|
Vadászat II.
2007.10.15. 11:05
Déja vou
A francia artistakirály démoni képességeit hívta elő, amiknek segítségével azonnal világosá
vált előtte: Sora több egy egyszerű embernél... Hasonló erőket érzékelt, amik neki is voltak,
de ezen felül más, eddig ismeretlen, nagyon erős, abszolút tiszta, pozitív energiát.
Hasonló érzései voltak, mint a Hattyúk tava előadásakor, amikor látta a csodát: angyallá válni
partnerét...
Nézte a mellette fekvő szépséget, aki megint egy új oldalával lepte meg...
Olyan határtalan szerelmet és vágyat érzett iránta, ami kissé megijesztette: vajon kedvese mit
szólna mindehhez?! Tulajdonképpen a két hónap kínzó távollét ebből a szempontból kicsit jól jött..
még idejében közbeszólt az utazás, mielőtt fékezhetetlenné váltak volna tomboló hormonjai és
ezzel - úgy gondolta - bánthatta volna angyalkája tiszta lelkét...
Amire viszont nem számított: szétszakítottságuk még jobban felerősítette érzéseit. Tudta, érezte,
Sora viszontszereti, de nem mert úgy közeledni felé... Vívódott megint - ő, a nők bálványa - nem
tudta, mit tegyen. Ordítani tudott volna kínjában. Nagyot sóhajtott.
Megsimogatta a gyönyörű arcot. Közben meglátta Fantomot, aki a szekrény tetején üldögélt, és
közömbösen lóbálta a lábát.
- Erről tudtál?! Mi ez az egész?! Mi történik Vele?!- kérdezte zaklatottan a szellemet.
- Egy- két hete kezdődött...
- Amióta az álmai gyötrik...
- Igen. Az eddig szunnyadó képességei ébredeznek. Amint észrevetted, nem közönséges ember...
- Eddig sem nevezhettem volna annak... egy csodálatos lány.
- Igen, de most az eddig magában elzárt erői kitörni készülnek. Nem tud róla, de van démoni energiája
is, mint Neked, de valódi angyali leszármazott... amikor kiválasztottak lettetek, még mindkettőtökben
rejtve voltak ezek előttem...
- Akkor a színpadon akaratlanul felszabadított angyali erejéből... tényleg igazi Angyal.
- Ti vagytok a tökéletes páros. Olyan dolgokra hivatottak, amiket senki más nem tud véghezvinni.
És ezt nem csak a színpadra értem...
- Ő is Vadásszá változik?!
- Amit álmában lát, az valójában nem ő. Más szemén keresztül látja a szörnyűségeket. Egy Vadászén át.
Akihez szintén kötődik.
- Ki az, Fantom?- suttogta elkeseredetten Leon.
- Nem árulhatom el. Még nem. De- mivel az angyali energiái felülmúlják a démonit - nem lesz belőle
Vadász. A vére pedig így nem mérgező a vámpírok számára... tiszta, ártatlan.
- Megint veszélybe kerül?
- Bármikor kerülhet... csak a szerencsén múlt, hogy az elmúlt két hónapban nem környékezték meg...
Mert még akkor rejtve voltak energiái. A vámpírok számára a legkívánatosabb zsákmány, mivel megölésével
és vére kiszívásával elképzelhetetlenül nagy hatalom birtokosa lesz a győztes...
- Szóval, a vérszívók egymás ellen is fordulnak majd miatta?
- Az energiakitörés mindenhonnan idecsábítja őket... - bólintott a kis szellem komoran.
- Bárhová is vinném, követnék... nem tudom leárnyékolni?
- Csak a démoni képességeket tudod...
- Beszélnem kell Kalossal. Nem mehetek el mellőle többé. És Mattel is...- sóhajtotta démon, majd ezüstszürke
tekintetében odaadó szerelemmel nézte tovább az alvó angyalt. Már világosodott, amikor lehunyta a szemeit.
Arra ébredt, hogy teljesen világos van. Hány óra lehet?! Megpróbálta megnézni, de nem tudott megmozdulni.
