Aznap éjjel Sorának rémálmai voltak. Forgolódott az ágyban, nagyon nyugtalanul aludt.
A barátaival az edzőteremben beszélgettek, mikor megjelent Hatasana. Előrántott egy tőrt és mindenki halálra rémülve futott el előle. De Hatasana utolérte Rosettát és a torkához szegezte a kést.
- Sora segíts!- könyörgött Rosetta.
- Engedd el! Megyek rosetta!- kiáltott Sora és visszafutott segíteni.
De ekkor Hatasana egy hirtelen mozdulattal elvágta Rosetta torkát.
- Ne!- Sora zokogva kapta el a holtan összeeső lányt.
Sora felriadt álmából.
- Ne!- suttogta. Érezte, hogy az arca könnyes, s mikor azokat letörölte észrevette, hogy már reggel van.
Felöltözött és reggelizni ment.
Mikor megpillantotta Rosettát az ebédlőben, odarohant hozzá és átölelte.
- Hála az égnek, hogy nincs semmi bajod!- szorította magához a lány.
- Persze, hogy nincs bajom!- nézett rá értetlenül Rosetta.
Sorának eszébe jutott, hogy csak álom volt az egész.
- Én is tudom ám!- mentette ki magát Sora.
A mai nap is gyakorlással telt Sorának. Egyre tökéletesebben alakította szerepét. Már a mellékszereplőkkel gyakoroltak együtt.
Ám este…
Sora épp indult volna a szállásra mikor kiáltást hallott.
- Jaj ne!- mondta, s a kiáltás irányába szaladt.
Hirtelen visszatorpant, mert meglátta Hatasanát. Egy artistát szorított a falhoz.
- Ereszd el!- parancsolt rá Sora.
- Ha meg akarod tudni a titkomat, ezt sírás nélkül ki kell bírnod!- felelt rideg hangon Hatasana. Egy tőrt rántott elő.
- Ne!- kiáltott Sora rémülten. Elindult feléjük de ekkor a lány szívenszúrta az artistát, s ő egy kiáltással kimúlt.
Sorának megtelt könnyel a szeme.
Hatasana elkezdte forgatni a kést a férfi szívében.
Sorának forró könnyek csorogtak le az arcán. A lány kihúzta a tőrt az áldozatából, majd lenyalta a vérét a tőrről.
Hűvösen sorára pillantott.
- Látod!- mondta – Nem állsz készen!- mondta s eltűnt.
Sora a férfihoz szaladt.
- Ne haragudj!- rebegte – Nem tudtalak megmenteni!- zokogva a férfira borult.
Tehetetlenül ült ott s könnyekkel küszködve siratta a férfit.
- „Miért ilyen kegyetlen ez a lány?”