|
Középiskolai évek
2007.09.03. 08:31
- Na jó, azt hiszem nekem mára elegem van belőletek. – lépett le a fiútestvér. A továbbiakban én megszárítkoztam és átöltöztem a hálóruhámba, nem lett volna értelme megint felöltözni, mivel már késő volt és úgy sem terveztük, hogy megyünk még valahová. Példámat szobatársam is követte, aztán meg csak unatkoztunk, mivel az összes nálunk lévő újságot kiolvastuk már ezért csak a bennük lévő képeket firkálgattuk át.
- Van egy ötletem, játsszunk valamit! – pattant ki lakótársam fejéből.
- Rendben, de mit? – kíváncsiskodtam.
- Mersz vagy felelsz-et. – rukkolt elő ötletével a fehér hajú lány.
- Oké, de én kezdem. – szabtam feltételt, mire osztálytársam csak bólintott.
- Tehát akkor, mersz vagy felelsz? – kérdeztem.
- Felelek. – választott.
- Jó, akkor mond el szépen mi volt tegnap azzal a sráccal. – faggattam.
- Hát miután elmentetek, beszélgettünk egy kicsit és nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy neki te tetszel, annak ellenére is, hogy megpróbáltad őt rám beszélni. – mesélte a húgocska.
- Nah, most lebuktam. – mosolyodtam el.
- Te mindent megtettél, de hát sajnos ez van. Most pedig én kérdezek, mersz vagy felelsz? – lelkesedett a kishúg.
- Felelek. – böktem ki kis gondolkodás után.
- Mondd, sose akartál testvért? – kíváncsiskodott.
- Van testvérem, egy bátyám, de ő nem lakik velem, mert két éve megszökött otthonról egy lánnyal. Amúgy Leonnal egyidős, csak eddig nem beszéltem róla, mert még mindig haragszom rá, amiért egyedül hagyott. – adtam kimerítő választ.
- Nem kéne mérgesnek lenned rá végül is, csak szerelmes volt és ezért ment el, ilyesmiért senkit sem lehet hibáztatni. – ecsetelte Sophie.
- Lehet, hogy igazad van. – motyogtam.
- Biztos. – mosolygott.
- Na akkor én jövök, mersz vagy felelsz? – állítottam választás elé.
- Felelek. – szólt ismét.
- Akkor magyarázd el, hogy van az, hogy te meg Leon minden sportban olyan baromi jók vagytok? – faggattam.
- Hát talán hihetetlenül fog hangzani, de ez igazából azért van, mert mi artisták vagyunk. Nyáron sokszor szerepelünk a cirkuszban, suli közben csak egy-két hétvégi fellépést vállalunk el. Ezért van az hogy ilyen jó az erőlétünk, meg aztán nekünk is fontos, hogy megdolgoztassuk az izmainkat, akkor is, ha éppen semmilyen előadásra sem készülünk, mert hamar elpuhulnánk. – fejtette ki a húgocska.
- Hű ez aztán nem mindennapi. – lepődtem meg.
- Igen, de kérlek ne mondd el senkinek, nem akarjuk, hogy bárki is tudjon róla a suliból. – kérlelt.
- Persze, tartom a szám. – biztosítottam hallgatásomról.
- Megint én kérdezek, szóval mersz vagy felelsz? – villantott ördögi vigyort a kishúg.
- Felelek. – vágtam rá.
- Nah ne, ez így már unalmas. Na jó te akartad, akkor lássuk csak…. szereted Leont? – tette fel kínos kérdését, a kis huncut.
- Hát…ö…izé…ez így most nagyon…..inkább merek. – bújtam ki a válaszadás alól, nem mintha nem tudtam volna már magamban a választ, de kimondani az még teljesen más volt.
- Na jó, de ne hidd, hogy jobban jártál…. menj át a bátyámhoz és vidd vissza neki a felsőjét. – utasított.
- Mi, ilyenkor? – akadtam ki.
- Igen, előbb-utóbb úgyis vissza kell adnod neki, akkor miért ne tennéd meg most. – sürgetett.
- Jó, de előbb felöltözök. – húztam az időt.
- Vedd fel ezt, úgyse lát senki. – adta oda a hálóingemhez tartozó kis selyem köntöst, ami éppen csak pár centivel volt hosszabb alvóruhámnál.
