|
Vadászat II.
2007.10.13. 21:43
Új partnerek?
Egy őrült vekker csörgött egy éjjeliszekrényen. Vékony kis kéz nyúlt ki a takarója alól,
és tapogatózva keresgélt. Megtalálva a hangos, rángatózva ugráló szerkezetet, lecsapta.
Elégedett szusszantás után néma csend következett. Az illető tovább aludt. A fejére
húzott párna alól csak az orra hegye látszott. Takarójába is úgy belebújt, hogy még az
alakja körvonalait sem lehetett sejteni.
Egy fura, kb. 30 cm-es, babaszerű figura repkedett körülötte, majd kétségbeesve rángatta
a takarót - illetve csak akkora részét, amit megemelni bírt belőle. Kifulladt, de kitartóan
tovább próbálkozott a takaró alatt szunnyadó felébresztésével:
- Sora! Sora, hallod?! Kérlek, kelj fel! Én már nem bírom ráncigálni... el fogsz késni!
Sora!
- Mmm... Fantom... hagyj még aludni...
- Sora, ébresztő! Elkésel!
- Mennyi az idő?
- Fél kilenc.
- Mi?! - pattant fel a lilásvörös hajú lány. Őrült rohangálásba kezdett a szobában.
- Hol van a jegyzetfüzetem?! - kérdezte, miközben ide-oda szaladva megkötözte a Színpad
Szellemét, villámgyorsan megmosakodott, rekordsebességgel öltözött. Futtában ivott egy kis
tejeskávét. A hozzá készített kiflit felkapta, és a színpad felé szaladva majszolta.
Fantom nagy nehezen kiszabadította magát, majd jóskártyáit megszemlélve szintén oda tartott.
Az Angyal nagyon nehezen viselte lakótársa hiányát. Leon már két hónapja távol volt. Partnere
azt akarta, Sora menjen vele, de Kalos nem engedte.
Ha nem aludna el minden reggel,ilyenkor mindig az éjszakai furcsa, rémes álmaira terelődnének
gondolatai... mint most, útban a főnökük irodája felé is. Leon telefonjai nélkül nem is bírta
volna ki... de a fiú minden este felhívta. Még neki sem merte elmondani... majd, ha hazajön...
Egy-két hete ugyanazokat - a jórészt visszatérő - álmokat látja, amelyben mintha egy ragadozó
állat bőrében lenne, annak szemein keresztül látva rettenetes, ijesztő és véres eseményeket,
néha igen közelről... nem csoda, ha ilyen kimerült. Az idegei is kezdenek kikészülni.
Kalos pedig előbb-utóbb rá fog kérdezni, mert hibázgat a próbák során, és volt, hogy az
előadáson is... még szerencse, hogy Yuri itt van, és ilyenkor menti a menthetőt...
Yuri...hát, igen... neki nem kerülte el a figyelmét, meg is kérdezte, mi baja. De neki sem
mondta el. Leonnak... igen, elmondja, de nem telefonon. Csak jönne már végre vissza!
Ezzel a gondolattal ért be a színpadhoz. Berontott Kalos irodájába, elnézést kért, és levágta
magát egy szabad székre, nem is nézve, ki mellé.
- Már megszoktuk, Sora... - nyugtázta főnöke az érkezését. A lány kínosan elmosolyodott.
Megszokott vidámságának ez halvány árnyéka sem volt. Megpróbált Kalosra koncentrálni, ami jelen,
zilált állapotában kissé nehézkesen ment.
- Akkor, ha megengednétek: most már hivatalosan is körünkben köszönthetem a Smidth-fivéreket,
akiket mától egy éves szerződés köt ide.
Az artistaszálláson kaptak helyet, azt hiszem, Sora, a tiéd volt régen az a szoba... miután
elhelyezkedtek, a te gondjaidra vannak bízva: vezesd őket körbe, légy a segítségükre.
A mi napon már akár be is kapcsolódhatnak egy edzésbe... Mia, Ken! 3 nap múlva új forgatókönyvet
kérek az asztalomra! Új előadásra készülünk!
