Leon döbbenten és féltékenyen nézte végig „Ki ez?” csak ez játszódott le a fejében.

Sora észrevette Leon szemeiben a féltékenységet és a düh szikráit, de nem szólt semmit, élvezni akarta, ahogy Leon szenved. De nem sokáig tűrhette szó nélkül, mert a két férfi szemeikkel már rég darabokra szaggatták volna egymást, így kénytelen volt megszólalni.

-         Leon, szeretném bemutatni neked Michaelt! Amikor elmentem a társulattól, akkor ismerkedtem meg vele.

-         Hello! - köszönt közömbösen Michael, majd odanyújtotta kezét. Leon kezet fogott vele. A két kéz erősen átkulcsolódva fonódott egymásba, csak a csontok ropogását lehetett hallani. De őket nem nagyon érdekelte, kb. 2 percig farkasszemet néztek egymással. Sora végül még odalökte:

-         Leon volt a régi partnerem a Kaleidonál, és most is ő az.

-         Örvendek - köszörülte meg végre a hangját Leon.

-         Sora mennünk kéne, mert el fogunk késni, és a srácok ennek nem nagyon örülnének! - szólalt meg Michael, aki kezdte kényelmetlenül érezni magát.

-         Oké, oké menjünk. Szia Leon! - köszönt el Sora.

„Hova mennek ezek?”gondolkodott el magában Leon és egyre jobban idegesíttette, ezért gyorsan utánuk ment.

-         Mégis hova mész Sora, ahelyett, hogy gyakorolnál? - kérdezte egyre dühösebben Leon, főleg, hogy ezzel a Michael gyerekkel megy el valahova, amit ő nem tud.

-         Leon neked egyáltalán mi közöd lenne ehhez?! Amúgy mióta elmentem sok minden történt velem - vágott vissza Sora keményen, amin Leon is megdöbbent, mert régen ezt nem merte volna megtenni főleg vele szemben nem.

- De igenis van közöm hozzád, mert én vagyok a partnered, és jogom van ahhoz is, hogy beszámolj arról, hogy mit csinálsz! - felelt vissza csípősen

-    Ha ennyire érdekel, akkor gyere este 9-re, erre a címre! - nyomott a kezébe egy fecnit, amin egy cím volt, majd becsapódott az ajtó.

A nagy homályos terem közepén sötétségbe burkolózva, kinek a szíve szintén ködös felhőkkel volt tele gondokkal, de messze valahol egy kis szikrához hasonló fény jelent meg az égen… „El kell mennem”, majd ökölbe szorított kézzel, féltékenységtől szikrázó szürke szemekkel távozott.

~ * ~

-         Szóval ő Leon?! - nézett furán Michael.

-         Igen ő. - sóhajtott Sora. - Na de most ne beszéljünk róla, épp elég volt vele ez a pár óra. Sikerült megírnod az utolsó számnak a dalszövegét? – mosolygott Sora.

-         Igen. Mondjuk, este nem sokat segítettél nekem, azzal, hogy lenyomtad a mobilod. J - nevetett Michael.

-         Ne haragudj, de nagyon fáradt voltam! Na, de milyen mond el! Énekeld el nekem, míg beérünk! – nézett rá könyörgő szemekkel.

-         Ajjajj Sora! Ezzel most nem fogsz meghatni. Tudod, hogy ezzel mindent elérsz nálam. - lassan odahajolt a lányhoz, fülébe súgta. - Majd a koncin hallani fogod! – s egy puszit nyomott selymes bőrére.

Sora ezen már nem nagyon lepődött meg, megszokta, hogy barátaival ilyen közeli kapcsolatba kerültek.

-         Rendben! – mosolygott, de közbe nagyon izgatott lett.

-         Meg is érkeztünk! A srácok már biztos elkezdték. De ugyebár nélkülünk…(nem érnek semmit) - kacsintott Sorára.

Együtt besétáltak a nagy üveges ajtón, majd egy dallam csapta meg a fülüket a próbateremből, amin mindketten elmosolyodtak.

