A Kaleido Színpad ajtói mögött egyáltalán nem a megszokott csend és nyugalom uralkodott, bent a fergeteges parti csak egyre jobban és jobban fokozódott. A tánc parkett csak izzott a táncosoktól, akik a csodálatos mozdulataikkal mindenkiben felkeltették a vágyat, hogy táncoljon. Még Jonathan és Marion és egymással forogtak! De mégis egy ember ott ült az egyik asztalnál…

- Szia Sora!

Sora szíve hirtelen összerezzent a neve hallatára főleg, hogy egy férfi hangja csenget fülébe, de amikor megfordult szíve megint normális tempóba lüktetett.

- Szia!- mosolygott rá a lány.

- Van kedved táncolni velem?

-Ő persze Ken!- mondta egy kicsit csalódottan.

Elkezdtek egymással táncolni egy lassú, romantikus számra. Sora egy kicsit tartott a fiútól, hogy majd mit akar tenni, mert jól tudta, hogy a fiú számára ő nem csupán csak egy barát!

Már kb. 5 perce ment a szám, mikor valaki belépett az ajtón. Senki sem fordult feléje, még észre se vették annyira bele voltak merülve a buliba!

Szemei észt vesztően elkezdtek cikázni a terembe, egy embert keresett vagy talán egy angyalt, lila hajú vidám teremtést keresett! Egy kulcsot az ő szívének a lakatjára, ami tökéletesen bele illet! Szíve egyre gyorsabban zakatolt, s mikor megtalálta, akit keresett ereiben pezsgő vér meghűlt hirtelen.

Sora éppen akkor találkozott a megdermedt szemekkel, amitől ő is elbénult. Szemük egymásba fúródtak, és csak nézték egymást. Az idő megállt körülöttük, Sora rájött mit is érez valójában, s amit már régóta nem akart elfogadni, hogy igaz. A démon hihetetlenül ideges lett a féltékenységtől, hogy lányt egy másik férfival látja táncolni, s szíve már annyira kínozta, hogy megfordult s kisétált a teremből. Sorát egyszerűen pokoli érzés fogta el…

- Sora jól vagy? Nagyon elsápadtál!

- Ken, ne haragudj, de én tudod, csak úgy szeretlek, mint barát, s szeretném, ha barátok maradnánk!- ezzel faképnél otthagyta a fiút, s Leon után futott!

Kennek persze nagyon fájt, amit a lány mondott neki, de mégis megkönnyebbült, hogy sora és közte nem lesz semmi soha. Megint szabadnak érezte magát és lelkét.

Sora az épületből kiérve már sehol nem látta Leont…

(Folyt. Köv.)