- De a mostani... és Yuri...
- Amint észrevehettétek, Yuri Killian nincs itt. Éppen csomagol, hogy a délutáni gépét elérje.
Sürgősen vissza kell utaznia New Yorkba. Visszatérve: három nap múlva forgatóknyv, és mindenki
ugyanitt, reggel 9-re. Befejeztem. Mehettek, kivéve Naegino kisaszonyt. Az újakat most Sarah viszi
a szállásra.
Sora ekkor nézett csak oldalra: pont az egyik újonnan érkezett mellé ült az imént.
- Szia! Sora Naegino vagyok.- mutatkozott be gyorsan, mert főnöke várakotásteljesen nézett rá - Fél
óra múlva értetek megyek.
- Sora, beszélni szeretnék veled!- mondta főnöke, amikor mindenki más távozott.
- Igen, főnök...
-Sora, nem ismerek rád! Tudom, érzékenyen érintett, hogy nem engedtelek el Leonnal, de legalább
egyikőtökre itt van szükség... viszont észrevettem, hogy 1-2 hete még rosszabb állapotban vagy.
Mi történt? Valaki bántott?
- Nem, főnök, semmi ilyesmi nem történt. Csak mostanában rosszul alszom, ennyi az egész.
- Jól van. De ha valamiben segíteni kell, szóljál! Nehogy lebetegedj, az nem hiányzik senkinek...
- Igen. Szólni fogok...
Rendben, akkor mehetsz. Végezd a feladataidat!
Sora csak bólintott, majd kiment. Gondolataiba merülve ballagott a szállások felé. Annyira elmerült
bennük, hogy majdnem nekiment a három új közülaz egyiknek. Pont annak, aki mellette ült az irodában.
- Szia, gondoltam, kijövök egy kicsit ide, amíg megérkezel...- mosolygott rá a fiú. Más lány elolvadt
volna tőle, de az Angyalnak kivételesen a saját gondjain járt az esze. A srác magas volt, jóképű, izmos,
sötét hajú és kék szemű.Mindent összevetve jó pasi. De az ő démonjának a nyomába sem érhet...
- Bocsi, de az előbb csak futtában mutatkoztunk be... Nem tudom a keresztneveteket.- jegyezte meg a
lány zavartan.
- Elnézést... Te Sora vagy, igaz? A nevem Peter. A két iker öcsém: Aaron és Adam.- mutatta be épp
odaérkező testvéreit.
- örvendek! Miután ezen túlestünk, elindulhatunk? Ugyanis eléggé sok időbe telik mindent megnézni...
- Egy ilyen csinos hölgy társaságában szívesen időzünk..- bókolt Peter, figyelve a hatást.
- Kösz.- mormolta Sora.
Petert a lány közönyös viselkedése iránta dühítette. Megszokta, hogy a nők bálványa, és "elájulnak"
tőle. Pont a Kaleido Starra nem tud hatni, pedig ő itt a legfigyelemreméltóbb nő... Dio azt mondta,
sokkal kedvesebb, és igazán különleges egyéniség... Nemsokára elválik, valóban annyira jó-e, mint ahogy
mondják...
- Szerintem hozzatok magatokkal edzőruhát!- javasolta a lány - ha úgy is együrr kell majd dolgoznunk, nem
árt, ha tudjuk, mire képes a másik...
- Peter, elhoztuk a tiédet is- nyújtott oda egy sporttáskát bátyjának Aaron.
- Indulhatunk? Legelőször ebédelni.
- Neked hol az edzőholmid?- kérdezte Adam.
- A színpadnál van, az öltözőmben.
- Ja... Azt hallottuk, van egy másik sztárotok is, Leon Oswald... Ő hol van? Mert nem emlékszem, hogy a
bemutatkozáskor hallottam volna a nevét...
