|
Középiskolai évek
2007.08.31. 10:37
- Hello, na megjöttem, nahát már majdnem készen vagytok, ez remek. – tekintett körül a húgocska mikor visszaérkezett a vásárlásból.
- Igen egész jól haladunk. – felelte Leon ami számomra egy kicsit kétértelműnek tűnt.
- Rendben, akkor én ezt befejezem, ti meg főzzetek, nektek az jobban megy. – küldött ki minket a kishúg a konyhába. A főzőcske közben is csend volt, még az a pár pohár pezsgő sem oldotta meg a nyelvünket, amit az este folyamán elfogyasztottunk. Igazából éjfélre akartuk hagyni a koccintást, de Sophie elég fáradt volt így már tizenegykor lerendeztük a dolgot, azután a hugcska nyugovóra tért. Az új évet köszöntő tűzijátékot már kettesben néztük a fiútestvérrel az erkélyről, talán ez égen csillogó fények hangulata ragadott meg vagy a pezsgő szállt a fejembe, nem is tudom, de akkor olyat mondtam, amit normális esetben, soha nem mertem és nem is akartam volna kimondani.
- Leon, azt hiszem kedvellek, de ne élj vissza a helyzettel…- vallottam be, aztán mielőtt még az ezüsthajú srác felfoghatta volna mondanivalómat én már Sophie mellé bújtam az ágyba és megpróbáltam álomra hajtani a fejem. Reggel úgy iszkoltam el, mint valami betörő, nem akartam szembetalálkozni az idősebb testvérrel. A suli kezdetéig nem is találkoztunk, arra a pár napra találtam valami kifogást, aztán elérkezett a vég vagyis az iskolakezdés.
- Sziasztok. – köszöntem a testvéreknek remegő lábbakkal, a kapuban állva.
- Szia. – viszonozták köszönésem egyszerre.
- Gyere siessünk. – húztam magam után Sophiet, mivel még véletlenül sem akartam szóba elegyedni a bátyjával, ám nem sikerült lerázni mivel Leon végig mögöttünk jött.
- Jó reggelt Viv. – haladt el mellettünk Mr. Tugdual és köszönés képpen megborzolta a frizurámat (fel nem foghatom, miért minden pasinak ez volt a mániája). A többiek már azt, hitték, hogy menten sírva fakadok, vagy esetleg a karjaiba omlok, de nem, egészen mást tettem.
- Jó reggelt Mr. Tugdual. – köszöntöttem a lehető leghűvösebb közönnyel a hangomban, azt hiszem eléggé hatásos lehetett, mivel a testvérpár és Elliot szinte kővé dermedt, utóbbi még hátra is nézett, hogy valóban tőlem jött a hang, majd meglepetten elsétált.
- Aszta, ez fergeteges volt, még a hideg is kirázott. – adott hangot csodálkozásának a lánytestvér.
- Most mi van csak köszöntem. – tettem az ártatlant, mire Leon ezt egy mosollyal díjazta. Az első óra hamar elrepült és a szünetben az egyik üres teremben gyűltünk össze, fogalmam sincs miért, Sophie ötlete volt. Két percig se beszélgettünk mikor osztálytársam „feltűnés nélkül” próbált lelépni.
- Bocsi, de nekem el kell mennem a mosdóba. – állt fel.
- Oké, veled megyek. – indultam volna utána, ugye mert a lányok párosával járnak.
- Nem kell, hamar elintézem. – iszkolt ki a helységből. Majd jobb híján tényleg a toalettet célozta meg, igazából ez csak egy kifogás volt, hogy kettesben hagyjon minket, de ha már úgyis arra járt beugrott elintézni folyó ügyeit, amit azonban ott hallott arra legmerészebb álmaiban sem számított.
- …szóval képzeld van egy képem az angol tanárról meg a suli egyik diákjáról, amint éppen bemennek egy szerelmi hotelbe. – ecsetelte egy nyávogós hang.
- És mit fogsz vele csinálni? – érdeklődött barátnője.
- Azt hiszem, kiplakátolom vele az egész sulit, muris lesz, ha mindenki látni fogja, hogy mik folynak itt. – kacagott fel vidáman a nyafogós csaj, aki mellesleg nem volt más mint a pompomlányok vezetője.
- Azt ne! – tört ki a kishúg az egyik wc-ből.
- Nahát Sophie te hallottál minket. – lepődött meg Jacqueline.
- Sajnálom, én csak véletlenül, de kérlek ne mutassátok meg azt a képet senkinek. – kérlelte a hugica.
