|
Középiskolai évek
2007.08.29. 08:56
A párizsi Sagale középiskolába jártam és éppen másodéves voltam amikor megismerkedtem Sophie Oswalddal. Korábban már hallottam róla hiszen a bátyja Leon volt a suli legnépszerűbb tanulója annak ellenére hogy már akkor is mindenkivel hidegen és elutasítóan viselkedett. A modorán kívül viszont tényleg minden meg volt benne, ami ahhoz kell, hogy az ember bálvány legyen, magas, jóképű a tanulásban is remekelt, a sportokban pedig verhetetlen így nem csoda, hogy népes rajongó tábor dongta körül. A húga Sophie egy osztályba járt velem, csendes visszahúzódó lány, a jegyei átlagosak voltak egyedül a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Annak ellenére, hogy mindenkivel kedvesen viselkedett nem igazán volt barátnője, a lányok többsége csak azért akart barátkozni vele, hogy a bátyja közelébe férkőzhessenek, amikor rájöttek, hogy Leonnál semmi esélyük, akkor Sophieval sem törődtek többé. Tanév kezdés után két vagy három hónappal az egyik nap órák után sétálgattam az egyik hátsó udvaron, amikor hangokat hallottam az egyik melléképület mögül.
- Leo... - hallatszott egy elfojtott sikoly, majd egy csattanás, mintha megütöttek volna valakit.
- Ne sikoltozz, a bátyád, most úgysem hallja. - nevetett egy fiú.
- Azért kíváncsi vagyok mit fog szólni ha majd ezek után meglátja a szeretett hugicáját. - szólalt meg egy másik diák is, erre már úgy éreztem közbe kell lépnem és hátraszaladtam az épület mögé, ahol két srácot láttam az egyik lefogta a lányt és betapasztotta a száját a másik, míg társa Sophie combjánál matatott.
- Azonnal engedjétek el!!- kiáltottam oda nekik, mire mindketten felém fordultak.
- Nocsak csinibaba, te is csatlakozni akarsz?- vigyorgott kajánul az alacsony szőke.
- Szívesen látunk .- rántott magához a magasabb barna hajú.
- Azt már nem!!!- sziszegtem és egy jól irányzott rúgással ODA, hatástalanítottam így az vinnyogva rogyott össze. Erre már az is hátrafordult, aki Sophiet fogta, én a meglepetés erejét kihasználva behúztam neki egyet, mire az elengedte kis osztálytársnőmet. Sophie remegve dőlt a falnak, melyhez az előbb szorították.
- Gyere már!- rántottam magammal a csuklójánál fogva és futni kezdtem, de menekülésünk nem sikerült olyan fényesre, ahogy terveztem, mert a szőke, akit az imént tökön rúgtam elkapta a lábamat és lerántott a földre, a mellettem futó lány ismét megdermedt egy pillanatra, ijedtségéből csak a kiáltásom hozta vissza.
- Menj már hozz segítséget!- szóltam rá miközben már a másik srác is magához tért. A fehér hajú lány hála az égnek gyorsan kapcsolt és rohanni kezdett ahogy csak a lába bírta, futott egészen a torna teremig ahol bátyjának éppen tesi órája volt.
- Leonh...- nyitott be lihegve a terembe.
- Mi történt?- sietett ki a teremből testvére.
- Sietnünk kell!!!- húzta maga után bátyját Sophie és újra nekiiramodott, amire a kis épület mögé értek a fiúk már javában észhez tértek és velem voltak elfoglalva, az egyik éppen a blúzomat tépte le rólam, bűntársa pedig a nyakkendőmmel próbálta bekötni a számat. Leon egy darabig értetlenül áll, nem tudta miért kellene segítenie nekem, hiszen nem is ismer na meg lehet , hogy csak egy újabb trükk amivel az egyik rajongója próbálja meg behálózni.
- Segíts már neki, ezek akartak bántani!- kiáltotta Sophie, a bátyjának természetesen több se kellett azonnal nekirontott a két srácnak és néhány perc elteltével a két gonosztevő péppé verve fetrengett a földön.
- Ha még egyszer meglátlak titeket a húgom közelében, nem ússzátok meg ennyivel. - fenyegetőzött Leon.
- Jól vagy?- rohant oda hozzám Sophie miközben én próbáltam magamon összehúzni a blúzomat.
- Persze csak kéne egy biztosítótű, amivel össze tudom kapcsolni ezt. - mutattam a blúzomra.
