Az klassz, és ez az idióta mit fog kapni? – mutattam a fiútestvérre, aki erre egy fintort vágott.
- Vele mindig nehéz dolgom van, sose tudom, hogy mit szeretne, ezért csak a megérzéseimre hagyatkozom. – magyarázta Sophie.
- Én már tudom, mi lenne a megfelelő ajándék neki. – szólaltam fel.
- Mi? – csillant fel a húgocska szeme.
- Egy szoba a zárt osztályon. – vigyorodtam el.
- Baromi vicces. – szólalt meg Leon is.
- Az ajándékötleteidet még egy kicsit módosítani kell, de eljöhetnél velünk vásárolni holnap suli után. – vetette fel barátnőm.
- Neke… - tiltakoztam volna, de már éppen becsengettek, utána pedig nem is került szóba a dolog, őszintén szólva teljesen el is felejtettem. A következő iskolai napot is túléltük főként, hogy már a tanároknak sem volt kedvük tanítani így az órákon is szabad fogalakozás volt. A nap végén, a suli kapuján kilépve éppen indultam volna haza mikor Sophie állított meg.
- Nem jössz velünk? – kérdezte.
- Hová? – értetlenkedtem.
- Hát vásárolni, tudod tegnap megbeszéltük. – világosított fel fiatalabbik tesó.
- Tulajdonképpen én el is felejtettem és igazából… - mentettem volna ki magam.
- Gyere, jó móka lesz. – ragadott karon a húgocska és már indultunk is shoppingolni. A Paris Centre-be mentünk, beszerezni az ünnepi kellékeket. Először is Sophie egy halom ezüstszínű díszt vett mondván, hogy idén ő ezüstös karácsonyfát akar, szerintem meg csak simán vonzotta a sok csillogó bigyó, amit aztán Leon cipelt. Éppen a kirakatokat bámultuk amikor a kishúg leragadt egy ékszerboltnál.
- Ezt nézd Viv, hát nem gyönyörű? – mutatott egy rózsa alakú ezüst fülbevalóra aminek a közepét egy csillogó kis kő díszítette.
- De tényleg nagyon szép. – vettem szemügyre én is az ékszert.
- Nézd ott van, kék kővel is, majdnem olyan színű mint a szemed. – terelte figyelmemet az alatta lévő darabra.
- Aha. – bólogattam.
- Igazán illene hozzád, a fehér köves meg hozzám, jól mutatna, ha egyforma fülcsink lenne. – lelkesedett a lánytestvér.
- Biztosan, de nekem nincs kilyukasztva a fülem. – tűrtem arrébb, hajamat nyomatékosítás képpen.
- Kár. – szomorodott el a kisebbik testvér, majd tovább indultunk. A báty szemmel láthatólag már nagyon unta az egész hajcihőt, főleg, hogy húgocskája minden második üzletnél megállt, hogy jó alaposan szemügyre vegye a kínálatot.
- Na jó, én inkább megyek, veszek fát. – jelentette be a fiútestvér és már el is tűnt, mi pedig ismét belevetettük magunkat shoppingolásba, persze nem kellet sok idő és a húgocska ismét földbe gyökeredzett valahol.
- Mi az? – faggattam.
- Látod azt az órát. – tapasztotta ujját az egyik kirakatüvegre.
- Igen. – feleltem.
- Pont jó lenne Leonnak és szerintem tetszene is neki. – fejtette ki a hugica.
- Akkor vedd meg!– buzdítottam a barátnőmet.
- Igen ám, de nincs elég pénzem. – kotorászott a lánytesó pénztárcájában.
- Ugyan gyere. – húztam magam után be a boltba.
- Jó napot, miben segíthetek? – köszönt mosolygósan az eladó.
- Azt az órát kérnénk. – mutattam az időmérő eszközre.
- De Viv mondtam, hogy nekem nincs elég… - akadékoskodott a fiatalabbik testvér.
- A felét kifizetem, de el ne áruld a bátyádnak. – jelentettem ki és átadtam néhány bankjegyet a hugicának.
- Köszönöm. – mosolygott hálásan Sophie.
