Érdekházasság... Vagy Mégsem?
2007.08.07. 10:53
3 fejezet
Egy fiatal férfi magából kikelve ordított a nagybátyával, aki nyugodtan, mindenféle érzelem nélkül hallgatta unokaöccse dühkitörését. Nem lepte meg Leon reakciója. Mint ahogy azt is, hogy nem fog beleegyezni a döntésébe. De tudta, hogy miként viheti véghez az akaratát. A szolgák riadtan menekültek szobájuk menedékébe miután kitört a veszekedés. Míg egy lány rémülten rohant ki a szobájából és szaladt le az irodához, mikor meghallotta az ordítozást.
° Felejtsd el bácsikám. – folytatta miután sikerült nagyjából lehiggadnia, de még mindig dühösen és fagyosan Leon. – Soha nem veszem el feleségül azt elkényeztetett cicababát, akit ráadásul nem is ismerek. Egy cicababát, akit más sem csinál, mint, hogy naponta kifosztja az üzleteket apucikája aranykártyájával. – s nem vette észre háta mögött álló húgát, Sophiet, aki a bátyát hallgatta visszafojtott lélegzettel. - S ha elfelejtetted volna, akkor emlékeztetlek rá, hogy nekem már van valakim. – bár egyáltalán nem szerette őt, de az ágyban tökéletes volt, s csak ez számított. Emiatt még az idegesítő csacsogásait is elviselte. Pedig csak egy üresfejű liba volt, aki tökéletes partnernek tűnt a jégtáncban.
° Vagy elveszed Sora Naeginot – mondta még mindig higgadtan. – vagy összepakolsz és elhagyod a házat most azonnal. De… - folytatta mielőtt még Leon elhagyhatta volna a helységet. – mindenféle támogatást megvonok tőled és húgodtól. Akinek szintén el kell hagyni a házat holnap reggel és egy zárdába vonulnia. Soha többé nem találkozhatsz vele. S ne felejtsd el, hogy addig, amíg be nem töltöd a huszonötöt én, rendelkezek a szüleid vagyona felett. – ugyan Leon háttal állt a férfinak, aki végig a húgát Sophie-t nézte, akinek már könnyes volt a szeme az előbb elhangzottak miatt. Ennek ellenére bácsikája tudta, hogy már nyert ugye van. Biztos volt benne, hogy Leon végül beleegyezik a házasságba. – Holnap reggelig kapsz haladékot. – fejezte be mondanivalóját.
Leon miután meggyőződött róla, hogy a férfi befejezte a beszélgetést, dühösen rohant ki a szobából nem törődve húgával, aki kifelé menet gyengéden megérintette a karját. Amióta betette ide a lábát gyűlölte őt. Soha nem tudott teljesen megbízni benne. Volt benne valami, ami arra késztette, hogy ne bízzon meg Bill-ben. A bácsikája pontosan tudta, hogy mivel zsarolhatja, ha el akar érni nála valamit. Tudta, hogy a húgáért bármit megtenne. Mint ahogy azt is, hogy nem bírná ki Sophie nélkül. Ő volt az egyetlen, akit szeretni tudott. Az egyetlen, aki előtt meg tudott nyílni, akiben bízni tudott. S azt is tudta, hogy a húga bele is örülne, ha zárdába kéne vonulnia. S ez ellen nem tehet semmit, mert Sophie még kiskorú volt és ennek köszönhetően Bill a gyámja.
Dühösen csapta be a kocsi ajtaját miután beült, majd csikorogva hagyta el a villát, mely a börtönt jelentette számára. Börtönt, ahol húgával rabként élnek. Hiába múlt el huszonkét éves tudta, hogy addig nem lehet Sophie gyámja, amíg meg nem kapja a szülei örökségét. Különben már rég elhagyta volna a gyűlölt helyett. Féktelen dühvel száguldott az úton nem törődve a szitkozódó vezetőkkel, akik dühösen dudálnak utána, s a piros lámpákkal, majd betérve egy kocsmába egy whisky-t rendelt miközben egymást kergették a gondolatok a fejében.
