|
Középiskolai évek
2007.08.30. 08:15
- Szegénykém. – ölelt magához a lánytestvér.
- Ugye…ugye csak meglepődött és azért mondta ez….ugye….ugye Sophie? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem tudom. – sóhajtott nagyot a kérdezett, de már tudta nagyon jól a választ.
- Sajnálom, hogy zavartam, most már ideje mennem, látom hogy te is fáradt vagy. – álltam fel.
- Nem, ilyen állapotban nem mehetsz haza. – tiltakozott a húgocska.
- Rendben, de te menj aludni, én majd elleszek itt a kanapén. – küldtem aludni barátnőmet.
- De… - akadékoskodott volna.
- Igaza van, az senkinek nem használ, ha te sem alszod ki magad. – érkezett meg a fiútestvér két csésze teával, amit a dohányzóasztalra helyezett.
- Jól van, de, ha szükséged van valamire, csak szólj. – tért végül aludni a kishúg, közben Leon helyet foglalt mellettem a kanapén és elvette az egyik csészét.
- Igyál te is. – kortyolt néhányat sajátjából.
- Nem kérek. – feleltem halkan.
- Innod kell a sok bőgéstől teljesen kiszáradtál. – tukmálta rám a forró italt az idősebbik tesó, mire én belátva, hogy igaza van felhajtottam a csésze tartalmát, aztán csak némán ültünk egymás mellett.
- Tudom, most azzal fogsz jönni, hogy te megmondtad előre. – sóhajtottam.
- Más helyzetben biztosan ezt mondanám, de most egy kicsit megsajnáltalak. – vallotta be báty.
- Nincs szükségem a sajnálatodra. – húzódtam arrébb.
- Nem érdekel, hogy mire van szükséged, úgy is túl makacs vagy ahhoz, hogy megértsd, amit mondok. – ölelt magához.
- Eressz el! – kapálództam.
- Nem, mikor legutóbb elengedtelek annak a seggfejnek a karjaiba futottál, többé nem akarok bűntudatot érezni az ostobaságaid miatt. – szorított még jobban magához.
- Miért viselkedsz ilyen furán? – néztem fel rá könnyes szemmel.
- Csak fáradt vagyok… - engedett szabadon.
- Sajnálom ez miatt…- mentegetőztem volna.
- Te is fáradtnak tűnsz, aludj a szobámban, és megleszek itt kint is. – küldött szunyálni én pedig az álmosság ellen már nem nagyon tudtam mit tenni, így szó nélkül bementem a fiú szobájába és elmerültem a kék selyem ágyneműben. Reggel persze megint késésben voltunk, ráadásul nekem még haza is kellett mennem átöltözni és bepakolni a könyveimet. Az első órát teljes egészében lekéstem, nem mintha érdekelt volna, hogy mi történik az iskolában vagy mi a tananyag. Az ebéd szünetben is csak csendben majszoltuk az ebédünket, nekem nem volt mit mondanom, Sophie pedig tapintatosságból nem szólalt meg, Leon meg hát fogalmam sincs, hogy miért hallgatott, máskor már rég beszólt valamit, de most ő is csak hallgatott. A nagyszünet utáni órák csigalassúsággal teltek el. Délután ismét Sophie vigasztalgatott de az estét már otthon töltöttem. Reggel a suliba menet futottam össze a testvérekkel.
- Jó reggelt. – köszöntek egyszerre.
- Kinek jó? – kérdeztem vissza.
- Mi baj? – kérdezte a fiatalabbik testvér.
- Az első óra, angol. – sóhajtottam nagyot.
- Félsz? – kíváncsiskodott a húgocska.
- Nem csak furcsa lesz találkozni vele. – válaszoltam.
- Ha gondolod még visszafordulhatunk. – ajánlotta fel barátnőm.
- Azzal, ha most elmenekülök, nem oldódik meg semmi, előbb utóbb úgyis találkoznánk, jobb ha minél előbb túl esünk rajta. – ecseteltem.
- Igazán bátor vagy. – veregette meg a vállamat osztálytársnőm.
- Dehogy, csak már nincs mit veszítenem, ennél rosszabbul már úgyse fogom érezni magam. – fejtettem ki, beszélgetésünk végeztével épp elértük az iskola kapuját.
