Az angyal bánata


Sora egy trapézon állt előadás közben. Az a rész következett, amitől félt. De meg kellett tennie. Elrugaszkodott, és Leon elengedte. Kecsesen zuhant lefelé, majd visszapattant az ugróasztalról. Még nem ért fel elég magasra, ezért megint visszaesett, majd újra fel. Közvetlenül Leonnal szembe került. A férfi erőszakkal leszaggatta róla a jelmezt, és ő elkezdett zuhanni. Eredetileg az volt a történet, hogy most a partnerének el kellene őt kapnia. De nem tette. Csak zuhant, és észrevette, hogy a közönség milyen rossz szemmel néz rá. A kisgyerekeknek sem tetszett. Akkor végignézett magán, és látta, hogy teljesen meztelen. Ahogy zuhant, nem volt alatta már sem az ugróasztal, sem a háló. Egyre gyorsabban húzta magához a föld... mindenki kétségbe volt esve...
Még kora hajnal volt, és Sora lihegve ült fel az ágyában. Rosszat álmodott. Amint elgondolkodott, rájött, hogy ettől nem kell félnie. Ott lesz rajta a másik jelmez, és Leon se engedné leesni. Ebben biztos volt. De miért van az a mérhetetlen félelem az elméjében?


Korán reggel Leon elment Kallos irodájába. A főnök már várt rá.
- Nos?
- Szégyenlős. Ahogy ezt előre megmondtad.
- Számítottam erre.
- Miért?
- Japánban a lányok erkölcsileg szigorúbban vannak nevelve, mint itt. Sokkal szigorúbban.
- Akkor mi legyen?
- Már egyszer elmondtam. Rád bízom.
- Nem gondolod, hogy ezzel csak tönkretennénk?
- Nem. Ha vigyázol rá. És ajánlom, hogy ne essen baja.
Leon még mondani akart valamit, de Kallos nem hagyta.
- Most pedig távozz.
Mikor az artista elhagyta az irodát, Kallos az ablak elé állt, és gondolataiba mélyedt.


Sora reggel megpróbált minél lengébben öltözni, de a legjobb, amit talált, az a fehér edzőruhája volt. Úgy döntött, elég lesz majd közvetlenül gyakorlás előtt átvennie, úgyhogy pólóban és rövidnadrágban indult el Leonhoz gyakorolni.


Leon már a trapézokon ugrált, amikor Sora megérkezett. Mivel látta, hogy a lány milyen rossz állapotban van, inkább nem is szólt azért, amiért már megint késett.
Sora bement az öltözőbe, és átöltözött. Újra elpróbálták a közös jeleneteiket, de egy bizonyos résznél Sora elveszítette az egyensúlyát. Szerencsére Leon még épp időben elkapta, és felhúzta maga mellé a trapézra. Sora most már nyíltan sírni kezdett. Nem akart meg se szólalni, és azt sem akart, hogy a partnere így lássa.
- Mi történt?
Akkor a lány már nem bírta tovább, és szorosan megölelte az elképedt férfit.
- Leon, könyörgök, segíts nekem! Én ezt nem tudom megtenni!
És tovább sírt. Érezte, hogy Leon előtt nem kéne így megalázkodnia, de nem tudott mit tenni. Leon nem szólt semmit. Csak állt, mint egy fadarab, egyik kezével a trapézba kapaszkodott, a másikkal tartotta Sorát, hogy le ne essen. Furcsa érzések öntötték el, amiket még soha nem érzett. Teljesen szíven ütötte. Tudta, hogy most segítenie kell.
- Rendben van.
Nem érdekelte, mit beszél, nem gondolkodott egy másodpercig sem, csak egy cél vezette: nem akarta többé Sorát sírni látni. A lány sem tudta, hogy jól hallotta-e. A Halálistenhez fordult segítségért? És Leon még meg is teszi, amire kérte? Ez elég hihetetlennek tűnt.


Innentől kezdve aznap csak a harcjeleneteket próbálták, és az egyszerűbb mutatványokat. Leon úgy látta helyesnek, hogy kerüli a témát, amíg ki nem talál valamit. Nagyon hamar hazaküldte a lányt, mivel állítólag fontos elintéznivalója akadt. Sora mit sem sejtve, megkönnyebbülten ment a szállása felé. Most már, hogy tudta, Leon is a segítségre lesz, nem aggódott semmi miatt. Elvégre is mi állhat a nagy Leon Oswald útjába? Senki és semmi. Ha tudta volna, hogy mi volt az a fontos dolog, amit Leonnak el kellett intéznie...