|
Középiskolai évek
2007.09.03. 08:35
Órákig feküdtünk így összefonódva, míg végül elnyomott minket az álom. Reggel szerelmem mellett ébredtem, ugyanúgy ahogy elaludtam. Szememet pislogva nyitottam ki, mire az ő elbűvölő tekintetével találkoztam, már jó ideje figyelhetett, s mikor meglátta, hogy ébredezek elmosolyodott és félresimított néhány hajtincset az arcomból. Ezzel a reggellel új időszámítás kezdődött, a boldogság ideje, többé nem volt semmi, ami közénk állhatott volna, végre túljutottunk saját büszkeségünkön, ami eddig akadályozott minket.
- Jó reggelt. – köszönt halkan széles mosollyal az ajkán.
- Oh, szörnyen nézhetek ki. – bújtam be a takaró alá.
- Gyönyörű vagy. – követett ő is a paplan alá.
- Hazug. – nevettem rá és ledobtam magunkról a pokrócot.
- Méghogy én, inkább te, te mondtad tegnap, hogy csak sétálni akarsz. – vont felelősségre miután adott egy „jó reggelt” csókot.
- Azt is akartam, csak Sophie kizárt. – ültem fel duzzogva.
- Milyen jól tette. – fonta ismét körém karajait szerelmem.
- Most az egyszer igazad van, bár a módszereivel még mindig nem értek egyet. – fejtettem ki.
- Talán közölnünk kéne, vele hogy sikerült a kis terve. – vetette fel Leon.
- Jó ötlet, de előbb elmegyek zuhanyozni, ha nem bánod. – keltem ki az ágyból.
- Menj csak, addig én szerzek valami kaját, mert valamivel pótolnunk kell azt a sok kalóriát, amit tegnap elégettünk. – vigyorgott és ő is kimászott az ágyikóból, majd öltözködni kezdett.
- Rendben, mielőtt még elindulnál, elárulok egy titkot…. – kezdtem sejtelmesen.
- Mondd csak. – fordította tekintetét felém.
- Én is szeretlek. – súgtam szerelmem fülébe, majd mielőtt bármit is reagálhatott volna, holmimat magammal cipelve, villámgyorsan bevonultam a fürdőbe. Pár másodpercig folytatta ruháinak magára vételét, mintha mi se történt volna, majd hirtelen megállt, valószínűleg ekkor érték el szavaim tudatát.
- Hogy mondtad? – lépett közelebb a fürdő ajtajához.
- Hallottad nem? Siess azzal a kajával, mert mire kijövök innen nagyon éhes leszek. – kiabáltam az ajtó túl oldaláról.
- Oké, megyek. – mosolyodott el és lement az étkezőbe valami ennivalót szerezni. Mialatt ő kajaügyben járt el addig én a zuhanyrózsa alá álltam, a rám zúduló melegvíz némileg felébresztett. A kád szélén elhelyezett tusfürdők közül, könnyen felismertem Leonét, az illata alapján. Jó alaposan bekentem magam, a férfias illatú habzó géllel, majd ismét a zubogó víz alá álltam. Az akasztókon lógó törölközők közül, a moha zöldet vettem magamhoz, és dörzsöltem szárazra bőrömet vele, úgy rémlett ez volt kedvesemen tegnap. Éppen a ruhámba bújtam bele, amikor hallottam, hogy valaki belép a lakrészbe. Nem Leon volt, hanem csak a szobatársa, így jobbnak láttam, ha a helyemen maradok, hátha nem vesz észre és hamar elmegy. Pechemre, feltűnt neki a fürdőszoba ajtó alatt halványan kiszűrődő fény.
- Á, szóval itt vagy haver, kár, hogy nem jöttél tegnap este bulizni velünk, állati dögös csajokat szedtünk fel…. – mesélte, persze választ nem kapott, de őt látszólag nem nagyon zavarta, csak folytatta tovább.
- ….hidd el mozgalmas este volt. Jut eszembe, hogy állsz a cuki kis Vivivel? Magad alá gyűrted már? Ha nem akkor jobb ha sietsz, már csak pár nap van hátra a kirándulásból és azért száz euró neked is száz euró. Nah nem mintha nekem nem jönne jól a lóvé csak, hát rád férne már egy jó kis numera…. – magyarázta, a fürdő bejárata előtt járkálva. Másodpercekig visszhangoztak szavai a fülemben, majd hihetetlen düh lett úrrá rajtam és kicsaptam a fürdőhelység ajtaját, amivel sikeresen orrba vertem Gastont.
- Mégis mi a fenéről beszélsz? – vontam kérdőre a vérző nóziját fogdosó srácot.
- Se…semmiről biztos félreértetted. – zagyválta.
- Szemét. – szűrtem ki fogaim között, majd azonnal elhagytam a helységet. Körülbelül fél perccel utánam érkezett meg a szoba másik tulajdonosa, kezében egy tálcával, amin mindenféle finomság leledzett.
