|
Középiskolai évek
2007.09.05. 07:38
- Vagy te minek neveznéd, azt hogy elhallgattad előlünk ki is vagy valójában? – vont kérdőre az ezüsthajú srác.
- Hé nézzétek, valami történik ott! – mutatott a kapu felé a húgocska, de mi ügyet sem vetettünk rá. Az említett helyen jó néhány diák gyülekezett, majd mikor egy kis ösvényt hagytak maguk között, Sophie megpillantotta vőlegényemet, amint épp egy fekete limuzinból száll ki és felénk tart.
- Akkor sem hazudtam csak, mert nem dugtam egyből az orrotok alá a bankszámla kivonatomat. – védekeztem.
- Persze te egy szent vagy, ezt el is felejtettem, nyilván arra is van valami jó indokod, hogy St.Tropezben lefeküdtél velem miután az állítólagos vőlegényeddel is találkoztál. – zúdította rám szavait az idősebb tesó.
- Értsd már meg, hogy pont annyit tudtam a dologról, mint te! – jöttem ki a sodromból én is.
- Ez is csak egy újabb hazugság. – vonta kétségbe szavaimat.
- Nem érdekel, hogy elhiszed-e vagy sem, nem akarom, hogy közöd legyen az életemhez. – ripakodtam rá.
- Miért is? – kérdezett vissza ingerülten.
- Mert ő az én menyasszonyom. – lépett mögém Anthony.
- Te mit keresel itt? – bámultam rá mikor megláttam, hogy a mi sulink egyenruháját viseli.
- A szüleim úgy gondolták, ha egy iskolába járok veled könnyebben, megismerjük egymást, és látom jól tettem, hogy beleegyeztem. – magyarázta és az utolsó szavaknál szúrósan Leonra nézett. Éppen valami frappáns replikán gondolkoztam, amikor becsöngettek és megindult a diáksereg a termek felé, így barátnőmmel együtt mi is beestünk az osztályterembe és végigszenvedtük az első órát. Szünetben a folyosón bóklásztunk és a két fiút kerestük, illetve csak Sophie én egyáltalán nem akartam megtalálni őket, de végül belefutottunk Leonba.
- Nehogy megint összevesszetek. – szögezte le a kishúg, mire csak engedelmesen bólintottunk. Néhány másodperc múlva a fekete hajú srác is megjelent a folyosó végén, tekintélyes hölgykoszorúval körbevéve, a lányok mindenféléről faggatták például a kedvenc színét vagy a születési dátumát, akarták megtudni.
- És mondd, csak van barátnőd? – hangzott Jacqueline kérdése, mikor közelebb értek hozzánk. „Hát persze, miért is lepődök meg ezen, ha valami új diák jön a suliba és netán fiú akkor ő egyből lecsap rá, nem mintha zavarna, vigye ha akarja, még örülnék is neki.” játszottam el a gondolattal.
- Nincs, menyasszonyom van. – jelentette ki a zöld szemű és egyenesen rám nézett, mire a diáklányok csevegése abba maradt és meglepetten pislogtak az újdonsült bálványra.
- Milyen kár hogy ő most Angliában van, így nem tudtok találkozni. – tettetett sajnálkozást a szőke.
- Nem, ide jár a suliba, miatta jöttem Párizsba. – közölte Anthony s közben tekintetemet fürkészte, persze mondanom sem kell, hogy szemeim nem éppen bíztatóan csillogtak.
- Igen és ki az? – hangzott el a kérdés egyszerre az összes lánytól, nah itt kezdtem el bepánikolni, ha ez elmondja, hogy én vagyok akkor az összes hülye csitri engem fog üldözni és vége a nehezen kiharcolt békémnek.
- Hé, tünés dögkeselyűk, azt mondta menyasszonya van, tehát nem szingli, úgyhogy nektek semmi keresnivalótok itt, pasivadász dögök. – zavartam el kíváncsiskodókat, persze a pompomlány még most is kitartóan a helyén maradt.
- Nahát Vivien úgy beszélsz mintha téged bármikor is zavart volna az, hogy a kiszemelted már valaki más barátja. – célozgatott a hajrálány.
- Nekem legalább nem kell zsaroláshoz folyamodnom, ha pasit akarok fogni magamnak. – vágtam vissza.
- Inkább valami trükkel elcsábítod az én fiúmat, mi? – folytatta tovább a szöszi.
