Az utolsó próba

Reggel Sora elhatározta, hogy Leon akár mit mondjon is, ő csak az edzésre fog figyelni. Amikor a teremben összetalálkoztak, nehéz lett volna megmondani, hogy melyiküknek a kínosabb. Bár Leon ügyesen eljátszotta, mintha semmi sem történt volna.
- Elkezdjük?-kérdezte Sora, de mintha csak magától kérdezné.
Partnere nem válaszolt, csak odasétált mellé, a maga megszokottan nyugodt módján. Mélyen a szemébe nézett.
- Nincs valami mondanivalód?
- Nincs...azt hiszem...
- Rendben van. Ha meggondolod magad... akkor szólj.
- Mit kéne mondanom?
Sora próbált olyan ártatlan arcot vágni, amilyet csak tudott.
- Talán, hogy miért hagytad tegnap félbe az edzést.
- Tényleg tudni akarod?
- Elvégre... csak azért maradtam.
- Jó. Akkor tudd meg, hogy azért, mert te aljas módon kihasználtad a helyzetet... és...
- Tehát ezt gondolod. És téged ennyire felzaklatott egy ártatlan szerep?
Újra elővette démoni mosolyát, tovább kínozva ezzel a lányt
- Ne mondd, hogy ártatlan. Az nem volt benne a szerepben, hogy te...
- Hogy én? Mit csináltam?
Sora nem tudta magát úgy kifejezni, hogy az ne lenne még ettől a beszélgetéstől is kínosabb. Végül megpróbált elmenekülni.
- Kezdjük el az edzést.
- Márpedig most nem fogsz elmenni.
És megragadta a lány kezét. Sora már nem tudta, hogy mit tegyen. A férfi egyre közelebb került hozzá.
- Tényleg nincs semmi, amit meg akarnál beszélni velem?
- Leon, kérlek, hagyj békén. Nem tudom, hogy miről beszélsz.
- Akkor miért reszketsz?
Sora akkor már alig bírt megszólalni. Különös érzések öntötték el, amit úgy érezte, titkolnia kell. Nem akarta, hogy Leon tudja azt... Azt hogy mennyire... Mennyire szereti.
A szemei elkerekedtek. Hát ez a szerelem? Nem tudta elhinni. Olyan régóta szerette, és csak most merte bevallani, még saját magának is. Leon észrevette a tekintetét, hogy hirtelen milyen kedvesen néz rá. Elmosolyodott, de most már szívéből.
- Valld csak be, hogy mennyire élvezted.
- Nem éreztem semmit. Csak furcsa volt
- Vagyis még soha nem csókolt meg senki?
Mivel Sora nem válaszolt, csak lesütötte a fejét, így szavak nélkül is tudta a választ.
- Figyelj, Sora! Csakis a darab kedvéjért... de gyakorolnunk kellene ezt a részt.
A lány belátta, hogy Leonnak igaza van. (Valahogy még örült is neki, hogy önként felajánlotta.)
- De csak ha nem használod ki a helyzetet.
- Olyannak ismersz te engem?
Sora rámosolygott, és ettől partnere is megkönnyebbült. De a feladat nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzelték. Sora mindig becsukta a szemét, és izgalmában úgy összezárta a száját, hogy még nézni is nevetséges volt.
Végül Leon elhatározta, hogy kezelésbe veszi a dolgot.
- Nyisd ki a szemed.
Sora követte az utasításait.
- És most lazítsd el a szád.
- Rendben.
Mindent úgy csinált, ahogy Leon mondta, és egyre jobban izgult. És a férfi közeledett felé. Ő csak egyre vörösebb lett, de láthatóan partnerének ez tetszett. Mikor a szájuk összeért, Sora remegni kezdett. Leon érezte, és öleléseivel próbálta nyugtatni. A lány egyre jobban belejött, és egyre hevesebb volt. Egyre messzebbre mentek, de végül a lány elfordította a fejét.
- Ennyi elég is lesz. - mondta mosolyogva.
- Még nem vagy tökéletes.
Leon hangjába kihívás keveredett. Sora egyre jobban élvezte a helyzetet. Újra és újra hozzá akart bújni és csókolózni vele.
Végig próbálták még utoljára a közös részeiket, és a csókos jelenetet többször is végig csinálták. Leon ezt "kizárólag a gyakorlat kedvéért" tette, de észrevehetően jobb lett tőle a hangulata. A ruha-letépős jelenet sem okozott már nagy problémát,csak nem volt hozzá jelmez, ezért csak eljátszották, mintha megtennék. Leon már délben elküldte pihenni Sorát, mivel az este be kellett mutatniuk, hogy mit fejlődtek másfél hét alatt.



Este hét órakor az egész társulat a színpadnál gyülekezett. Szinte már minden díszlet kész volt az eladáshoz. Leon és Sora tökéletesen adták elő a szerepüket, és próbáltak minél látványosabbak lenni (beleértve a ruha leszaggatását is). A végén mindenki tapsolt, ám Kallos ugyanolyan unott képet vágott. Az előadás végén ridegek szólt Sorának:
- Gyere velem.
A lány egy szó nélkül követte, bár nem értette, hogy mit akar a főnök. Hiszen minden tökéletes volt. Látványos és vidám. Akkor miért néz ilyen elégedetlenül. Amikor az igazgatói irodába értek, Kallos leült megszokott karosszékébe, és szembefordult Sorával.
- Figyelj ide! Nem tudom, mi történt veled, de nem is nagyon érdekel. Egyszerűen hiányzik belőled a régi tűz, ami sztárrá tett. Úgyhogy, ha nem akarod, hogy valaki mást kerítsek a helyedre, nagyon gyorsan szedd össze magad.
- De főnök! Ez tökéletes volt! És én ugyanaz vagyok! Hogy mondhat ilyet?!
- Én csak azt mondom, hogy ha nem szállsz le a földre... Nem is.... inkább vissza az égbe, akkor nem sokáig leszel itt.
Sora teljesen kiakadt. Ő keményen edzett, és most ezt kapja. Nem változott semmit, ugyanolyan jó, mint mindig. Még a gátlásain is sikerült változtatnia valamennyit, és ezért?
- Rendben, majd kitalálok valamit.
- Ajánlom is.
Sora sarkon fordult, és alig várta, hogy kiérjen az irodából. Mikor már az ajtón kívül volt, elöntötték az érzelmek, és keservesen sírni kezdett...