|
Középiskolai évek
2007.09.01. 08:25
- Jól van na, lehet hogy te egy picit okosabb vagy nálam, de vannak sokan akik nem. – védekezett Jacqueline.
- Valóban, akkor áruld el, hol vannak azok, mert én itt a földön még nem találtam olyan életformát, ami nálad ostobább lett volna. – gonoszkodott ismét Oliver, a kis plázaliba már éppen rá uszította volna Leont, amikor bejelentették, hogy kezdetét veszi a harmadik és egyben utolsó forduló. Itt egy kalapból cetliket kellet húzni, amire fel volt írva egy dal címe és a szerző neve, a húzott dalt meg kellett mutatni a zsűrinek aztán pedig a közönség előtt elénekelni. Amíg a többi versenyző dalolt mi egymást kérdezgettük a színpad mögött.
- Na, te mit húztál? – kíváncsiskodott a hajrálány.
- Kelly Clarkson: Beautiful Disaster. – feleltem.
- Az nehéz, főleg, hogy angol szám és még lassú is, hű de le fogsz égni. – örvendett már előre.
- És te Sophie? – fordult a kishúg felé.
- Five: We will rock you. – válaszolta a lány.
- Oh, nahát az is angol és nem is nagyon illik hozzád, szegénykém. – tettetett együttérzést a pompomcsaj.
- A tiéd mi? – tettem fel a kérdést.
- Oh, hát én jól jártam az enyém se nem lassú se nem angol, Kate Ryan: Libertine. – vigyorgott önelégülten a mázlista dög. Miért pont ennek az undok libának kellett a legkönnyebb dalt húznia, zsörtölődtem magamban, azonban nem volt sok időm szitkozódni mert engem szólítottak. Ekkor egész testemet átjárta az idegesség, főleg, hogy belegondoltam mennyi ember előtt kell énekeltem. Már legszívesebben visszafordultam volna, de azért ezt az örömöt mégse akartam megadni Jacquelinenek. Most az voltam igazán hálás anyámnak azért, mert általános iskolai éveim alatt rákényszeríttet, hogy énektanárhoz járjak. Reméltem, hogy még megmaradt bennem valami a tanultakból és remegő lábakkal kiléptem a színpadra.
- He drowns in his dreams,
An exquisite extreme I know,
He's a damned as he seems,
More Heaven than a heart could hold…. – kezdtem énekelni, minden tudásomat beleadva, észre alig vettem észre, hogy a dal végére értem, annyira beleéltem magam a helyzetbe, igazság szerint, amennyire az elején féltem annyira élveztem is a dolgot. Aztán amikor befejeztem síri csend támadt, te jó ég ennyire szar volt, rágtam magam ebből a hirtelen felhangzó hatalmas taps rázott fel. Még sohasem éreztem ilyesmit azelőtt, a sok ember a teremben mind nekem tapsolt, mind engem éltetett az egész annyira, hihetetlennek és álomszerűnek tűnt, olyannyira el voltam ragadtatva, hogy a színpadról is alig bírtam levánszorogni.
- Viv ez tényleg te voltál, el se hiszem, jobb volt, mint az eredeti. – ujjongott barátnőm.
- Tényleg nem volt olyan rossz, de most én jövök és miután engem hallottak, már mindenki esélytelen lesz. – hencegett Leon barátnője, majd ő is színpadra lépett.
- Cendre de lune, petite bulle d'écume
Poussée par le vent, je brűle et je m'enrhume
Entre mes dunes reposent mes infortunes
C'est nue, que j'apprends la vertu… - dalolta a pompomliba. Igazság szerint nem énekelt rosszul, de semmi különös nem volt az előadásában, szóval olyan átlagosnak tűnt számomra az egész, persze neki is tapsoltak jó páran, de nem aratott osztatlan sikert.
- Látod sokkal jobb voltam, mint te valaha is lehetsz. – jött vissza hozzánk a pompomliba.
- Majd kiderül ki volta jobb. – jegyeztem meg.
- Annyira izgulok, mindjárt én következem. – idegeskedett a hugica.
- Nyugodj meg Sophie, nagyon jó leszel, biztos vagyok benne. – bíztattam és ő már rohant is ki a színpadra.
