|
Középiskolai évek
2007.09.04. 07:54
- Jó reggelt. – fordultak hátra egyszerre.
- Viv, mi történt a hajaddal? – kerekedtek ki barátnőm szemei, mikor meglátta, hogy eddig a fenekemet súroló hajkoronám, most csak a lapockámig ér, és homlokomat, tépett kissé ferde frufru fedi.
- Ennyire rémes? – néztem rá kérdőn.
- Dehogy, jól áll, csak furcsa. De miért vágattad le? – szegezte nekem kérdését a fehér hajú lány.
- Csak untam már a régi frizurámat és gondoltam itt az ideje újítani. – ecseteltem.
- Nekem tetszik. – jegyezte meg a báty.
- Nem kérdeztem a véleményed. – morogtam és az osztályterem felé siettem. Az elkövetkezendő napokban a helyzethasonló volt, a fiútestvér próbált velem kedves lenni én pedig igyekeztem minél undokabbul viselkedni vele szemben. Sophie szokása szerint a békítő szerepet vállalta magára, ám most nem volt olyan rámenős, mint korábban, gondolom nem akart még jobban összeugrasztani minket. Délutánonként barátnőm sokszor invitált magukhoz, de mindig visszautasítottam, jó alibinek bizonyult, hogy beiratkoztam az iskola művészeti klubjába és a varrószakkörhöz is csatlakoztam, így a tanítás után is akadt elfoglaltságom. Egyik nap az óráink után osztálytársnőmmel bóklásztunk az iskola folyosóin, ő azért, mert bátyjának egyel több órája volt mint nekünk és meg akarta várni, én pedig amúgy is maradtam volna, mivel a szakköröm csak a később kezdődött. Épp a rajzterem előtt haladtunk el mikor, utánunk szólt Miss. Mertier a rajztanárnő.
- Vivien, de jó hogy itt vagytok, tudnátok segíteni egy kicsit? – kérdezte a kedves tanár néni.
- Persze. – helyeseltünk egyszerre, mire beterelt minket a terembe, ahol éppen Leon osztálya dolgozott egy csendéleten.
- Nos akkor Viv, téged arra kérnélek meg, hogy segíts a srácoknak, ha elakadnak, Sophie te pedig velem jössz, néhány papírt a tanáriba kellene vinni. – utasított minket, majd a húgocskával egyetemben elhagyták a helységet. „Szép, itt hagytak, hogy legyek pót tanár néni, minden esetre az biztos, hogy ezek nem fognak hallgatni rám, persze majd pont olyasvalaki tanácsát kérik ki aki fiatalabb. Vajon honnan jutott Miss. Mertier eszébe, hogy én helyettesítsem, tiszta hülyeség, jó tudok néhány alap dolgot, de attól még nem leszek tanár.” morfondíroztam, mire valaki megszólított a körbe rendezett rajzbakok egyikéről.
- Segítenél? – hallottam egy vékony hangot, hát nem volt mit tenni odaballagtam a lányhoz és szemügyre vettem alkotását.
- Valami nem oké, ezzel. – mutogatott papírjára.
- Jó ez, csak az arányokra jobban kéne figyelned, ha kinyújtod a kezed, a ceruzáddal tudsz mérni. – okítottam.
- Köszi. – mosolyodott el ideiglenes tanítványom.
- Nézd meg a miénket is! – szóltak erre a többiek, én pedig körbe jártam megszemlélve a képeket.
- Szép lesz, csak nagyon világos, ne félj a satírozástól. – tanácsoltam egy másik diáknak, majd tovább járkáltam.
- Az enyém milyen? – szólított meg Leon mikor elhaladtam mellette, kénytelen kelletlen odahajoltam hozzá, hogy jobban lássam művét.
- Hmm….ne maszatolj, tónusozz…..így valahogy. – radíroztam ki a szürke foltokat papírjáról és ceruzáját magamhoz véve belefirkálgattam művébe. Úgy tűnt élvezi közelségem, mivel lapja helyett mindvégig az arcomat fürkészte.
- Szeretlek. – súgta kedvesen fülembe, minek következtében, úgy dobtam el a kezemben lévő irónt, mintha csak parázsból lett volna, és egyből felegyenesedtem.
- Most már egyedül is boldogulsz. – vetettem oda neki, és tovább haladtam.
- Ezt ne nézd meg, nekem nem kell, hogy beledumálj. – takarta firkálmányát Jacqueline.