- Esetleg gravírozzak valamit a számlap hátuljára? – tette fel kérdését az eladónő.
- Hát… - gondolkozott Sophie.
- Ezt intézd el, nekem még van egy kis elintéznivalóm, itt találkozunk. – léptem ki az üzletből faképnél hagyva a meglepett lányt. Amint egy kicsit eltávolodtam osztálytársamtól, sietősebbre vettem a tempót, célom nem volt más mint az előbb látott ékszerüzlet.
- Jóh napoth…- léptem be lihegve az ékszerészhez.
- Szép napot kisasszony, segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen a pult mögött álló középkorú férfi.
- Igen láttam itt a kirakatban egy rózsa alakú ezüstfülbevalót, aminek fehér egy kő volt a közepén, azt szeretném megvásárolni. – adtam elő kérésem.
- Sajnálom, de azt már eladtuk. – felelte az ékszerész.
- És a kék köves? – reménykedtem.
- Azt is, de van két nyakláncunk olyan medállal, mint amilyen a fülbevaló. – tolta elém a férfi a fehér és kékköves nyakláncot.
- Akkor a fehér köveset kérném díszcsomagolásban. – vettem elő pénztárcámat. Miközben én, megvásároltam Sophie ajándékát, addig ő bátyja meglepetésével volt elfoglalva.
- Nos akkor megfelel így? – nyújtotta osztálytársam elé a boltos az órát melynek, hátulján rövid dőltbetűs felirat állt.
- Igen, és kérhetném, hogy becsomagolja. – adta elő kívánságát a húgocska.
- Természetesen. – kezdte meg a csomagolást az eladó. Mire visszaértem barátnőmhöz, már az idősebb testvér ajándéka is be lett csomagolva.
- És mit írattál a hátuljára? – kíváncsiskodtam.
- Hát semmi különöset. – titkolózott a fehér hajú lány.
- Hol van már a bátyád? – érdeklődtem.
- Biztos még mindig fát válogat a parkolóban. Tudod mit, amíg te megkeresed addig én veszek magunknak forrócsokit a Mekiben. – rukkolt elő ötletével a hugica.
- Rendben. – bólintottam és már indultam is Leon keresésére, igazság szerint nem nagyon értettem, hogy miért nekem kell az ő bátyját keresgélni, de már nem akartam akadékoskodni. Az áruház parkolójában tartott fenyővásáron rengeteg ember válogatott a tűlevelűek között és nem kis időbe telt, míg kiszúrtam a fiútestvért a tömegből.
- Végre megvagy. – fogtam meg az ezüsthajú srác karját.
- Te mit keresel itt? Neked nem Sophieval kéne vásárolgatnod? – lepődött meg.
- De igen, de ő küldött, hogy keresselek meg, vesz nekünk forró csokit. – ismertettem a tényeket.
- Rendben, de előbb még veszek egy fát. – jelentette ki.
- Eddig is azt csináltad, nem? – vontam kérdőre az idősebb testvért.
- Ez bonyolult, szóval ne szólj bele! – torkollt le a fiútesó.
- Ennél egyszerűbb dolog nincs is, ezt vedd meg! – álltam oda az egyik fa mellé.
- Ez nem jó, túl alacsony és görbe a csúcsa. – ellenkezett a báty.
- Ne bántsd szegényt, még a végén megsértődik. – néztem szigorúan Leonra.
- Te nem vagy komplett, ez csak egy fa, nincsenek érzései. – akadt ki a bátyus.
- Ebben nem lehetsz biztos, mindenesetre már most tudom, hogy kedvesebb, mint te. – veszekedtem vele tovább.
- Nos, választottak már? – lépett oda hozzánk egy eladó.
- Igen ez lesz. – mutattam a kis fenyőre.
- Rendben akkor összekötözöm… - kezdett bele az árus.
- Nem, másikat választunk. – szólt közbe a fiútesó.
- Még mit nem, képes lennél itt hagyni, amikor olyan aranyos, igenis ezt kérjük! – emeltem fel a hangomat.


folyt. köv.