|
A kegyetlen démon és az ártatlan angyal
2007.08.21. 09:25
"Ha ez a szerelem, ez a naponta
Meghalok és naponta újjászületek,
Akkor már tudom, miről írnak a költők,
és miről írtak eddig is századokon át.
Ezt eddig nem tudtam, nem éreztem,
És köszönöm a sorsnak, hogy
megismertetett Veled,
És köszönöm Neked, hogy megismertettél
ezzel a keserédes, fájdalmasan
gyönyörű érzéssel.
Köszönöm!"
Reggel 10 óra a két artista az edzőteremben álltak egymással szemben. A francia férfi törte meg a csendet.
- Készen állsz?
- Igen! Tőlem kezdhetünk.
- Rendben akkor lássunk neki! De ugye tudod, hogy most nem rohanhatsz el sírva, ha nem tetszik, amit teszünk.
- Nem fogok, de akkor te se lépd át a határokat.
- Jó! Ma csak az egyik mozdulat sort próbáljuk el, ha ez neked is megfelel.
- Rendben csak kezdjük már, mert hamar túl szeretnék esni rajta.
Leon felugrott az egyik trapézra és nem sokkal később Sora is a szembe lévőre. Leon a trapézon ült. Sorának úgy kellett elugrania, hogy pontosan a férfival szemben az ölébe üljön. Szerintem nem is kell mondanom, hogy az egész gyakorlatban ez volt a legnehezebb. Már vagy 1 órája próbálták, vagyis Sora próbálta végrehajtani az ugrást, mert Leon összesen csak annyi dolga volt, hogy egy helyben kellett ülnie a trapézon, ami az idő lassú múlásának és a lány szerencsétlenségei következtében az unalom nyomasztó érzését váltotta ki belőle, és ha ez még nem lenne elég köztudott, hogy Leon akkor a legingerlékenyebb, amikor unatkozik. Ezt a hatalmas feszültséget, pedig szegény Során vezette le. A lány megpróbált kizárólag a feladatra koncentrálni, de a folytonos ordítozás miatt ez nem nagyon sikerült neki.
Az egy óra elteltével, mikor az angyal ismét a hálóban landolt akkor nem ment vissza a trapézra, hanem szó nélkül kisétált a teremből a férfi nem kis meglepetésére. Leon csak nézett maga elé egyszerűen nem tudta, hogy mi üthetett partnerébe. A nagy döbbenetből Sora hangja hozta vissza.
- Leon gyere le egy kicsit!
- Minek? Inkább folytassuk a gyakorlást, mert így soha nem fogjuk befejezni!
- Jaj! Ne keress kifogásokat! Azonnal gyere le! – Sora csípőre tette a kezét és megpróbált dühös arcot vágni, de ez Leon arckifejezése miatt elég nehezen sikerült.
„Miért anyáskodik felettem? Nem vagyok a gyereke, hogyan merészel így beszélni velem? Csak érjek le, és olyat mondok neki, hogy többet nem fogja ezt tenni velem.”
- Na itt vagyok mi volt olyan sürgős? De remélem avval tisztában vagy, hogy ezt még nagyon drágán megkeserülöd! Még is mit képzelsz magadról?
- Igen, persze, persze! Tessék! Remélem éhes vagy, mert sokat dolgoztam ezekkel – és kosárnyi ínycsiklandozó szendvicset tolt a Halálisten orra alá.
- Ezt meg mikor készítetted? Még hajnalban, mert nem igazán tudtam visszaaludni, egy igen érdekes álom után. Meg egyébként is fel kell töltődnünk, ha végre akarjuk, vagyis akarom hajtani az ugrást.
Leonnak igencsak ízlett a gyors „ebéd” és megújult erővel, felfrissülve és persze elég nagy döbbenettel újból elfoglalta helyét a trapézon.
Úgy tűnik jó hatással volt Sorára is ez a kicsi pihenő, mert harmadik próbálkozásra végre sikerült elfoglalnia a helyét a férfi ölében. Azért a biztonság kedvéért még egy párszor megismételték, de a lány mindenegyes alkalommal sikeresen végre tudta hajtani.
Sora Leonnal szemben ült, lábával átkulcsolta a férfi derekát. Most Leonon volt a sors. Igen ám csak az ő feladata elég távol állt az artistamutatványoktól. Érzékien végig kellett simogatni a lány testét és elő kellene csalogatnia ezekkel, a mozdulatokkal a lányból a szenvedély tűzét. Hát igen csak volt egy kis probléma.
Szegény ne nagyon mennyen el tűzcsiszolónak főleg, ha Sora testéből kellene, az a tűzet előcsiszolni, mert a lány nagyon csiklandós volt, és a férfi ahányszor gyengéden végig simította a kezét a lány selymes bőrén, a japán artista egyből nevetőgörcsöt kapott. Sora könnye is kicsordult már, amikor a férfi a sokadik próbálkozásra is csak nevetést tudott a lányból elővarázsolni, szenvedélyt, egy cseppet se. Leon utoljára megpróbálta véghez vinni feladatát, de ennek is ugyan az lett a vége, sőt a tetejében mindketten a hálóban kötöttek ki. Leon háttal esett, Sora pedig még mindig a férfi derekát tartotta fogva lábaival.
Leon már azt hitte, hogy Sorának valami komoly baja lehet, hisz még mindig nevetett. De, ahogy a lány csilingelő nevetését hallgatta és látta az angyali mosolyt kiülni az arcára, a férfi szívét melegség töltötte el és egy kisebb mosoly az ő arcán is megjelent, és úgy tűnik Leon feladat fordítva sült el, mert magához rántotta a lányt és megcsókolta, egyszerűen nem bírt ellenállni a lánynak. De ez a csók nem olyan volt, mint az eddigiek. Ez más volt, és ezt Sora is észrevette, és talán ezért nem ellenkezett.
Már éppen romantikusnak mondható pillanat lehetett volna, ha a férfinak eszébe nem jutott, volna, hogy ezt nem szabad megtennie, hisz ő nem szerelmes a lányba, ezért megszakította ezt a meghitt pillanatot, és faképnél hagyta az igencsak megszeppent lányt. Sora valami ilyesmire számított ezért megpróbált úgy tenni, mintha misem történt volna, inkább folytatta a gyakorlást egyedül, mert nem csak páros számok vannak a darabban.
Leon pedig meg sem állt a fürdőszobáig, ott pedig beállt a hideg zuhany alá, megpróbálta lehűteni testét és szívét. Közben a fejét a falba verte és szidta magát, hogy mekkora egy hülye volt.
Fantom (most is legyen valami szerepe a kis kópénak) pedig ott volt és végignézte a francia fiú kellemesnek nem mondható tettét.
- Hát igen, a skorpió kezdi elveszíteni fejét, mert már nem sokáig tudja fent tartani a kemény és hideg páncélját. Folyt. Köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