- Buddy you're a boy,
Make a big noise playin' in the street,
Gonna be a big man some day ,
You got blood on your face, big disgrace, - kezdte énekelni a pici lány hihetetlen erőbedobással, ha nem éppen egy széken foglaltam volna helyet, akkor ettől biztos leültem volna. Mit mondjak még, azt hittem, engem már nem érhet meglepetés, de amit Sophie előadott attól lepadlóztam és nem csak én, hanem szerintem mindenki, aki hallotta. Hihetetlenül dögös hangja volt a kiscsajnak és ezt eddig titkolta, a rapes részeket is eszméletlenül jól adta elő. A szám végére már az egész kóceráj vele együtt énekelte a refrént, teljesen el voltam hűlve tőle, nem hittem, hogy a szerény kis hugica ilyet is tud, és hogy ilyen hangulatot képes csinálni, de szerintem ezt senki se gondolta volna róla. Miután mindenki elénekelte a saját dalát, ismét szélnek eresztettek bennünket, most jóval hosszabb időre, mint az előzőekben, mivel ez alkalommal az összes pontszámot kellett figyelembe venni ráadásul a közönség szavazatait is meg kellett számolni és összesíteni az eredménnyel ez pedig ugye eltartott egy darabig. Az eredményhirdetésig azonban még sok érdekes dolog történt.
- Hűha, kiscsaj ez hihetetlen volt, a gatyámból is kiénekeltél, miért nem mondtad soha, hogy te ilyet is tudsz? – dicsérte a hugicát Oliver.
- Hát….izé sose kérdezted. – szerénykedett a fehér hajú lány.
- Leon miért hallgatsz, te tudtál erről és nem szóltál. – vontam kérdőre a kis sztár bátyját.
- Most mit mondjak, a fürdőszobában is szokott énekelni néha, szóval én már megszoktam. – fejtette ki az idősebbik testvér.
- És te Viv, olyan voltál, mint egy angyal, esküszöm ennél szebbet még életemben nem hallottam. – dicsért meg engem is Oli.
- Köszi. – pirultam el.
- És én, és én milyen voltam? – várta a magasztaló szavakat Jacqueline is.
- Hát nem nyernéd meg az American Idol-t az is biztos, de még a tanyasi kotkodácsoló versenyt a tyúkólban sem. – méltatta a csaj teljesítményét mókamesterünk.
- Igen is tehetséges vagyok, csak te nem értesz a zenéhez. Ezek után, majd kiadók százai fognak bombázni a lemezszerződésekkel. – ábrándozott a szöszi.
- Hát, ha így lesz, akkor remélem jó nagy köteg papírok lesznek azok, és az egyik jól fejbe talál. – közölte jókívánságait a kék szemű srác.
- Gyere táncolni Viv, ez jó szám. – cipelt magával a kishúg mikor meghallott egy lendületes dallamot.
- Te se maradhatsz ki ebből Oli. – húztam magam után barna hajú barátunkat, így hárman roptuk a parkett közepén, persze Jacqueline is megirigyelte, hogy mi milyen jól érezzük magunkat ezért a tánctérre vonszolta az idősebb testvért is. Leon szemmel láthatólag nem nagyon élvezte a helyzetet, nem is táncolt, inkább csak álldogált, nem mintha ez feltűnt volna bárkinek is, mivel barátnője meg úgy riszálta magát, hogy mindenki figyelme arra irányult. Jó pár pörgős szám után benyomtak egy lassút is.
- Én megyek iszom egy kis üdítőt. – hagyott ott, minket Sophie. Nem mintha nagyon bántam volna, hiszen Oliver rendes srác volt és még a tetejébe jól is táncolt. Átkaroltam a nyakát, ő pedig a derekamat, egy kicsit közelebb húzódtunk egymáshoz és így illegtünk-billegtünk. Ezt természetesen a mellettünk lévő párocska is látta és Jacqueline is rácsimpaszkodott a fiútestvérre, aki nem élvezte annyira a helyzetet, mint barátnője, inkább azt fürkészte, hogy Oli és én mit csinálunk.
- Figyelj szeretnék kérdezni tőled valamit. – hajolt közelebb hozzám a kékszemű.
- Mondd csak. – válaszoltam vissza halkan, a mellettünk lassúzó pár férfitagja pedig minden egyes mozdulatunkat féltékeny pillantásokkal kísérte.
- Szóval van egy lány, aki tetszik, de félek, hogy ha elmondom neki akkor visszautasít, szerinted mit tegyek? – súgta a fülembe.
- Mindenképpen mondd el neki, egyébként nem hiszem, hogy visszautasítana, téged mindenki kedvel. – bíztattam suttogva.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