-         Hello skacok! - köszöntek egyszerre.

-         Áhh mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Dave (gonosz mosoly).

-         Semmi sem történt, nem kell mindig a rosszra gondolnod Dave. - szögezte le Sora.

-         Akkor kezdjük el, mert nem sok idő maradt hátra.- vette kezébe Michael a mikrofont. Mindenki a saját megszokott helyére ment és a sokak által szerettet rock zene tombolt a teremben.

2 órával később abbahagyták. Mindenkinek volt még másfél órája a koncertkezdésig. Sora hamar bevágta magát az odahozatott kocsiba, ami elvitte a közeli házához. Sietve szaladt fel az emeletre a fürdőszobájába, ahol rettentő gyorsan lezuhanyozott. Haja vizesen csapódott hátára, amit egy törölközővel elfogott, addig, míg kiválasztotta ruháját. Nem sokat gondolkodott rajta, de a fő gondolata megvolt „Ma tudom, hogy el fog jönni, s a legkeserűbb fájdalmat fogom neki okozni” felvett egy sötétkék répaszárú jeans-t, hozzá kedvenc szögecses övét, felülre egy sima rövid ujjú fekete pólót vett fel, amin egy kedvenc dalszöveg szerepelt. Két csuklója tele volt különböző karkötőkkel, amik inkább rockhoz kapcsolódtak. Egyik kezén ujjas kesztyű telis tele kitűzőkkel, gémkapcsokkal. Haját megszárította, s kiengedve hagyta, s nem fésülte ki, hogy minél, jobban azt a hatást keltse, mintha feltupírozta volna. Szemét kihúzta fekete szemceruzával, amit eltusolt, utána szempilla spirál következett, ajkait enyhe rózsaszínnel húzta ki. Hatása nem maradt el porcelán tökéletes bőrén a bódító szemek és az élénk rózsaszín nagyon jól állt Sorának. „Készen is vagyok, azt hiszem” Még magára fújta kedvenc parfümét, felkapta tornacsukáját, és már sietett is vissza.

Közben a tengerparti villától nem messze, egy férfi nézte háborgó szemeivel a naplementét…

~ * ~

„Este fél kilenc van. Egy hatalmas stadionban állok a saját szobámba. Nézem magam a tükör előtt és csak egy valamire tudok gondolni. Tudom, hogy el fog jönni, érzem... De közben a szívem kettéhasadt, s az egyik fele a régi múltban dobogott egészen idáig, a másik fele új életemben egy másik személy iránt is elkezdett érezni. Nem tudom, hogy mit tegyek, hiszen ő az egyik legjobb barátom… s eddig ő nem tudatott velem semmit, hogy ő hogyan is érezz, de viszont még mindig fáj, ami régen történt, de valami mégis…

-         Sora! 5 perc és kezdünk! - szólt az egyik statiszta.

-         Oké megyek mindjárt! Egy perc és…

-         És jöhetsz! - fogta meg csuklóját Michael és rohantak a többiekhez.

Hangos zsibongás, mindenki torka szakadtából üvöltött vagy éppen sikongatott. A nézőtér tele volt különböző korosztállyal, mindenki csak egy valamit üvöltött „Hell eyes”!!!

„Az elő zenekar befejezte, már csak pár másodperc és kezdünk” Sora és az együttes többi tagjai elfoglalták a helyüket. 3, 2, 1…

Hatalmas hullámokban tomboló hangok söpörték el a színpad felé. Michael mély hangja betöltötte a stadiont. A csajok, akik közel voltak hozzá mindannyian sikítottak, mindenki odáig volt főleg az énekesért, hiszen végtelenül helyes volt. Michaelnek éj fekete, fél hosszú tépett haja volt, ami belelógott feloldalazva az arcába, szeme szintén sötétbarna, kb. olyan magas, mint Sora talán csak pár centivel magasabb nála. Sora sem tagadta, de neki is tetszett. De ez az ő titka maradt.

