|
Középiskolai évek
2007.08.30. 08:20
- Sehogy és Leon folyton csak piszkál. – panaszkodtam.
- Bátyus legyél vele egy kicsit kedvesebb és segíts neki megtanulni korizni! – utasította testvérét a hugica.
- Miért pont én? – akadékoskodott az idősebb tesó.
- Azért, mert én már elfáradtam egy kicsit és le akarok ülni pihenni. – válaszolta és azzal távozott is.
- Szépen itt hagyott minket. – jegyeztem meg és kalimpálva elindultam.
- Igaza van, nélkülem sehová sem jutsz. – fogta meg a kezem a nagyobbik testvér és maga után húzott, jómagam ezen annyira meglepődtem, hogy még mozogni is elfelejtettem.
- Na végre nem kapálódzol. – nyugtázta, mire én továbbra is csak mozdulatlanul csüngtem a karján.
- Azért nem ártana, ha mozgatnád egy kicsit a lábad, attól mindketten jobban haladnánk. – ecsetelte mire én eszeveszett lábmunkába kezdtem, aminek eredményeképp megint egy hatalmasat zakóztam, Leon azonban most állva maradt.
- Nem éppen így gondoltam. – segített fel.
- Sajnálom, úgy látszik ez nem nekem való. – kámpicsorodtam el.
- Ne add fel ilyen könnyen! – fogta meg mindkét kezem és velem szembe állt, bár ő hátrafelé haladt, ez nem okozott neki különösebb gondot, így már jobban haladtunk, mivel nehezebben estem el, viszont Leon közelségétől kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam.
- Folyton a lábadat nézed, ez így nem jó, legyél egy kicsit magabiztosabb, inkább nézz rám. – okított az ezüsthajú srác.
- Így jó? – néztem fel rá kipirult arccal, mire ő váratlanul magához rántott és hogy el ne essek átölelt. Először nem tudtam mire vélni tettét, aztán észrevettem, hogy valami önjelölt „koribajnok” éppen most száguldott el mögöttünk és engem majdnem fellökött.
- Nem lett volna jó, ha megint elesel. – magyarázkodott a bátyus, de még mindig a karjaiban tartott.
- Aha, kösz. – hálálkodtam.
- Látom, jól haladtok. – jött oda hozzánk vigyorogva Sophie.
- He? – fogtam fel helyzetünket és ügyetlenül kikecmeregtem Leon öleléséből, minek következtében ismét tanyáltam egy hatalmasat.
- Jól vagy? – hajoltak fölém aggódva a testvérek.
- Úgy ahogy. – tapogattam meg a fejem.
- Ez valahogy nem a te sportod. – húzott fel a kishúg.
- Én is így érzem, még egy ilyen esés és tuti agyrázkódást kapok, szóval most inkább haza mennék. – mentem kifelé.
- Mi is megyünk. – vonszolta maga után bátyját osztálytársnőm. A karácsonyt nem szándékoztam a testvéreknél tölteni, ám barátnőm valahogy mégis rábeszélt, hogy töltsem náluk az ünnepet. Így 24.-én reggel már az ajtóban álltam.
- Szia, gyere. – invitált be a húgocska.
- Nahát micsoda finom illatok, csak nem sütsz valamit? – kíváncsiskodtam.
- De sütit, de nem lett valami jó. – rakott elém egy tálca sötétbarna valamit.
- Jó lesz ez, csak egy kicsit több vaj kéne bele meg méz és egy kicsit kevesebb ideig kellene sütnöd…. – kóstoltam meg Sophie remekművét.
- Rendben, de ugye segítesz? – érdeklődött a fehér hajú lány.
- Hát persze. – mosolyogtam és nekiláttunk az újabb tepsi sütemény elkészítésének, ez az adag már sokkal jobban sikerült.
- Hmm, ez finom. – ízlelte meg alkotásunkat a hugica.
- Aha, szerintem is. – erősítettem meg.
- Vigyél ki egy kicsit Leonnak az erkélyre, szegény még mindig a fával szenved. – küldött ki a kisebbik testvér bátyjához.
- Te meg mit csinálsz? – néztem érdeklődve, ahogy a fenyőt farigcsálja.
- Megfaragom ezt a béna gazt, hogy beleférjen a tartóba. – morogta.