- Igen, ő az állandó partnerem. Jelenleg nincs a színpadnál, Franciaországban vendégszerepel.- sóhajtott
Sora úgy, hogy a fiúk ne vegyék észre. közben már a színpad felé ballagtak a tengerparton. Amikor
megérkeztek, minden helyiséget megmutatott, mit hol találnak. A kis teremben Anna gyakorolt a bohócokkal,
a nagyban May és Rosetta. Marion a tükrös tánctermet foglalta el. A folyosón összefutottak Yurival, aki
elköszönni jött.
- Sora, megígérsz nekem valamit?!- fordult a lányhoz, miután bemutatkoztak.
- Igen, Yuri?!
- Azt, hogy nagyon vigyázol magadra. Most nem leszek egy darabig, és azt sem tudom, Leon mikor jön vissza...
Szóval:össze ne törd magadat nekünk! Arról nem is szólva, hogy Layla leszedné a fejemet... Szóval,
megteszed, Hugi?!
- Rendben... a Ti kedvetekért...és Leonért... Laylát üdvözlöm! - ölelték meg egymást búcsúzóul.
A három Smidth meglepődve figyelte őket. Már az is különleges esemény volt, hogy a Kaleido egyik
legendájával összefutottak. No és: Yuri Killian húgának szólítja Sorát?!
- Tényleg a húga vagy?- kérdezte meg Adam, miután Yuri elment.
- Áhh... nem. Fogadott testvéreim Layla Hamiltonnal együtt.- msolyodott el a japán szépség - nos, itt a
színpad...- nyitott be az egyik nagy ajtón. A félhomályos térbe lépve hirtelen felgyúltak a fények.
- Ó... Mia és Ken.. Köszönjük!- kiabált fel a műszaki irányító helyiségbe. A színes fények áradata
bevilágította az egés teret, a kupolától a trapézokon át a porondig.
- Hű... ez hatalmasabb, mint gondoltam....- ámuldoztak a testvérek. Kisebbhez voltak szokva.
- Nos, azt hiszem, itt fogunk gyakorolni. Nem lesz este előadás. A többi terem pedig foglalt. Megmutatom,
hol az öltöző.
- Rendben!- bólintottak, éa elindultak a lány után. Közben elhaladtak néhány ajtó előtt, amikre nevek voltak
kiírva. Peter hirtelen meglátta az egyik kis táblán Sora nevét - és mellette Leon Oswaldét.Közös az öltözőjük?!
Kissé megnőtt benne a feszültség. Meg akarta szerezni az Angyalt magának,és ez most egyre nehezebbnek tűnt.
- Nos, itt van. Ez lesz a tiétek! Már a neveteket is ráírták... A színpadon találkozunk.
- Köszi.
Sora máris ment vissza a saját öltözőjükbe. Ahogy benyitott, hatalmasat, néma zokogásnak beillőt sóhajtott.
Mint a tengerparti vilában, itt is érezhető volt a szeretett férfi illata... de messze van... hiányzik.
Alig várja az estét, amikor telefonálni fog.... Pár pillanat alatt átvette a fehér tornadresszt és egy
balettcipőt, a füléhez pedig egy pici rádió-adó - vevőt illesztett.
Kapcsolatba lépett a műszaki helyiséggel, kérte a biztonsági hálót, a trapézok kioldását.
Máris melegített és lazított, majd a három testvérre várva elkezdett a trapézokon ugrásokat gyakorolni.
Bemelegítésképpen egyszerű szaltókkal kezdte. Ekkor léptek be a Smidth-testvérek. Peter elhúzta a száját:
csak ennyire képes a sztár?! Sora azonban egyre nehezítette ugrásait. Amikor megcsinálta az Aranyfőnixet
partner nélkül, tökéletesen, az újonnan jöttek eltátották a szájukat. A világon mindössze ketten képesek
erre: Layla Hamilton és ő. Aztán folytatta az Angyalok táncával. Döbbenten figyelték, majd a lány befejezte,
és könnyed, kecses mozdulattal a hálóba ugrott.
- Ti jöttök!- ment oda a testvérekhez.
- Szükségünk lenne ugróasztalra, de nincs...
- Egy elég lesz?! Ken, hallod? Kérnek egy ugróasztalt...
