-         Halló? - mondta egy kicsit álmosan már.

-         Szia! Bocsi a késői zavarásért, de… muszáj veled beszélnem.

-         Hello! Tudod hány óra van?

-         Gondolom kb. éjfél körül jár az idő! – mosolyodott el a vonal végén lévő személy.

-         Sajnos nem talált Michael! Már hajnali 1 is elmúlt! Mond gyorsan, mert mindjárt elalszom - ásított közbe Sora.

-         Nem jut semmi dallam az eszembe az új számunkhoz, és ma egész nap kurvára ideges voltam, többek között ezért és…

-         Ezért képes voltál felhívni?! Bocs, de most nagyon álmos vagyok és nem szeretném, ha kiüldöznéd a szemeiből az álom manókat, úgyhogy most kénytelen leszel ezt egyedül megoldani.

-         Várj! Ne tedd le!

-         Jó éjszakát Michael! – ezzel lenyomta a piros gombot Sora és rögtön álomba zuhant.

Reggel Sora fáradtan ébredt, mintha egész éjjel nem aludt volna egy szemhunyásnyit se. Majd mikor már minden kitisztult a szeme előtt meglátta Foolt, aki nyálát csorgatva bámulta önfeledten.

-         Fantom mit bámulsz ennyire? - kérdezte Sora, nem sok jót sejtve.

-         Jaj sem-mit So-ra – tagolta lassan, nem bírt betelni a látvánnyal…J

Sora lenézett magára, aztán rögtön kapcsolt is, fekete selyem hálóingje egyik pántja le volt tolódva, s egyik melle tisztán látható volt.

-         A francba! - szörnyülködött és gyorsan felhúzta a pántját. - Hogy lehetsz Fantom ennyire… ennyire… ááá… nem is találok szavakat erre!

-         Miért Sora? Én most tényleg nem tettem semmi! - mentegetődzött a kis szellem. - Igazán büszke lehetsz az alakodra.

-         Na most már ebből tényleg elég legyen! - ezzel megfogta a kis perverz lényt, kiment az erkélyre és a legnagyobb erővel elhajította az óceán felé.

Fantom a homokban landolt, csak két lábba lógott kifelé, amit egy arra haladó rákocska vette célpontba.

Sora megmosakodott, majd felvett egy edzőruhát és lement saját gyakorló termébe, hogy egy kicsit bemelegítsen. Szebbnél szebb és nehezebbnél nehezebb mutatványokat mutatott be. Utána látta, hogy nemsokára 10 óra lesz. Lezuhanyozott, majd felvett egy kényelmes sportos ruhát. Edzőtáskájába gyorsan beledobta dresszét, meg egy váltóruhát és már indult is a színpadhoz.

Egy pár perccel hamarabb érkezett, betartva „ígéretét” Miának, hogy nem késik el. Bement az öltözőbe, felvette edzőruháját. Egy fehér ujjatlan sportfeslőt és egy fekete térdnadrágot. Mondanom sem kell a két ruhadarab csak úgy tapadt a testéhez, így minden domborulatát mutatva. Vörös hosszú haját összefogta lófarokba, hogy az ugrásoknál ne zavarja.

Majd elkezdett bemelegíteni, mert még párja nem érkezett meg. Eltelt negyed óra is, mikor már Sora felrobbant a dühtől, hogy Leon még mindig nem érkezett meg, ezért elkezdett a trapézokon is gyakorolni. Pár perccel később… Leon is besétált, köszönés nélkül, de ezt már az angyal nem nagyon tűrhette.

-         Mi van Leon? Tegnap óta annyira megsértődtél, hogy már köszönni sem tudsz?! - mondta Sora gúnyosan.

-         Jaj elnézést, hogy nem köszöntem őnagyságának! - játszotta Leon a nagy komikust.

-         Késtél, és egyáltalán nem érek rá arra, hogy a szabad perceimet rád pazaroljam! - mondta Sora szinte sziszegve, s közbe Leon előtt állt meg centiméterekre.

Ez nagyon tetszett Leonnak, hogy a lány ennyire dühős, különösen jól állt neki. „Még ilyen helyzetbe is felizgatsz engem?”

-         Igen? – vonta fel szemöldökét. - A főnök hívatott, s ezért késtem. - majd egy kaján mosoly jelent meg az arcán. „Ha te tudnád édes kicsi Sora, hogy mit kell tenni a darabban.”

„Ez meg most mit vigyorog?!” tűnődött közben Sora.

-         Igen képzeld!

Erre odalépett a lány elé, s az állát gyengéden megfogva fordította maga felé és mélyen barna szemeibe nézett.