- Hát most már nincs menekvés. – szakadt ki belőlem egy sóhaj, majd mindhárman beléptünk az épületbe. A teremben már lelkileg mindenre felkészülve ültem a helyemen és vártam, hogy mikor lép be ő. Helyette azonban a nyelvtan tanárnő csoszogott be és tájékoztatott minket, hogy Mr. Tugdualnak valami elintézni valója akadt és megcserélték az első és az utolsó órát. Hirtelen nem tudtam, hogy ennek a hírnek örüljek-e vagy sem. A többi három órán csak üldögéltem és vártam a végzetem Sophie időnként megdobott egy-egy levéllel, amelyekre rövidke válaszokat firkantottam, de semmi egyéb nem történt. A nagyszünetben aztán megint összegyűlt a kupaktanács.
- Hallottam, hogy megcserélték az óráitokat. – szólalt meg Leon.
- Igen. – bólogattam.
- Szar ügy, pedig úgy beleélted magad a romantikus hősnő szerepébe. – gúnyolódott.
- Beszél az aki egy teáskanál érzelmi szintjén van. – kontráztam rá.
- Végre nem csak a nyavalygásodat kell hallgatnom. – mosolygott a fiútestvér.
- Fogd be vagy én tömöm be a szádat! – fenyegettem.
- Mivel, talán azokkal a bazi nagy táskákkal amik a szemed alá nőttek a sok bőgéstől? – incselkedett tovább a bátyus.
- Még egy szó és lenyomom a cipőmet a torkodon. – zsémbeltem.
- Azt megnézném. – pimaszkodott tovább.
- Hát akkor csak figyelj! – álltam fel a helyemről, hogy végrehajtsam a műveletet, de már éppen becsengettek úgyhogy rohantunk órára. A kémia órára most sem tudtam, figyelni mivel a következő óra lehetséges történéseit vázoltam fel magamban. Az első lehetőség az volt, hogy Elliot majd térden állva kér bocsánatot, miközben valami fiúbanda slágere szól a sulirádióból és csak hogy kiengeszteljen eljegyez egy gyűrűvel amit egy dió méretű gyémánt díszít. Szép is lett volna de rövid valószínűség számítás után ezt a végkifejletet el is vetettem. A következő eshetőség az lett volna, hogy az ofő bejelenti, hogy Mr. Tugdual elment Tibetbe buddhista szerzetesnek és soha többé nem néz nőre. Figyelembe véve a tényeket ezt is valószínűtlennek tartottam. Hosszas elmélkedésemből csak a csengő rángatott ki.
- Neked kész van az angol házid? – tette fel Sophie kicsit sem kellemes kérdését.
- Nem miért volt valami? – néztem rá értetlenkedve.
- Aha, két oldalnyi fogalmazás a füzetben. – világosított fel.
- Basszus. – káromkodtam el magam, mire minden tekintet rám szegeződött.
- Most mi legyen? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem tudom, de nem lenne jó emiatt is konfliktusba kerülni Mr. Tugduallal. – fejtette ki a húgyocska.
- Hát nem. – helyeseltem.
- Meg van! – kapta fel a füzetemet a lánytestvér és cipelt magával bátyja osztálytermébe.
- Leon. – szólt neki.
- Mi az? – nézett ki az ezüst hajú srác.
- Segítenél Vivnek megírni az angol fogalmazást, nagyon gyorsan? – interjúvolta meg bátyját.
- Aha. – bólintott és a helyére ültetett majd mellém húzott egy széket amin ő foglalt helyet.
- És te? – bámultam a kisebbik testvérre.
- Nekem már kész van, csak túl feltűnő lenne, ha rólam írnád le. – felelte és elviharzott. Leon diktálta, hogy mit írjak én pedig szorgalmasan körmöltem le minden szavát, ő néha egészen közel hajolt, hogy lássa mit is firkálgatok a füzetembe. Éppen egy ilyen pillanatban lépett be a terembe Elliot is aki valamilyen könyvért jött vissza, amit az előző órán itt hagyott. Gyilkos pillantást vetett ideiglenes tanítómra, aki megérezte ezt és felnézett a füzetemből. Természetesen őt sem kellett félteni, nyíltan nézett angol tanárunk szemébe egy jó darabig farkasszemet néztek, de egyikük sem szólalt meg, aztán Mr. Tugdual távozott.
folyt. köv. egy hát múlva
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