„Most én következek” Sora elkezdett énekelni. Csodás lágy, de mégis mély hangjával, elbűvölte a nézőtért. Sora vokalista volt, az együttesnél, de voltak saját számai is, vagy éppen duettet énekeltek Michaellel.

Sora és Michael rendkívüli párost alkottak, hangjuk kiegészítette a másikét.

Utolsó előtti számukat Michael énekelte egyedül, addig Sora levonult pihentetni hangszalagjait. „Hiszen ez az a szám, amiért felhívott! Ajjaj ezt talán nekem énekli?” Egyre hevesebb kezdett el zakatolni a szíve. Érezte, hogy keze jéghideg lesz, a levegőt egyre hevesebben szívja tüdejébe. És akkor teljesen leblokkolt, mert Michael ő hozzá közelített. Egy lépést hátra lépett, de akkor már késő volt elfutnia érzelmeitől és az igazságtól. Egy meleg kéz vette birtokba kicsi hideg törékeny kezeit, s húzni kezdte maga felé, majd besétáltak a színpad közepére. Sora jól tudta valami biztos be fog következni, amin, szörnyen fogja magát érezni. „Egy nyilas és egy hal alkothat tökéletes párost Fantom, bárcsak itt lennél most!”

-         Itt vagyok veled mindig a gondolataidba Sora. Még akkor is, ha néha nem látsz engem. De a kérdésedre válaszolva csak egyet tudok mondani, hogy a nyilast mindig hátra fogja húzni a skorpió a méregfarkával, de soha nem mélyesztené beléd a fullánkját. Azonban a hal lehet, hogy nem rendelkezik méreggel, de türelmes és kitartó!

„Köszönöm Fantom!”

Sora, mint a lelassított filmkockák, úgy fordította a fejét balra és az 1 milliós tömegből ki is szúrt egy valakit, aki szintén csak őt nézte. Leon. Sora szemei az eddigi csodálkozástól is nagyobbak lettek „Nem hittem volna, hogy eljössz”

Sora a másodpercekkel szeretett volna verseny futni, de nem tudott, látta Leon szemeibe a féltékenység szikráját, ködös-elborult szemeit. Visszatérve a jelenbe. Michael, Sora meglepetésére derekánál fogva magához húzta, a sok százmillió ember előtt. Homlokuk összeért egymásnak dőlve, majd lassan ajkaik összeértek. Sora viszonozta, mert maga se hitt magának, de valahogy mégis jól esett neki. A tömeg teljesen ledöbbent, persze a kis tini csajok bőgtek, hogy Michael szerelmes Sorába, s hogy nem ők vannak a helyében.

Michael gondolatai „amióta megláttalak és elámítottál csodás hangoddal Sora, azóta szeretlek. S örülten akarlak…” Tudom, hogy sokat szenvedtél attól a szeméttől, de tudom, hogy te is érzel valamit irántam.”

„Most végre megbosszulhatom Leon neked mindazt, amit velem tettél.”

Elérkezett az utolsó szám, amit két fiatal együtt énekelt. Ez volt az a szám, amin egy percet sem gondolkodtak, csak úgy maguktól jött, főleg mikor először találkoztak.

Még mindig nem eresztették el egymás kezeit és a szám közepénél, amikor úgy is gitárszóló ment egy jó darabig, a fiú énekesnek támadt egy örült ötlete. Sorára nézett és csak kajánul mosolygott. „Jajj remélem, nem teszel olyat, ugye nem vagy olyan hülye…” De már nem is tudott gondolkodni Sora, mert Michael kezét fogva el kezdtek futni egyenesen a tomboló tömeg felé. A fiú nem lassított Sora meg kénytelen volt követni a példáját és egy hatalmasat ugrottak a tömegbe.

Leon örömére Sora pont feléje ugrott, mindenkit eltolva magától a környezetéből elkapta Sorát derekánál fogva és a magasban tartotta egymás szemeibe nézve…

(Folyt. Köv.)