|
Középiskolai évek
2007.08.29. 09:02
- Igen, de mindenkit visszautasítottam, de te is tudod hogy megy ez, Mr. Népszerű. - gúnyolódtam. Útközben annyira elbeszélgettük az időt, hogy észre sem vettük és már a testvérek otthonánál voltunk, ahol Sophie kikukucskált ki az ablakból és látta, hogy egymásba karolva sétálgatunk, mikor a bejárati ajtóhoz értünk még mindig nem engedtük el, egymást egyszerűen fel sem tűnt, hogy milyen helyzetben vagyunk, amíg a hugica meg nem szólalt.
- Nahát, ilyen jól kijöttök. - nyitott ajtót vigyorogva.
- Mi???!!! Dehogy!!! - ugrottunk szét mintha csak az életünk múlott volna rajta.
- Várjunk csak egy percet, neked nem kellett volna haza kísérned Vivient? - nézett Sophie bátyjára.
- Túl messze lakik és azt mondta nem tud elviselni olyan hosszú úton, ami azt illeti én sem őt. – vetette oda Leon.
- Tényleg, én az előbb nem így láttam. – kuncogott a fehér hajú lány.
- Nagyon vicces, inkább haza megyek. – fordultam kifelé az ajtón.
- Várj, maradj ígérem nem hozom szóba többet. – fogadkozott Sophie, ennek hatására úgy döntöttem mégis maradok és azon nyomban elfoglaltam a fürdőszobát, aminek Leon örült a legkevésbé.
- A kádban ágyaztál meg magadnak, vagy mi van? – kiabált be a fiútestvér.
- Nem. – kiáltottam vissza.
- Akkor meg gyere már ki, mert én is be szeretnék jutni a saját fürdőszobámba. – mérgelődött.
- Jó mindjárt. – feleltem és közben próbáltam magamon eligazgatni a Sophietól kapott hálóinget, ami túl rövidnek bizonyult és hát mellben is kicsit feszült rajtam. Hát igen szerencsémre vagy épp most szerencsétlenségemre eléggé felnőttes alakom volt, amelyet fenékig érő sötétzöld hajam és kék szemeim csak még hangsúlyosabbá tettek, ehhez a párosításhoz nem nagyon illett a fodros, mintás hálóruha.
- Kész vagy már? – szólt ismét Leon, mivel tudtam, hogy tovább nem hajlandó várni, kiléptem a fürdőből és egyenesen húga szobája felé vettem az irányt.
- Cuki ruci. – fuldoklott a nevetéstől az idősebbik testvér mikor megpillantotta rajtam az eprekkel díszített hálóruhát.
- Sophieé. – feleltem visszafordulva a hugica szobájának ajtajából.
- Rajta valahogy kevésbé fest nevetségesen. – jegyezte meg.
- Miről van szó? – csatlakozott be a társalgásba a lánytestvér.
- Csak az idióta bátyád piszkál, ezért. – mutattam a ruhadarabra.
- Hát tényleg elég muris. – vigyorodott el a kisebbik testvér is.
- Kösz, hogy mellettem állsz. – fintorodtam el.
- Bocs, de ő mégiscsak a bátyám és hát ez akárhogyan is nézem nem igazán illik hozzád. – szabadkozott, miközben próbálta magába fojtani előtörő kuncogását.
- Hugi, belőled se lesz stylist. – vigyorgott tovább Leon.
- Mi az, ma van a „Röhögjük ki Vivien Régist est”? – zsémbeltem.
- Nem dehogy, bocsi, bátyó tudnál adni neki valami ruhát estére? – nézett testvérére a fehér hajú lány.
- Jah. – felelte Leon majd a szobája felé vette az irányt és intett, hogy kövessem én pedig szót fogadtam, bent a szekrényében kezdett kutatni, hosszas keresgélés után előbányászott egy pólót és egy rövid nadrágot.
- Nesze. – nyújtotta át a báty a ruhákat.
- Azért ennyire ne legyél kedves. – morogtam.
- Ha nem tetszik a kiszolgálás, menj szállodába. – szólt vissza.
- Csodálom, Sophiet amiért el tud viselni téged. – mondtam inkább csak magamnak, azután elhagytam a helyiséget és a kishúg szobájában vettem fel alkalmi pizsamámat. Az öltözködést követően kivonultam a nappaliba osztálytársnőm társaságában, valami romantikus filmet kezdtünk el nézni a tévében, mikor kilépett a fürdőből Leon egy szál törölközőben.
