Titokzatos démon


Sora este kiállt az erkélyre. Nézte a csillagokat, és azon töprengett, hogy vajon hogy akar Leon segíteni neki.
- Fantom!
A kis rszellemr1; máris ott termett mellette.
- Társaságra vágysz? Ha szeretnéd, megmosom a hátad, és...
- Köszönöm, de nincs rá szükségem.
Úgy tett, mintha nem értené a célzást.
- Szerinted mire készül Leon?
- Nehéz lenne megmondani. A francia fiúkon nem lehet eligazodni. Legalábbis ilyen téren nem.
- Milyen téren?!
Sora nem értette, hogy Fantom mit akar ezzel mondani.
- Te tudsz valamit?!
Sora egyre dühösebb lett. A kis "barátja" észrevette ezt, és belátta, hogy nem akar még egy éjszakát a szekrényben tölteni.
- Gondolkozz csak. Mi jut rögtön eszébe egy férfinak, hogyha azt kéred, hogy segítsen levetkőzni a gátlásaidat?- elvigyorodott. - Jósolgattam, és...
Sorának most jutott el a tudatáig, hogy Fantom mit mondott.
- Olyan perverz vagy! Ő nem olyan, mint te!
- Sora! Hallgass meg, kérlek! Azt akartam mondani, hogy holnap...
A lány már nem hallotta, amit mond, mert becsapta maga mögött az ajtót, mit sem törődve a kinnmaradt kis jóssal.


Másnap reggel Sora várta is, hogy végre találkozzon Leonnal, de viszont félt is tőle. Egyre csak az járt a fejében, hogy a partnere mit találhatott ki. Mivel kint nagyon meleg volt, így felvett egy rövid szoknyát és egy fehér, ujjatlan pólót. Majd meg sem állt az edzőteremig. Leon az ajtó előtt várta. A lány meg is lepődött rajta, ugyanis partnere ilyenkor már rég gyakorolni szokott. Sora alig hallhatóan köszönt neki, de Leon még csak rá se nézett.
- Gyere.
- Hová?
Sora nem értette, hogy most mi történik. Már alig pár napjuk volt hátra, és még csak az elején tartottak. És most meg elhívja?
- Ne kérdezz. És az edzőruhát hagyd itt.
A lány csodálkozva bár, de berakta a ruháját a terem előtti szekrénybe, majd engedelmesen követte. Még mindig nem adta fel.
- Tegnap miért kellett félbeszakítanunk az edzést?
- Az már az én dolgom. Most csak gyere, és meg se szólalj.

Kocsival mentek, majdnem egy fél órát, amikor Sora egy hatalmas épület előtt találta magát.
- Hol vagyunk?- kérdezte Leontól.
- Egy edzőterem előtt. Tegnap ezt is elintéztem... egyebek között.

Amikor bementek, az volt csak az igazi meglepetés. Egy uszoda-szerűségben voltak. A legnagyobb medence felett rögzítettek két trapézt. Sora megállt a vízbe vezető lépcső tetején, ahol még száraz maradt a lába.
-Nos, hogy tetszik?
Közben Leon a háta mögé került, de amikor Sora hátrafordult, gyorsan félrenézett.
- Hát...miért hoztál ide?
Már kezdett aggódni, és a szíve egyre gyorsabban vert a férfi közelségétől.
- Sora... ezt meg kell tennem.
Lesütötte a szemét, és váratlan dolgot tett.
Leon még mindig nem nézett rá, csak egy hirtelen mozdulattal belökte a vízbe.
A lány nagyon meglepődött a férfi tettén. Erre nem számított. Fuldokolva emelkedett fel a felszínre.
- Ezt miért csináltad?
Nagyon dühös volt.
- Mert így már nincs visszaút. Menj az öltözőbe, és vegyél fel fürdőruhát. Bent találsz bőven.
- Hát ezt jól kitervelted. Van még valami más is, amiről elfelejtettél előre szólni?
Leon nem szólt erre semmit, vagyis Sora jogosan lehetett feszült. Főleg miután észrevette, hogy a pólója teljesen átlátszóvá vált.

A lány már percekig az öltözőben gubbasztott. Egyik ruha sem volt elég takaró ahhoz, hogy neki megfeleljen. Mikor végre nagy nehezen rátalált a megfelelőre (talán az egyetlenre, aminek nem tangás bikini-alsója volt), eldöntötte, hogy nem fog egy szót se szólni gyakorlás közben. Elvégre Leon most csak miatta van itt, és rajta próbál segíteni. Tőle ez már több, mint ami elvárható.


Eközben Leon kint szokatta magát az új trapézokhoz. Néha megállt, és örült, hogy eddig még minden a terv szerint alakult. r Kíváncsi leszek, hogy meddig bírja r1;-gondolta magában .-rDe ha már nem tűri el tovább, akkor is meg fogja csinálni. Gondoskodom róla.r1; Egyre vadabb mutatványokat hajtott végre, persze hibátlanul. Majd megállt, és mereven bámulta az öltöző ajtaját. rVárj csak, Sora, most nem menekülsz előlem!r1; Eldöntötte, hogy ha Sora elkészül, továbbra se fog a szemébe nézni. Persze azután, amit előző nap elintézett, ez nem is csoda...