- Szegény kislány belezúgtál a tanár bácsiba mi, és most nem akarod hogy kirúgják, milyen édes. – gúnyolódott a barátnő.
- Nem én nem… - tiltakozott volna osztálytársnőm.
- Sajnos nem tudunk mit tenni, kötelező nyilvánosságra hoznunk az ilyesmit. – vigyorgott gonoszan a hajrálányok vezetője.
- Ne, bármit megteszek csak azt ne! – könyörgött barátnőm.
- Azt mondtad bármit? – csillant fel Jacqueline szeme.
- Igen, amit csak akarsz. – bólogatott szegény hugica.
- Akkor intézd el hogy a bátyád járjon velem. – jelentette ki a főpompomcsaj.
- De én ebbe nem tudok beleszólni, Leon ilyesmiben nem hallgat rám. – akadékoskodott a kisebbik testvér.
- Hát akkor, sajnos én sem tudom titokban tartani azt a képet. – sóhajtott megjátszósan a szőke lány.
- Rendben, megteszem amit tudok. – egyezett bele végül Sophie, majd visszaindult a terembe, ahol eközben szintén nem állt meg az élet.
- Szépen lelépett. – állapítottam meg miután a kishúg távozott, ezt követően kínos csend lett.
- Viv? – szólított meg a fiútestvér.
- Igen. – néztem rá zavartan, hiszen tudtam, hogy mi fog történni, biztos kiröhög majd, amiért ilyen hülye liba vagyok, hogy bevallottam neki, hogy kedvelem.
- A múltkoriról….szóval azt hiszem, én is….. – habogta miközben egyre közelebb hajolt hozzám, aztán mikor már nem volt mi elválasszon minket, érzékien megcsókolt. Olyan mámorító érzés volt mikor ajkait az enyémhez érintette, hogy egyszerűen képtelen voltam viszonzatlanul hagyni, nyelveink édes táncot jártak, egészen belemelegedtünk a dologba mikor a lánytestvér rontott be.
- Leon, gyere valami életbevágóan fontosat akarok mondani. – rángatta le rólam bátyját a húgocska én meg csak bámultam magam elé, hogy ezt meg mi lelte. Sophie közben az iskola egyik eldugott részére cipelte testvérét.
- Mi a fene van? – dühöngött a fiútestvér.
- Atyaég, te meg Viv éppen…- ámult el a kishúg.
- Igen, amíg meg nem zavartál minket, szóval mi olyan baromira fontos? – idegeskedett a bátyó.
- Ti tényleg csókolóztatok? – kerekedett ki a hugica szeme.
- Igen. – felelte türelmetlenül az ezüsthajú srác.
- Ez tök jó, vagyis miket beszélek nem tök jó, ez a legrosszabb dolog, ami most történhetett. – járkált körbe-körbe a húgocska.
- Elárulnád, minek rángattál ide? – kapta fel a vizet Leon.
- Mondd csak tetszik neked, Jacqueline tudod a hajrálányok vezetője, aki egy osztályba jár veled? – kérdezte a lánytestvér.
- Nem, az egy nyávogós liba, de hogy jön ez most ide? – kérdezett vissza az idősebb testvér.
- Hát pedig járnod kell vele. – motyogta szomorúan a hugica.
- Mi van? – pislogott nagyokat a báty mivel nem hitt a fülének.
- Szóval Jacquelinenál van egy fotó, amin Vivien és Mr. Tugdual éppen bemennek egy szerelmi hotelbe és azt mondta, hogy ha nem lehet a barátnőd akkor mindenkinek megmutatja. – mesélte Sophie.
- Nem szó se lehet róla, engem nem fog zsarolni senki. – ellenkezett a nagyobb testvér.
- Értsd meg Leon nem tehetünk semmit, ha ez kiderül Vivient kirúgják. – magyarázta Sophie könnyes szemmel.
- Rendben, de csak miattatok. – sóhajtott nagyot a fiútesó és visszament a termébe. Kishúga becsöngetés után pár perccel érkezett meg az órára, amiért jól le is szidták. Óra közben levelekkel bombáztam, hogy megtudjam, mi volt olyan fontos, de egyikre sem válaszolt. A következő szünetekben is került, nem tudtam mi baja, de úgy véltem majd a nagyszünetben megbeszéljük. Nem is kellett sokat várni, mert az ebédszünet hamar elkövetkezett, én pedig vidáman vittem szokásos asztalunkhoz az ebédet.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