- Te mit keresel itt, és hol van Viv? – dobta félre az ennivalót, mikor meglátta osztálytársát, aki még midig orrvérzését próbálta elállítani.
- Hát izé…itt volt….csak aztán elrohant. – hebegte a megrettent fiú.
- Mit mondtál neki? – támadt Gasra az ezüsthajú.
- Én az hittem te zuhanyzol, csak meséltem a tegnap esti buliról, és megemlítettem a fogadást. – vallotta be a lakótárs.
- Hogy mit csináltál?! – szórtak villámokat Leon szürke szemei és elkapta Tierine grabancát.
- Mielőtt szétvered a fejem, azért utána mehetnél, hátha még ki tudod magyarázni magad. – javasolta Gaston, ezzel önmagát mentve. A fiútestvér eleresztette a kis árulót és a szálloda keleti szárnya felé vette az irányt. Mire a báty lakosztályomhoz ért, én már rég az ágyamon zokogtam, barátnőm ugyan próbálta kiszedni belőlem, hogy mi bajom, de csak azt hangoztattam, hogy mennyire gyűlölöm a testvérét és zárja kulcsra az ajtót, mert ha esetleg megjelenne, akkor semmi képpen se engedje be. Nem is kellet sokat várnunk, mert az idősebbik testvér hamar feltűnt és a kilincset lenyomva próbált bejutni, persze sikertelenül.
- Vivien, kérlek engedj be, had magyarázzam meg. – kérlelt.
- Menj a pokolba! – üvöltöttem ki.
- Sophie, segíts, tudom, hogy te is ott vagy. – rimánkodott húgának.
- Sajnálom, de nem lehet. – felelt a kishúg.
- Ne hülyéskedj már, beszélnem kell Vivvel. – rángatta a kilincset.
- Én viszont nem akarok beszélni veled soha többé, tűnj el!!! – ordítottam, mire már nem érkezett válasz. Leon sorsába beletörődve támasztotta az ajtónk melletti falat. Egy idő után a sok sírástól álomba merültem és így már a lánytestvér is ki merte nyitni az ajtót, amit ezt bátyja észrevette, egyből ágyam mellett termett. Gyengéden simította végig arcomat, melyhez néhány a könnyeimtől átnedvesedett hajtincsiem tapadt.
- Gyere, ne ébresszük fel. – vonszolta ki tesóját a helységből Sophie, az után bátyja lakrészébe indultak, ahol egy tea mellet leültek átbeszélni a dolgokat.
- Szóval, mi történt, mitől akadt ki ennyire? – kortyolt bele forró italába a húgocska, mire a fiútestvér töviről hegyire elmesélt mindent.
- Hát ezek után, nem csodálom, hogy utál, én is ezt tenném. – állt fel osztálytársam és távozni készült.
- De mégis mit csináljak most? – nézett kishúgára a fivér.
- Semmit, egy darabig, hagyd ő békén. – tanácsolta a fehér hajú lány.
- Tudod, hogy ez lehetetlen, utálom a tétlenséget. – akadékoskodott a bátyó.
- Pedig most muszáj elviselned, azzal, ha zaklatod őt nem érsz el semmit, legfeljebb azt, hogy mégjobban meggyűlöl, ki kell várnod amíg egy kicsit lenyugszik. – taglalta Sophie.
- Hát, azért kösz. – sóhajtott lemondóan az idősebbik testvér, majd útjára engedte húgát. Barátnőm visszatért, hozzám és próbált lelket önteni belém, mondanom sem kell, hogy nem ért el túl nagy eredményt ért el. A következő két napban a szobában gubbasztottam és bőgtem, osztálytárasam, hordta nekem az ennivalót, amiből hosszas küzdelmek árán néha sikerült pár falatot belém tuszkolnia. Mérhetetlen fájdalmat éreztem a mellkasomban, szinte összeroppantott a tudat, hogy már megint átvertek, egy férfi megint csak a játékszerének tekintett. „Persze, pont akkor, amikor kezdtek jóra fordulni a dolgok, nehogy már Vivien Régis életében egyszer is boldog legyen, nem megint csalódnom kellett, megint hazudtak nekem. Ismét becsaptak és ráadásul pont az az ember akitől nem vártam, akiben már kezdtem megbízni, hát eléggé rosszul tettem. Azzal ámított, hogy szeret, miközben csak a testem kellett neki, az is csak arra, hogy megnyerjen valami hülye fogadást. Valóban csak ennyit érnék, egy fogadást? Ilyen könnyen át lehet taposni rajtam?” kérdéseimre most sem érkezett válasz, de ugyan ki is felelhetett volna nekem, mikor én se nyitottam ki a számat, még lakótársammal is alig beszéltem.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
