A sötét folyosó

 folyosón koromsötétség volt, s vérfagyasztó csend. A vércseppek csöpögése hallatszott csak. Egy kislány szaladt e kietlen sötétségben, kiutat keresve. Könnyes szemeitől alig látott, s a rémülettől remegett kis teste.
Hakoya nyugodt léptekkel haladt végig e folyosón, ördögi mosollyal arcán. Cipője kopogása, hallatszott messze. A kislány felfigyelt e zajra, s úgy remélte valaki segít neki.
- Segítsen valaki!- kiáltott erőtlenül.
A léptek egyre közelebbről hallatszódtak. A lányka arcán egy boldog mosoly támadt.
- Végre megmentenek!- mondta vidáman.
De ekkor három lövés zaja hatolt végig a csendben.
A kislány szájából kiserkent a vér. Az arca falfehér lett, a földre zuhant, majd szemei lecsukódtak.
A lámpák feloltódtak, s Hakoya ott ült a kislány mellett s a fejét simogatta.
- Ne félj! Én megmentettelek!- mondta, s elnevette magát.
Majd felemelte a holt gyermeket a földről, s visszament Soráékhoz.
Mikor belépett az ajtón, Sora felnézett rá.
- Tessék ezt neked hoztam!- Hakoya ott termett Sora mellett, s lerakta mellé az áldozatát.
- Ki ez?- kérdezte Sora, majd a hátára fordította a kislányt – Nem!- sikított fel mikor meglátta, hogy a lány halott.
- Hakoya!- szólt neki nővére.
- Igen?
- Nekem vissza kell térnem a Kaleido színpadhoz! Nem tudok többet maradni!- Hatasana hirtelen köddé vált.
- Ne!- kiáltott utána húga – Ez mind nem történne meg ha…- nem fejezte be mondatát.
Sorára nézett, de most oly ridegen, hogy Sorában megfagyott a vér.
- A ti hibátok!- ordította.
- Micsoda?- Sora remegni kezdett.
- Meghalsz!- kiáltotta Hakoya s fegyvert rántott.
Mi lesz most?