Eközben Sora még mindig döbbenten állt Yuri szobájában, akit egy nő társaságában talált az ágyban. Egy hang nem jött ki a száján, annyira megsebezték a látottak. Úgy érezte, hogy ezernyi késsel szurkálják testét újra és újra, mely már soha nem fog megszűnni. Nem tudott sírni csak tágra nyílt tekintettel nézett a szeretett férfira, akit mindenkinél jobban szeretett.
Yuri odakapta fejét, miután meghallotta, hogy valaki belépett a szobába, majd kétségbeesetten pattant ki az ágyból, mikor észrevette a szobában álló Sorat. Az egész helységben halotti csend uralkodott. Még a légy zümmögését sem lehetett hallani, mely a szoba egyik sarkában tartózkodott. Yuri kétségbeesetten és ijedten nézett hol a mennyasszonyára, hol pedig a fekete hajú nőre, aki egy gúnyos mosollyal a száján nézte a lányt. Tudta, hogy a bosszúja melyet a lány ellen tervezett tökéletes volt. Bár arra maga sem számított, hogy Sora váratlanul felbukkan, miközben együtt van a gyűlölt ellenségének a vőlegényével. S most hihetetlenül boldog volt, amiért láthatta Sora fájdalmát.
° Sora – mondta halkan, aki meg sem hallotta a férfit, mert újra és újra lejátszódott a jelenet, amint belép a szobába, ahol rajtakapta Yurit egy másik nővel. Csak akkor tért magához, amikor Yuri már közvetlen előtte volt és karjánál fogva maga elé fordította. – Sora. – szólította újra a férfi.
° Ne érj hozzám! – sziszegte a fogai között üveges tekintettel.
° Sora… kérlek hallgass meg! – könyörgött a lánynak.
° Azt mondtam, hogy ne érj hozzám! – emelte meg a hangját, de a férfi nem teljesítette a lány kérését, csak tovább könyörgött, miközben Sora próbálta kiszabadítani magát Yuri karjai közül.
° Hadd magyarázzam meg! – mondta már-már könnyes szemmel a férfi, mert tudta, hogy végleg elvesztette Sorat.
° Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra. Most pedig eressz el! – de Yuri még mindig nem eresztette, csak a lány szemében nézett, melyben egy cseppnyi könnyet nem látott, s ez még jobban megrémisztette.
Sora megelégelve a dolgot ágyékon rúgta a férfit, aki fájdalomtól eltorzult arccal esett a földre. Ridegen és gyűlölettel a szívében nézett le a szenvedő Yurira, aki legérzékenyebb pontjára téve kezét forgolódott össze-vissza.
° Én megmondtam, hogy eressz el. – hajolt a férfi arcához, aki csukott szemmel hallgatta a lányt. – Soha többet nem akarlak látni! Még csak ne is keress. Te… - sziszegte továbbra is Yuri arcába. – számomra halott vagy - majd kifele indult, hogy elhagyja a lakást, de az ajtónál még megtorpant. – A jegyességünknek ezennel vége. – mondta halkan, de a férfi így is megértette a lány mondanivalóját.
Sora zaklatottan szállt be a kocsiba, s hajtott el arról a helyről, ahol annyi szép és boldog percet töltött el Yurival. Bár imádta a sebességet, de most mégis lassan hajtott, mert ilyen lelki állapotban akár még balesetet is okozhatott volna. S azt mindenáron el akarta kerülni. Szinte észrevétlenül folyt le egy-egy könnycsepp az arcáról, melyből egyre több és több lett.
Vagy két órán keresztül vezetett így miközben lelki szemei előtt újra és újra Yurit és a fiatal nőt látta. Látása egyre jobban elhomályosult a csendesen folydogáló könnyektől ezért nem vette észre a jobbról bekanyarodó kocsit, akinek elsőbbsége volt. Csak annyit érzékelt, hogy a koccanást követően enyhén előrebukik a teste, s csak a biztonsági övnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb baja.
Rémülten szállt ki a kocsiból, s ment a fekete Ferrarihoz, melyből az igencsak dühős Leon pattant ki a koccanást követően.
° Sajnálom, én nem… - kezdete el a mentegetőzést, de Leon ridegen és fagyosan a szavába vágott.