- Nem is béna! – ellenkeztem.
- De az, mert nem hagytad, hogy én válasszak, pedig ha úgy lett volna ahogy én akarom, akkor nem kéne most ezzel foglalkoznom. – zsörtölődött tovább.
- Jóvanna’ inkább egyél. – toltam az orra alá a tányéron lévő gőzölgő édességet.
- Ez nem is rossz, ahhoz képest, hogy a húgom sütötte. – állapította meg az idősebbik testvér.
- Na, hogy ízlik? – jött ki hozzánk a lánytesó is.
- Ehető. – felelte tömören Leon.
- Örülök, Viv segített, az első széria, amit egyedül sütöttem kicsit érdekes lett. – ecsetelte Sophie.
- Na menjünk, csináljunk még egy adagot. –bíztattam a húgocskát és nekiláttunk egy újabb tálca finomság készítésének, mire végeztünk, már Leon is sikeresen belegyömködte a fenyőfát a tartóba.
- Oké akkor szerintem el is kezdhetitek díszíteni, eszembe jutott hogy még valami hiányzik, szóval megyek, megveszem. – kapta fel kabátját a lánytesó és már el is iszkolt. A bátyjával pedig elkezdtük dekorálni a karácsonyfát, persze minden apróságon összevesztünk közben. Éppen a csúcsdíszt próbáltam felhelyezni a fára, egy széken egyensúlyozva, mikor a fiútestvér megzavart a műveletben, én pedig ijedtemben leestem a székről, szerencsére Leon éppen mögöttem állt, így el tudott kapni.
- Ostoba, mondtam, hogy majd én felteszem. – dorgált meg.
- Tudom, de én akartam. – szögeztem le és próbáltam kimászni öleléséből.
- Olyan makacs vagy. – nézett mélyen a szemembe, tekintete kedves volt és talán egy kicsit elvarázsolt igazából, fogalmam se volt, hogy mi lelhette.
- Igen, de most már tényleg jó lenne, ha elengednél mert kezd egy kicsit fura lenni ez a helyzet. – dadogtam miközben ő csak egyre közelebb hajolt hozzám, már csak egy fél centi volt köztűnk a távolság mikor valaki megzavart bennünket.
- Aha, tudtam, hogy erre szükség lesz. – lóbált a fejünk fölött egy fagyöngyöt a hugica.
- Mi van? – ugrottunk szét egyszerre.
- Hát tudjátok, fagyöngy, ha valakinek netán csókolózni támadna kedve. – vigyorgott sejtelmesen a fiatalabbik tesó.
- Felejtsd el! – sértődtem meg.
- Jól van, csak egy ötlet volt. – szomorodott el a lánytestvér.
- Rossz ötlet volt. – tette hozzá Leon.
- Oké, oké többet nem csinálom, inkább vacsizzunk és utána ajándékozzunk. – rukkolt elő vele Sophie, ez ellen nekünk sem volt kifogásunk így hát nekiláttunk a falatozásnak, a finom vacsora végeztével pedig mindenki előtúrta a becsomagolt dobozokat.
- Lehetek én az első? – ujjongott a kishúg mire mi csak bólintottunk és átadtuk neki a csomagokat, amit ő hangos köszönömökkel és cuppanós puszikkal jutalmazott.
- Jé ez a nyaklánc amit a boltban láttunk, imádlak Viv! – örvendezett.
- Ezek meg a hozzá való, fülbevaló! Hogy találtad ki? – kíváncsiskodott a lány.
- Nem volt nehéz, miután egy óráig szobroztál a kirakat előtt. – jegyezte meg testvére.
- Nem is. – tiltakozott a lánytesó.
- De tényleg. – nevettem el magam én is.
- Jó, jó inkább adjuk oda Vivien ajándékét…. – terelte a témát a kisebbik testvér majd egy dobozt, nyújtott elém.
- Köszi. – vettem el.
- Nahát ez olyan mint a tiéd csak kék kővel! – lepődtem meg.
- Igen szerintem, nagyon illik hozzád, és reméltem, hogy tetszik is. – fejtette ki barátnőm.
- Nagyon szép, már az üzletben is megtetszett. – feleltem.
- Bár nem érdemled meg, de azért, nesze. – tolt az orrom alá Leon is egy ajándékocskát.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
