|
Középiskolai évek
2007.09.03. 08:30
Hosszú elmélkedés után úgy döntöttem, ideje nyugovóra térnem és visszamentem a szállásunkra. Hamar álomba merültem, másnap ismét Sophie keltett, osztálytársamnak az volt a terve, hogy bemegy a városba körülnézni és vásárolgatni, ez nekem sem volt ellenemre. Az idősebb testvér is velünk tartott, igazából nem sok vizet zavart, amíg mi a húgocskával kirakatokat nézegettünk és cseverésztünk, addig ő szótlanul követett minket. Igazából nem tudtam eldönteni, miért is jött, de nem volt kifogásom a társasága ellen, főleg most, hogy ráébredtem mit is jelent nekem. Ahogy lófráltunk a butikok előtt, megláttam egy üzletet, ami különösen felkeltette az érdeklődésemet.
- Chanel!!! – kiáltottam és berángattam Sophiet a boltba, Leon csak szótlanul követett.
- Viv, nem mintha kedvedet akarnám szegni, de ez egy méregdrága hely. – figyelmeztetett a kisebbik tesó.
- Végre, megvagy! – örvendeztem mikor a napszemüvegek között felfedeztem, összetört szemcsim mását. Mialatt én azt próbálgattam, a lánytesó sem tétlenkedett, az egyik állványra akasztott ruhákat fürkészte.
- Nahát milyen szép! – vett ki egy vajszínű nyári ruhát a többi közül.
- Akkor próbáld fel! – tuszkoltam be a próbafülkébe.
- De ez biztos egy vagyonba kerül. – akadékoskodott a fehér hajú lány.
- Azzal ne törődj, csak próbáld fel, az még nem kerül semmibe. – nyugtattam, miközben én is kerestem magamnak egy ugyanolyan ruhát a saját méretemben, szerencsére találtam is, így hamar fel is próbáltam. Sophieval egyszerre jöttünk ki a fülkékből és csodáltuk meg egymáson a ruhákat, szinte tükörként követtük egymás mozdulatait, forogtunk egyet, illegtünk billegtünk.
- Na? – kíváncsiskodott a barátnőm, valószínűleg bátyja véleményét kérte aki elismerően bólintott.
- Nagyon ott van. – feleltem én is, majd visszavonultunk átöltözni.
- Milyen kár, hogy nincs rá pénzem. – sóhajtott a kishúg.
- Ezeket kérem. – kaptam ki a kezéből a rucit és szaladtam oda vele, no meg saját cuccaimmal a pénztárhoz.
- Bankkártyával vagy készpénzzel kíván fizetni? – kérdezte az eladó.
- Kártyával. – feleltem majd átnyújtottam a hitelkarimat, amit a nő lehúzott a leolvasón, majd bepötyögtem a PIN kódot és aláírtam a számlát.
- Tök jó, hogy hitelkártyád van, ez annyira felnőttes. – ámuldozott Sophie, miközben kiléptünk az üzletből.
- Csak azért, mert a szüleim erre utalják a zsebpénzemet, sokkal bonyolultabb lenne, ha mindig haza utaznának, és a kezembe nyomnák a lóvét. – magyaráztam.
- Azért én kíváncsi lennék, mennyibe került az a ruha. – vette el tőlem a blokkot az ezüsthajú srác.
- Nem mindegy. – szereztem vissza a nyugtát és azon nyomban összetéptem. Éppen egy újabb vita bontakozott volna ki köztünk, ha a kishúg fel nem fedez egy érdekes helyet. Egy keleti stílusú bolt volt, ahol mindenféle egzotikus tárgyat árultak, tükröket, kendőket és még egy csomó csecsebecsét.
- Nézzenek körül csak nyugodtan. – szólt a sötét bőrű boltos lány.
- Nahát milyen csinos fiatal kisasszonyok és egy ifjú dalia, adják csak a tenyerüket, had jósoljak maguknak. – jött elő egy idős hölgy.
- Jajj mama, ne zavard a vásárlókat! – parancsolt rá unokája.
- Nem kérek érte sokat csak egy kis aprópénzt. – ajánlgatta szolgáltatását a nénike.
- Hát rendben. – nyújtotta oda kezét Sophie.