- Nem kellett semmilyen trükkhöz folyamodnom, Leon amúgy is ezermilliószor inkább engem választott volna, mint téged. – vágtam a képébe.
- Igen, ha ilyen nagy a szerelem, akkor most miért nem vagytok együtt? – piszkálódott a hajrálány.
- Ehhez neked semmi közöd. – zártam volna le a témát.
- Akkor neked sincs közöd ahhoz, hogy én mit csinálok. – érvelt Jacqueline.
- De igenis van, mert ismerem a menyasszonyát. – jelentettem ki.
- Igazán akkor mondd meg neki, hogy Anthony nem sokára elhagyja, értem. – kontrázott rá pompommaca.
- Álmodozz csak, az a lány sokkal jobb nálad. – beszéltem magamról első szám harmadik személybe, megjegyzem kicsit fura volt.
- Azt nem hinném. – vont vállat a szőke.
- Pedig jobb ha elhiszed, mert még a kisujját sem kell megmozdítania és máris földbedöngöl téged. – dicsértem magamat.
- Oh igazán, na akkor lássuk, hol van az a Miss. Tökéletes? – kérdezett rá Jacqueline.
- Itt áll előtted. – vágtam rá, bele sem gondolva, hogy milyen következményeket fog ez maga után vonni, csak mikor már kiejtettem számon a szavakat, akkor jutott eszembe, hogy talán mégse kellett volna.
- Szóval Sophie az. – vont le hibás következtetést a szöszke csaj. „Hogy lehet valaki ennyire gyopár, azt mondtam előtte nem pedig mögöttem, legszívesebben a képébe vágnám, hogy én vagyok, de nem, ez nem jó ötlet.” döntöttem el magamban és így csendben maradtam, valószínűleg a hajrálány ezt igennek vette.
- Nos akkor jobban teszed, ha szemmel tartod a jegyesedet kicsi Sophie. – intézte szavait a húgocskához, majd lelépett.
- Sose fogom megérteni, milyen rendszer szerint működik az agya, ha egyáltalán van neki. – sóhajtottam.
- Gratulálok sikerült egy újabb hazugságot gyártanod, ráadásul a húgomat is belekeverted. – szólalt meg Leon.
- Fogd be! – lettem ismét dühös.
- Rendben, azért azzal az ezermilliószor dologgal, egy kicsit túloztál. – jegyezte meg a báty.
- Igazán, nos akkor mért nem mész a hajrámaca után, talán még utoléred. – küldtem el.
- Igazad van, talán jobban is járnék vele, ő legalább nem hazudozik. – vágott vissza az ezüsthajú srác.
- Tényleg, ő csak zsarol, az valóban sokkal jobb. – gúnyolódtam.
- Elég legyen, olyanok vagytok, mint a gyerekek. – emelte fel hangját a hugica, mire mindketten elhallgattunk, és döbbenten pislogtunk rá.
- Te, ne játszd folyton a sértődöttet, mindenki tudja, hogy már régen megbocsátottál Leonnak a fogadás miatt, csak a hülye büszkeséged nem engedi, hogy kibéküljetek. – szúrt le barátnőm, mire az idősebbik testvér önelégülten vigyorgott.
- És ez rád is vonatkozik, mert ugyanezt csinálod, most is úgy teszel, mintha ki nem állhatnád Vivet, miközben a fél karodat odaadnád érte. – oktatta ki bátyját is.
- De én…. – kezdtük egyszerre.
- Viselkedjetek felnőttként és beszéljétek meg végre a dolgaitokat, mert nekem elegem van abból, hogy folyton én vagyok a villámhárító köztetek. – szögezte le a kishúg, majd elviharzott, magával rángatva Anthonyt is, egy darabig csak ámulva néztünk utána.
- Hmm….talán igaza van. – motyogta a fiútestvér.
- Tető? – néztem rá kérdőn, mire ő csak bólintott aztán elindultunk az említett hely felé. Az iskolaépület tetején kellemesen fújdogált a szél, a védőrácshoz lépve gyönyörködtem a kilátásban, nem tudtam, hogyan is kezdjem vagy, hogy egyáltalán én kezdjem-e.
- Hallgatlak… - lépett mögém és törte meg a csendet.
- Hol kezdjem? – fordultam hátra.
- Az elején. – felelte.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
