Túlóra


Nem sokáig tudtak az uszodában edzeni, mert egyes manővereket csak ugróasztalon lehetett végrehajtani. A medencében történtek után Leon sosem nézett a lány szemébe, hideg volt és merev. Sora már csak szégyenletében sem mert hozzászólni. Gyakorlás közben egyre kevesebbet rontottak. A végén tökéletesítették az össze-ölelkezős részt is, bár semmi szenvedély nem volt benne. Naphosszat mással se törődtek, minthogy egyre jobban teljesítsenek. Néha Sora elrontott egy pár dolgot, de partnere még csak ügyet sem vetett rá. A lány főként közvetlenül a csókjelenetnél rontotta el, így mindig elölről kellett kezdeni. Az óra végén Leon egy szó nélkül leugrott a hálóba, és az ajtó felé vette az irányt. De egyik este Sora utánaszólt:
- Beszélnünk kellene, nem gondolod?
- Mégis miről kéne?
Megállt, de nem fordult meg.
- Talán arról, hogy miért haragszol rám...
- Nem haragszom.
Ezt olyan keményen mondta, hogy más már nem mert volna többet megszólalni. Más nem, de Sora Naegino megtette.
- Akkor, kérlek, gyere vissza. Nem próbálhatnám meg még egyszer?
- Már késő van. Majd holnap.
- De holnap már utoljára edzhetünk együtt, ezt te is tudod!
- Igen, tudom. És most... jó éjszakát!
Sora nem tágított. Eléállt és nem engedte kimenni.
- Addig nem mész sehová, amíg egyszer végre nem hajtjuk!
- Mióta parancsolsz te nekem?
- Mától.
- Rendben. Kapsz egy esélyt.
- Ne merd nekem ezt mondani! Képes lennél tönkretenni?!
- Nem mondtam semmi ilyesmit.
A szemeiben újra fellobbant a tűz. Felmászott a trapézra, és várta a lányt. Minden tökéletesre sikerült, amikor a csókos részhez értek. Sora egész idő alatt izgult, mindig is azért rontotta el. De most nem. Eltervezés szerint szállt Leon felé, és Leon el is kapta. A karjaiba zuhant, és átölelte. Lassan hajoltak össze, amíg az ajkuk össze nem ért. Hosszú másodpercekig tartották a pózt, mintha csak fotózáson lennének. Során átfutott egy lágy bizsergető érzés, és nagyon élvezte ezt. Ha tehette volna, örökké ott marad. Leon sem volt közömbös, akárhogy is próbálta titkolni. Csak arra ügyelt, hogy a szájuk összeérjen, mint valami kis óvodás az első szerelmével. Egy idő után viszont nem tudott magán úrrá lenni. Simogatni kezdte a lány hátát, aki beleremegett az érintésbe. Partnere egyre messzebbre ment, a végére már a hasán járt a keze, és egyre csak haladt lefelé. Sora kétségbe esett. Tudta, hogy ezt nem szabad. Gyorsan eltaszította magától, és leugrott a hálóba. Ezután úgy szaladt ki a teremből, ahogy csak a lába bírta.
Leon a trapézról nézett utána elképedve. Nem akarta elhinni, hogy Sora pont most hagyta ott, amikor már oly közel volt a célhoz, és ráadásul most még meg is szégyenült előtte. De nem bánta. Egy pillanatért, amikor ilyen közel lehetett a lányhoz, már megérte túlórázni.


Sora a szobájában az ágyon hasalt. Megijedt Leontól. Félt, hogy mit fog még vele tenni, hogyha vele marad. A gondolattól teljesen megdermedt, és zokogni kezdett. Közben Fantom az ágya felől figyelte.
- Mi a baj, kislány? Mi történt veled?
- Semmi. Nem tartozik rád .- válaszolt csukladozó hangon.
- Leon tett valami illetlenséget?-kérdezte vigyorogva.- Részleteket szeretnék...
- Hagyj már békén!
- Csak segíteni szeretnék.
- Akkor fogd be Most nem vagyok rád kíváncsi.
A kis szellem még jósolt egy utolsót. (Persze ezt már Sora nem hallotta, mert közben elaludt.)
- A skorpió csillaga fényesen ragyog... És hamarosan egyesül a nyilaséval... Hamarosan...