Másnap nagy sürgölődés volt a színpadnál. Az előadásra készülődött mindenki.

Soráék is tűkön ültek az izgalomtól.

-         Sok sikert!- mondta Hakoya Soráéknak.

-         Köszi! De ugye ti is megnézitek az előadást?- kérdezte Sora.

-         Igen! De már nem maradhatunk sokat itt ebben a világban!

-         Hatasana!- szólt Sora a lánynak.

-         Tessék?- lépett elő Hatasana.

-         Gyere egy kicsit!- mondta Sora és intett a lánynak, hogy kövesse.

A szabadban sétáltak, mikor Sora Hatasanának szegezte a kérdést:

- Kérlek, áruld el miért kellett ezt az egészet csinálnod?- kérdezte halálos nyugodtsággal Sora.

- Már elmondhatom…

Hatasana lehajtotta a fajét.

-         Az egész akkor kezdődött, mikor én sztár lettem! A Kaleido színpadnál sok ember gyűlölt engem, de csak azért, mert féltékenyek voltak rám!

Sorának tágra nyílt a szeme.

-         Összeesküdtek ellenem, s elhatározták, hogy végeznek velem! Richárdot is belevonták a dologba, és mikor elhagyott az ellenség közé állt! Egy éjjelen történt, mikor betörtek hozzám, én próbáltam menekülni de túl sokan voltak…

Hirtelen Hatasana elsírta magát.

-         Mi történt?- kérdezte Sora.

-         Körbevettek, s a földre taszítottak… megerőszakoltak, majd ahogy értek ütöttek rúgtak… és végül megöltek.

Sora megállt, és mikor Hatasana ránézett látta, hogy Sora sír.

-         Ne sírj!- átölelte Sorát – Látod! Ezért nem akartam elmondani!

Sora csak zokogott tovább.

-         „Istenem mit tettek ezzel a lánnyal!”- gondolta magában.

Nem sokkal később visszamentek a színpadhoz, mert az előadás hamarosan megkezdődött.

Sora felöltözött, mint a többiek is.

Gyönyörű fekete ruhája volt, mely testéhez simult. Haja fel volt kötve, s arca körvonala tökéletesen látszott.

Az óra fél négyre járt, emberek gyűltek a színpadnál.

Egy negyed óra alatt a nézőtér színültig megtelt emberekkel.

-         Itt az idő!- mondta Rosetta.

-         Igen!- szólt Sora.

A lámpák leoltódtak, s az előadás megkezdődött.

Sora színre lépett…

A lámpák felkapcsolódtak, s a közönség megpillantotta Sora.

Sora ráugrott egy trapézra s lengeni kezdett. Mikor elugrott, a hercegnő szolgái léptek be, kik körbejárták a kegyetlen hercegnőt.

-         „Most sikerülnie kell! Átadom magam a szerepemnek!”- mondta magában Sora.

Egy bravúros ugrással megfagyasztotta a levegőt maga körül. Az artisták sorra, a földre estek, jelezve szenvedésüket.

Ekkor Rosetta jelent meg egy másik trapézon.

A közönség ámuldozva nézte a lány bámulatos ugrásait.

Rosetta Sora felé ugrott, s kezét nyújtotta, de Sora hidegen elfordult tőle.

Rosetta nem adta fel, s tovább próbálkozott.

Ismét Sora felé ugrott, s mikor Sora ránézett elmosolyodott, majd megfogta Rosetta kezét.

-         mit csinálsz?- kérdezte Rosetta csodálkozva.

-         Rögtönzünk egy kicsit!- mosolyodott el Sora.

Azzal elkezdtek forogni a levegőben.

Majd a megfelelő pillanatban elengedték egymást, s egy-egy trapézra ugrottak vissza.

May tűnt fel a sötétben. Sora eközben boldogan ugrált tovább.

May körbetáncolta a lányt, s sugallta belé a rosszat.

Ekkor a fények kialudtak, s a két lányra világított csupán egy reflektor.

May intett sorának, hogy készüljön.

