|
A középiskolai évek
2007.09.01. 08:26
- Mindenképpen mondd el neki, egyébként nem hiszem, hogy visszautasítana, téged mindenki kedvel. – bíztattam suttogva.
- Köszi. – köszönte meg a jó tanácsot még mindig halkan. A kis beszélgetés után ismét egy gyorsabb zene következett, amire már Sophie is visszatért, ezáltal kis csapatunk ismét együtt koptatta a parkettet. Egy halom bulizós szám után megint valami lassút raktak be, de ezúttal a mikrofonban is megszólalt egy hang.
- Mint tudjátok, nálunk Valentin napi hagyomány az Éjféli csók vagyis, ha tizenkettőt üt az óra, pár másodpercre leoltjuk a lámpákat és mindenki lophat magának egy titkos csókot a szerelmétől. Szóval mindjárt éjfél úgyhogy kezdjük a visszaszámlálást 10….9.....8… - számolt vissza a mikrofonos én pedig a kishúggal egyetemben igyekeztem kiosonni a teremből.
- Micsoda béna hagyomány ez. – zsörtölődtem és közben próbáltam menekülni, de hirtelen kialudtak a fények és a hugica is eltűnt a közelemből. Ráadásul valaki letámadta ajkaimat, próbáltam volna ellenkezni, ha titkos csókolóm nem csinálta volna a dolgát olyan eszeveszett jól. De tényleg annyira gyengéd volt és lágy, hogy képtelen voltam ellenállni neki, mit ellenállni még viszonoztam is, ugyanolyan édesen ahogyan ő tette, valahonnan egy picit ismerős volt az érzés de nem igazán tudtam rájönni, hogy honnan. Közben azért a fantáziám is megindult, mert ugye én is kíváncsi voltam rá, hogy ki az a pasi aki ilyen istenien tud smacizni. Első lehetőség ként felmerült bennem Elliot neve, aztán ezt el is vetettem részben ezért mert ő sose volt ennyire gyengéd, részben pedig azért mert a mai este folyamán még színét se láttam. A második eshetőség Leon volt, de ezt az alternatívát is gyorsan elvetettem, mivel őt biztos Jacqueline nyalogatja valahol, és nem hiszem, hogy el tudott volna szabadulni attól a hárpiától. Maradt tehát Oliver, igen aki kedves és vicces, és ha olyan jó a csókolózásban is mint a tréfálkozásban akkor, biztos ő az én emberem. Ezzel a gondolattal nyugodtan merültem el az édes mámorító nyelvpárbajban, egészen addig amíg fel nem kapcsolták a lámpákat illetve még akkor is, bár hallottam ahogy zajonganak körülöttünk az emberek, de az én csókkirályom túlságosan lekötötte a figyelmemet, aztán persze már nekem is kezdett kínos lenni, hogy valószínűleg mindenki minket bámul, így hát szép lassan szétváltak ajkaink. Még negyed másodperc kellet mire visszatértem a valóságba és kinyitottam a szemem, bár ne tettem volna, ugyanis aki előttem állt az nem volt más, mint Leon Oswald, hirtelen mintha egy dobbanásnyit kihagyott volna a szívem, fal fehér lettem a döbbenettől. Ő azonban egyáltalán nem lepődött meg csak kedvesen nézett rám azokkal a mindent feledtető szürke szemeivel, egy halvány kis félmosollyal a szája szélén.
- Te? – kaptam szám elé a kezem, mikor megláttam, hogy kit is csókoltam olyan nagy odaadással az előbb, aztán egyből futásnak eredtem, ki erről a helyről, ki a szabad levegőre, vagy mindegy hogy hova csak ő ne legyen ott. Menekülésem közben még fél szemmel láttam, hogy Oli és Sophie állnak egymással szemben és zavartan pislognak a másikra, azonban ezzel most nem volt időm foglalkozni, csak a szabadulással törődtem. Nem sokára kiértem a szabad levegőre, és rátámaszkodtam egy éppen az utamba eső korlátra, aztán lépteket hallottam és kirajzolódtak Leon alakjának körvonalai, egy kis idő múlva már beért és ő is ott támaszkodott a korláton, ahogyan én.
- Azért megoldhattuk volna ezt fogócska nélkül is. – próbálta oldani a hangulatot a fiútestvér.
- Hagyj békén! – ripakodtam rá.
- Csak azt ne mondd, hogy nem élvezted a csókunkat. – hozakodott elő a kínos témával.
- Hát képzeld nem. – vágtam rá egyből.
- Még mindig rosszul hazudsz. – mosolyodott el.
- Na jó igen, de csak, azért mert nem tudtam, hogy te vagy, azt hittem, hogy…. – halkultam el a mondat végére mikor rájöttem, hogy mit is készülök mondani.
- Akkor mégis mit gondoltál, hogy ki vagyok? Talán Oliver, csak úgy tájékoztatlak, hogy ő most éppen a húgommal van elfoglalva. – trafált bele a közepébe Leon.
