Rosetta nagyon örült, hogy a barátnője újra a régi.
- Az orvos azt mondta, hogy pár napig ágyban kell maradnom!- mondta Rosetta.
- De hát a fellépés napokon belül bemutatásra kerül!- morgott Sora.
- Addigra rendbe jövök!- mosolyodott el Rosetta.
Visszamentek a szállásra s Sora ágyba parancsolta a lányt.
- Mindjárt jövök, hozok neked ebédet!- mondta Sora és kiviharzott az ajtón.
Futott az ebédlőbe, csomagolt ennivalót, és a szállás felé vette az irányt.
Mikor benyitott Rosettához látta, hogy a lány remegve áll a szoba sarkában.
- Mi a baj Rosetta?- kérdezte Sora miközben odament hozzá.
Rosetta az ágyra mutatott. Egy fekete csomag volt rajta.
- Mi ez? És, hogy került ide?- nézett Sora értetlenül.
- Nem tudom! Egy pillanatra lehunytam a szemem, s mikor felnyitottam már itt volt az ágyon! De nézd, meg ki küldte!- mondta Rosetta.
Sora odalépett az ágyhoz és a csomagon lévő címkét olvasta.
- A legszörnyűbb rémálmotok!- olvasta fel a papíron lévő szöveget. Ijedten engedte el a csomagot.
- Mi lehet benne?- kérdezte halkan Rosetta.
Sora a vállát vonta.
- Kibontod?- szólt Rosetta.
- Igen!- szánta rá magát Sora.
Megfogta a dobozkát és felnyitotta. Mikor meglátta, mi van benne egy sikítás, hagyta el a száját.
- Mi van benne?- kérdezte Rosetta rémülten.
Sora remegő kézzel átnyújtotta a dobozt, s mikor Rosetta belepillantott halálra rémülten kilökte a lány kezéből.
Egy emberi szív volt benne. Egy levél esett ki a dobozból, amin a szívről csöpögő vér alvadt már. Rosetta undorral az arcán felemelte a levelet és hangosan felolvasta.
- Ez a társulat egyik tagjának szíve! A saját kezemmel téptem ki! Lássátok bosszúmat, amit be kell teljesítenem!- Rosetta hangja elcsuklott.
Hirtelen Sarah rontott be az ajtón.
- Sziasztok!- köszönt hangosan.
A lányok kapkodva rejtették el a dobozt.
- Hello Sarah!- köszöntek a lányok.
- Képzeljétek újabb ember halt meg!- jelentette ki Sarah keserűen.
A lányok összenéztek.
- Az emberek pánikba estek! Valamit tenni kell!- folytatta.
- Igen ezt nem hagyhatjuk annyiban! Beszélek velük!- Sora ideges lett.
Tudta, hogy már nem sokáig tudja itt tartani az embereket.