Egyszerre ugrottak el, majd megfogták egymás kezét, s eltaszították magukat a másiktól. A magasba lendültek, s egy hátraszaltóval visszakerültek a trapézra.

A közönség csodálkozva nézte az elbűvölő mutatványt.

Ezután Rosetta tért vissza a színpadra ki ismét Sorához ugrott.

De ekkor Sora egy fagyos tekintettel a lány szemébe nézett, majd szíven döfte Rosettát, ki a mélybe zuhant.

-         Bámulatos!- mondta Hakoya, ki a színfalak mögül nézte az előadást.

-         Az!- áhítozott nővére.

Sora tovább repkedett, fagyos kecsességgel.

De ekkor egy angyal lépett elő ki szenvedélyesen ugrált Sora felé.

Ez az angyal Leon volt, ki a közönség szívét rabul ejtette.

Mikor Sorára nézett különös érzés fogta el.

-         „Olyan gyönyörű vagy!”- gondolta magában az angyal.

Sora ránézett, s ugyanezt érezte.

Ekkor az angyal teljesen elbűvölte a kegyetlen hercegnőt, s arra késztette, hogy változzon meg.

A hercegnő ekkor ráébredt mit is tett, s könnyeit hullatva ugrált szomorúan. Megbánta bűneit, s ennek következtében az angyal feltámasztotta Rosettát.

Az artisták, mind a színpadra léptek. Köztük Anna is, ki előadta bohóc számát. A közönség már könnyezett a nevetéstől, s Anna is boldog volt, hogy sikerült a mutatványa.

A szolgák, és köztük Rosetta körbetáncolták Sorát, ki már boldog volt, a többiekkel együtt ugrált.

A közönség tagjai mind csodálattal figyelték az előadást.

A zárójelenetben, Sora egy nagy lendülettel ugrott a magasba az angyalhoz.

Egy kéz nyúlt érte, ki megfogta a lányt, s nagy szemekkel figyelt rá.

Sora boldogan nézett az angyalra, ki viszonozta ezt a nézést.

A zene hirtelen véget ért, s a közönség őrjöngve ugrott föl helyéről.

Hatalmas tapsvihar kerekedett, mindenki éljenezett.

Leon felhúzta maga, mellé Leont, s integettek a közönségnek.

Alattuk a többi szereplő állt, majd meghajoltak.

Leon Sorára nézett, s elmosolyodott. Ekkor Sora is ránézett, s nem tudták levenni egymásról a szemüket.

-         Sora…- rebegte Leon, de tovább nem tudta folytatni.

Egyre közelebb hajolt a lányhoz, míg végül az ajkuk egy forró csókban forrott össze.

Sora szíve hevesen vert, míg Leoné is.

Mikor ajkuk szétvált tekintetük, a másik trapézra szegeződött.

Hakoya és Hatasana ültek ott.

-         Köszönünk minden!- mondta Hakoya.

-         De nekünk már mennünk kell! Ég veletek!- ekkor egy fénysugár tört elő az égből, s a két testvért világította meg.

Sora szemei könnybe lábadtak.

-         Hiányozni fogtok!- mondta.

A két lány hirtelen eltűnt.

- Mi mindig itt leszünk!- hallatszott Hatasana hangja.

Sora és Leon ismét egymásra néztek.

-         Sora én szeretlek!- vallotta be Leon érzéseit.

-         Én is!- Sora egy hirtelen mozdulattal a nyakába ugrott, s így mind ketten a mélybe zuhantak.

A hálóba estek, és mind a ketten egy jót nevettek.

A többiek körbeállták őket és mind gratuláltak, és tapsoltak.

Mindenki nagyon boldog volt, újra visszaállt a rend a színpadnál.

A közönség még mindig tapsolt s szemükből örömkönnyek csorogtak.

A Kaleido színpad ismét teljes pompájában ragyogott, s mindenki boldog volt.

Véget ért a rémálom, s a sötétben már egy árny sem lapult…

Vagy még is?...

Vége