- És ha rá gondoltam, akkor mi van? Neked ahhoz sincs közöd, törődj csak a hülye kis barátnőddel! – kiabáltam vele.
- Mondtam már, hogy engem nem érdekel az a lány, csak te. – ölelt magához.
- Igazán, hát az elmúlt időszakban nem így láttam, most pedig eressz el! – téptem ki magam karjai közül és visszarohantam a bálterembe, ahol már volt időm egy kicsit lenyugodni. A parketten Oli és Sophie még mindig némán álltak egymással szemben.
- Hello, srácok látom jól el vagytok. – léptem oda a két kis holdkóroshoz.
- Oh…ö…nem mi csak…izé…egymásba botlottunk. – magyarázta a húgocska rákvörös fejjel, mikor rájött, hogy lebuktak.
- Szóval tudod az úgy volt, hogy…. – mentette volna ki magukat a kék szemű srác is.
- Örülök nektek. – mosolyogtam rájuk.
- Az jó, mert én azt hittem hogy ti…. – célozgatott a fehér hajú lány.
- Jajj nem, én és Oliver csak barátok vagyunk. – nevettem el magam.
- Bizony, jó barátok, de akkor is csak barátok. – erősített meg a mókamester.
- Akkor jó. – nyugtázta barátnőm és ismét elpirult egy kissé. Ebben a percben érkezett vissza Leon is, akit barátnője egyből letámadott.
- Mégis, hol voltál? Képes voltál lelépni és hagyni, hogy a sötétben valami pápaszemes idióta lesmároljon, ha azt gondolod, hogy én ezt eltűröm akkor nagyon tévedsz…. – veszekedett a szőkeség mikor hirtelen, az irodalom tanárnő mikrofonban felcsendülő hangja elhallgattatta.
- Egy kis figyelmet kérnék összesítettük a pontszámokat és a szavazatokat, tehát megvan az eredmény. – jelentette be a tanítónő, mire mindenki elhallgatott és feszült figyelemmel várta, hogy ki is a győztes.
- Nos a zsűri döntése és a ti szavazataitok alapján a Sagale középiskola idei Valentin napi báljának királynője nem más, mint: Sophie Oswald. – olvasta fel a kis borítékban szereplő nevet, mire hatalmas tapsvihar kerekedett.
- Mi hogy én? – lepődött meg az újdonsült királynő, akire természetesen egyből ráirányították a reflektorokat. Őszintén szólva ezen én nem lepődtem meg nagyon, mert hát Sophie nagyon csinos volt az este és kérdéses fordulóban sem hibázott, a zenei részben meg egyszerűen tarolt, egy szó, mint száz, tényleg ő volt a legjobb.
- A királynő első udvarhölgye pedig Vivien Régis, tapsoljuk meg őt is. – mondta be a nevem, erre szintén tapsoltak az emberek, bár nem olyan sokáig mint a győztesnél, de hát ez alapvető, hogy a királynőnek nagyobb taps jár. Jómagam természetesen már a második hellyel is meg voltam elégedve főként, hogy ezek után Jacqueline legfeljebb csak harmadik lehet és így kettőnk kis csatájából én kerültem ki győztesen.
- De jó én vagyok az első udvarhölgyed! – öleltem át vidáman a kishúgot.
- Mit vagy úgy oda csak második lettél. – próbált elszomorítani a pompomliba.
- Lehet, de ha Sophie az első és én a második akkor te maximum csak harmadik lehetsz, ami pedig azt jelenti, hogy kettőnk közül még mindig én vagyok a jobb. – vágtam a képébe.
- És a második udvarhölgy Jacqueline Denount lett. – fejezte be az eredményhirdetést Mrs. Reine.
- Ilyen nincs, ez igazságtalanság, követelem a szavazatok újraszámlálását! – dühöngött az említett.
- Ajaj, úgy látom valaki rosszul viseli a vereséget. – vigyorgott Oliver.
- Kérjük a királynőt és az udvarhölgyeit, hogy fáradjanak a színpadra. – hallatszott ismét irodalom tanárnőnk hangja.
- Hát akkor menjünk. – vett nagy levegőt Sophie és elindult az emelvény felé, én pedig követtem, bár a pompomliba próbált elém furakodni, de voltam olyan gonosz és hátra löktem.
- Hé szöszi ne tolakodj, neked hátul a helyed, tudod mögöttem. – gúnyolódtam. A szőke liba lökdösődései ellenére, szerencsére sikerült épségben felérnünk a színpadra és átvenni a díjakat. Sophie egy szép csillogó koronát kapott, egy szalagot és egy hatalmas virágcsokrot kapott, én szintén egy szalagot valamint egy valamivel kisebb virágot vehettem át, Jacqueline is kapott szalagot és egy egészen apró csokrot, na jó nem volt az olyan kicsi, de az enyémnél biztos kisebb volt. Azt mondták a tárgynyereményeket majd, később, az iskolában vehetjük át.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