- De hát épp az előbb akartak....- fulladt sírásba a lány hangja.
- De nem sikerült nekik, úgyhogy minden rendben van. - öleltem át a zokogó osztálytársamat.
- Menjünk Sophie, biztos ez is csak egy ostoba fanclubos liba, aki így akar a közelembe kerülni. - húzta maga után testvérét Leon.
- Miről beszélsz te barom? - fakadtam ki.
- Tudod te nagyon jól. - indult el vitapartnerem és magával húzta kishúgát is.
- Álljunk meg egy szóra, ha én nem segítek a hugicádnak, akkor ki tudja, hogy ezek az állatok mit csináltak volna vele, úgyhogy a szádat inkább arra használd, hogy hálát rebegj nekem, amiért nem hagytam hogy Sophiet bántsák. - oktattam ki.
- Talán állítsak neked emlékművet. - morogta.
- Minimum. – indultam volna haza felé.
- Várj hová mész? - szólt utánam a kisebbik testvér.
- Haza. - feleltem kurtán.
- De így, és egyedül?- nézett végig rajtam Sophie, mi tagadás nem voltam éppen a toppon, szakadt ingben és kócos hajjal.
- Sajna a díszkíséretemet elhagytam. - löktem oda nekik majd tovább folytattam utamat.
- Ezt vedd fel. - szaladt utánam a lánytestvér és kezembe nyomta bátyja melegítő felsőjét, amit az imént rángatott le róla, feltételezhetőleg azért, hogy nekem adja.
- Kösz. - mosolyogtam rá és belebújtam a tréningruhába.
- De nehogy azt, hidd, hogy neked adom. - szólalt meg végül a bátyó is.
- Eszem ágában sincs. - feleltem, majd végleg hazafelé vettem az irányt, otthon kissé eltöprengtem az aznap történteken, végül pedig álomra hajtottam a fejem. Másnap reggel a suli kapujánál futottam össze a testvérpárral.
- Szia. - köszönt lelkesen Sophie, bátyja csak biccentett egyet jelezvén, hogy ő is észrevett.
- Jó reggelt. - köszöntöttem őket én is.
- Jobban érzed már magad?- kérdezte kedvesen a hugica.
- Persze, teljesen rendben vagyok, bár ami azt illeti te tegnap jobban ki voltál borulva, mint én. Most már minden oké? - kérdeztem vissza.
- Igen csak...- húzott el néhány hajtincset a bal szeme elöl, ami körül egy lila folt éktelenkedett.
- Hát ez jó nagy moncsicsi. - jegyeztem meg.
- Szerinted észre fogják venni, nem akarom, hogy kérdezősködjenek. - suttogta a fülembe Sophie.
- Hát így biztos, de gyere velem, majd én segítek eltűntetni, csak siessünk, mert mindjárt csöngetnek. - rángattam magammal a mosdóba osztálytársamat. Ott táskámból gyorsan előtúrtam egy alapozót és nekiestem Sophienak, viszonylag hamar sikerült elmaszkíroznom. Éppen, hogy beértünk a terembe becsöngettek és az angol tanár is megérkezett. Egyből abba maradt a fecsegés a többi lány között, na nem, azért mert annyira érdekelte őket a tananyag, hanem, mert a tanítónk egy dögletesen jóképű szőke hajú, kék szemű, félisten volt, akinek minden szavát áhítattal hallgatták az osztály nő nemű tagjai. Sophie kissé feszültnek tűnt, az óra kezdetén, azután amikor a házi feladatokat ellenőriztük, már nagyon nyugtalan volt.
- Sophie kérlek, felolvasnád a harmadik mondatot. - szólította a tanár.
-Ö...én nem írtam házi feladatot. - motyogta a fehér hajó lány.
- Nos akkor.... - gondolkozott a büntetésen Tugdual tanár úr.
- Én sem készítettem el. - pattantam fel a helyemről, persze csak azért, hogy szegény lányt kimentsem.
- És miért nem? - tette fel a költői kérdést a szöszi tanárbá.
- Hát...én....- dadogott Sophie.
- Én, azért mert nem értettem... - vágtam bele gyorsan a szavába, erre egy kis derültség támadt a teremben, mivel ez csak egy egyszerű gyakorló feladat volt, amit már mindenki kívülről fújt.
-....szóval nem értettem és tegnap Sophie engem kérdezett meg, hogy hogyan kell csinálni, de nem tudtam segíteni. - magyaráztam ki magunkat.
folyt. köv
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