- De.. – akadékoskodtam volna tovább.
- Semmi de, menj már! – adta a kezembe Sophie a pulóvert, aztán kitessékelt az ajtón. A folyosón, köpenyem összefogtam a hozzá tartozó vékony selyemövvel, amit masnira kötöttem, aztán neki indultam, hogy teljesítsem küldetésem. Eleinte csak lassan sétáltam, aztán rájöttem, hogy jobb, ha futok, mert így kevesebb esélyem van arra, hogy bárki is meglát. A nyugati szárnyba érve, pár perces keresgélés után ráakadtam a fiútestvér szobájára. Nagy levegőt vettem és kopogtam, közben imádkoztam, hogy az idióta, perverz osztálytársai ne legyenek a szobában. Vagy fél percig nem történt semmi, már kezdtem azt gondolni, hogy nincs is bent senki, és vissza akartam fordulni, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Ééééés igen az egyes ajtó mögötti meglepetés, a tini lányok bálványa, Leon Oswald csurom vizesen, egy szál törölközőben, valószínűleg éppen akkor jött ki a zuhany alól.
- Szia. – köszönt kedvesen, én persze meg sem bírtam mukkanni csak bámultam az elém táruló csodálatos látványt. Bár már láttam törcsiben, de ez most teljesen más volt, abban a percben annyira ellenállhatatlannak tűnt, ahogy izmos mellkasán és hasfalán legördült néhány vízcsepp egészen a hasa aljáig, ahol a törölköző kezdődött, akaratlanul is követtem szememmel az apró vízfolyamok útját és elkezdtem fantáziálni, hogy vajon mit rejthet a fürdőlepedő. „Nah jó és még én neveztem őt szex mániásnak, pedig ha tudná, hogy most mire gondolok. Enyje, csúnya Vivien ezt nem szabad, nem illik levetkőztetni a szemünkkel álmaink pasiját, bár ahogy látom nem sok minden van, amit ledobhatna magáról, na de akkor se szabad!” dorgáltam meg magamat Miután néhány másodpercet várt válaszomra ismét megszólalt, azon a kedves mély hangján.
- Szeretnél valamit? – nézett rám azokkal a gyönyörű szürke szemeivel. „Naná, hogy szeretnék, téged az alvómacim helyére!” vágtam volna rá aztán eszembe jutott, hogy ez most talán nem a legjobb válasz.
- Izé…sz…szóval csak ezt hoztam vissza. – dadogtam és közben átnyújtottam neki a ruhadarabot.
- Köszi, de ráért volna később is. – mosolygott.
- Tudom, de most kellett. – feleltem.
- Igen, és miért? – kíváncsiskodott.
- Hát…izé…mert Sophieval mersz vagy felelsz-t játszunk…é..és ez volt a feladatom. – hablatyoltam.
- Értem. – sóhajtott szomorúan.
- De amúgy is visszahoztam volna, csak nem ilyenkor. – motyogtam.
- Nem fázol? – suttogta a fülembe miután jó alaposan végigmért.
- Nem. – válaszoltam azonnal, aztán kicsit elgondolkodtam, hogy honnan juthatott ez eszébe. Végignéztem magamon és csak akkor láttam, hogy köntösöm szétnyitódott a futás közben, és hálóruhám vékony anyaga láttatni engedi, mellbimbóim körvonalét, amelyek éppen kissé duzzadt állapotban voltak.
- Vagyis…igen. – javítottam ki mondani valóm és egyből magam elé kaptam kezeimet.
- Ha akarsz, bejöhetsz. – ajánlotta fel.
- Köszi, de most vissza kell mennem Sophiehoz, tudod a játék… - hadováltam.
- Ha majd végeztetek, elmehetnénk együtt… - kezdett bele.
- Jó, szeretnék elmenni veled. – helyeseltem a szavába vágva.
- Tényleg? – vigyorodott el és csak ekkor döbbentem rá, hogy milyen kétértelmű is volt amit mondtam.
- Mármint, hogy sétálni…mert ugye én arra gondoltam, és gondolom te is arra gondoltál, vagyis, hogy nem ARRA az arra, hanem a sétálásra, ugye? Szóval…izé….szia….majd jövök. – rizsáztam és olyan gyorsan elhagytam a helyszínt, amilyen gyorsan csak lehetett.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