Sora az ő hosszú haján feküdt, arcát a vállára fektetve, egyik karja pedig a mellkasán nyugodott...
A francia sztár elmosolyodott. Megint "rab" volt a saját ágyában...
A jóleső csendet az ébresztőóra éktelen visítása törte meg. A japán lány halkan, elégedetlenül motyogott valami
olyasmit, hogy "hagyj még aludni, Fantom"..., és megfordult, de nem ébredt fel. Leon elmosolyodott, és mmivel
"fogvatartója" elengedte, felkelt, hogy elcsitítsa a zajos szerkezetet. Most már meg tudta nézni, mennyi az
idő... Kedvese fölé hajolt, lágyan megcsókolta, majd kiment zuhanyozni. Amint elkészült, felkapta szokott,
kényelmes fekete farmerjai egyikét. A konyhában gyorsan reggelit készített, majd az étellel együtt ment vissza
a hálóba, hogy felébressze partnerét.
A lilásvörös, borzas hajkorona alól álmosan pislogott a csodás barna szempár Leonra. Amikor Sora felült,
hálóruhája vállpántja fél oldalt karjára csúszott. Partnere nem szólt, csak gyönyörködött a panorámában, de a
lány észrevette, és elpirulva húzta maga elé takaróját... A férfi lerakta a tálcát, odaült szerelme mellé,
átölelte és apró csókok ezreivel kényeztetve őt, megkérdezte:
- Most jól aludtál?
- Nagyon jól...- suttogta párjának.
- Hoztam reggelit. Egyél, mert nemsokára mennünk kell. Kíváncsi vagyok arra az ugrásra... és még előtte Kaloshoz
is mennem kell... Csak telefonáltam neki este, hogy megjöttem...
Amikor megreggeliztek, Sora gyorsan elkészült. Fantom most éppen Rosettát boldogította, így nem kellett vadászatot
indítani ellene...
A még hűvös homokon sétálva indultak a színpad felé. Jó darabon elmentek a csendes tengerparton, amikor a démon
felnyögött:
- Jaj, ne! Megint! Sora, kérlek, fordulj felém, és ne kérdezz semmit...- húzta izmos mellkasához a lányt, hogy
még véletlenül se láthasson semmit abból, amit ő az imént észrevett... És már húzta is elő a telefont, hogy Mattel
beszéljen.
Majd arrébb vitte partnerét, aki ugyan nem látta a vérben tocsogó partrészt és a halottat, de Leon telefonba mondott
szavaiból mindent megtudott...
Már a gondolatától is rosszul érezte magát. Megint reszketni kezdett. A fiú leült mellé, ráterítette a kabátját, és
átölelte. Halkan beszélve hozzá nyugtatta, miközben a lány menedéket keresve még jobban karjaiba bújt.
Matt nemsokára megérkezett.
- Üdv, kislány! Rég találkoztunk... Sajnálom, de nem így terveztem az újabb találkozást...már megint Ti futottatok bele...
- Szia, Matt!- suttogta erőtlenül Sora.
- Újabb vérszívó?- fogott kezet vele a hópárduc-démon.
- Sajnos igen.
- MOndanom kell valamit, Matt. Éjjel felébredtem, és a Színpad Szellemével beszélgettem. Súlyos dolgokról szereztem
tudomást... Még Sora sem tud róla.
- Rendben. Meglátogathatlak Benneteket?
- Erre akartalak kérni. Mondjuk, délután...
- Rendben. Megcsörgetlek, amikor menni tudok.- válaszolt a főnix, majd elköszönt. A part lassan újra üres lett.
- Kedvesem, be kell mennünk a színpadhoz. Kalossal mindenképpen beszélnem kell.
- Jó... aztán megpróbáljuk az ugrást?
- Hmm... van benned most annyi erő?!
- Melletted nem félek.- mosolyodott el a lány olyan gyönyörűen, hogy párja egyből letámadta az ajkait. Édes, elfojtott
vágyaiktól fájdalmasan reszkető csókjukat messziről egy kék szempár figyelte dühödten.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
