3. fejezet

-Jó napot Oswald Úr!

-Jó napot!

-Szabaddá tettük Önnek a szokásos szobát. Itt vannak a kulcsok. Parancsol még valamit?

-Nem köszönöm! Viszlát!

-Viszlát!

Leon miután átvette a kulcsokat egyből a szobájába ment.

-Mit gondolhat most Sora. Most biztos gyűlöl, hogy nem szóltam Neki, de minél előbb el kellett jönnöm onnan. Nem bírtam volna sokáig Sora közelébe. Hiába próbáltam harcolni az érzéseim ellen. Úgy tekintettem rá mintha a húgom lenne, de ez az érzés megváltozott és egyre jobban vonzódtam hozzá. A Halál Isten nem lehet szerelmes. Csak megbántanám és azt nem akarom. Nem akarok Neki fájdalmat okozni.

Leon gondolat menetét a szobapincér szakította félbe.

-Parancsol még valamit?

-Nem köszönöm! Viszlát!

-Viszlát!

Miután a szobapincér elment Leon kitette a „Ne zavarjanak” táblát és magára zárta az ajtót. Senkivel nem akart beszélni, de egyszercsak egy kis lény jelent meg a szobába.

-Azt hiszed az a megoldás, hogy elmenekülsz?

-Fantom! Már csak Te hiányoztál! De, hogy kerülsz Te ide?

-Én mindenhol ott vagyok! Ezt tudhatnád!

-Én nem menekülök csak nem akarom megbántani Sorát. És nem hiszem, hogy Ő is azt érezné amit Én.

-Tudod Te is nagyon jól, hogy ez nem igaz. Nem mered bevallani Neki az érzéseidet, mert félsz, hogy visszautasít. De ha elmenekülsz soha nem fogod megtudni, hogy Ő mit érez!

-Ez nem igaz nincs igazad, de különben is minek magyarázkodok egy manónak!

-Hé kikérem magamnak! Én nem egy manó vagyok hanem Fantom a színpad szelleme.

-Hol érdekel az engem! És különben sem tartozok már a Kaleido társulathoz! Úgyhogy nem értem, hogy miért látlak és miért süketelsz Nekem még mindig!

-Kemény szavak ezek, de ne hidd azt, hogy azzal, hogy elmenekültél mindent megoldottál. Sőt…. A neheze még csak most jön!- mormogta Fantom halkan.

-Mondtál esetleg még valamit- kérdezte Leon, mert nem halotta mit mondott neki Fantom, de addigra a kis lény már duzzogva odébbállt.

Folyt. Köv.