gondoltam még a következő oldalt megnézem...
-Jézus...

Folytatás köv!