|
A kegyetlen démon és az ártatlan angyal
2007.09.08. 16:22
"Add nekem ...
Add nekem a kezed, hogy
magányos éjeken velem legyen,
ujjaid nyomán erőre kapjon
az ezerszínű szerelem.
Add nekem a vállad, hogy
rejtőzzek csontos gödrébe bújva,
kezem kapkodón szeretne
szertelen hajadba túrva.
Add nekem a szádat, hogy
ha csókodat szakítni vágyom,
a határtalan, vad szerelem
vámot szedjen a számon.
Add nekem a szemed, hogy
tükrében szépnek lássam magam,
pupillád éjében elveszve
a tegnapról úgy higgyem, ma van.
Add nekem a füled, hogy
súgjak bele titkos-szép szavakat,
cimpádat harapva faragjak rá
örök fognyomokat.
Add nekem a szíved, hogy
tarthassam vigyázó kezemben,
az izzó lüktetés hullámként
sodródjon vágyó testemen."
Leon megdöbbenve és talán egy kis félelemmel a lelkében nézett szerelmére. Félt, hogy a számára oly fontos teremtés nem fogja viszonozni érzéseit és mindezért csak magát, tudja okolni.
- Leon figyelsz rám? – lengette meg a kezét Sora a férfi arca előtt.
- Igen csak egy kicsit elgondolkoztam, azon, hogy vajon miről szeretnél pontosan velem beszélni.
- Ez nagyon egyszerű. Először is arra kérlek, hogy csak akkor szóljál közbe, ha tényleg nagyon fontos mondani valód van, mert ez az egész nem igazán egyszerű számomra, és ezért nagyon nagy bátorságra lesz szükségem.
- Értem.
- Hol is kezdjem?
- Mondjuk az elején.
- … Na, szóval! Szerintem ez már nem állapot, ami kettőnk között zajlik napok óta. Kerüljük egymást, mintha valami szörnyeteg lenne a másik, és attól félünk, hogy ha három lépésnél közelebb kerül hozzánk, akkor rögtön fel fog falni. A tetejében a mutatványainkból is hiányzik valami, csak azt nem tudom, hogy mi. Gondolom ezzel te is tisztában vagy. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy én most véget vetek ennek! – Sora tartott egy kis hatásszünetet, közben megfigyelte Leon reakcióját. Szegény férfi, most inkább hasonlított egy megszeppent kisgyermekhez, mint egy félelmetes Halálistenhez – Leon, ha jól emlékszek még nem válaszoltam a múltkori vallomásodra ugye?
- Igen.
- Akkor most megteszem. Leon őszinte leszek hozzád, én félek – Leon aranybarna szemei kezdtek átnedvesedni, ezzel jelezve a külvilág felé is, hogy már a sírás szélén áll - Félek, még pedig tőled.
- De, mégis miért?
- Félek, hogy meg fogsz bántani és tönkreteszel, hisz nem hiába kaptad a kegyetlen, érzelmek nélküli, Halálisten nevet sem. Már nem egy partnernőddel használtad ki és dobtad el, mint valami rongyot.
- Sora az, más volt! Kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam!
- Nekem nem tartozol magyarázattal Leon Oswald, de kérlek, engedd, hogy befejezzem. Én tényleg kedvellek téged. Jobban, mint egy barátod és jobban, mint egy testvért. Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd – szegény lánynál most törött el az a bizonyos mécses és lábai felmondva a szolgálatot zokogva roskadt a férfi ágya mellé.
Leon egy ideig még kábulatban volt csak három szó csengett a füleiben, mely számára csodálatosabb volt bármiféle muzsikánál, angyali éneknél. „szerelmes vagyok beléd; szerelmes vagyok beléd”
Miután észhez tért az extázisból, leguggolt a még mindig zokogó lány mellé, és szorosan magához ölelt. Úgy szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni és ezt így is gondolta.
- Lehon… gyhenghédebbhen… mhert meg fhujtasz…
- Jaj kérlek, ne haragudj! Csak nagyon boldoggá tett az, amit az előbb mondtál. Talán még soha életemben nem voltam még ennyire boldog, mint most. De kérlek, nyugtass meg, hogy nem a darab tökéletesítése miatt mondtad ezt! Kérlek, mondd azt, hogy nem azért!
- Nyugodj meg! Én tényleg szeretlek, nem a darab miatt mondtam. Leon csak kérnék tőled valamit, ha nem haragszol.
- Persze akármit kérhetsz és, ha módomban áll teljesítem.
- Csak azt kérem, hogy vigyázz rám és legyél velem türelmes.
- Ahogy akarod drága Sorám. Megpróbálom.
Majd egy kicsit eltolta magától a lányt, de csak annyira, hogy szemébe tudjon nézni. Leon gyengéden simította meg a lány arcát és lágyan lecsókolta róla a hideg sós nedűt, majd lassan beborította a lány arcát csókjaival, míg el nem ért a puha, rózsapiros ajkakhoz és azokat kezdte el kényeztetni apró csókjaival. Sora még soha eddig nem érzett ilyen gyengédséget. A férfiból sugárzott a szerelem és ezen felbátorodva, Sora megcsókolta Leont, aki pillanatnyi meglepettség leküzdése után viszonozta kedvese gesztusát. Leonon egyre jobban kezdett újjá lenni a vágy, ezért csókjai egyre szenvedélyesebb és követelődzőbbek lettek. Sorát ez nem zavarta, de a férfi kalandozó kezei a pólója alatt, az már eléggé, ezt tudomására is adta Leonnak azzal, hogy megszakította a csókot. Leon mind egy partra vetett hal úgy tátogott az abba maradt csók és meglepődöttsége miatt.
- Leon megígérted, hogy türelmes leszel, és nem kapkodunk el semmit.
- Igen tudom, csak én is férfiból vagyok, és ez egy kicsit nehéz lesz, de igyekezni fogok.
- Ezt én is megígérem, de kell még egy kis idő.
- Megértem, de szerintem neked is, kell valamennyire igyekezned már a műsor miatt is. Meg egyébként tapasztalatlan vagy még ezért egy kis felvilágosítás sem ártana, a gyakorlásról nem is beszélve. – Leon megeresztett egy sejtelmes mosolyt, majd újból birtokba vette Sora ajkait.
Az újabb csók csatát a légszomj szakította meg. Ifjú szerelmesek újra és újra estek egymás ajkainak, mintha soha nem akarnának szétválni.
- Csoda, hogy még nem ragadtak össze, de ahogy látom, nem is bánnák – vigyorodott Fantom a háttérben.
De egyszer minden jónak véget kell érnie egyszer, és ezt a jót most Sora és Leon duettben szóló korgó hasa szakította meg. Erre mind a ketten hatalmas nevetésbe kezdtek, majd elfogyasztották a Sora által készített reggelit, majd lementek gyakorolni. Folyt. Köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