-         Tudom, hogy még mindig táplálsz irántam érzéseket. S ha akarod, ha nem ezt nem tudod előlem eltitkolni.

-         Nem, te csak képzelődsz - szabadította ki magát, s hátrébb lépett egy lépésnyit.

-         Ne hazudj önmagadnak Sora Naegino! - emelte meg férfias hangját.

-         Nem! Nem képzelődök! szerintem te vagy magadtól elájulva Leon Oswald! - ordított rá már kikelve Sora.

-         Sziasztok! Látom most szakítottam félbe egy kisebb vitát - mosolygott kedvesen Mia.

-         Szia! Nem szakítottál félbe semmit - ölelte át barátnőjét Sora.

-         Akkor jó, hoztam a forgatókönyvet, amiben le van írva, hogy mit kel tennetek. És lenne még valami…

-         Mi lenne az? - kérdezte furcsán.

-         Hát Sora… a végén, amikor a herceg ébredezik a Szirén mellett, mindketten meztelenek.

-         Micsoda?! - akadtak fel a szemei.

-         Azért nem lenne rajtatok semmi, mert az nem lenne annyira hiteles, mintha teljesen csupaszok nem lennétek.

-         MIA! Ugye ezt nem gondoltad komolyan? - nézett egy kicsit megpirítva barátjára.

-         Nyugi Sora! Amúgy egy hatalmas medencét fogunk felállítani, s a víz alul takar titeket, fenn meg háát… egymással szemben lesztek és… úgyis mindkettőtöknek nagyon hosszú haja van, s azt felhasználhatjátok, hogy takarjon titeket.

-         Te teljesen megbuggyantál vagy mi? - sipítozta már Sora.

-         Nem, na csak ennyi lenne. Elvállalod? - nézett reménykedve

-         Mi van csak nem félsz valamitől? - mosolygott Leon kajánul partnerére, mert ő már tudta mi a feladatuk. Többek között, ezért késett.

A vörös démon szemeibe még soha nem lángoltak ennyire a düh szikrái. Parázslott. Mindenkit meg akart égetni csillogó szemeivel. Főleg egy személyt, Leont.

- Nehogy azt hidd, hogy megfutamodok! Már nem vagyok gyerek! - fordult Leon felé - Te még nálam is jobban fogsz szenvedni! - mosolygott vissza a döbbent férfira.

- Na akkor én nem is zavarok tovább! Sziasztok! - köszönt el Mia.

Már kb. 6 órája edzettek, de az előbbi incidens óta nem beszéltek egymással. Leon kitűnően bírta, hogy nem kellet megszólalnia, hiszen ennek ő volt a mestere, de Sora hallgatása meglepte Leont. „Hogy képes ezek után egy kukkot sem szólni? Hisz régen alig bírta ki, ha nem szólalhatott meg.”

„Ez már a büntetés része Leon!” - mosolyodott el magában a vörös démon.

Az összhang tökéletes volt köztük, tudták egymás reakcióit, egy hibát sem ejtettek a gyakorlás alatt. Igaz minden elemet hibátlanul hajtottak végre és szenvedély is meg volt köztük, de még sem az a szenvedély volt, ami égeti a levegőt és minden parázslik körülöttük.

Sora leugrott, hogy megnézze hány óra, lehet már, Leon követte. Kíváncsi volt mért hagyta csak úgy ott az egyik ugrásnál.

-         Jaj ne el fogok késni! - gondolkodott hangosan.

-         És szabad megtudnom honnan fogsz elkésni? - kérdezte hűvösen

-         Semmi közöd hozzá!

-         De igen van hozzá közöm édes, mert a partnernőm vagy.

-         Te nekem ne édesemezzél! Oké? —ezzel szaladt is volna, de egy kéz visszarántotta és magához ölelte szorosan.

-         Leon mondtam már, hogy ezt nem tűröm! S most légy szíves eressz el!

-         És mi van, ha nem?!

-         Szerintem inkább erezd el Sorát, nehogy velem gyűljön meg a bajod!- szólalt meg az ajtó felől egy mély hang.

Leon kezei rögtön lecsúsztak a törékeny angyalról. Sora egyenesen a hang tulajdonosa felé vette az irányt.

-         Michael?! Hát te meg mit keresel itt? Nem a stúdióban kéne lenned?

-         De, csak gondoltam fáradt leszel az edzéstől és gondoltam, hogy eljövők érted.

Leon döbbenten és féltékenyen nézte végig „Ki ez?” csak ez játszódott le a fejébe.