- Mehetsz fürödni hugi. – szólt oda testvérének, mire mindketten odakaptuk a fejünket, Sophie meglepetten vette tudomásul, hogy testvérét nem igazán izgatja a jelenlétem és nyugodtan szambázik keresztül a nappalin, még úgy is hogy csak egy törölköző takarja.
- Leon egy kicsit lehetnél tekintettel arra, hogy vendég van nálunk. – dorgálta meg bátyját a fehér hajú lány.
- Rá gondolsz, ugyan már, a tények ismeretében nem hiszem, hogy lenne olyan dolog ami ezt a lányt zavarba hozza. – vetette oda.
- Ne légy undok! – nézett rá szúrósan hugicája.
- Hagyd csak, úgysem tudna semmi érdekeset mutatni nekem. – kontráztam rá.
- Na jó, próbáljátok nem megölni egymást, amíg bent vagyok. – fordult vissza a lánytestvér a fürdő ajtajából, bezárta maga után. Ezek után én próbáltam volna folytatni megkezdett tevékenységemet, vagyis a filmnézést, mikor Leon lehuppant mellém a kanapéra és kezébe vette a távirányítót.
- Hogy lehet ilyen nyálas, hülyeséget nézni? – tette fel a kérdést és már csatornát is váltott.
- Hé, ha nem zavar engem érdekel az a film. – háborodtam fel.
- Nem zavar. – felelte közönyösen.
- Add vissza! – próbáltam megszerezni a távirányítót, kevés sikerrel persze, mivel hiába kapálództam a fiútestvér valahogy mindig kijátszott, ezzel egy darabig el is lettünk volna, ha nem csörren meg a telefonom. A csengőhang csak egyet jelenthetett, Elliot hív, gyorsan kaptam a telóm után, de nem voltam elég fürge mivel Leon már megkaparintotta azt.
- Azonnal add ide! – szóltam rá ingerülten, mire ő odadobta a távcsit.
- A telefonomat! – mondtam dühösen.
- Ezt? – mutatott rá a még mindig csörgő mobilra, majd elvigyorodott.
- Fel ne vedd! – néztem rá szúrós szemmel, mire ő direkt az ellenkezőjét csinálta.
- Tessék? – emelte füléhez a telcsit, vonal másik végén lévő személy azonban lecsapta.
- Mekkora paraszt, bele se szól. – jegyezte meg.
- Idióta! – kaptam ki a kezéből könnyes szemmel a készüléket.
- Mit csináltál? – nézett tesójára az éppen a szobába érkező Sophie, mivel ő már csak azt látta, hogy könnyes szemmel bámulom a telefonom.
- Semmit, kicsit meg van zakkanva a csaj. – mutatott felém, már épp visszaszóltam volna, mikor ismét megcsörrent a mobilom.
- Szia. – vettem fel.
- Ki volt vette fel az előbb? – hangzott a kérdés a vonal másik oldaláról.
- Senki, biztos rossz számot hívtál. – füllentettem, mivel a helyzetet elmagyarázni túl bonyolult lett volna.
- Mindegy, fél óra múlva gyere a Soif hotelbe, ne késs mert nincs túl sok időnk. - magyarázta Elliot.
- Rendben, de az hol van? – érdeklődtem.
- A Foule negyedben. – felelte.
- Oké, igyekszem, ahogy csak tudok. – zártam le a beszélgetést majd letettük a telefont.
- Na? – kíváncsiskodott Sophie.
- Nekem most mennem kell. – jelenttettem ki és már indultam is volna felöltözni.
- Mi, ilyenkor? - nézett Leon az órára.
- Nem tudjátok, hogy jutok el innen leggyorsabban a Foule negyedbe? – tettem fel a kérdést.
- Oda akarsz menni, most? – képedt el a kishúg.
- Igen, Elliot hívott. – válaszoltam egyszerűen.
- Micsoda férfi képes odarendelni egy középiskolás lányt az éjszaka közepén a város legrosszabb negyedébe. – gúnyolódott a fiútestvér, amit én már meg sem hallgattam, mivel rohantam és magamra kaptam a ruháimat.
- Így akarsz menni? – vont kérdőre Sophie.
- Nyugi, majd vigyázok magamra. – nyugtatgattam a hugicát.
- Jó, de az iskolai egyenruha van rajtad. – mutatott öltözékemre a lány.
- A fenébe, ezt elfelejtettem. – szitkozódtam, de már indultam a kijárat felé.
folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