- Ne aggódj, nem fogom, reménytelen esetekkel nem foglalkozom. – jegyeztem meg.
- Ehhez mit szólsz Vivi? – mutatta fel tábláját a terem túloldalán helyet foglaló Gaston, valahogy sejtettem hogy nem a csendéleten dolgozott ilyen szorgalmasan, lapján egy félmeztelen nőnek szánt valami terült el.
- Nem tudom mi akart lenni, de nagyon béna. – hurrogtam le.
- Hát nem látod? Ez te vagy kicsit kevesebb ruhában, csak sajna nem álltál modellt így ez lett belőle, de még bepótolhatod… - incselkedett Gas.
- Álmodban se! – vetettem rá gyilkos pillantást.
- Ha nem hát nem, legfeljebb megkérem Leont, hogy meséljen… - vigyorodott el, mire az említett személy felpattant helyéről és felé indult volna. Tierine szerencséjére a tanárnő éppen akkor érkezett meg.
- Nos minden rendben ment? – érdeklődött Miss. Mertier.
- Igen. – bólintottam.
- Leon te mit szeretnél? – nézett a még mindig egy helyben ácsorgó srácra rajztanára.
- Semmit. – felelte a kérdezett és bosszúsan visszaült a rajzbakra.
- Tanárnő, ha már nincs szüksége semmire, akkor indulnék, mert kezdődik a szakköröm. – kéredzkedtem el.
- Menj csak és köszönöm. – bocsátott szabadon a tanítónő én pedig máris elhúztam a csíkot.
- Mi történt? Láttam, hogy a bátyám valamiért nagyon dühös. – közölte velem észrevételét a kishúg mikor ismét a folyosón mászkáltunk.
- Az idióta osztálytársa beszólt, nekem, csak ennyi. – feleltem.
- Szóval meg akart védeni, sejtettem hogy valami ilyesmi áll a dolog mögött. Azért neked is be kéne látnod, hogy a bátyám nem olyan rossz, mint ahogy gondolod, igazán megérdemelne még egy esélyt. – próbált megpuhítani barátnőm.
- Azt már nem!- tiltakoztam ingerültem.
- Jó, a te dolgod. – sóhajtott lemondóan a lánytesó.
- Jut eszembe, ezt oda akartam adni. – nyújtottam át a fehér hajú lánynak egy díszes borítékot.
- Mi ez? – vette szemügyre a levéltasakot.
- Meghívó a szülinapomra, a hétvégén lesz a parti, a címem is ott van. – kommentáltam.
- Miért nem mondtad korábban? – szidott meg egy kissé a hugica.
- Nem tartottam fontosnak, amúgy ez két személyre szól szóval hozhatsz magaddal valakit és ünneplőben kéne jönnetek. Nem miattam, nekem mindegy lenne, csak nem akarom, hogy Marie beléd kössön. Rémes egy nőszemély, és ha valami nem tetszik neki, akkor még rosszabb. – vázoltam fel a helyzetet.
- Az anyukád? – kérdezte félszegen osztálytársam.
- Dehogy, a mostohám, ez hosszú sztori, majd egyszer elmesélem, de most megyek, mert kezdődik a délutáni foglalkozásom. – búcsúztam és már rohantam is a háztartás terembe. Sophie pedig kibontotta a borítékot és elolvasta a benne lévő hajtogatott kartonkártyát, egészen elmerült ennek tanulmányozásában.
- Az meg micsoda? – lépett mellé testvére, akinek az imát ért véget utolsó órája.
- Meghívó Viv születés napjára, szombaton lesz. – közölte az információt bátyjával.
- Hmm…én persze nem kaptam. – szomorodott el az ezüsthajú srác.
- Azt mondta, vihetek magammal valakit, szerintem rád gondolt. – nyugtatta fivérét a kishúg.
- Szóval most már kevésbé haragszik? – kíváncsiskodott Leon.
- Nem tudom. – felelte a hugica, ezek után elindultak haza. Az iskolahét hátralévő részében barátnőm arról faggatott, hogy mit szeretnék kapni, én pedig vagy ezerszer elmagyaráztam neki, hogy nem kell semmilyen ajándék, mert nekem az is elég, ha eljön. Persze nem hallgatott rám és szombat este, báli ruhában és egy szépen becsomagolt ajándékkel a kezében és bátyjával az oldalán, gyalogolt már vagy fél órája lakhelyem felé.
- Miért nem jár erre busz? – mérgelődött a báty.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
