|
Középiskolai évek
2007.08.31. 10:39
- Na jó, igazából csak eldumáltuk az időt, de a szertáros megoldás se lett volna rossz. – vigyorgott a kis humorzsák.
- Nagyon vicces, most már menjünk Leon. – nyafogott a hajrálány.
- Jacqueline, te is itt vagy, nahát meg se ismertelek az izéid nélkül, így sokkal okosabbnak tűnsz. – piszkálódott Oliver.
- Azok pomponok és nagyon fontosak a szurkoláshoz. – szögezte le a szőke.
- Hát igen a látszat néha csal. – sóhajtott a kék szemű srác.
- Jobb, ha csendben maradsz, mert nekem itt van Leon a pasim, aki majd megvéd. – hencegett a szöszi.
- Igen, nekem meg itt van Vivien, aki félelmetes tökönrúgó technikájával leszereli a te kis házikedvencedet. – incselkedett tovább Oli.
- Csak irigykedsz, mert te magányos vagy és hülye. – sipákolta a barátnő.
- Vigyázz, mert ha sokáig nyitva tartod a szádat még huzatot kap az agyad, már ha van egyáltalán. – vágott vissza Oliver.
- Na jó, ez most már nekem is sok. – léptem le a három végzőst magára hagyva, Sophie pedig követett.
- Szóval miért nem jöttél órára? – faggatott a kisúg.
- Csak egy kis nyugalomra volt szükségem, aztán meg összefutottam Oliverrel, ennyi. – adtam magyarázatot.
- Figyelj, ami Leont meg azt a lányt illeti szóval ne vedd túl komolyan a dolgot… - kezdte a kisebbik testvér.
- Ne kezdd a bátyád azt csinál amit akar, tőlem akár fel is fordulhat. – szakítottam félbe.
- Sajnálom, én tényleg nagyon sajnálom. – szomorkodott a húgocska.
- Ne rágd magad ezen, te nem tehetsz róla, hogy a testvéred ilyen, szóval csak nyugi, mi ettől még nem veszünk össze. – öleltem át barátnőmet. Kicsit beszélgettünk még azután becsöngettek az utolsó órán nem volt semmi érdekes, suli után kicsit rosszul éreztem magam így ezzel a kifogással élve nem is mentem át Sophieékhoz. Oliver ugyan felajánlotta, hogy hazakísér, de visszautasítottam. Másnap, legnagyobb „örömömre” tesi órával kezdtünk, természetesen a tanár most is engem szívatott, már vagy a huszadik büntetéskörömet futottam, amikor éreztem, hogy szédülök, és egyre nehezebben mozognak a végtagjaim, ezt szerencsétlenségemre a tesitanár is észrevette.
- Ne lazsálj Régis, ha így folytatod sose végzel a hátra lévő 30 körrel. – ordítozta, mire én próbáltam volna fokozni a tempót, de hirtelen minden elsötétült előttem. A következő kép már az, hogy az orvosi szobában vagyok és Oliver ül az ágyam mellett.
- Én megmondtam hogy nem jó ilyen időben a tetőn napozni. – viccelődött a barna hajú srác.
- Mi történt? – kérdeztem.
- Azt mondták, hogy elájultál tesi órán, biztos a lázad miatt volt. – vette komolyabbra a figurát.
- Hogy érzed magad? – lépett be a szobába Sophie, bátyja is vele volt, de ő nem jött közelebb csak megállt az ajtóban.
- Hát kábé mint egy béka akin keresztülgázolt hat kamion. – írtam le állapotom.
- De mitől lázasodtál be? – faggatott a kishúg.
- Hát mondjuk attól, hogy tegnap a kisasszony majdnem egy órán keresztül a tetőn dzsemborizott. – magyarázta a kék szemű srác.
- Nem kellett volna, ilyen felelőtlennek lenned. – szidott le a fiatalabbik testvér.
- Ne aggódj miatta, majd én vigyázok rá. – simogatta meg a fejem Oli.
- Mióta lettetek ti ilyen jóban? – lépett közelebb Leon.
- Közöd? – ültem fel dühösen, ám ez nem bizonyult túl jó ötletnek, mivel megint megszédültem és visszaestem az ágyra.