° Ennyire vak vagy, hogy mai nap folyamán már másodszor jössz nekem? Menj el szemészhez és írass fel magadnak szemüveget, ha már egyszer nem látsz. – majd folytatta miközben Sora csukott szemmel, hallgatta a férfit. – Nem is értem, hogy ilyen elkényeztetett libának, mint amilyen te is vagy, hogy adhatnak a kezébe jogsit. – s még folytatta volna a szóáradatát, de ezúttal Sora vágott a szavába.
° Mondtam már, hogy sajnálom! – kiabálta dühösen, miközben a férfi füst szürke szemébe nézett. – Mit nem lehet ezen megérteni? – Leon döbbenten nézett Sora könnytől csillogó szemébe, bár ezt nem lehetett észrevenni. – Hozom a papírokat – folytatta már halkabban, de még mindig dühösen.
° Felejtsd el. – mondta ridegen Leon, majd beült a kocsiba és elhajtott.
Sora döbbenten nézett a távolodó kocsi után. Alig tudta elhinni mindazt, ami történt. „Kis híján leordítja a fejemet a helyéről, meg sem hallgat most meg szó nélkül távozik. Hihetetlen ez a férfi. Amilyen jóképű, annyira titokzatos. Vajon mi rejtőzhet a lelkében, miért ilyen rideg és kegyetlen? Csak velem ilyen vagy mindenkivel a környezetében?” gondolta magában.
Lassan odasétált a kocsihoz, majd előkapva a mobilját tárcsázta Layla számát. Reménykedett benne, hogy mostanra talán már otthon lesz, de csalódnia kellett. Ezért kelletlenül bár, de hazament. Nem akart találkozni az apjával. Senkivel sem. Szerencséjére már mindenki aludt, amikor hazaért.
Másnap már korán reggel lent volt az ebédlőben. Rajta kívül senki nem tartózkodott ott. Bár nem volt éhes, de mindenféleképpen beszélni szeretett volna az édesapjával, mielőtt elmegy gyakorolni. Szemei karikásak voltak az álmatlan éjszakától. Egy percre sem tudta az éjszaka lehunni a szemét. Már vagy fél órája ülhetett ott a szüleire várva, amikor végre megjelentek. Sora szó nélkül felállt az asztaltól, majd elhaladt a szülei mellett, akik döbbenten nézték a lány sápadt és kialvatlan arcát, majd az ajtónál megállt.
° Apa – mondta halkan. – amiről az este beszéltünk… - némi csend után folytatta. – Beleegyezem a házasságba. – azzal otthagyta őket.
° Sora? – szólt utána az anyja, de a lány nem foglalkozott vele.
A műjégpálya felé haladva váratlanul megszólalt Sora mobilja. Kedvetlenül vette fel a telefont.
° Igen? – szólalt meg színtelen hangon.
° Sora? – szólalt meg Layla pillanatnyi döbbenet után.
° Tessék? – kérdezte mindenféle érdeklődés nélkül.
° Valami baj van? – kérdezte aggódva barátnője.
° Erről most nem szeretnék beszélni. – majd némi csend után folytatta. – Ez nem telefon téma.
° Hol vagy?
° A pályához megyek gyakorolni.
° Rendben. Ott találkozunk fél óra múlva. – majd letette a telefont, hogy minél hamarabb találkozzanak.
Aggódott Sora miatt. Még soha nem hallotta így beszélni. Csak egyetlen egyszer, amikor az a borzalmas tragédia történt. Mint mindig most is megborzongott, ha visszaemlékezett arra a rettenetes időszakra. Remélte, hogy nem történt semmi baja Yurinak, mert tudta, hogy azt ő sem élné túl.
Sora nem sokkal a hívás után leparkolt a pálya mellett lévő parkolóban. Miután kiszállt vette csak észre a tőle nem messze álló Leont, aki szintén akkor parkolt le. Észrevétlenül akart bemenni az épületbe, de ekkor olyasvalakit látott a férfi mellett, aki miatt rögtön felment benne a pumpa. Dühösen ment oda, s mikor odaért visszakézből pofonvágta…
Folyt.
|