- Nahát, nagyra törő álmai vannak magácskának, de vigyázzon, mert könnyen semmivé válhat minden. – titokzatoskodott az öregasszony.
- Ezt, nem nagyon értem, de azért köszönöm. – húzta el a kezét a lány.
- Most az enyémet! – tartottam oda kacsómat.
- Nem sokáig titkolhatja már a kilétét nagyságos kisasszony, ne játsszon hát a szegényekkel. – mondogatta az idős hölgy, mire én gyorsan elrántottam.
- Azt hiszem valamit rosszul látott. – tiltakoztam.
- Indra anyó sose téved, had lássam a magáét is. – kapta el Leon pracliját is.
- A fiatal úr szerelmes, de hiába, jegyezze meg, föld a földdel házasodik. – jósolta a néne.
- Hát köszönjük, azt hiszem ennyi spirituális élmény mára bőven elég volt. – fizettem ki az anyókát és már cipeltem is ki társaimat az üzletből.
- Ez a nénike elég flúgos volt. – jegyezte meg Leon miután jó pár háztömbbel arrébb voltunk.
- Szerintem is. – helyeselt testvére.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én már elég fáradt vagyok, szóval nem ártana vissza indulnunk. – javasoltam, ebben a többiek is egyetértettek velem így a szállásunk felé vettük az irányt. Egy fél óra pihenés után elmentünk ebédelni, majd a strandot vettük célba. Ezúttal én is bemerészkedtem a vízbe, ami kellemesen meleg volt, jó ideig pancsoltunk, aztán meg kivonultunk száradni, békésen sétálgattunk a holmijaink felé, amikor is megjelent legrosszabb rémálmaim megtestesítője, a tesitanár.
- Oswald! – kiabált a testvéreknek, fogalmam sincs miért nem tanulta meg a keresztnevüket.
- Igen? – szaladtak oda mindketten, én pedig a nyomukban loholtam.
- Végre itt vagytok, szóval… - lépett egyet előre az edző egyenesen a törölközőmre, mire csak egy reccsenés hallatszott.
- Ne, ne… ilyen nincs! – rohantam a cuccainkhoz kétségbeesetten, majd felhajtottam a textildarabot, ami alatt napszemüvegem romjai voltak megtalálhatóak.
- Miért Istenem, miért???!!!! – néztem fel az égre.
- Mit nyafogsz Régis, ez már tegnap el volt törve. – szólalt meg a gaztevő szokásos hangnemében.
- Én most megölöm… - estem volna neki a tesi tanárnak, de a báty gyorsabb volt és lefogott valamint a számat is betapasztotta, ezúttal a kezével.
- Ennek meg mi baja? – értetlenkedett a tanító.
- Szegény Viv biztos napszúrást kapott, Leon légyszi vidd vissza őt a szobánkba. – utasította tesóját Sophie, mire az követte utasítását és minden tiltakozásom ellenére a szállodába cipelt.
- Eressz el, nem hallod, engedj, ki akarom nyírni, megölöm, megfojtom, felnyársalom és kibelezem…. eressz! – kapálództam.
- Nyugi már! – próbált csitítani az ezüsthajú srác.
- Nem nyugszom meg, már megint tönkretette a szemüvegemet, van fogalmad róla mennyibe, kerül egy ilyen? – dühöngtem.
- Biztos nagyon drága, de ha az edző berág rád, akkor azt mégjobban fogod bánni. – magyarázta, persze én továbbra is kézzel-lábbal harcoltam, mégis valahogy eljutottunk a lakrészemig.
- Most már hajlandó vagy lenyugodni végre? – dobott le az ágyra.
- Nem, engedj vissza had nyírjam ki! – indultam kifelé, mire a fiútestvér megfogott és ruhástul berakott a kádba, majd rám eresztette a hideg zuhanyt, ettől természetesen egyből észhez tértem.
- Ezt meg minek kellett! – ripakodtam rá Leonra.
- Hát ti meg mit csináltok? – lépett be a fürdőbe barátnőm.
- Az agyatlan bátyád levizelt! – kiabáltam.
- Tényleg? – röhögött a húgocska.
- Jah nem úgy… - magyarázkodtam.
- Na jó, azt hiszem nekem mára elegem van belőletek. – lépett le a fiútestvér.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