- Hé jobb, ha te most alszol. – parancsolt rám Oliver én pedig engedelmeskedtem neki mivel úgysem lett volna erőm ébren maradni. A kis társaság becsöngetésig figyelte ahogy szuszogok, aztán a testvérek elindultak órára.
- Te nem jössz? – szólt vissza az ajtóból a báty, Olinak célozta kérdését.
- Nem, amúgy sem erősségem az órák látogatása, most meg legalább jó okom van rá. – felelte és tovább vigyázta álmom. Majdnem az utolsó óra végéig aludtam, addigra már a barna hajú srác sem volt az orvosiban, úgy döntöttem ez jó alkalom lelépni, így elindultam hazafelé. Nem akartam, hogy bárki is elkísérjen és tudtam hogyha megvárnám az órák végét nem szabadulhatnék barátaim gondoskodása alól. A hét további részét otthon az ágyban töltöttem, Sophie jó párszor felhívott és érdeklődött a hogylétem felől, Oliver is valahonnan megszerezte a számom és vicces smsekkel bombázott. Egyszóval hála a barátaimnak az otthon töltött egy hét se volt olyan borzalmas. Azért nagyon örültem, amikor már mehettem iskolába, hiányoztak a srácok meg az egész hangulat.
- Jó reggelt. – köszöntek a testvérek az iskola kapuban.
- Nektek is. – viszonoztam vidáman.
- Örülök, hogy jobban vagy. – szólt kedvesen a kishúg.
- Végre visszatértél! – ölelt meg a most érkező Oliver, úgy tett mintha legalább tíz évig lettem volna távol.
- Csak egy hétig nem voltam suliban. – próbáltam lefejteni magamról karjait.
- Ja, akko’ nem is hiányoztál. – lökött arrébb finoman.
- Ennek nincs ki a négy kereke. – jegyezte meg Leon.
- Bizony nincs, de majd megkeressük, igaz Viv? – vont maga mellé a bohókás srác.
- Jah, mint a lencsédet mi? – vigyorodtam el.
- Ezt nem értem. – nézett furán a lánytesó.
- Nem is baj, ez a mi titkunk. – kacsintott Oliver ez után nem tudtunk tovább csevegni mivel a csengő félbe szakított minket, na nem szó szerint. Osztálytársnőmmel helyet foglalatunk a teremben és készülődtünk a tanórára. A fiúk pedig elvonultak a tesiöltözőbe mivel nekik meg tornaórájuk volt. Persze ők sem állták meg beszélgetés nélkül.
- Nem veszed le? – mutatott Oli osztálytársa karórájára.
- Nem, minek? – kérdezett vissza Leon, hirtelen nem tudta, hogy csapattársa mire gondol, és hogy vajon mennyit tudhat a köztünk lévő dolgokról.
- Oké, csak gondoltam félted, elég drágának látszik. – jegyezte meg a barna hajú srác.
- Az is. – nyugtázta az idősebbik testvér.
- Hol vetted? – kérdezősködött tovább Oliver.
- A lányoktól kaptam. – válaszolta a báty.
- Lányoktól? Azt hittem csak egy húgod van: Sophie. – lepődött meg a kékszemű.
- Igen, tőle és Vivtől. – magyarázta Leon.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok. – ámult el Oli.
- Közelebb állunk egymáshoz, mint gondolnád. – beszélt sejtelmesen az ezüsthajú.
- Jah, még jó hogy a te barátnőd Jacqueline, így nyugodtan ráhajthatok Vivienre. – incselkedett Oliver és már rohant is a tesi terembe, persze ezek után nem köszönte meg, amit Leontól kapott az órán, főként hogy az ellenfél csapatához osztották be. A mi kémia óránk nyugodtan telt a halálos unalom tengeréből csak a csengő rángatott ki. Szünetben nyugisan sétálgattam a folyosón és Olit keresgéltem, mikor valaki berántott az egyik takarító szekrénybe.
- Leon? – meresztgettem a szemem „elrablómra”.
- Figyelj rám Viv….. – kezdett volna bele.
- Nem érdekel, hogy mit akarsz mondani, azonnal engedj ki! – követelőztem.
- Kérlek hallgass meg…. – kezdte újra.
- Bármit is akarsz mondani, nem érdekel! – dühöngtem, mire az ezüsthajú srác, befogta a szám, hogy végre szóhoz jusson.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