- Máris...- hallotta Sora a parányi fülhallgatóban.
- Köszi, Ken! Tessék, itt az ugróasztal. Most már tényleg kíváncsi vagyok, mit tudtok...
A fiúk máris felugrottak rá, és melegítésként egyre magasabbra repültek. Majd szaltókat, csavarokat raktak bele.
Peter felugrott a legalsó trapézok egyikére, majd öccseit elkapva továbblendítette őket két másik tarpézra.
Nem nyújtottak rossz teljesítményt, de Yurihoz és főleg Leonhoz mérten... nagyon jók sem voltak.
" Lássuk, mit szólnak, ha ismét fölmegyek, negyedikként..."-gondolta a japán lány. Ugrálni kezdett az asztalon,
mind nagyobb lendülettel, míg a három fiú a saját koreográfiáját ugrotta. Tökéletes időzítéssel lendült fel az
alsó trapézra, ami éppen meüresedett, majd lendületből továbbugrott a magasabb szintre, egészen a kupola tetejéhez
legközelebbi, fölső rúdig. Peter és öccsei leálltak, ahogy észrevették, hová ugrott... Mindhárman egy-egy alsó
trapézon ültek, lábukat lelógatva.
- Rendben! Lássuk, hogy tudunk együtt dolgozni! - szólalt meg a sztár csengő, eltökélt hangja a magasból - Peter!
Fejjel lefelé csavart fogok ugrani, nyújtott karokkal. Vissza kel löknöd a kezeddel vagy a lábaddal annyira, hogy
egy szinttel feljebb Aaron középre lendülve megfoghasson a bokámnál fogva. Majd ő továbblendít, és Adam már a
kezemet fogja szintén középre belendülve elkapni. Egyenlőre ennyi. Próbáljuk meg!
A fiú bólintott, hogy értik, majd jelezte, hogy Sora indulhat... Az Angyal csodás tartással "fejest ugrott", és
zuhanni kezdett, egyre gyorsulva, saját tengelye körül forogva. Peter összeszűkült szemmel figyelte. Izmai
megfeszültek, majd a kellő pillanatban lendült. Az időzítése tökéletesen sikerült. Azonban ilyen mutatványhoz nem
volt hozzászokva, és nem tudta teljes erejéből visszadobni a lányt. Aaron amennyire csak bírt, lenyúlt, de nem érte
el Sora bokáját.
Az Angyal tovább zuhant lefelé. Esés közben tett egy fél fordulatot, hogy a hálóba jól érkezzen. Peter az alsó rúddal
még be tudott lendülni annyira, hogy kicsit korrigált: épp el tudta kapni a sztár kezét. A fiatal férfi
megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Hmm...- próbáljuk meg még egyszer! Engedj el, hogy leugorhassak a hálóba!- szólt a kezét fogó artistának.
Szakadatlanul próbálták,de nem ment. Odakint már nyugodott le a Nap. A Kaleido artistái egy darabig közönségük voltak,
de szép lassan mindenki elment, vacsorázni és pihenni.
- Még egyszer... - mondta a lány, már ki tudja, hányadszor...
Rettenetesen fáradt volt, de így nem jutottak eszébe éjjeli rémálmai. Peter nem szólt semmit, csak bólintott, de a
szemöldökét elismerően felhúzta: iszonyatosan sokat bír ez a nő...Dio nem túlzott. Most már ő is belátta.
Sora ugrott, lendült, majd a felső trapézról levetette magát... A legidősebb Smidth -fiú azonban a fáradtságtól még
addig sem bírta fellökni, mint eddig...két öccsének esélye sem volt, hogy elkapja, de bátyjuk sem ért vissza, hogy
megfogja. Sora pedig nem fordult meg a levegőben, mint eddig... nagyon kábult volt már, túlhajtotta magát...
Fejel lefelé zuhanva pedig hiába a háló...
A fiúk rémülten néztek egymásra. Nem volt egyiküknek sem lehetősége a zuhanást megállítani...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
